Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában"Feltettem magamnak egy kérdést. Milyen felnőttnek lenni? Honnan tudja az ember, hogy felnőtt?"
A volt férj, napjaink legnépszerűbb norvég írója, Knausgard okán egészen biztos sokan rámozdulnak erre a könyvecskére. Bevallom, én is ezt éreztem a fő mozgatórugónak, a mindig kiváló Papolczy Péter fordító munkája mellett. A svéd Linda Boström Knausgård most kilép a híres író exfelesége szerepből. Ami irodalmilag jól sikerült, mindenképpen figyelmet érdemlő. Ez már Linda második könyve, csupán nálunk az első megjelenés.
Háát.. hmmm. Kemény és valóban drámai, nem könnyed történet az alig 136 oldal.
Sűrű és szikár, szívszorító olvasmány, elég depresszív, a végén feloldás nélkül.
A tizenegy éves Ellen története, sorsa döbbenetes, de sajnálatosan egyáltalán nem ritka. Ellen sajátos nevelési igényű, nem beszél, édesapja halála óta. Az ok, ahogy az elég hamar kiderül, önmaga, saját félelme. Ugyanis imáiban kérte, apja tűnjön el a képből, haljon meg. Ez bekövetkezett... , Isten meghallgatta Ellen imáját. Természetesen nem a kislány segítette hozzá, ám a gyermeki öntudat ezt másképp érzékeli. Végig Ellen szemszögéből látjuk a történéseket, az ő érzelemvilága, gondolati alapján áll össze a kisregény. Szomorú, fájón tényszerű az egész. A fájdalma átérezhető, árad a vágy a kiegyensúlyozott, szerető családi légkör felé. A hatalmas csendek a múlt tragédiáit takarják. A kislány lelke nem bírja el ezt a nyomást, ami érthető. Még sem kér vagy fogad el segítséget, az önként vállalt magánya, hallgatása börtönében ragad egy idő után.
Könnyen, gyorsan olvasható, pedig erősen depresszív a történet. A történet megragad, bemászik az olvasó lelkébe. Sötét és nyomasztó ez a kilátástalanság, a családi kapcsolatok zaklatottsága. Linda Boström Knausgård sűrű, pontos, gyönyörű és időnként paradox módon szórakoztató regényt írt. Ami tetszett, tökéletes egyensúlyt tart fenn: senkit sem ítél el, csak mesél. Itt egyetlen szó sem felesleges.
Tud írni a hölgy, az nem kétséges, csupán a téma nem lesz könnyen befogadható. Zaklatott és elgondolkodtató ez a némaság előtti, az emlékekből felvillanó család élete. Itt mindenki cipel magával valami lelki terhet. Ellen bátyja szó szerint önmagára szögezi a szobaajtót, hogy ne zavarják. Apa elköltözött, ő is saját lelki betegségével bipoláris zavarral küzdött. Édesanyjuk ismert színésznő, aki szép és ragyog, sikerei vannak, vele élnek a gyerekek egy hatalmas stockholmi házban.
Linda Boström Knausgård állítása szerint ez nem önéletrajz, bár saját személyes élete több ponton mutat azonosságot. Ő és édesapja is ezzel a betegséggel küzd, míg édesanyja elismert színésznő Svédországban.
A gyász feldolgozása, elengedés, a kamaszkori válság minden problémája megjelenik. "A fény családja vagyunk" ismételgeti Ellen, holott olyan elképesztő elszigeteltségben élnek ők hárman egymás mellett, hogy ott csak a sötétség lehet uralkodó, alig jut be némi fénysugár. Micsoda fájó teher lehet egy lánygyermeknek a régi boldogabb élet elvesztése, a szeretett szülő halála. Egy olyan ragyogóan szép és sikeres anya árnyékában nővé érni, akinek Ellen tudja, nyomába sem tud lépni. Anya-lánya furcsa kapcsolatán a szeretet, az elfogadás segíthetne. Keresik az utat egymáshoz, de nem találják.
Ami még meglepő, az anya egyáltalán nem töri magát segíteni, elfogadja Ellen állapotát. Majd kinövi, elmúlik-féle hozzáállással van. Mindenki jól elvan a saját zárt világában, együtt élnek, egymás mellett. A két testvér kapcsolata is kifejezetten durván ellenséges. Óvatos, apró kis lépésekkel próbálnak közeledni egymás felé, de a siker és a boldog család képe még távoli illúzió.
A történésekből a megoldás hiánya végképp elmaradt, így nem ad „aha” élményt. A címnek semmi köze utazáshoz, ez a „család” nem a széthullás szélén van, talán soha nem is volt igazán egyben. Különlegességre vágyóknak, lélekbúvároknak különösen ajánlom.
Knausgård Harcom sorozatában (a 2. részben) bőséggel ír Lindával való szerelméről, házasságukról, ami 2016-ig tartott. Talán akik olvasták, azoknak mélyebb, komplexebb élményt ad Linda története, ami lehet egyféle válaszreakció férje regényére. Egy másik, személyesebb olvasat, hiszen soha nem cáfolta, nem ítélte el férje írását. Gyermekeik egy életre összekötik őket, Linda ugyan lehet híres és ismert önnön jogán, mégis ebből az árnyékból szerintem nem fog tudni kilépni. Talán egyszerűbb lehetne ezt elfogadnia, innen építkeznie a további életében. Nem könnyű menet, az bizonyos. Drukkolok neki és várom a következő irodalmi lépését.
ITT tudod ekönyvben megrendelni!
A nyomtatott változat ITT előrendelhető!
LINDA BOSTRÖM KNAUSGARD (1972-) svéd író és költő. Első regénye, a Helioskatastrofen (Héliosz-katasztrófa) elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. Második regényét, az Isten hozott Amerikában címűt a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra jelölték. Saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ami Ellennel, a főszereplővel, a regény mégsem tekinthető önéletrajznak.
Jaffa, Budapest, 2020
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634752295 · Fordította: Papolczy Péter
Könnyen, gyorsan olvasható, pedig erősen depresszív a történet. A történet megragad, bemászik az olvasó lelkébe. Sötét és nyomasztó ez a kilátástalanság, a családi kapcsolatok zaklatottsága. Linda Boström Knausgård sűrű, pontos, gyönyörű és időnként paradox módon szórakoztató regényt írt. Ami tetszett, tökéletes egyensúlyt tart fenn: senkit sem ítél el, csak mesél. Itt egyetlen szó sem felesleges.
Tud írni a hölgy, az nem kétséges, csupán a téma nem lesz könnyen befogadható. Zaklatott és elgondolkodtató ez a némaság előtti, az emlékekből felvillanó család élete. Itt mindenki cipel magával valami lelki terhet. Ellen bátyja szó szerint önmagára szögezi a szobaajtót, hogy ne zavarják. Apa elköltözött, ő is saját lelki betegségével bipoláris zavarral küzdött. Édesanyjuk ismert színésznő, aki szép és ragyog, sikerei vannak, vele élnek a gyerekek egy hatalmas stockholmi házban.
A gyász feldolgozása, elengedés, a kamaszkori válság minden problémája megjelenik. "A fény családja vagyunk" ismételgeti Ellen, holott olyan elképesztő elszigeteltségben élnek ők hárman egymás mellett, hogy ott csak a sötétség lehet uralkodó, alig jut be némi fénysugár. Micsoda fájó teher lehet egy lánygyermeknek a régi boldogabb élet elvesztése, a szeretett szülő halála. Egy olyan ragyogóan szép és sikeres anya árnyékában nővé érni, akinek Ellen tudja, nyomába sem tud lépni. Anya-lánya furcsa kapcsolatán a szeretet, az elfogadás segíthetne. Keresik az utat egymáshoz, de nem találják.
Ami még meglepő, az anya egyáltalán nem töri magát segíteni, elfogadja Ellen állapotát. Majd kinövi, elmúlik-féle hozzáállással van. Mindenki jól elvan a saját zárt világában, együtt élnek, egymás mellett. A két testvér kapcsolata is kifejezetten durván ellenséges. Óvatos, apró kis lépésekkel próbálnak közeledni egymás felé, de a siker és a boldog család képe még távoli illúzió.
A történésekből a megoldás hiánya végképp elmaradt, így nem ad „aha” élményt. A címnek semmi köze utazáshoz, ez a „család” nem a széthullás szélén van, talán soha nem is volt igazán egyben. Különlegességre vágyóknak, lélekbúvároknak különösen ajánlom.
Knausgård Harcom sorozatában (a 2. részben) bőséggel ír Lindával való szerelméről, házasságukról, ami 2016-ig tartott. Talán akik olvasták, azoknak mélyebb, komplexebb élményt ad Linda története, ami lehet egyféle válaszreakció férje regényére. Egy másik, személyesebb olvasat, hiszen soha nem cáfolta, nem ítélte el férje írását. Gyermekeik egy életre összekötik őket, Linda ugyan lehet híres és ismert önnön jogán, mégis ebből az árnyékból szerintem nem fog tudni kilépni. Talán egyszerűbb lehetne ezt elfogadnia, innen építkeznie a további életében. Nem könnyű menet, az bizonyos. Drukkolok neki és várom a következő irodalmi lépését.
ITT tudod ekönyvben megrendelni!
A nyomtatott változat ITT előrendelhető!
Jaffa, Budapest, 2020
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634752295 · Fordította: Papolczy Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése