2018. május 30., szerda

Olvastam még/10.

Olvastam még/10. 





                                                   












A mai válogatásban olyan -szerintem- fontos könyvek kerültek, amit érdemes nagyon elolvasni. Mondhatnám, kihagyhatatlanok. Nem csupán szórakoztatnak, elgondolkodtatnak, de igazi életképekről, sorsokról olvashatunk. Valós látlelet, férfi-nő kapcsolatok, a szeretet vágya vagy éppen hiánya a fő vonal.



Háy János: Otthonunk könyve



Háy János nagy kedvencem, bátran ajánlom a könyveit. Ezt különösen azért, aki még nem ismerné, nem olvasott tőle egyben megkaphatja a legkiválóbb novellákat tőle. Öt korábbi sikerkönyvéből válogatták ki a legjavát. Kiváló alkalom megismerni ezeket a novellákat. Háy nagyon pontos és érzékletes életképekben festi le a házasságok mindennapjait, a felnőttek világát mutatja meg a gyerek szemén keresztül. Ezek java része az író emlékeit idézi saját gyerekkoráról. Ironikus humorral, szókimondóan tárja fel a hibáinkat, szembesít önmagunkkal. Egy kis görbe tükör, nézzünk bele bátran. Lesznek ismerős pillanatok helyzetek mindenkinek, ebben biztos vagyok.

Apák, anyák, nagyszülők, szeretők és az élet apró (?) dolgai, amik igen fontosak és meghatározóak lehetnek életünk során. Nekem olyan volt ez a válogatás, mint amikor valamelyik kedvenc együttesem best of cd-jét hallgathatom. Tökéletes válogatás, egy igazi Háy best of.

"A szülők, mondta a kislány, olyan nagytestű lények, legalábbis a gyerekekhez képest."

A könyv Háy János korábban megjelent novellásköteteiből (Egymáshoz tartozók, Napra jutni, A bogyósgyümölcskertész fia, Házasságon innen és túl, Hozott lélek) nyújt válogatást.



Európa, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634057512






                                                                                   


Singer Magdolna: Érző férfiak




"Nem az a kudarc, ami történt velünk, hanem az, ha nem akarunk változtatni miatta!"










18 személyes történet veszteségekről és feldolgozásról - férfi szemmel. A tavaly megjelent M. Kiss Csaba által írt Boldogságköny ellenpárja. Az élet tényleg nem habos torta, nem csak móka és kacagás.

Singer Magdolna könyvében 18 interjú olvasható bátor férfiakkal ‒ többek között Nyáry Krisztiánnal, Gerendás Péterrel és dr. Buda Lászlóval ‒ akik vállalták, hogy elmesélik, milyen fájdalmak, csalódások érték őket életük során – barátok árulása, bizalomvesztés, csődhelyzet, szerelmi csalódások, válás, az apasággal járó sebek, haláleset –, és miként küzdöttek meg a történtekkel.
A megindító interjúkat olvashatunk a férfiak fájdalmáról, hogyan élik meg és dolgozzák fel ők a veszteségeiket.
Döbbenetesen őszinte esetekről olvashatunk, minden tiszteletem és elismerésem a 18 bátor férfiaknak, akik bevállalták ezt az élveboncolást. Legintimebb, legfájóbb veszteségeikről vallottak.


Nem könnyű könyv, de tényleg kiderül: a pasiknak is van szíve, lelke, éreznek és fáj is nekik sok minden, még akkor is, ha folyamatosan azt nevelik belénk: egy fiú nem sír... katonadolog! Persze, csak szép csendben összeroppanunk, belehalunk mi is. Olyan is akad, hogy elszakad az az utolsó cérnaszál is. Na, onnan szép felállni, nyerni az élettel szemben valamit. Tényleg minden drámának van pozitív hatása is, amiből a későbbiekben lehet építkezni. Nőknek különösen javallott, ha szeretnénk többet tudni, megérteni és belesni a férfiak lelkébe. Ez az a könyv, amit olvasni kell.



HVG Könyvek, 2017
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633044896



                                                                         


Ottlik Géza: Iskola a határon






A végére egy hazai klasszikus, amit remélem már sokan olvastak. Ugyanis Ottlik kisregénye 1959-ben jelent meg először, most a Magvető zsebkönyvek sorozatban látott ismét napvilágot. Nos, ez az  a borító, ami elég ronda, nem szép, nem túl kifejező lett. Igaz, a belső értékeit ez a tény nem csökkenti... Ebben a kiváló sorozatban jelent meg húsz év után újra Tar Sándor Mi utcánk kötete is. Mindkettő a 20. század második felének legjelentősebb magyar regényei közé valók. Fontos könyvek, még ha megosztóak is.


részlet a fülszövegből:


"Ottlik regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok.."




Magvető, Budapest, 2017
560 oldal · ISBN: 9789631427776

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése