Maigret csapdát állít

Georges Simenon: Maigret csapdát állít  






                                                                               










Az egy teljesen klasszikus, igazi Maigret-krimi, izgalmas, jól megírt, a Simenon életmű közepéről való ez az 1955-ös darab.
Nem véletlen csaptak le rá a filmesek, már többször is: ez volt az első megfilmesített történet, amiben nem kisebb név, mint Jean Gabin alakította a felügyelőt. A jelenlegi legfrissebb filmes feldolgozásban Rowan Atkinson vette magára a felügyelő kalapját, kapta fel a pipáját. A színészi összehasonlításba nem mennék bele. Gabin egyértelműen kiváló, ahogyan Michael Gambon is remekül formálta meg a felügyelő alakját. Nekem Rupert Davis az "igazi" Maigret. Atkinson egy újszerű, mai, modern Maigert talán.

A párizsi Montmartre-negyedben egy eszelős sorozatgyilkos tél óta sorra öli a nőket. A különböző korú és foglalkozású nőket leszúrja, ruhájukat összeszabdalja, de rablás és erőszak nem történik. A tettest senki nem látja, nincs használható nyom, nem hibázik a gyilkosunk. Rögtön a nyomozás közepébe csöppen az olvasó

A nyomozással természetesen Maigret-t bízták meg. A felügyelőt és csapatát nemcsak az eredménytelenség, de a szenzációéhes riporterek is szorongatják. A sajtó szerint Magreit főfelügyelő nem boldogul, és az ötödik áldozat után a belügyminiszter magához hívatja. Maigret egyetlen megoldást lát, és csapdát állít. Hogyan, azt nem árulom el, de a sajtót is bevonja, miközben apró bosszút áll az újságírókon. Valóban cseles. Ez az első csapda a történésekben.


Simenon nagyon képszerűen, élvezetesen ír, festi le, jeleníti meg Párizst ezúttal is. Ahogyan az áldozatokat és a kollégákat, majd az elkövetőt is "látja" az olvasó maga előtt. A történeten keresztül kialakul egy kép Maigret-ről, a párizsi utcákról, kiskocsmákról, marad egy íz, egy hangulat az olvasóban. Már csak azért is, mert nem kevés sör, grog és almabor vagy éppen köménypálinka fogy
a nyomozás során. Esznek a rendőrségen, kocsmákban ülnek össze gondolkodni, otthon a neje szó nélkül tölt egy-két kupicával, mikor fáradt férje végre hazaérkezik. Jules Maigret valódi életművész, tetszett, hogy Maigret felesége türelmes, a rejtélyes gyilkost a "Hasfelmetsző Jack"-hoz hasonlítja.

Talán az egyik legizgalmasabb nyomozása ez a felügyelőnek. A rendőrség munkájának mindennapi, bürokratikus jellege is megjelenik. Maigret az eszét használja, lélektanilag következteti ki a tettest, a gombhoz keresi meg a kabátot. A második csel is beválik, és elfognak egy férfit, akit a megtámadott (rendőr)nő felismer. Ugyanakkor az elkövető családi háttere nem kevés meglepetéssel szolgál. A normálisnak látszó, gyilkos elme zavara elgondolkodtató. A szeretet nevében elkövetett utolsó gyilkosság pedig meglepő. Van tehát végső, váratlan fordulat is. Az olvasó kapkodja a fejét a hirtelen eredményeken. A krimikre jellemző felfokozott feszültség itt ennél a történetnél nagyon jól működik.


„Maga Simenon azt állította, hogy egész életművében a bűnügyi rejtély pusztán szimbolikus, a bűntény és az azt követő nyomozás ábrázolásánál lényegesen fontosabb számára a miliő lefestése, az esendőség, a hangulatok rémisztő erejének bemutatása, az emberi viszonyok megörökítése.”





                                                                        Nos, itt az emberi viszonyok kapnak igen nagy hangsúlyt a megoldásban. Nincs ugyan mélylélektani ábrázolás az elkövetőről, de az olvasó képzelete kellően beindul, a történet működik. Szeretem, a nem szokványos, váratlan fejleményeket egy krimiben. Befejezésnél különösen. Ez egy ilyen történet. Összességében jó volt olvasni a könyvet, lekötött, nem is túl hosszú, ahogyan azt megszokhattuk Simenontól.












Agave Könyvek, Budapest, 2016
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191759 · Fordította: Hollós Adrienne