2018. szeptember 12., szerda

Olvastam még/ 12

Olvastam még/ 12





                                                                                     
Egy kis szépirodalmi visszapillantó, két 2017-es regényről.
A Merítés-díj zsűrije ezt a 10 könyvet találta a legjobbnak a 2017-ben megjelent magyar nyelvű szépprózai művek közül. A kezdeti indulás óta tagja vagyok a zsűrinek, ami igen megtisztelő és hálás feladat. A bekerült művek közül számomra egy nem nyert, kettő még olvasásra vár. Vida Gábor, Kácsor Zsolt kötetiről már volt szó, most két női író regénye került ebbe a válogatásba. Kis részrehajlás, hogy ezek a személyes kedvenceim lettek az olvasottakból. (Vida és Kácsor mellett).

Jó erős év volt, íme a lista: Antal Balázs: Le, Csabai László: Szindbád, a forradalmár, Gerlóczy Márton: Mikecs Anna: Altató, Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje, Kácsor Zsolt: A harminckét bolond, Nádas Péter: Világló részletek, Péntek Orsolya: Dorka könyve, Szeifert Natália: Az altató szerekről, Tompa Andrea: Omerta, Vida Gábor: Egy dadogás története került a legjobbak közé.



Péntek Orsolya: Dorka könyve








                                           




"A lélek csak egy labirintus."




Egyik legmaradandóbb élményt adó olvasásom lett, rögtön éreztem, hogy ennek a regénynek helye van a legjobbak között. Esetem tipikus példája annak, NE a borító alapján ítélj! A zsűrizés egyik feltétele, minél többet elolvasni a megjelent termésből Ez nálam konkrétan 23 olvasást jelentett. Ezt a könyvet hónapokig tologattam a kedvező fogadtatás ellenére is: igen ronda a borítója, viszonylag hosszú, és sajnálatosan nem olvastam az írónő előző regényét Az Andalúz lányai (2014) címűt.

Péntek Orsolya regénytrilógiájának középső kötete sodort, vitt magával. Nem kell mondanom, az első regény is azonnal felkerült az olvasandók listájára. Kerek, izgalmas családtörténet, női sorsok, emberek, a történelem viharai, szerelmek bontakoznak ki az ötvenkét fejezetben. Anyák és apák, édesnagyanyám, rég elfeledett ősök emlékeiről olvashatunk. Olyan érzésem volt, mint amikor régi elsárgult családi fotók alapján emlékezünk a régiekről.Tényleg néha az fáj, ami lényegtelenné válik az életünkben, míg az igazán fájó tragédiákat próbáljuk sors-szerűen elfogadni. Izgalmas a két főszereplő, Szterke és Dork emlékeit olvasni, egy család sorsát a másik oldalról is megvizsgálni.

A Kádár-kori Magyarországra született ikerpár, Theodóra és Eszter sorsán keresztül éljük meg a történéseket, amiből sok esemény ismerős lehet az olvasónak. Az első regényben a festőművész Eszter mesél, míg most a másik fél, a matematikus Dorka szemszögéből ismerhetjük meg a soknemzetiségű család történetét. Sokat segít a könyvben elhelyezett családfa a történet megértéséhez, hiszen térben és időben is nagy időszakot ölel fel, de szereplőt is sokat mozgat. Van itt isztiai halász ükapa, fiesolei szépanya, bécsi és szekszárdi dédapák, budai és pécsi nagyszülők, akik emlékein át elevenedik meg Firenze, a monarchikus századelő, az építkező Bécs, a gazdag kereskedőváros, Szeged, a háborús Pécs és Budapest. Péntek Orsolya családtörténetében van valami furcsa varázs, ami nem eresztett, megfogott már az első lapok után. A színes-szagos események átélhetőek, jó volt olvasni a két testvér boldogságkeresését, egymáshoz való viszonyát, belső lelki vívódásaikat. Háborúkat átélő diófa és könyvhalmok, tárgyak mesélnek a régiekről, generációk emlékei tűnnek elő a múltból. Elgondolkodtató könyv, érdemes elolvasni, érdeklődve várom a lezárást. Hangulata, képei telitalálat! (csak a borító randa)



Pesti Kalligram, 2017
408 oldal · ISBN: 9789634680307




Szeifert Natália: Az altató szerekről
Ágyregény


                               
"Csak a hiányok fájnak"




Ez a könyv is meglepett, eleinte furcsa ellenérzéssel olvastam, de élmény volt. Mondhatnám, nem hagyta magát nem szeretni a regény. Itt is két nő a főszereplő, két jelentősen eltérő életsorsot ismerünk meg. Ez esetben is a szerző második regényéről van szó. A történet mozaikjaiban a harmincas, nem kicsit labilis Zelma és a negyvenes éveiben járó, házasságban élő, kamaszfiút nevelő Zsuzsa mesél. Sőt, testi-lelki kitárulkozás ez a javából. Egy rövidke időre találkoznak, ami a keretet adja a történethez. Szóba kerül a szex, szerelem, házasság, hűtlenség, futó kapcsolatok, a gyereknevelés, tipikusan női témák. Szerencsére nem válik csacsogósan felszínessé. Fontos háttér a szülőkkel való viszony, a napi munka, barátságok.

Szeifert Natália olyan világot mutat be az olvasónak, talán szokatlan hitelességgel és mélységgel, ahol a testről és a nőiség megéléséről olvashatunk. Ha már altatószerek a cím, az álmatlanságtól a gyászig, a szexualitáson át a házasságon belüli kapcsolat bemutatása adja az élvezetes történet meséjét. Mai, friss gondolatok, korrajz, sok érdekes fordulattal. Szereplői sokszor filmszerűek, a regényt átjárja a feszültség. Jó volt, hogy korunk problémája a magány megjelenítése nem ment át szenvelgő szenvedésbe. Végig fenntartja az olvasó érdeklődését, jó a dramaturgiája, olvasmányos a szöveg. Az elején bizony néha zavaró volt megfejteni melyik nő is a mesélő. Ez később egyértelműbb lett. Nekem picit sok volt a szex is, ágyregény ide – vagy oda, ezt néhol hatásvadász elemnek éreztem. Bár jobb, mint a mély nyomorról, sivár, kilátástalanságról, alkoholizmusról olvasni. Tetszett, hogy nyitva maradt a vége, nem ment át feminista kiáltványba, nem lett olyan "megmondom a tutit és boldog leszel" befejezésbe. Élt a történet ettől is. Szeifert tudja miről ír, ismeri ezeket az élethelyzeteket, hitelesen jeleníti meg. Később, egy nyugodtabb életszakaszban mind a két regény újraolvasós lesz.



Kalligram, Budapest, 2017
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680239

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése