2021. március 15., hétfő

Szabadság

Jonathan Franzen: Szabadság


                                                                           





Talán az egyik legszebb érzés a szabadság, egy igazi eszme. Kinek mit is jelent azt nehéz behatárolni, minden területen életünk fontos része az biztos. Persze, korlátokra azért szükség van. Franzen regénye 2010-ben jelent meg először, hatalmas sikert aratva. A némileg különc amerikai író, aki megírta az évszázad regényét - szól a reklám. Nem járunk messze az igazságtól.


                  
Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke, néhány éve hazánkban is járt a Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként. 
Az író, aki nemet mondott Oprah Winfreynek, és aki még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepelt. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura – az a fajta, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is. 


A negyedik regényének, a Szabadságnak a helyszíne az amerikai Középnyugat kisvárosa, St. Jude.
A kertvárosi, kispolgári család élete áll a középpontban. Van sok fontos érzése, mondandója a szerzőnek erről az amerikai életformáról. Elsőnek a szomszédi viszonyokról kapunk képet: Berglundékat szeretik a szomszédok. Ők a regény központi karakterei, az ő életüket bemutatva nyomon követhetjük a mindent érintő állandó változásokat. Az átlagos, napjainkban élő család életszerű története bontakozik ki előttünk, ahol nem is a cselekmény igazán jelentős. Patty és Walter Berglund középkorú házaspár. Az 
ő sorsukat, szerelmüket látjuk, a fiúkról Joeyról tudunk meg értelemszerűen elég sokat. Fontos és jelentős a fel-fel bukkanó családi barát, Richard Katz is az életükben. Nekem ő volt az egyik kedvencem Patty mellett. Igazi realista regény, minden szereplőt semleges szemszögből ábrázol.

A második részben már Patty Berglund terápiás célra írt emlékirataiból szemezgethetünk érdekességeket. Bepillanthatunk a gyerekkorukba meghatározó emlékek sora villan fel. Izgalmas része a történetnek. A regény varázsa abban rejlik, hogy akár az élet, ezek a családtörténetek átélhetőek, ismerősen maiak nekünk is. Öröm és bánat, házassági válság, gyerekek, szerelem és életcélok, kompromisszumok, sodródás, izgalmas aktuális napi témák mellett a humort sem nélkülözik. Franzen jól mesél és szeret is, a könyv első felét nagyon élveztem. Sok jól megjegyezhető, jól megkomponált hatásos jelenet van a lapokon. Richard életművész, őt különösen kedveltem, bár minden szereplő hitelesen valós. Hibáikkal együtt emberiek, szerethetőek.
  
                           
Bőven kapunk Franzen politikai nézeteiből, filozofálgatásaiból. Tény, hogy fontos mai témák kerültek előtérbe, (környezetvédelem, közel-kelet, Obama kampánya) ettől néhol bizony kellemetlenül kínos olvasni az eseményekről. Valójában jellemzően amerikai családregény ez, 
ott egészen mást jelentenek 
a felidézett politikai események. Franzen érezhetően nagyon képben van a világ dolgaival a fogyasztói társadalom bajaival, bűneivel. Tökéletes pontossággal tapint rá a problémák gyökerére, ezeket kíméletlenül elénk is tárja, építi be a cselekménybe. Némi humor, irónia is megcsillan, de többet fáj inkább ez a valóság, van min gondolkodni. A 21. század ezernyi problémája jelenik meg. Ezek nem csupán az amerikai középosztály életére vannak hatással, világszerte aktuálisak. Emberi közöny, a környezetszennyezés problémája, a világméretű korrupció, nagypolitika ábrázolása, annak hatása világunkra.

A stílus olvasmányos, hihetetlenül visz, érdemes belemerülni, ha kellő idő adódik az olvasásra. Franzen néha talán a nem fontosnak vélt dolgokba is aprólékosan belemélyed, majd egy ügyes húzással ezek olyan módon válnak fontossá, hogy az olvasó csak pislog. Kicsit mégis soknak, túlírtnak éreztem néhol, tény, hogy két részben is elég monstrum a könyv. Mégis érdemes belevágni, élvezetes kaland, komoly kihívás volt. Biztosan fogok még Franzent olvasni, hiszen nem csak tud, de le is írja a tűpontos társadalomkritikáját a család történetein keresztül. Nem véletlen szerepelt a TIME címlapján is. 
Átfogó őszinte keresztmetszetet ad a regény a jelen amerikai társadalmáról. 

 
Kedvezménnyel ITT tudod megrendelni a 21. Század Kiadótól! 

          
Jonathan Franzen az egyik legnagyobb élő amerikai regényíró. 1959-ben született az illinois-i Western Springsben. Öt regénye jelent meg, melyekkel számtalan díjat nyert el. Jelenleg Kaliforniában él.
A 21. Század Kiadó szerzői sorozatban publikálja nagyregényeit, amelyek megjelenésük után azonnal klasszikussá váltak. A sorozat első kötete Franzen negyedik regénye, a Szabadság, amely az USA-ban éppen tíz éve, 2010-ben jelent meg.



XXI. Század, Budapest, 2020
814 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680177 · Fordította: Bart István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése