"Mennyi mindent nem tud az ember a szüleiről."
Az elmúlt néhány hónap egyik legszebb és legmegindítóbb története ez, ami a kezembe került. Igazából a fordító neve miatt figyeltem fel a regényre. Petrikovics Edit ugyanis Jo Nesbo és Harry Hole remek "magyar hangja". A norvég krimik mellett a szépirodalmat is szívesen olvasom.
Ez a regény valós élethelyzetet mesél el nagyon őszintén, finoman érzelmesen.
Valóban az élet írja a legjobb történeteket. A norvég középosztálybeli Enger család sorsát a századfordulótól napjainkig követhetjük nyomon. Bár a történet egy norvég családról mesél, bizony
a helyzetek, megjelenített életpillanatok nagyon ismerősek lehetnek mindenkinek. A naplószerűen megidézett, hűvös, kissé távolságtartó szeretet a jellemző rájuk. Az alaphelyzet a következő: a régi családi házat eladják, ki kell üríteni. A szülők régen elváltak, az anya betegsége az igazi kiindulópont.
Ő már két éve él egy gondozóban, állandó felügyelet alatt. Betegsége az Alzheimer-kór egyre jobban elhatalmasodik rajta, veszíti el saját önállóságát. Fontos és elképesztő pillanatok idéződnek fel a tárgyak által, jelentős témákat boncolgat a regény: az elmúlás mellett az elfogadás, törődés, odafigyelés, és életünk hasznos eltöltéséről. Az anya valóságos jelkép akkoriban, ami férjével is családi belső ellentétekhez vezet. Jelentősen kiáll, igazi aktivistaként teszi le voksát nem csak Norvégia belépéséről az EGK-ba, de az autistákért is. A család története mellett Norvégia történetébe is bepillantást nyerünk.
A kötött, faragott, festett vagy saját versek szerepelnek a listán néhány kedvelt regény vagy egyedi zsebóra, gyöngysor mellett. Érdekes módon más családi eseményekről nincs feljegyzés csak a karácsonyokról. A látszólagos egyszerűségében a történet az elmúlás témáját boncolgatja.
A családi karácsonyok öröme mellett az együttlét fontossága emelkedik ki. A régi papírkötegből lépésről lépésre bontakozik ki ez a családi mese, ismerjük meg a szereplőket.
A nagymama festőművész, nagypapa színikritikus. Itt jelentős skandináv képzőművészek, alkotók is megjelennek az eseményekben. A szépérzék és a tárgyak fontossága jellemzőek anyára is. Feltűnik egy depresszióval küzdő, magányos vénkisasszony nagynéni is. Ezek a figurák nagyon szerethetőek, hitelesen emberiek. A nyilvánvaló depresszió kezelése pedig évek múltán is drámai, inkább kínzásnak tűnik. Akkor ezt gyerekként nem is tudhatták, csak a későbbiek során vált érthetővé. A családi összetartó szeretet sokat segített ezen a helyzeten. Érzelmi hullámvasút ez a történet, hiszen anya már nem az, akinek a lánya megismerte.
A betegség stádiumai árnyaltan jelennek meg. Nosztalgiával visszatekintő emlékezés, mert emlékezni kell, még ha ez fájó is. Mindezek ellenére sem szirupos, nem önsajnálatról mesél, inkább a hétköznapi emberek boldog pillanatairól.
Megkapóan egyszerű, őszinte történet ez. Bennem olvasóban is felidézett sok régi emléket, feltépett néhány sebet. Valóban előfordul, hogy néha bizony évekkel később nyernek értelmet, néha egészen másfélét a megtörtént események. A család szétesése elkerülhetetlen: válás, betegségek, halélesetek során. Legdrámaibb a nagypapa halálának körülményei voltak számomra. Ő egy igazi bohém alakja
a történéseknek. Egy szerelmes, odaadó és csupa szív ember, aki nagyon tudja szeretni nagymamát. Ugyanakkor az ajándék, mint olyan is elgondolkodtató. Hiszen magunkat is adjuk az ajándékba adott tárgyakkal. Aki ad, mindig vár is valamit cserébe, önzetlen ajándék nincs. Az ajándék szelleméről is érdekes értekezést olvashatunk.
Ugyanakkor a válás után sok évvel még mindig fontosak egymásnak a volt férj és feleség. Elveikben különböztek, de az egymás iránti tisztelet megmaradt. Nem csak a gyerekek miatt, akik időközben felnőttek. Tetszett az anya alakja, erős, lendületes egyénisége. Tudatosan lép ki a házasságából is, nem akar csak háziasszony lenni mérnök férjének hátteret biztosítani. Válása után egyedül él, de önmagát is megtiszteli a terítés fontosságával. Mennyire határoznak meg bennünket a tárgyaink? Mekkora értékkel bír egy régi gyerekrajz, egy festett kavics vagy családi fotó? Mindenki őriz a szekrény mélyén, csupán érzelmi értékkel bíró emlékeket. Ami mások számára lom, kacat csupán.
Ami nekünk fontos lehet az sajnos a következő generációnak már semmit nem fog jelenteni. Mennyire kell, egyáltalán kell-e kötődni, ragaszkodni évtizedeken át bizonyos emlékekhez, tárgyainkhoz? Anya emlékei is múlnak el nem csak a tudata esik szét a betegség miatt. Mégis néhány, neki fontos tárgy segíthet megidézni pillanatokat. Ekkor újra a régi önmaga lehet. Anya elvesztése nem válik nyomasztóvá, nem lesz érzelgős a befejezés sem. Bár sajnos a betegség visszafordíthatatlan és megállíthatatlanul érkezik a vég. A teste még itt van velünk, de a személyisége az emlékeivel együtt múlik el, esik szét. Anya alakja mégis kiemelkedik a családból. Összetartó ereje a szeretetben rejlik. Ő elmegy, mégis itt marad velünk mozdulatainkban, tetteinkben, gondolkodásunkban. Tovább él bennünk, velünk. A múltunk emlékei hatással vannak jelen életünkre.
Cecilie Enger (1963) újságíróként dolgozik Asker-ben. 1994-ben jelent meg első kötete a Szükség (Nødvendigheten), ami öt kisregényből álló műve és elnyerte vele a norvég Nota Bene Díjat. Az Anyám ajándékai első magyar nyelven olvasható könyve, mely 2013-ban a Norvég Könyvkereskedők díját kapta.
Typotex, 2015
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632798455 · Fordította: Petrikovics Edit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése