2020. augusztus 16., vasárnap

A kockavető

Stefan Ahnhem: A kockavető
(Fabian Risk 4.)




                                                                                       












Stefan Ahnhem a skandináv krimi új csillaga, idehaza immár negyedik alkalommal kápráztatja el olvasóit. Nehéz szavakba foglalnom az érzéseimet, a spoilert kerülve, amit a fülszöveg elárul bőven sok.

A játékos, könnyed Fantom, a sötétre sikerült A kilencedik után a Mínusz 18 is egyenletesen tartja a színvonalat. A kockavetőt két nekiülésből olvastam végig, valóban nagyszerű, lendületes krimi. 
Stefan Ahnhem egyre jobb, és ezt tudta fokozni. A bevált recept szerint haladunk, a szálak szerteágazóak. Főhősünk Fabian szerethető figura, akár egy családregény is lehetne, hiszen az ő sorsa, kapcsolati válsága az egyik fő szál. Ezek már az előző részben is szorosan kapcsolódtak az adott bűntényhez. Van miért-kiért aggódni ezúttal is. 



Már az egyszerű, letisztult borítón is megakadt a szemem, szerencsére a tartalom is rendben van. Egy zseniálisan megírt történet ez, remek karakterekkel, jól felépített cselekménnyel.
A skandináv krimik minden jellegzetességét hozza, sőt, ez már több is annál. Az atmoszféra, a „nordic” hangulat végig feszült, váratlan fordulatokban gazdag. A bűntények változatosak, kellően sötétek, összetettek.

Van itt náci fanatizmus, bevándorló ellenes magatartás, rasszizmus, pedofília és szvinger klub, finom erotikával fűszerezve. Többrétegű a történet, erős társadalomkritikával megspékelve. Olvasás közben határozottan Chris Carter krimijei jutottak eszembe, ám itt a betegesen brutális elemek cseppet sem öncélúak, nem részletezően hatásvadász elemként fokozzák a hangulatot. Stefan Ahnhem tartalommal megtöltött krimijében nem téveszt arányt, az ironikus humora is megcsillan több esetben. Nem kétséges, hogy Ahnhem jó stílusban, remekül tud írni, szerencsére az erkölcsi határokat nem lépi át.


Lassan haladunk, fokozatosan kerülnek elő a változatos bűntények, egyéni sorstragédiák. Néha azt éreztem, talán túl sok vasat tart a tűzben Stefan. Mégis profi módon szinte mindenre kapunk választ, a szálak összeérnek. Több látszólag megoldhatatlan eset után nyomoznak, ezeket követhetünk párhuzamosan. Svédországból ismét teszünk kitérőt Dániába is, felbukkan a régi kedvenc, Dunja alakja.

A történet, a figurák mind-mind rendben vannak, jellemrajokban gazdag a hátborzongató krimi. Igazi lélektani dráma bontakozik ki a lapokon, nem elhanyagolható pszichológiai háttérrel. A krimi feltárja az emberi természet legsötétebb mélységeit. Semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Lányáért, Matildáért is van oka aggódni, ám Fabian és fia, Theo kapcsolata különösen érzelem gazdagon kerül ábrázolásra. A fiú most nő fel igazán, döbben rá, az élet nem egy videojáték. A valóság mindig sokkolóbb, tetteinkért felelősséget kell vállalnunk. Nem könnyű két kamaszgyerekkel egy széteső családot egyben tartani, küzdenek is érte rendesen a szereplők. Talán eredménnyel. Azonban ezt komoly belső drámákon keresztül érik el. Ez különösen tetszett, hogy nem adják fel, szinte vesztes pozícióból igyekszenek nyerni.


Irene Lilja nyomozónő is reflektorfénybe kerül a számtalan eset közepette. Az ő egyéni sorsa szorosan fonódik egybe a gyűlölet-bűncselekményekkel. A másik izgalmas vonal az elhunyt kolléga, Hugo Elvin élete, nyomozása. Fabian megdöbbentő felfedezéseket tesz, ami még a következő részben teljesedhet ki. Akkor pedig borul a nyomozócsoport élete, gyökeresen változhat. Dunja szó szerint eltűnt, nem csak Fabian, de egykori főnöke, az aljas Kim Sneizer is teljes erőbedobással kutat a nő után. Itt is lesznek még meglepő pillanatok érzésem szerint.


Végig homályban marad a kockavető személye, ám kiváló elemzést kapunk róla és szenvedélyéről. Félelmetes, hogy néhány kocka dönt emberek életéről, sorsáról. Kitalálhatatlan, ki is az, még az utolsó oldalra is jut meglepetés. Ez a csavar és a függő vég remekül előkészíti a terepet az ötödik résznek. Pszichológiai thriller ez a javából, Ahnhem talán eddigi legjobbja. Stílszerűen simán hatost dobott. Stefan Ahnhem világa sötét, összetett, gonosz, ugyanakkor végtelenül emberi. Bízok benne, hogy a kiadó gyors tempóban adja ki a következő részt. 




ITT tudod megvásárolni kedvezménnyel a kiadótól!


Stefan Ahnhem: Stockholm, 1966. november 24.
Forgatókönyvíró, író.
Debütáló kötete A fantom 2014-ben jelent meg. Ahnhem ezzel lett a 2015-ös Chrimetime Specsavers Award nyertese. A Fabian Risk sorozat jelenleg öt kötetből áll. Több mint 30 országban adták ki.




Thron Ullberg fotói


Animus, Budapest, 2020
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247952 · Fordította: Erdődy Andrea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése