2014. november 17., hétfő

Egyetlen

Rachel Van Dyken: Egyetlen

                                                                                              





A történet és a borító igazi csajos mesét sejtet. Az Egyetlen könnyed kikapcsolódást adó, jól olvasható és szórakoztató olvasmány. Néhány mély gondolattal, amin érdemes elgondolkozni.


A fülszöveg:

"Az egész vagyonomat tettem volna rá, hogy még soha nem csókolta meg senki."

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval - szó szerint -, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni.

Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?

Kiersten, a depresszióval, rémálmokkal küzdő vörös hajú vidéki lányka, első napján az egyetemen összeismerkedik új lakótársával a pörgős, vagány Lisával és unokatestvérével Gabe-bel, a tetovált nőcsábásszal, akinek rögtön megakad a szeme a visszahúzódó, szégyenlős főhősnőnkön.

Kiersten már a beiratkozáskor belefut (szó szerint) a hihetetlenül jóképű, magas, dögös, kockahasú sztárfocistába(hogy biztosan mindenki tudja, én is felhívom a figyelmet rá: 8db kockát visel ezen a bizonyos hason).
Weston Michels nem akar kikezdeni egy elsőssel, nem akar amúgy is bonyolult életébe bonyodalmakat. Küzd az életéért a halálos kórral, idegesítik a minden mozdulatát leső s lejegyző bébiszitterek David és James. Megbékélt a halál gondolatával, de ki akarja használni a neki kiszabott maradék időt.


Aztán belefut a ragyogóan szép, vörös hajú Bárányka, és végigtapogatja a hasizmait.
Lassan alakul a kapcsolatuk, ami félig-meddig barátság inkább, de egyre jobban belekeverednek az érzelmek. Ahogy Wes ideje egyre fogy kezdi belátni, hogy élete szerelmét kapta meg, a nagyŐ-t erre a rövid időre, és Kiersten kedvéért foggal körömmel küzd, ki akar tartani.

Nos, az elején fanyalogtam kissé rajta. A szituáció, ahol egy ártatlan vidéki kislány alaposan végigtapogatja a focicsapat irányítójának a hasát, közben megszámolva mind a nyolc kockát, csak mert nekiszaladt.... khm...

DE!
Kicsit pirulós, esetlen, ügyetlen bevezetés után viszont egyre inkább azt vettem észre, hogy a történet mérhetetlenül aranyos, kedves. Ez a bizonyos jelenet többször felidéződik, mikor a fiú ugratja a lányt, és visszanézve már nem is tűnt olyan szerencsétlennek.
Édes, aranyos a viszonyuk, tele tisztelettel, megértéssel, gondoskodással. Egyre jobban összecsiszolódnak és beleszeretnek egymásba.
Apránként halad a kapcsolat, nagyon tetszett, hogy néhány csók csattant el csupán a történetben, nem voltak nagy ereszd el a hajam ágyjelenetek, s ez sokkal inkább illett is Kiersten jelleméhez.

Gabe egy tök jó karakter, és az igazán megható jelenetek a végén az ő kirohanásai voltak, hogy miért nem ő beteg, hisz ő megérdemelné.
Igazi bátyó-típus, és a trilógia második részének, ha jól tudom ő a főszereplője.
Érdekes volt, hogy West nem sajnáltam. Remekül volt megírva a sztori, mert még amikor a WC-kagyló felett görnyedt is, nem sajnáltam. Nem. Hanem drukkoltam neki. Azt mondtam magamban: szedd össze magad, állj talpra, indulás. Szívből szorítottam neki, mert igazi harcos. Megértettem, amiért nem akarta Kierstennek elmondani, és őszintén szerettem érte.

Weston egy nagyon erős karakter. És az igazságok, amik időnként elhagyták a száját őszintén szólva erősen megszívlelendők. Akár azok számára, akik veszteséggel küzdenek, akár olyanok számára akiknek nagybeteg családtagjukat kell támogatniuk. Kiersten fokozatos felengedése, gyógyulása a depresszióból nagyon tetszett.
Weston szerepét jól mutatja az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

"– Csak mert segítségre van szükséged, hogy megbirkózz bizonyos dolgokkal, még nem vagy kevésbé erős. Az életben az igazán gyenge emberek azok, akik képtelenek beismerni, hogy segítségre van szükségük. Képtelenek beismerni, hogy nem bírják tovább egyedül. Gyengék. Azzal, hogy segítséget kérsz, hogy segítséget fogadsz el, azt ismered be, hogy gyenge vagy, és ebben megtalálod az erődet."(16.fejezet 94.o)

Nem varázsütésre gyógyult meg, de lassacskán feloldódott a szorongása, mint ahogy elmosódott a félelme a víztől. Tye halála is megérintett, átéreztem Wes veszteségét, és igazán tiszteltem az erejét, azt, ahogy szembe tudott nézni a csapással, ahogy saját fejlődésére fordította a veszteséget és más hasonló sorsú fiatalokat akar segíteni a tapasztalatával.

A könyv több szempontból betalált, egyrészt a veszteségek, a testvér halála, másrészt nincs két hónapja, hogy egy igazán keményen küzdő harcost, a szomszéd 14 éves fiút elragadta ez a rettenetes kór. A könyvet a rákbetegek családjainak ajánlja az írónő, a betegség, a gyász feldolgozásához, de hozhatnám sorban az értékesebbnél értékesebb idézeteket a kitartásról, a segítség kéréséről, a szeretet jelentőségéről és mindet Weston szájából.
Westonéból, aki farkasszemet nézett a halállal.

SPOILER!!!!
És győzött! Sajnos úgy érzem, hogy ez ilyesfajta mesebeli gyógyulás annyira ritka, hogy szinte nem is ismert, de a remény elvesztése egyenértékű a harc feladásával, éppen ezért nagyon helyes, hogy a könyv reményt ad, mert erre van igazán szükség.

Összességében egy aranyos, ártatlan New Adult könyv, talán nem igazán az én korosztályomnak, sokkal inkább tinilányoknak szánva.

Kedvenc szereplők:
* Weston: Bölcs. Nem okostojás, hanem az élettől kapott nagy pofonokban edződött bölcsesség az, ami belőle jön.
* Randy (nagyon találó volt, amit róla mondott a műtét előtt Wes)
* Kedveltem Kierstent is, bár nem ragadott magával, nem egy jelentős karakter a számomra. Nem hisztis, nem idegesítő.

Utáltam szereplők:
* Lorelei természetesen.
* és a sleppet sem bírtam túlzottan, de talán csak azért, mert Wes haragudott rájuk. Szóval ide hoznám még Davidet (babysitter) és Jamest (pszichológus).


Borító: aranyos (szerintem az egész könyv ebbe a kategóriába esik, és ezt a szót használtam a legtöbbet rá). Tetszik a kép a rajzokkal, olyan igazi csajos, szép, kedvencem ez a fajta megoldás a behajtott fülekkel!!! Imádom.

Fordítás:
A fordítással nem tudtam megbarátkozni, itt-ott egészen szerencsétlenül sikerült, szinte láttam benne az angol mondatot és mikor megkerestem az eredetiben valóban úgy volt. Kár, hogy erre nem ügyeltek kicsit jobban. Itt-ott nagyon magyartalan, sőt, néhol kissé érthetetlen.

A fenti értékelésre egy bloggertársamat kértem meg. Az ő sorait olvashattátok, mint vendégposztot. Köszönöm Cilee könyvek!
http://cileekonyv.blogspot.hu/ ·









Athenaeum, Budapest, 2014


296 oldal · ISBN: 9789632933559 · Fordította: Szilágyiné Márton Andrea










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése