2017. szeptember 12., kedd

Könyvek a moziban

Könyvek a moziban 



                                                                 







Ebben a bejegyzésben néhány olyan könyvet ajánlok, amit filmen is megnézhetünk a mozikban. Előtte azonban olvassuk el őket, aztán irány a mozi!

                       

Thomas Cullinan: Csábítás - már a mozikban!


Ártatlanok voltak... míg el nem árultattak.
A Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning főszereplésével készült, Sofia Coppola által rendezett nagyjátékfilm alapjául szolgáló regényből Clint Eastwood főszereplésével már készült egy film 1971-ben. Az Origo filmklub így ajánlotta ezt az új változatot: "Ennél kéjsóvárabb film aligha lesz az idén".

Javában dúl az amerikai polgárháború. Az északi hadsereg súlyos sebet kapott, fiatal tizedesére félholtan bukkannak rá a virginiai erdőben. A közeli iskolába, Miss Martha Farnsworth Leánynevelő Intézetébe viszik, ahol szinte azonnal szédíteni kezdi a három nőt és az öt tizenéves lányt, akik a kifinomult déli előkelőség eme előretolt bástyáján rekedtek. Szerelmet, félelmet, szánalmat, rajongást egyaránt kivált belőlük, és a szabadságvágytól vezérelve egymás ellen uszítja őket. De miután fény derül az ifjú és kevésbé ifjú hölgyek valódi énjére, a katonát baljós előérzet fogja el, és attól kezdve a kérdés így szól: Kit is szédítettek meg valójában?




A könyv az Athenaeum Kiadónál jelent meg!


                                                                           

Viktória ​királynő és Abdul


Másik szeptemberi könyves-filmes újdonság szintén az Athenaeumtól: Az Oscar-díjas Judi Dench főszereplésével, Stephen Frears rendezésében a filmvásznon is találkozhatunk Viktória királynő és Abdul történetével. Kifejezetten látványos, színészi játékban remek alakítások jellemzik a filmet. Érdekesség, hogy Judi Dench az 1997-es Botrány a birodalomban című filmben már alakította Viktória királynét. A könyvről hamarosan írok bővebben, most olvastam el, a filmet nagyon várom!

,,Oly nagyon kedvelem őt - írta Viktória 1888-ban. - Jó, gyengéd és megértő... igazi megnyugvás számomra."
A magas és jóvágású Abdul alig huszonnégy évesen érkezett Agrából Angliába, hogy az aranyjubileumát ünneplő Viktória királynő asztalánál szolgáljon fel. Az indiai ifjú alig egy év leforgása alatt az udvar befolyásos személyisége lett.

Így kezdődött Viktória királynő hosszú uralkodásának talán legbotrányosabb évtizede. A királyi udvar megvetéssel tekintett a bizalmas kapcsolatra, amely egészen a királynő 1901. január 22-én bekövetkezett haláláig kitartott. Shrabani Basu eredeti dokumentumok alapján eleveníti fel Viktória és Abdul páratlan kapcsolatát, és vele a késő tizenkilencedik század Brit Birodalmának életét.



Vince Flynn: Amerikai ​bérgyilkos

Még mindig szeptember. 14-én kerül a mozikba egy vérbeli akciókrimi: Amerikai bérgyilkos címmel. A könyv a General Press Kiadó újdonsága.  IDE kattintva kedvezménnyel beszerezheted.
A film története Vince Flynn 2010-es azonos című regényén alapszik. A filmben Mitch Rapp (Dylan O’Brien) életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket. Ebben a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley (Michael Keaton) kiképzése és segítsége után kerül sor. Pergő akciótörténet. Olvasva is mozgalmas élmény volt. A filmet részben Budapesten forgatták.




A romantika, thriller után egy horror a nagymestertől: Stephen King: AZ című könyvéből is már kész a film, látható a mozikban. Nem túlzok, hatalmas várakozás előzte meg, óriásit kaszált a bemutató hétvégéjén a film a mozipénztáraknál. Horror így még nem nyitott. 117. 1 millió dollár bevételt hozott az első hétvégén csak Amerikában a film. A csúcsot eddig az Ördögűző tartotta: 232, 9 millióval, ami tuti meg fog dőlni.

A gonosz vigyorú, gyilkos bohócot nem kell bemutatni, szerintem mindenki ismeri az Az-nak a főgonoszát. Azok is ismerhetik őt, akik nem a horror szerelmesei. Stephen King 1986-os terjedelmes regénye alapján (1184 oldal), már készült mini tv-sorozat Tim Curryval a főszerepben 1990-ben. Most Pennywise szerepét, a táncoló bohócot Bill Skarsgård alakítja igazán remekül. A film 135 perces, tehát a teljes regény nem fért bele, tuti lesz második része.
Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt. Egyenként eltűnnek egy kisvárosból a gyerekek.
                                             
Nem olvastam, nem is fogom, nem az én műfajom. A kedvelőknek alap a könyv is, film is. Bővebb ajánlót a Könyvutca bloggereitől kaptam: IDE kattintva olvashatjátok el az ajánlójukat.






OKTÓBER 12: HÓEMBER! (Forgalmazó: UIP-Duna Film)

Jo Nesbo egyik legismertebb Harry Hole története is (végre) mozivászonra került. A 2007-es azonos című regényén alapszik a film. Harry Hole, az oslói rendőrség különc főtisztje az ősz elején névtelen levelet kap, Hóember aláírással. Titokzatos eltűnések veszik kezdetüket... A Michael Fassbender főszereplésével készült film Thomas Alfredson rendezésében készült el. A film forgatási munkálatai 2016. január 18-án kezdődtek meg Norvégiában. A stáb forgatott Drammenben, Oslóban és Bergenben is. Eddig 10 könyv jelent meg Jo Nesbo tollából, amely Harry Hole krimi. Hosszabb szünet után idén HH visszatér, idehaza novemberben jön az újabb krimi! A Hóember a sorozat 7. kötete.  A könyvről ITT olvashatod az ajánlóm. Izgalmas és fordulatos film várható, látványos helyszínekkel. A krimi az Animus Kiadó kiadványa. Kedvenc, nagyon várom a filmet.












Novemberben a magyar mozikba is berobog Agatha Cristie egyik legismertebb klasszikusa: a Gyilkosság az Orient Expresszen -ből is már készült néhány filmes adaptáció. A regényből készült 2017-es filmben a főbb szerepekben olyan remek színészeket láthatunk, mint Penelope Cruz, Michelle Pfeiffer, Judi Dench, Johnny Depp és William Defoe. Poirot szerepében a rendezőt láthatjuk, aki nem más, mint Kenneth Branagh. Biztosíték és garancia a minőségre.

A könyvet a Helikon Kiadó adja ki. Kedvezménnyel ITT vásárolhatod meg a könyvet filmes borítóval.










                                                                                                               
A végére egy novemberi hazai újdonság: Budapest Noir

A Kondor Vilmos regényéből készült filmben megelevenedik a harmincas évek Budapestjének árnyoldala. Nem csak hangulata miatt lesz izgalmas kaland. 2008-ban megjelent, hatalmas sikerré vált regényt Gárdos Éva rendezésében láthatjuk. Az 1936-ban játszódó cigarettafüstös, újságírós-nyomozgatós alkotásban a főhőst, bizonyos Gordon Zsigmondot alakító Kolovratnik Krisztián mellett Mucsi Zoltán, Tenki Réka, Anger Zsolt, Dobó Kata, Kulka János és Kováts Adél is szerepel.




November 2-án startol a mozikban a film! Ez a könyv az Agave Kiadó kiadványa. Jó olvasást, borzongást, szórakoztató mozizást mindenkinek! Találkozzunk a mozikban!



4 megjegyzés:

  1. Ismét egy inspiráló bejegyzés :)
    Feladtad a leckét!

    VálaszTörlés
  2. :) Akkor célt ért! Hálásan köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Már olyan hosszú a kívánság listám az ajánlott könyvekből,hogy idén nem biztos-sőt biztosan nem fér az ünnepi díszben pompázó fa alá a rengeteg könyv!köszönöm a jobbnál-remekebb ajánlásokat!

    VálaszTörlés