"Kilyukadt a térkép, és Magyarország kiesett rajta"
Nehéz erről az immár utolsó regényről írni. Amikor januárban megjelent az író honlapján az örömhír: márciusra várható nem tudhattuk, ez a vége. Sajnálatosan korai, váratlan halála pontot tett az alkotói munka végére. Örökre.
Ezért is felzaklató, nehéz olvasmány a Kőrösi-rajongó olvasónak ez az apokaliptikus képzelgés jelen világunkról. Az alaptéma ismét az, ami annyit foglalkoztatta Kőrösi Zoltánt. Szeretett hazája, és Budapest, a benne élő emberek sorsa.
Az emberiség történelmében bizony már sok esetben előfordult: ez a vég, ettől nem lehet rosszabb. Éljük az életünket, tesszük a dolgunkat, hogy van még idő, ráérünk, tervezünk aztán hirtelen és váratlanul eljön a világvége. Pedig apró előjelek vannak, még ha ezekre legyintünk és nem is veszünk tudomást róluk.
A regény cselekménye két szálon fut. Borisz a kiskamasz születésnapját készül ünnepelni a szüleivel. Éppen tizenkét éves. Anya és Apa még fogják a "banyatankot" beülnek a Skodába és elugranak bevásárolni. A világvégére senki nem gondol, pedig akár egy bevásárlással is vége lehet a világnak. Ki a fene gondolná, hogy itt van Borisz világának a vége? Összeomlik és felborul az élete, megszűnik a biztonság körülötte a tragikus balesettel. Jön azonban Robi bácsi, aki társául szegődik. Anya-szemeivel, anya-mosolyával ketten próbálják az új helyzetet túlélni, megoldani, ami kész világvége
a fiúcskának.
Ugyanakkor Ferencvárosban is történik valami szokatlan, váratlan, ami a cselekmény másik szálát adja. Az Angyal és Mester utca sarkán megnyílik és beszakad a föld. A Tölcsér nem csak beszippantja a sok szart, szemetet, de ki is okádja magából a felgyülemlett dolgokat. Kitör
a káosz, elindul az anarchia. Angyalok és ördögök jelennek meg az eseményekben.
Mert ugye minden ember angyal, vagy ördög...
A világvége nélkülük elképzelhetetlen, ami az írói fantázia terméke.
Az emberek a szagokkal még csak megbirkóznak, hozzászoknak. Azonban az áramszünet nagyobb problémát ad. Érdekes, nekem tetszetős gondolat volt ez, mi is lenne,
ha három hónapra lekapcsolnák az áramot? Tudnánk élni, létezni nélküle? Milyen áron, mivé válnánk eközben? Már elkényelmesedtünk és hozzászoktunk. Bevallom Merle Malevil regénye is felrémlett bennem olvasás közben. Lehet, már rég a szarban élünk, benne tapicskolunk, de nem vesszük észre. Vagy csak nem akarjuk észrevenni? Inkább hozzászokunk, alkalmazkodunk.
A Duna jelképes "kettészakadása" is utalhat a jelen állapotokra.
Az új lehetetlenné váló körülményekhez alkalmazkodva az emberek próbálják életüket is erre berendezni. A miniszterelnök is megjelenik, "urai vagyunk a helyzetnek". Nem úgy tűnik, nem ezt érezzük. A játék a mi bőrünkre megy. Süllyedő világunk csak bokréta azon a bizonyos kalapon. Kőrösi, aki soha nem politizált most sem a jelen kormányról mondja el, írja le véleményét. Az adott helyzet a tehetetlenségünkről szól a mindenkori vezetőknek. Legyen az ellenzék vagy akár az egyház. A karakterekről sem tudunk meg túl sokat, de ez nem is fontos. Robi bácsi életének nagy titka mégis kiderül, ő, akár mi is lehetünk. Ez már a Magyarkában is megfogalmazódott: le kell menni kurvába, hogy valahogy túléljük. Ezért a helyzetért azonban nem feltétlen az egyén a felelős. A szerb bártulajdonos és a lányok, akik finoman, lépésről lépésre terjeszkednek, veszik uralom alá az egész házat szintén érdekes figurák (az ország kiárusítására most ne is gondoljunk). Csak jelzésszerűen vannak ott, mégis jelentősek. A két Lili hoz némi örömet, boldogságot a szürkeségbe. Az élet értelme az igaz szeretet lehet. "Hát hiszen édes hölgyek és urak, élni, kurva jó dolog, nem igaz?" .
Kőrösi a túlélés reményét az újrakezdés lehetőségét a szeretetben, szerelemben az összefogásban és összetartozásban látja. EZ lehet(ne) a túlélés lehetősége. Okkal írta meg ezt éppen így. Bizonyára sok dolog elképesztette, felháborította, ha ezeket így tartotta fontosnak megírni. Az armageddon elkerülhető, de mi nagyon feszegetjük a húrokat. Ez nem egészen a megszokott, jól ismert Kőrösi-hang. Hangulata a szokott, ugyanakkor fókuszáltabb a története kuszaságaival. Kisember-ábrázolása elnagyoltan érzékletes. A reménytelenség napról napra kúszik be a bőrünk alá, az országot (a házat) már eladtuk..
Jó lenne, ha figyelnénk és észre is vennénk a jeleket. Alig kétszáz oldal, tele keserűséggel, már-már depresszióba hajló, reménytelen bánattal. Keményen fogalmaz, drámai a szöveg. Bizonyára
megosztó lesz, de ez nem baj.
Ezért nehéz ez a kis könyv, az író fájdalma, aggódása átérezhető. Bár adódnak mosolyra alkalmak, szellemes és fura helyzetek, nem túl vidám a kép. A sorok ritmusa darabos és zaklatott sok esetben. Jól adja vissza az író érzéseit. A Kőrösire jellemző mesélős hang most jóval keményebb. Ugyanakkor a rá jellemző gyönyörűséges mondatok is megtalálhatók a szövegben. A szerző most úgy hiszem egy felhőn üldögélve drukkol értünk, itt maradottakért.
A könyvekről az alapján tudok írni elsősorban, milyen érzéseket váltottak ki belőlem. Ez felzaklatott.
Elgondolkodtatott, amolyan "nézzünk már körül, vegyük már észre mi folyik itt", mert ellep a szar.
Köszönöm Kőrösi Zoltán, Isten veled!
"...az angyalok számára ujjpattintás csak egy-egy emberi élet, legyen benne akár sok-sok évtized, viharos szerelem vagy megszenvedett magány..."
Kőrösi Zoltán: Budapest, 1962. március 14. - 2016. február 5.
Író, film-forgatókönyvíró és dramaturg. 17 könyve jelent meg, néhány közismertebb:
A tárt szárnyú lepke (1996), Hentesek kézikönyve (1999), Orrocskák (2000), Budapest, nőváros (2004), Milyen egy női mell? Hazánk szíve (2006), Szerelmes évek - Gyávaság (2007), Az utolsó meccs (2012), Magyarka (2013), Szívlekvár (2014).
Jelenkor, Budapest, 2016
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633108499
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése