Évek óta vártam már ezt a kötetet, hiszen rég tudható volt, készülőben a második regény. Az Akvárium is amolyan mindent vitt, azonnal kedvenc lett kategória. Valami ilyen a maradandó olvasmányélmény, ami évekkel később is ott él bennem. A figyelmes olvasó ráakadhat néhány finom utalásra az első regényhez köthetően. Tóth Krisztina vitathatatlanul profi, lírai és fontos regényt tett le ismét olvasói elé. Nála igazán egyéni a látásmód, a hangnem. Sok esetben nem árt a sorok közt olvasni, arra figyelni, ami nincs is éppen odaírva. Csak sejthető, ott lebeg és letaglóz, elképeszt, megfog, nem enged a sűrű és erős szöveg. Ami vitathatatlanul jól olvasható, és ahogyan a fülszöveg ígéri, "egy krimi izgalmait" rejti. Egyszerű, ártalmatlan hétköznapok, sorsok, humorral körítve, ami megeshet bárkivel. Mégis valami belső, lelki pokoljárás ez, a vágy erős és kiáltja, éhezi a boldogságot a szereplők sorsában. A hús-vér szereplők élete, fájdalmai és örömei adnak ismerős pillanatokat az életünkhöz.
Az ő betege Giselle, aki amúgy Gizella, csak utálja a nevét, a "Giziséget". Itt egy érdekes testvér kapcsolatnak lehetünk tanúi. Gizi nővére Mici, harminckilenc évesen öngyilkos lett... a szülők kapcsolata, avagy miért és hol, hogyan romlik el, kap gellert a sorsunk kérdése ismert szerintem mindenkinek. Hétköznapi drámáról derül ki, hogy sorsfordító hatású esemény. Ezek kivédhetetlenül sorsformálóak életünkben. Avagy élni kell, akármi is adódik. Túlélni legtöbbször. Feltűnik Albert, a harmadik főszereplőnk. A fiatal, intézetben nevelkedett, kissé furcsa fiú anyját látja, keresi Giselle-ben. A múltidézés természetesen sok meglepő fordulattal gazdagítja a regényt. Hazugságok, tépett álmok, vágyak, kopott fényképek segítségével keresik önmagukat a szereplők. Szép történet, egyszerűen fantasztikus, csak fájt néhol olvasni. Bátor és gondolatébresztő regény. Tóth Krisztina pontosan láttatja és ábrázolja az emberek közti bonyolult viszonyokat.
Sok évnyi blogolás után most éreztem igazán, ezt valóban mindenkinek olvasni kell, nem okosat írni róla. Be is fejezem...
Lendületes írás, ami már a címével felhívja a figyelmet. A történetben ez a létező kép a pszichiáter szobáját díszíti, több jelentőséggel is bír. A pazar társadalomkritika már csak hab azon a bizonyos tortán. A regényt még 2014 körül kezdte írni, a felvázolt jövőképe mára itt van, benne élünk. Rettegve, értetlenül állva az események előtt. Az atmoszféra működik, végig beránt és nem enged olvasás után sem. Tóth Krisztina prózája simán az év könyve eddig. Olvassátok el, érdemes, kihagyhatatlan, sőt! Erősen ajánlott. A katarzis nem marad el.
A regény ITT rendelhető!
Interjú a Magyar Narancsban Tóth Krisztinával! "A könyv kapcsán a hatalom természetéről, írói szándékokról, a közönségnek tett engedmények kérdéséről és a közös sérüléseinkről beszélgettünk." IDE katt a beszélgetésért!
2004-ben az Édes anyanyelvünk pályázat első helyezettje lett vers kategóriában a Síró ponyva címet viselő kötet. A Vonalkód novelláiban Tóth Krisztina a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg a hetvenes éveket, azt a kort, amikor vonalkód díszített mindent, ami Nyugatról érkezett.
A Magvető Kiadónál megjelent könyvei még: Pixel – 2011., Hazaviszlek, jó? – 2009., Akvárium – 2013. Pillanatragasztó – 2015. Világadapter – 2016, Párducpompa - 2017. Fehér farkas - 2019.
Magvető, Budapest, 2022
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése