A fény, amit elvesztettünk

Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk 



                                         
                                         
                                                                               


"Ne feledd, hogy más a rajongás, és más a szerelem"









Mennyire hat, lehet meghatározó későbbi életünkre az első komoly szerelem? Mennyire tudjuk elengedni, vagy, ha kell visszavárni és vállalni szenvedélyeinket, érzéseinket? Kell ezért bűntudatunknak lenni, vagy vannak olyan kivételes érzelmi kapcsolatok, amik felülírják az élet szabályait? Már ha van erre szabály...


A regény egy nő, Lucy visszaemlékezése az első szerelemre, ami életére mély nyomot hagyott. Már a megismerkedésük sem mindennapivá lett. Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én találkoznak össze. Innen indul romantikusan szenvedélyes, viharos kapcsolatuk. A közelmúlt történelmi eseményeinek hátterében - Obama beiktatása, Bin Laden halála, Santopolo feltárja a szenvedélyt, a sorsot, a ragaszkodó szeretetet két ember sorsának ábrázolásában.

Eleinte nem volt szimpatikus Lucy, önzőnek éreztem, nyafogó libának tűnt, aki saját érdekeit erőlteti rá a másikra. A szöveg és a történet is kissé hullámzó volt, majd kisimult, vitt magával Darren megjelenésével. Nem gondoltam, hogy a végére ennyire megfog, átélhető lesz a regény számomra.

Nehéz bármiféle igazságot kimondani, hiszen minden kapcsolat más és más. Gabe szabadságra született, világmegváltó ötleteivel. Hitt abban, jobbá tudja tenni a világot. Lucy viszont nem tudta elengedni. Gyors és heves kapcsolat volt, az írónő kiválóan jellemezte ezt a kapcsolatot a futótűz jelzővel. Hirtelen lobbant fel, magasan éget, de gyorsan kihunyt. Viszont a parázs izzott rendesen, éveken át. Gabe tovább lépet, megvalósítani álmait, elképzeléseit. Ez előre vetítette, sejtetni engedte a várható véget, hiszen ez az álommunka számára, hogy háborús fotósként tudósítson Irakban. Így lett teljes az élete.

Ez is érdekes, ha egy férfi nem hajt fejet a házasság igájába, álmaiért küzd, széltoló, alkalmatlan a kapcsolatra, nem meri érzéseit vállalni. Ha pedig egy nő teszi ugyanezt akkor karrierista, nem családanyának való. Nem szabad, nem lehet erre alapozni! Gabe is rendre visszatért Lucy életébe, hiszen oda-vissza meghatározóak voltak egymásnak. Barátként, persze, aki erőt - fényt -ad neki, meghatározóan fontos maradt a két ember egymásnak.


Lucy természetesen összeomlik, amikor Gabe elhagyja. Lucy fájdalmát, örömét, csalódottságát, hogy visszaszerezze azt, ami elveszett, kissé túlírtnak, túl drámainak éreztem. Gabe csak elment, de Lucy lelkében örökre ottmaradt. Nagy nehezen továbblép, évek telnek, jönnek új kapcsolatok életükbe, Lucy megismerkedik és később megházasodik Darren-nel.

Itt kicsit marcipánosan édes lett a történet, de van ilyen tudom. Kell is egy kis illúzió, ami a valós élet szürkeségéből kirángatja az olvasó lelkét. Darren olyan ember, aki stabil és megbízható hátteret adott, lesi a nő kívánságait, valóban szerelemmel szereti. Mondhatni életük révbe ért. Lucynek van gyermeke és a karrierje is jól alakul, de minden alkalommal, amikor Gabe New Yorkban jár, vagy látja a fényképeit, megkérdőjelezi, hogy az élete Darrenel valóban helyes döntés eredménye? Ez a tépelődés lassan persze Darrennek is sok lesz, nem érti miért ragaszkodik a felesége a régi baráthoz.




"Mert az igazi énünket csak azoknak mutatjuk meg, akik igazán fontosak számunkra."


Lucy és Gabe örökre szóló lelki utazása az életben hihetetlenül szívszorító és meghatározó. Lucy és Gabe, amint az írónő leírja őket, "egymás körül keringenek." A biztos pontok egymás életében. Vannak ilyen kivételesen erős kapcsolatok, lelki kötődések, amik egész életünkre mély nyomot hagynak. Évek múlva is tudjuk a beszélgetést folytatni, érezzük a másik rezdüléseit, titkos vagy ki nem mondott gondolatait. Darren ellenérzéseit tökéletes értettem, a féltés a férfi részéről egyértelmű.

Amikor Gabe megsérült Gázában, Lucy rohan, hogy mellette álljon. Komoly kérdéseket vet fel, az olvasóban miután becsukja az utolsó lapok után a könyvet: vajon az életünket a saját döntéseink vagy az irányításunkon kívül álló erők alakítják? Először is lehet örökké szeretni? Érdemes kockáztatni a stabilitást és a kényelmet, a család biztonságát egy olyan szerelemért, ami kiszámíthatatlan és robbanásszerű? Ez egy meglepően gyönyörű és nyers pillanata az életnek, hogy mi hajtja az embert, hogy megtaláljuk azt, aki állandó nyomot hagy a lelkünkön, és azt a vágyat, hogy mindig közel tartsuk őt. Mennyire önző dolog rátelepedni, kisajátítani a másikat? Lehet úgy szeretni, hogy hagyjuk repülni a másikat? Ez egy valóban filmre illő szerelmi történet, a szeretetről és a választásokról, életünk fontos döntéseiről, azok hatásairól. Lucy és Gabe két ember, akik szeretik egymást, de nem képesek boldogok lenni együtt.
Az életünkből elveszett fény ott van valahol a lelkünk mélyén. Egyszerűen gyönyörű és lenyűgöző történet, nehezen felejtető lezárással.

Jill Santopolo:

New York-ban nőtt fel, majd a Columbia Egyetemen szerzett diplomát. Ezt a regényét több mint 35 nyelvre lefordították.










Eredeti mű: Jill Santopolo: The Light We Lost
XXI. Század, Budapest, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155638626 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin