2013. június 30., vasárnap

Néma üvöltés

Martin Pistorius: Néma üvöltés

Használhatnék nagy szavakat az sem lenne túlzás. Bajban vagyok ezzel a könyvvel...
Ezt tényleg el kellene olvassa mindenki, mert a történet nagyon NEM MINDENNAPI!
Igen, döbbenetes, megrázó és tanulságos... és elgondolkodtató, mind ez egyszerre. Minden túlzás nélkül az!
Képzeljük el, nem inkább ne! Valós, megtörtént esetet olvashatunk.
Nézzük az eseményeket:

Boldog család: papa, mama és a gyerekek. Martin 12 éves, okos, érdeklődő gyermek. Aztán egy napon hirtelen belázasodik, nyelni is alig tud, nincs hangja,  majd fokozatosan leépül az ismeretlen betegségtől.
Az orvosok is tanácstalanok, 1 év után feladják. Elképesztő ez minden szülőnek, látni a tehetetlenséget,
és az ép, egészséges gyerekük "elvesztését". Martin a saját teste foglya, kiszolgáltatottá válik, éber kómás állapotba kerül hosszú évekre. Lát, hall és érez, de önálló cselekvésre nem lépes.

Évek telnek el, majd, kezd tisztulni az értelme, egyre többet érzékel a külvilágból. Sajnos, mindezt
Ő nem tudja jelezni, a világ pedig nem igazán figyel fel rá. Ott van. lát és hall, de nem tud viszont kommunikálni. Némán üvölti a világba fájdalmát.

"Huszonöt éves vagyok. A legelső múltbeli emlékképeim mégsem a gyerekkoromhoz kötődnek, hanem ahhoz a pillanathoz, amikor – az ismeretlenben való bolyongás után – visszatértem az életbe."

Mindent pontosan ért, érez, de jelezni nem tudja, amíg egy gondozónővér felfigyel Martinra, egyszerűen
kicsit jobban figyel rá. A csoda elkezdődik, újabb állapotfelmérések, kezelések, kúrák miközben a család sem hullott szét. Pedig jó esélyük volt rá, közel jártak hozzá.
Nem volt könnyű, anyukáját jobban megrázta, megviselte fia "elvesztése". Egyszerűen egy idő után magát okolta a történtekért és nem tudott mit kezdeni a saját fiával. Édesapja volt, aki végig hitte, Martin meg fog gyógyulni! Martinnak is apa volt a ments vára, ő hitt és bízott a fia felépülésében.

"Tizenkét óra múlt, tehát édesapám nem egész öt óra múlva értem jön.
A nap fénypontja mindig a délután öt óra, mert Apa akkor vesz fel, és végre haza mehetek."

 Martin a világból mindent érzékelt, látott:  azt is, hogyan vesztik el türelmüket a szülők, hogyan félti a két egészséges gyermekét az anyja és valljuk be, igen nehéz lehetett az életüket Martinhoz igazítani.
Gondozása, ellátása komoly és hosszú, évekig tartó feladatot adott szüleinek.

"Egy-egy különösen heves összeszólalkozást követően előfordult, hogy Anya kirohant a szobából. Egy alkalommal azonban Apa unta meg: beültetett az autóba és elhajtott. Fogalmam sem volt, visszamegyünk-e még valaha, mindenesetre úgy éreztem, hogy mindez az én hibám, hogy én tettem tönkre a családot. Mindezért én vagyok a felelős."

Remek, ironikus megfigyelései is vannak, ami humort is hoz a feszült drámába:

"Bár e sok nő egyénisége különböző, egy dologban mind megegyeznek: imádnak trécselni, fecsegni és pletykálni..."

"Megfigyeléseim szerint a nők társalgása során három téma tér vissza rendszeresen: a férjük, akivel gyakran elégedetlenek, a gyerekeik, akik rendszerint csodálatosak, és a testsúlyuk, amely mindig több a kelleténél."
 
Ezt a csodát el kell olvasni, ahogy Martin visszatér az életbe, mire képes az odafigyelés és a szeretet!
A fiatal szervezet regenerálódásához ez is adhatott erőt és segítséget. Ez maga a valóság.
Ma Martin boldog férj, megtalálta párját. Persze a múlt nyom nélkül nem múlik el, minden nap egy újabb kihívás, de ez egy szerető társ mellett már könnyebb, még kerekesszékkel is.

Megrázó és elképesztő Martin története, megfigyelései a  bentlakásos intézetek dolgozóiról, az őt ért szexuális megaláztatásokról, egyéb aljas dolgokról írt sorai. Amikor a legalapvetőbb dolgokat sem tudta közölni, talán megérthetjük a helyzetét.  Nem szabad feladni és a csoda megtörténik, létre jön!!
Figyeljünk egymásra.
 
 

Athenaeum, Budapest, 2013
ISBN: 9789632932545 · Fordította: Mente Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése