2017. január 17., kedd

44 meghökkentő eset

Bánó Attila: 44 meghökkentő eset 
a magyar történelemből 
Becsület

                                                                                 









A régmúlt mindig tartogat titkokat, váratlan fordulatokat.
A Becsület témáját járja körbe, erre fűzi fel a 44 rejtélyes történetet Bánó Attila új kötetében. A könyv mintegy folytatása az „55, illetve 33 meghökkentő eset a magyar történelemből” című korábbi munkáinak.



Az új válogatásban szereplő történetek jó része sokak számára valóban meghökkentő lesz, hiszen
a szerző új kutatási eredmények felhasználásával tovább bővíti már meglévő történelmi ismereteinket. Ezek a rövid, frappáns és sok esetben tényleg meglepő esetek olvasása közben még szórakoztatva tanítanak is. Történelem zanzásítva, izgalmas fordulatokkal, adomákkal, a régmúlt idők ködéből.
Az évszázadokkal ezelőtt élt emberekről szóló, legendák mellett a valós képet igyekszik megmutatni. Régi oklevelek, levéltári anyagok segítségével von le következtetéseket. Az igazság bizony legtöbbször nem fekete-fehér. Sőt, régen is előfordult, nem újdonság, hogy nem éppen azt és úgy jegyezték fel, ahogyan valóban történtek a dolgok. Erről is lesz példa a könyvben.

Persze ezeknek a legendáknak is van valóság alapja, a régen élt személyiségeknek is volt olyan oldala, tulajdonsága, amikről inkább jótékonyan megfeledkeztek, míg a jót kissé felnagyítva eltúlozták. A szereplők emberi tulajdonságai hangsúlyosak a történetekben.
Bánó Attila hat évszázadnyi érdekességekről lebbenti fel a fátylat. Átgondolhatjuk Anjou Mária titokzatos véletlenségű lovasbalesetét, ami nem egyedülálló történelmünkben. A Zrínyi család karizmatikus alakja a magyar történelemnek. Mit is tudunk róluk? Szigetvár, vadkan, Ilona alakja és Munkács várának 2 éves ostroma. Hogyan, miként halt ki ez a régi nemesi család? Milyen sors jutott az utódoknak a Habsburgok börtönében? Szomorú végük lett, az bizonyos. Olvashatunk a Szent Korona titkáról, a megalkuvást nem ismerő II. Rákóczi Ferenc alakja is megidézésre kerül, ahogyan felbukkan egyik kedvenc költőm, Csokonai szomorú sorsa is.

Számomra a legérdekesebb esetek közé Antonio Caraffa élete tartozott. Ő több, mostanában olvasott történelmi regényben játszott fontos ám nem kifejezetten pozitív szerepet. Jó volt olvasni sorsáról, életéről, ami a magyar történelemre is nagy hatással volt. A Zrínyiek sorsa is összefonódott sajnálatos módon vele.
A másik meglepő érdekesség a magyar történelem egyik legnagyobb és legfájóbb döntését járta körbe: Trianon. Megdöbbentő dolgokat tár fel az olvasónak. Igazán meghökkentő volt az egri hős, Mekcsey István haláláról szóló írás is. Sajnálatosan olyan "tipikusan" magyaros... Elkeserítően szomorú.

A becsület és erkölcs témában megkerülhetetlenül a paráznaság is beletartozik. Nos, egykori nagyjaink életéből sem hiányzott. Ettől színes az élet és a könyv egyik fejezete is kitér erre. Olyan meghökkentő esetről is olvashatunk belső információkat, mint Ady Endre és Tisza István közti ellentét valódi oka. Igazán megfelelőnek tartom az ilyen könyveket azoknak, akik gyorsan akarnak konkrétumokat megtudni. Figyelemfelkeltő, érdekességek sokasága van egy-egy történetbe beépítve. Rávilágít események hátterére, összefüggéseire. A leírtak megfelelő hosszúságúak, a történetek színesek, kellő betekintést adnak a múlt ködös homályába. Sok történelmi regényt olvasok, mindig közel állt hozzám a történelem. Így is találtam benne jócskán olyat, amit még nem ismertem.
Szóval a magyar történelmet szeretőknek ajánlott darab.

Azoknak is érdekes és szórakoztató olvasmány lehet, akiket amúgy nem foglalkoztat a történelem mélységeiben, akiket meg igen, az sok apró adalékot, információt kaphat. A könyv súlyos olvasmány, mégis gyakorlatias, jól használható. Igazán szép kivitelű könyv, sok érdekes témával ajándékozza meg a kíváncsi olvasót.


Bánó Attila: 1945. május 4-én született.

Író, újságíró, szerkesztő, grafikus. 1969-1990 között szabadfoglalkozású grafikus volt. 1975-1989 között ismeretterjesztő könyveket illusztrált, hanglemez- és könyvborítókat, plakátokat, bélyegeket tervezett. 1990-1991 között a Ludas Matyi munkatársaként dolgozott. 1995-1996 között a Reform külső munkatársa volt. 1995-1997 között a Móricz Zsigmond Újságíró Iskola oktatója volt.
Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:


Régi Magyar családok - Mai sorsok (2004)
Magyar titkok nyomában (2005)
A főnyeremény - Bánó Attila gondolatai (2006)
Rejtélyek a magyar múltból (2007)
A magyar nemes vitézsége (2009)
55 meghökkentő eset a magyar történelemből (2011)
Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből (2013)

Athenaeum, Budapest, 2016
392 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632935898

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése