Dalok és könyvek.

Dalok és könyvek... könnyek és mosolyok.


                                                                 




"Az emlékezet a leghosszabb betegség, mert annak
az idő a gyógyszere."
Jókai Mór






A kisfiú nyolcéves volt és az ágyon hasalt, olvasott. Vuk a kisróka története varázsolta el éppen. Elgondolkodott azon a csúnya simabőrűn, hogy az állatok is pont úgy éreznek, gondolkodnak, ahogy az emberek .



Élvezte, hogy egyedül, önállóan tudott már olvasni. Nagyon szerette ezt a kisméretű, gyerekkézbe illő könyvecskéjét a színes rajzokkal. Fontossá vált, mint néhány évvel később Verne regényei. Élmény volt kalandozni, utazni háborgó tengereken, az Amazonason hajózni, vagy Dél csillagát kutatni. Ott sorakozott a polcán a többi Nana-nagymamától kapott könyve mellett. Ő adta a kezébe, hozta neki a könyveket, minden különösebb alkalom nélkül. "Ez biztosan tetszeni fog, éppen neked való" - mondta. Szerették egymást.

Öröm volt a mama szobájában a nagy, zsúfolt könyvespolcon a sok színes könyvet nézegetni. A bordó-arany Jókai sorozatra, Traven Halálhajójára és a Skarlát betűre a lexikonok mellett a mai napig emlékszik. "Azt majd később, azzal még rá érsz!" - mondta a mama.

Nana is sokat olvasott, a könyvek szeretete az utánuk való rajongás tőle ragadt a kisfiúra, aki már tíz éves is elmúlt. Nagy fiú lett. A sok mesét, vadászkalandot az indiánok követték. Gondolatban a prérin száguldozott, bölényre vadászott. Ő volt az utolsó mohikán... Mindegyik történetet elolvasta már az iskolai könyvtárból, de egyben! A Nagy Indián könyv! Azért fájt a szíve, volt a nagy vágya, de hiába. Igyekezett ő, mégis egy tizeddel lemaradt az év végi bizonyítványba írt eredménye és nem kapta meg. Még most is előtte van a jelenet: anyja az udvaron napozott, amikor hazaért a bizonyítványával. Felé nyújtotta és félve kérdezte: megkapom? A lekicsinylő hang most is a fülében cseng: Nem..., nem erről volt szó! Minimum négyes átlag. Azt mondtam, ez csak 3,9. Így kezdődött a nyári vakáció. Talán ott és akkor ment el a kedve egy életre a tanulástól. A csalódás leírhatatlan volt.

Később jött Fülig Jimmy és barátai, akiket egy jó szomszéd adott a kezébe. Közben mindig szólt a zene. Eleinte csak azért: "figyeld a rádiót, ha elkezdi mondani a fél nyolcas híreket, indulj el iskolába". A dalok voltak még a társai, kinyitották a lelkét, színesítették a gondolatait.
Minden hétfőn a Kettőtől ötig szólt tanulás közben is... néha talán helyette.
Igazi zene iránti rajongása így kezdődött. Az ABBA dalokkal tizenkét-három évesen. Akkor még eseményszámba ment, ha netán a tévében is felcsendült egy-egy dal. Egymillió fontos hangjegy volt a műsor címe, ami biztos pontvolt a szombat estékben. Valami olyat hozott a szürkeségbe, valami újat, valamit, ami elérhetetlenül messze volt. Nyugaton. Maradandó élmény volt, mikor a Queen 4 dala került adásba. Soha nem látta még őket, de mind a zene, mind a látvány a fotelba szegezte.
Örök szerelem lett, "bolond kis dolog", amit zenének hívnak.

Kicsit kinyílt a világ. Idehaza nem voltak elérhetőek ezek a lemezek, másoké sem. Csak karácsony körül kerültek néha forgalomba külföldi lemezek. Húga születésének számára egyetlen pozitív hozadéka: szülei vettek lemezjátszót! Innentől kezdve, ő lett az, aki szorgalmazta a lemezek vásárlását. Ő maga is kis zsebpénzéből lemezekre gyűjtött. Nana-mama mindig kisegítette, ha kért tőle. Sosem mondta: minek? már megint? most vettél, míg anyjától csak ilyen válaszokat kapott kéréseire. Valahogy mindig került egy dugi százas lemezre.

Akkor igazi "nagy durranás" volt: a világpremierrel szinte egy időben való ABBA lemez megjelenése a Voulez vous (akarod, akarja? )naná, de anyja ezt sem engedte, mert VAN MÁR Abbád! Van, de nem az, nem az ÚJ!! Titkon vette meg a zsebpénzén, aztán hónapokig dugdosta a szekrénye mélyén, titokban hallgatta. Egyedül, mikor senki nem volt otthon.

Emlékszik arra a május elsejei felvonulásra: unokahúga kiabálta  neki a sorból, "Várj meg a hídnál felvonulás után! Anyáék hoztak új ABBA lemezt" Ez volt a Chiquititá kislemez, ami CSAK NEKIK volt meg frissiben. Hála néked Jugoton és a kishatárforgalom!
Emlékszik, ahogy anya névnapjára ment az újra kiadott Koncz Zsuzsa lemezért, anyának ő volt a kedvence. Aztán egy másik lemez lett a befutó. Gyönyörű, szinte nyugatias borító, vidám virág virított rajta, és 3 csinos, szexi lány. Napraforgó volt a lemez, érezte: ez kell! Csepregi Éva és társai beköltöztek életébe. Később, mikor már Nana-mamával lakott együtt énekelték: "Fortuna itt lakik.." Mama kedvence volt az akkori lemezükről a dal. Mind a mai napig, koncerteken is a Mama jut eszébe, érte énekli a színpad előtt a dalt. Akkora már felhúzta nyúlcipőt, ő lett Don Quijote után Nyúl... majd Madárka, és a vadőr, aki a ladyt várta a vadászházban. Addigra lekardozott minden ellenséget, D'Artagnan és barátaival, a könyv kedvence lett. Visszahozta a nyakéket, mentve a királyné becsületét. Hős lett, gondolatban.

Felnőtt, de könyv mindig volt a kéz közelben. Az őrszobán, pihenőidőben a katonaságnál is olvasott. Jöttek a versek is: József Attila, Radnóti, Ady és Szabó Lőrinc, Arany balladái. Amikor a Hídavatásról írt a suliban, a tanárnő kérdezte: miért olyan szomorú, mitől boldogtalan? Az Antigonéról írt négy oldalas dolgozatára pedig: nagyon szép, ügyes!

 Aztán, lett egy saját Dulcinea is,  akivel megtalálták az örök szerelmet... legalábbis azt gondolták.
"Nyár van" azóta is a szívében, ha megszólal az eljegyzési dal. Akkora már a kis fiúcskából szerelmes ifjú lett. A házasság 17 évig tartott, a szerelem és vele a Kék korszak azért hamarabb elmúlt. Ez a dal szólt, amikor a fia megérkezett azon a január elsejei hajnalon. Tényleg kék volt
ott és akkor minden az örömtől! Felesége által a lánya születésekor lett része életüknek Cipő és
az ő dalaik: repült a bálna, szállt a kismadár és csak a szívükön át vitt az út.

Aztán történt minden, ahogy szokott: teltek az évek, forgott a munka és család mókuskereke,
más lett a fontossági sorrend. A dolgok átrendeződtek, máshová került a hangsúly. Rájöttek,
talán "Egyedül" jobb lesz ( "úgy sem megy már tovább"), "Emlékül", szólnak a dalok és már
ő is tudja: az égre írni ugyan kár, de "KELL, hogy várj"., mert nem lehet ez a történet vége, kell jönnie a boldog végnek, még egy "Érzés" ott kell legyen! Talán itt volt "Don Quijote ébredése"... Ennek 2 éve már, azóta is csak a magány a társa, egyedül alszik, fázik a gyapjú takaró alatt. A magány felséges hercege, nem a Boldog herceg.

Az éveket azóta nem számolja, bár a torta még kilátszik a gyertyák alól. Most, hogy a naptár megint fordult egyet arra gondol: miért okoskodunk, miért akarunk beleszólni a sorunkat mindenképp magunk eldönteni? Néha talán hagyni kellene a dolgokat "csak úgy" történni: nem kellett volna elfutni az új kihívás elől. Akkor itt szaladozna egy 5-6 éves kisgyerek... Ő nem akarta, nem merte. Késő, most már tényleg késő. Az a "Szombat esti lány", már másra vár. Ő még reméli, lesz valaki, aki "Kopogtatás nélkül" rányitja az ajtót.
Maradnak a könyvek és a nagymama könyvespolca, amit tavasszal újra felállított a szobájában.
"Visz a hajó, fúj a szél", de merre, hová? Tényleg: "Minek ez a cirkusz?"

http://youtu.be/o8SwBzAlBY8

http://youtu.be/7NWYc1niosQ
http://youtu.be/GlPMEdQKzJc