2022. szeptember 22., csütörtök

Fény a dombok mögött

Bauer Barbara: Fény a dombok mögött





                                                              






"A szemed vak, viszont a szíved mindent lát."




Amikor 2018-ban elkezdtem az ismerkedést Bauer Barbara könyveivel a Porlik, mint a szikla című regénye volt az első olvasásom. Mivel érdekel és szeretem a repülést, a zenét, az olasz életérzést, már akkor felkeltette a figyelmem a Vakrepülés története. Azonban valahogy mindig kimaradt, tolódott a regény olvasása. Most, hogy átdolgozott formában jelent meg a 2015-ös kötet, azonnal elolvastam. 


Aki szereti a zenét, kedveli az olasz életérzést, fogékony a spirituális kérdésekre, a lélekvándorlásra, avagy foglalkoztatja a sorsunk, feladatunk itt e földön izgalmas romantikus kalandban vehet részt. Ezek finoman jelennek meg a történetben, de fontos alapokat, érdekes hátteret adnak. A rövid és drámai prológus sokat sejtető, jó felvezetést ad. A történet egy látványosan szép, hangulatos képekkel megírt, különleges életmese. Jó volt olvasni, léleksimogató a két lány sorsa, annak összefonódása. Tetszett, hogy tökéletesen adja vissza nem csupán az olasz táj békés, idilli szépségét, de az ott élők bemutatása is szemléletes. Tetszett, ahogyan a történetben egy ügyes húzással a Légikisasszonyok két utaskísérője, Dia és Dani is feltűnik egy picit. Jó volt olvasni Frederico történetét, ami itt kerekedik ki igazán. Szimpatikus és jó karakter kisfiúként is, de itt a felnőtt férfit látjuk, az élményeit az ő szemszögéből olvashatjuk a történtekről. A fiú sorsa is hordoz tragédiákat, ami meghatározza későbbi életét. 


1984-ben, egy olasz kisvárosban indul a regény. Follina mesebelien szép háttér a regényben. Főhősünk a Gardini házaspár, és az ő lányuk, Julietta. Különleges és elgondolkodtató sorsokról mesél Bauer Barbara. A szülő-gyermek kapcsolat háttere ad izgalmas ízt a történetnek. Julietta tehetséges zongorista, csodás hangon énekel, ám sajnos vakon született... lelke a zenében tud kiteljesedni. Sorsában megbékélve él szüleihez láncolva. A tízéves Frederico és Julietta kapcsolata megindítóan szép, az olasz táj, az emberek gondolkodása, összefogása és sorsközössége kivételes élményt ad az olvasónak. Ott járunk Follina utcáink, érezzük a pék finom süteményeinek illatát, miközben Julietta zongorajátékát és angyalian szép hangját hallgatjuk. Amikor elengedjük a vak lány történetét, Julietta éppen Rómába indul a siker felé.

Ez a történet ad elgondolkodtató hátteret a békéscsabai lány, Réka sorsának. A mikor Julietta előtt kinyílna a világ, és egy hatalmas lehetőséget kap a sorstól egy ugrással 2013-ba, Békéscsabára ugrunk.
Réka számára minden adott az életben. Patikuscsaládba született, tehetsége van a zenéhez, azonban keresi még önmagát, helyét a világban, finoman lázad a biztos családi vállalkozás ellen. A jómódban, szerető családban könnyen megkapott mindent. Ez a kiszámítható biztonság azonban zavarja a fiatal lányt. Repülés iránti vágya a lázadás is egyben. Valami egészen mást szeretne, ami bizony némileg sokkolja a szülőket. A vitorlázórepülés és az ejtőernyőzés valóban sorsfordító lesz Réka életében...


Réka története friss, mai hangon szólal meg. Szerelmek, barátnők és a Körös-parti séták, a város jellegzetes épületei adnak hátteret ennek a történetnek. A spirituális, lelki utazás Réka és Julietta múltja meglepő eredményt hoz. A jelenünk valahol a múltban gyökerezik. Az összetartozás és a múlt megismerése izgalmas fordulatokat eredményez. 
Itt lép be a már felnőtt Frederico a lány életébe. Érdekes volt megismerni, ahogyan a sorsa Békéscsabára sodorta az olasz fiút. Sorsuk lassan egybefonódik, szerelem lebeg a levegőben. Ez az összefonódás, a karma és a zene az, ami összeköti a szereplők további életét. Meghatóan idilli, szép érzelmek, kalandos pillanatok tanúi lehetünk. Békéscsaba és Follina találkozása váratlan és meglepő befejezést hoz. Julietta és Réka "találkozásához" a zene meghatározó szerepe és a szerelem ad váratlan válaszokat. Figyelemreméltó ahogyan minden értelmet nyer, a múlt visszaköszön.
Remek kikapcsolódás, mozgalmas utazás ez az andalítóan bájos, romantikus történet. Engem magával ragadott Barbara könyve, jó volt megismerni a két lány történetét, szerettem olvasni. Ajánlom nem csak a rajongóknak!






              
Bauer Barbara írói pályáját újságíróként, televíziós szerkesztőként kezdte, mára hazánk egyik legtermékenyebb írója. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei, a Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta nagy sikerű történelmi regényeit, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafennt, a Kétszáz éves szerelmet, Az aranyműves fiát, A fényfestőt, A fekete rózsát, A szív szabadságharcosait. Írt életregényeket, mint gróf Wenckheim Krisztina történetét, A leggazdagabb árvát; Demján Sándor gyermekkora nyomán a Messziről jött fiút és Máté Péter életregényét, Most élsz címmel.
Miközben új, misztikus, négykötetes kisregénysorozattal készül Találkozások címmel, fogadják szeretettel az új köntösbe bújtatott régi-új történetet.






Jaffa, 2022
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634756385

1 megjegyzés:

  1. Szia Gabó! Nagyon szépen írsz erről a könyvről, pár napja én is elkezdtem olvasni, de ha nem így lenne, máris meghoztad volna hozzá a kedvem! Egyetértek minden szavaddal, léleksimogató történet, szép szavakkal és finom, nőies fogalmazással. Tökéletesen visszaadtad a regény hangulatát az írásoddal, bár miért is vagyok meglepve? Mindig átveszed és megmutatod a könyvek hangulatát, ebben még sosem csalódtam. Én is szeretem olvasni ezt a könyvet, Fredericonak nagyon örülök, hogy ő is kiteljesedett, és a két lány sorsa is izgalmas, felemelő, értékes jellemük példaértékű. Igazi, békés kikapcsolódás olvasni, elmerülni ebben a történetben..Köszönöm Barbarának is, és Neked is!

    VálaszTörlés