2017. április 26., szerda

Kéz a kézben

Nicholas Sparks: Kéz a kézben 





                                                   








A romantika nagymestere Nicholas Sparks ezzel az új regényével úgy gondolom, jól meglepi rajongóit. Nem a bevált recept szerint íródott meg ez a regény, kissé letért a szokott útról. Ami természetesen kicsit sem baj. Az ábrázolt helyzet nagyon mai, jellemzően aktuális kérdéseket feszeget.


Sőt, meg merem kockáztatni a könyvhöz némi élettapasztalat sem árt, átélni egy válást, egy kiadós csalódást, egy gyermekelhelyezési per "élményei" után még jobban elevenbe hasítóbb a történet. 
Sietek leszögezni: tetszett, sőt, fájt, nagyon mai a történet. Nem zavart a kevesebb marcipánrózsaszín idill hiánya, nem csordult túl a szerelem. Ami azért persze feltűnik, akad a történésekben. Csak nem úgy, ahogy azt már megszokhatták a rajongók. Jóval árnyaltabb a bemutatott kép, inkább valós. Talán 
a szerző saját élethelyzete adta az alapot, a válás, egy család felbomlása áll a középpontban a gyermekelhelyezéssel. Mindez -végre- a férfi, az apa szemszögéből.


Russell és Vivian története olvasmányos, megragadja a képzeletet. Jól átélhető, válás után főleg. Tetszett, hogy bár a nő mozgatja a szálakat, mégis inkább Russell vívódásait kísérhetjük nyomon,
az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi. Mert ugyan felnőtt, felelősen gondolkodó apa, de férfi csak
a későbbiek során válik igazán belőle. Élete kerek, minden a helyén van: boldog házasságban él a feleségével és a hatéves kislányával, munkájában is sikeres. Van pénzük, ha nem is túl sok, de kényelmes életük működik. Azonban az életben csak egy dolog, ami állandó: a változás.

Jól fizető állását kénytelen otthagyni, saját vállalkozást indítani. Ami persze nem lesz sikeres rögtön... Élete összeomlik. Russell életébe nagyon bele tudtam magam gondolni. Átéltem min
megy át a regény történetében. Az elhidegülés, kiüresedő kapcsolat, amit a pénz tartott össze és a szeretett gyermek érdekei mellett bizony kicsit önzőnek is kellett legyen, hiszen saját élete is a tét volt, nem csak a lánya boldogsága. Meglepően megalázkodott, már-már igazi papucs lett, kerülve a konfliktust az egyébként önző, arrogáns, pénzre hajtó feleséggel, de ez sem segített. A téma súlyos, és aktuális, számtalan erkölcsi kérdést is felvet. Átélhető és szívbemarkoló regény. Nem csak a női önmegvalósítás, de a kell-e minden nőnek gyerek, ha karriert akar kérdése is ott van a cselekményben. Egy házasság végnapjainak lehetünk tanúi. 




Ezek a fordulatok a család sorsában is jelentősen beleszólnak, mindennapjaik felfordulnak. Különösen, ha egy eddig otthon ülő, unatkozó, vásárlásmániás nő a feleség. Vivian igazi karrierista, hideg, ("számító dög"). Magánakciója sikeres lesz, ő kezdi eltartani a családot, ám ez gyorsan látható, elhidegülés, külön számla és egy menő, milliárdos főnők mellett nem is tarthat soká. Russell is érzi, itt a vég, vége a házasságának. Azonban amíg a nő saját karrierjét "egyengeti", a válás mellett a közös gyermek, kislányuk sorsa kerül előtérbe. Szülőnek lenni huszonnégy órás munkaviszony. Vivian is szeretne remek anya lenni, de nem ér rá...

Russell ezt nagyon jól, ügyesen megoldotta családja segítségével. 
A kislányt, akit apu gondozott, látott el, mesélt neki este, bicajoztak együtt, hordta különórákra, hiszen anyuci napokig magukra hagyta őket... telefonon dirigált, volt jelen életükben. Mégis anyafüggőek voltak. Jól mutatja ezt a sok szakkör, balettóra, ahová a kislánynak csupán azért kell járnia, mert anno anyuci is balettozott... és jön az iskola, ami egyébként is egy újabb kihívás a kislány életében. Neki szeretet kell, és biztonság, törődés. Nem acsarkodó szülők...


Feltűnik Russell családja, nővérével való kapcsolata a testvéri összetartást jól mutatja. A szerelem múlása, a szeretet kiüresedése a férj-feleség között, a testvéri kapcsolat ereje, egy váratlan betegség, a szülői háttér kerek egészet ad, igazi életmesét kap az olvasó. Bizonyos fokú szerelem van apa és lánya között is, amit anyuci elég nehezen tűr. Sőt, visszaél vele... a férfi ellen fordítja, ezzel tartja sakkban céljai eléréséhez. Pontosan tudja, Russell jó apa, és ezzel zsarolhatóvá válik. Russell menet közben érik be, áll a saját lábára, mer a saját elképzelése szerint cselekedni. Ezt jól mutatja, amikor átrendezi a házat. Túl simulékony természete megedződik és kiáll érdekeiért. Eleinte a túl önzetlen, kedves fickóból, aki mindig a felesége kedvére tett, helyezte a sajátjai elé, már már naivan viselkedve, hogy ezzel jót tesz, lesz egy kompromisszum képes, saját érdekeit is szem előtt tartó, azért keményen küzdő férfiú. Nem hagyja magát eltaposni. Kramer kontra Kramer napjainkban, ahol a pénz irányít és nem az érzelem.


                                                                 
Persze, mentsége van, hogy tényleg mindent megtett a kislányáért és ez akár példaértékű. Mégis éppen ezt használja ki a kedves ex neje.
Vivian úgy játszik a férjével, ahogy akar, elég a kislányra hivatkoznia...

Sok egyéb konfliktus, családi dráma után rendeződnek a dolgok, Russell munkája is beindul újra, mindenki élete sínre kerül. Barátságok alakulnak, érnek be szerelemmé.
Ki kivel találja meg a boldogságot, hol és hogyan kezdenek új életet, az legyen meglepetés!

Érdemes a férfilélek titkait is meglesni, Nicholas Sparks remekül ábrázolja a vívódó férfi lelkének hullámzásait, a döntésre váró helyzetet és a boldogság keresését. Jó volt az apa szemszögéből látni a helyzetet, ugyanakkor az anyát is megértem, hogy küzdeni akart. A szülői felelősség kérdése érinti mind a két szülőt. Nehéz, nem egyszerű helyzet ez, felelősséggel átlátni a helyzetet, akár saját érdekeinket háttérbe szorítani  a gyermek jövője miatt.


A lényeg, hogy a vége szinte happy end, de nem egészen úgy, ahogy előre gondolnánk. Az vitán felül áll, hogy mindketten szeretik a kislányt. Ha nem is kéz a kézben távoznak a bíróságról, ellenségekké sem válnak. Hogyan lesznek képesek ezeken túllépni és egy új életben boldoggá lenni, erről mesél most Nicholas Sparks. Sok érzelemmel, érzéssel, kendőzetlenül, ahogy az életmesékhez illik.




Nicholas Sparks amerikai bestsellerszerző 1965. december 31-én született a Nebraska állambeli Omahában. Regényeit 50 nyelvre fordították le és 97 millió példányban keltek el világszerte.


Sparks római katolikus vallású, ősei német, cseh, angol és ír származásúak. 1992-ben Sparks gyógyszerekkel kezdett kereskedni, és 1993-ban Greenville-be (Dél-Karolina) helyezték át. Itt írta meg szabadidejében 28 évesen a Szerelmünk lapjai című regényét. 1996 októberében megjelent a könyv, amely rögtön az első héten a New York Times sikerlistájának élére került.

Mindegyik könyve vezette a New York Times bestseller listáját. Tizenhét művéből tizenkettőt megfilmesítettek. Feleségével és gyermekeikkel a mai napig New Bernben élnek.

Néhány nagy Sparks-siker: : Üzenet a palackban (1999), Séta a múltba (2002), Szerelmünk lapjai (2004), Éjjel a parton (2008), Kedves John (2010), Az utolsó dal (2010), Igaz hittel (2011),Szerencsecsillag (2012) Menedék.
 szerző honlapja: http://nicholassparks.com/




Eredeti mű: Nicholas Sparks: Two by Two



General Press, Budapest, 2017
568 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634520030 · Fordította: Pejkov Boján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése