2018. szeptember 16., vasárnap

A negyedik majom

J. D. Barker: A negyedik majom



















Ebben a hónapban az eddigi olvasásaimból négy krimi volt. Mindegyik igen jó és izgalmas történet, de mindegyik másként és másért volt jó számomra. A negyedik krimi A negyedik majom azonban mindent vitt, felülírta a műfajt. Olyan váratlan jó élményt adott, amin még magam is őszintén meglepődtem. Az áprilisi megjelenése idején úgy gondoltam nem kell ez nekem, egy első könyves szerző krimije egy sorozatgyilkos naplója, stb... nem igazán kedvelem ezeket, számomra a két filmes hasonlat sem volt vonzó, sőt. Mind a két film olyan nekem, amit egyszer bőven elég volt látnom. Így ezt a könyvet simán kihúztam a listámról. No, ennyit az előítéletekről...kár volt!
Nyáron már kezdett érdekelni, mit tud, miben más ez, egyre több jó véleménnyel találkoztam. Aztán több hónapi várakozás után nagy bátran lekaptam a polcról. Nem bántam meg!




Az első, ami rögtön meglepett: nagyon olvasmányos, jó stílusban megírt történet, ami tényleg egyből rabul ejti az olvasót. És nem is ereszti, végig kitart. A szerző jól bánik a szavakkal, ügyesen tud játszani az olvasóval. Nem csak a borzongatásban jeleskedik. Azért a kevésbé edzett olvasók számára is (mint én) fogyasztható mennyiségű az ilyen elem. No, jó, lehetett volna kicsit kevesebb patkány benne..

Tény, ez egy olyan könyv, amely megdolgoztatja nem csak az idegeket, de az érzékenyebb olvasók gyomrát sem kíméli. Tökéletesen megkomponáltak az akciók, maga a történésekben rejlő gondolatokra is érdemes figyelni. Olvasás közben a félelem valóságos, kellemesen borzongató. A szerző valóban belép az olvasó fejébe és játszik az elméjével. Briliánsan idegbajos, beteg, de remekül csinálja.Igazán jól, nem öncélúak a borzalmak ezt meg kell hagyni! Az csak finom hab a tortán, hogy igazából két kerek, kidolgozott történetet kapunk.


Ez végre tényleg egy elképesztő pszicho-thriller, nem csak annak hirdetik. Az ördögi sorozatgyilkos a Négy Majom Gyilkosa (4MGY) immár öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Áldozatai fiatal lányok. Érdekesség, hogy nem az igazi bűnöst kapja el, hanem egy közeli rokonát, akin bosszút áll. Jön a 4MGY és igazságot szolgáltat. Így a valódi bűnös egy életen át bűntudatot érezhet az ártatlan haláláért is. Módszere lesz a védjegye, ami eléggé szokatlan és kegyetlen. Mindannyian ismerjük a három bölcs majom történetét, akik a nem hall, nem lát és nem beszél elvét követik. Japánban Mizarunak, Kikazarunka és Iwazarunak hívják őket és már több ezer évesek.
A történet szerint volt egy negyedik majom ... ne csinálj rosszat!



"Az első három majom írja elő azokat a szabályokat, amelyeket mindenkinek be kellene tartania, de a negyedik majom a legfontosabb.
 – Sizaru – mondtam. – Sizarunak hívják"



Már rögtön a kezdés sem a szokásos. A zöld jelzésre elinduló busz elé lép egy férfi, akit halálra gázolnak. Minden jel arra mutat, hogy az áldozat nem más, mint a régóta keresett sorozatgyilkos. A rutinos krimirajongó azonban gyanút foghat... valahogy túl egyszerű lenne ez a megoldás, hogy a gyilkos egy véletlen baleset során a rendőrség ölébe hull. És lőn! De ez még mindig nem a valóság, gyilkosunk mesteri csavarral ott van a szemünk és a rendőrök szeme előtt is jó ideig. A nyomozást vezető Porter, (akit végig Potternek olvastam) a sötétben tapogatózik, miközben ő maga is küzd élete problémájával.







A nyomok és a megtalált napló az, ami végül, apródonként elvezet a tetteshez. A gyilkos naplóját olvasva megelevenedik gyerekkora, szüleivel való kapcsolata. Sőt, a valódi okok, magyarázat is onnan ered. Az olvasó és a nyomozó egy pszichopata tudatába merülhet el, megismerve különös élettörténetét. Nem csupán a 11 éves fiú élete, gondolatai, de a szülei is bemutatásra kerül. Az emberi lélek, elme sötét mélységeibe merülhetünk itt el. Fekete humora, iróniával jól nyakon öntve itt bőven akad. Borzongató és fogva tart, nem engedi az olvasót. Mesteri a történet!




Ördögien izgalmas és érdekfeszítő volt olvasni ezt a történetbe épített naplót. Részletes, szemléletes volt a második történet is, legalább olyan izgalmas, mint a nyomozás. Miközben Sam Porter nyomozó és társai egyre jobban megközelítik az utolsó elrabolt áldozatot az idő is egyre fogy, a feszültség fokozódik. Igazi macska-egér játék ez, az egész cselekmény három nap története. A nyomozók próbálják élve megmenteni az utolsónak elrabolt lányt. A naplóból kibontakozó történettel mesterien fésüli egybe az egészet a szerző! Le a kalappal, ezzel a befejezéssel és az egész sztori lendületéért, felépítésért. Szerényen csak annyit: leesett az állam a befejezést olvasva. Komolyan erős a történet, nem csak hatásos. Filmre vele mondanám, de amint az a fülszövegből kiderül, a jogokat már el is adták. Nem is csodálkozom ezen. Remélem nem rontják el a készülő filmet.


Sam Porter nyomozó jó fej, fáradthatatlan, szimpatikus volt. Miközben fogy az idő és a lapok a megoldás közeleg ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben. Még itt, ekkor is akad egy meghökkentő csavar... a 4MGY mégsem az a személy, akire az olvasó és Porter is tippel. Agyafúrt, brutális pszichopata a gyilkosunk, de nem menekülhet azért.

Most azt érzem, hogy ez az egyik legjobb krimi, amit évek óta olvastam. Olvasás után csak annyit: húaztamindenit! Ezt ne hagyd ki! Minden szó a helyén van, sodró, kellően sötét és csavaros, tökéletes történetfelépítésével, nyelvezetével magasan kiemelkedik az átlagból. Szerettem ezt a könyvet, egyszerűen jó volt olvasni, minden borzalma ellenére. Aki a Bárányok hallgatnak vagy a Szomszéd lányt szerették, ebben sem fognak csalódni. Filmben valóban a Hetedik-hez lehet hasonlítani, amire utalás a könyvben is elhangzik. Remek történetet olvashattam, végig lekötött. Minden meg van benne, ami egy jó krimihez kell. Kíváncsian várom a novemberben érkező folytatást!



Jonathan Dylan Barker:

1971-ben született, a Fort Lauderdale-i Művészeti Intézetben szerzett üzleti diplomát. Az 1990-es években sokáig a 25th Parallel nevű magazin munkatársa volt. Popkulturális témában írt cikkeket, és együtt dolgozott Brian Hugh Warnerrel, aki később Marilyn Mansonként vált híressé. Több novellája is megjelent az évtizedben, főleg a horror műfajában alkotott. Sokáig szellemíróként dolgozott, a Forsaken című első regényét 2014-ben adták ki. A kötet meglepő sikert aratott, és jelölték a Bram Stoker-díjra is, ráadásul a Stoker család felkereste őt, hogy segítsen Dacre Stokernek megírni a Drakula hivatalos előzményregényét, ami várhatóan 2018 végén fog megjelenni. Időközben Barker megírta a következő könyvét A negyedik majom címmel, melynek jogait már a 2017-es megjelenése előtt számos országba eladták, és opciózták filmre és televíziós sorozatra egyaránt.








Agave Könyvek, Budapest, 2018
406 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634194330 · Fordította: Bosnyák Edit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése