2018. december 30., vasárnap

Visszapillantó - 2018

Visszapillantó - 2018
Az év könyvei - évértékelő








                                                             
„Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.”

Babits Mihály




Ismét elmúlt egy év, itt az év vége, elérkezett a számvetés ideje. Először egy hatalmas nagy köszönet minden kiadónak, írónak, akik támogatták, segítették a blog létét.

Gabó immár hat éve olvas és ír, ez az évzáró poszt a "mesés 1001." lett. A 2017-es évet 830 bejegyzéssel zártam, tehát idén 170 új írás, ajánló született, ami ugyan némileg kevesebb az előző év 186 ajánlója mellett.

Próbálom összefoglalni, hogy melyek voltak azok a könyvek, amelyek leg-legjobban a szívembe lopták magukat. Nem tartom magam igazi kritikusnak, sem "megmondóember" nem szeretnék lenni, sőt, a Bölcsek köve sincs nálam. Ezért sem szoktam direkt csúsztatni, nem is érdekem. Leírom azt is, ha valami nem nyert nálam, amit pedig annyira rossznak érzek, nem is írok, nem ajánlom. Persze a negatív kritika is generál érdeklődést, talán ér annyit, mint egy sokadik ömlengve lelkendező írás.

Tényleg nehéz bármiféle sorrendet felállítani 205 olvasásból (66 980 oldal), de ez egy játék, amivel persze lehet vitatkozni, de minek...? A sorrend tájékoztató jellegű, jelen érzéseim, gondolataim eredménye. Talán mégsem egészen a véletlen műve. Történelmi regényekkel kezdjük a sort. Íme az általam legjobbnak vélt 10 könyv!
TÖRTÉNELEM:

Tény, hogy Csikász Lajos 2017-ben a Rákóczi I. kötetével letarolta a mezőnyt nálam. Idén is... Lajos, elismerésem, ugyanis kunos-huszáros-kurucos (!) rohammal duplázott 2018-ban! Nem titkolom, voltak aggályaim, amikor hírét vettem a népszerű "liliomos sorozat" 0. kötetéről... (Jajj, ebből mi lesz??) Minden elfogultság nélkül mondom: Egy zseniális, hibátlan regény!
A MEGÁTKOZOTTAK - az Árpádok alkonya 2018 legjobb történelmi regénye nálam. Nem ragozom, olvassátok el, érdemes! A Gold Book Kiadónál jelent meg.

                                                                                                                       
2: Benkő László: Kinizsi
Mestermunka, ahogy azt megszokhattuk Benkő Lászlótól. Szerethető, olvasmányos és informatív.
Ki volt valójában Kinizsi, akit már életében is legendák öveztek? Tetszett a fordulatos történet, Kinizsi karakterfelépítése. A regény a méltán népszerű Zrínyiek-sorozat hangulatát idézi. Kinizsi tettei és élete napjainkban is példakép lehet. A Családi Könyvklub kiadványa.



3: Bónizs Róbert: Fekete Halál (Toldi II.)
Friss élmény, új megjelenés, érzésem szerint alaposabb az elsőnél. Toldi emberibb, szenvedőbb és esendőbb. Ahogyan Lajos király is. A két férfi alakja karizmatikusan lengi be a cselekményt. Miklós metamorfózisa jól nyomon követhető. A Gold Book kiadványa ez a regény is.


4: Cseke Lajos: A Kárpátok farkasai - Csiglemező

Már a címével felhívta magára a figyelmem, amit a remek borító erősített. A történelmi regények áradatában a honfoglalás nem éppen a legkedveltebb téma, lássuk be. Valahogy a „sötét középkor” vezeti az írók listáját. Ezért is volt üdítő a témaválasztás, ami ezúttal a székelyek szemszögéből íródott. Cseke Lajos új belépő, akire érdemes figyelni. A Gold Book Kiadó kötete ez is.



5: Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa ( Anjouk 5.)
Aztakutyamindenit!
Lendületes és fordulatos, ahogy a történelem életre kel az olvasó előtt. A sorozat egyik legjobb darabja lett. Emelem kalapom, gratulálok Szabolcs!


6: Csikász Lajos: Arany és vér (szerintem a sorozat legjobbja), 7: Steven Saylor: Caesar trónja (A történet feszes, izgalmas, Saylor karakterei kiválóan működnek), 8: Roger Crowley: Tengeri birodalmak (lendületes, tartalmas), 9: Izolde Johannsen: Megölni a királyt! (a francia forradalom korszakába viszi el olvasóit), 10: Vakulya ​Norbert: Vihar Erdélyben (báró Nopcsa Ferenc kalandjai izgalmasak és valósak).

                                                                   
Kép: könyvheti ritka pillanat: Benkő László és Csikász Lajos







SZÉPIRODALOM:
                                                                                                               
A 21. Század Kiadó (kitartó, alapos és minőségi munkával) ellopta a show-t! A szívemnek kedves 15 legjobb könyvből 5 az övék. Nem mellesleg, a KULT-könyvek igényes és tartalmas sorozata már 10 kötetes. Ahogy tavaly, idén is egy KULT-könyv lett az első nálam. Íme a Gabó olvas blog 76 olvasásából a 15 legjobbnak ítélt szépirodalmi könyv 2018-ból:                         
                                                                                   
1: Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!
Szerintem a kiadó legerősebb könyve ez volt idén.
                                                                                         
                                                                                                   


2: Sarah Winman: Bádogember
3: Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek
4: Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
5: Alice Walker: Bíborszín
                                                                       
         




6: Domenico Starnone: Hurok
7: Naomi Alderman: Engedetlenség
8: Edwrad St. Aubyn: Patrick Melrose 1-5.
9: Bernhard Schlink: Olga
10: John Updike: Nyúlcipő
 
                                                                                 




11: Cormac McCarthy: Suttree
12: Nógrádi Gergely: Az emberszerelő
13: Szabó Magda: Csigaház
14: Dragomán György: Rendszerújra - Szabadulástörténetek
15: Hartay Csaba: Rajongók voltunk (Turbo)                         

                                                                                                     




Kiemelkedően jók, fontosak még az általam olvasottakból: .Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet, Daniel Kehlmann: Tyll, Szabó T. Anna: Határ, Bauer Barbara: Az élet hangja, Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv - Sós történet barátságról, kalandról és a felszín alatt nyüzsgő életről, Dan Simmons: Terror, Szilasi László: Luther kutyái.


Legjobb "elsőkönyves": Varga Írisz Dóra: Örökség című története. Élmény volt olvasni ezt a mesés, bensőséges családi kalandok sorát. Tetszettek a szójátékok, a fordulatok. Készül a folytatása!
                                                                                                                               
Itt említenék meg még néhány könyvet: Egyéb, életmód vagy ha úgy tetszik vegyes kategória csúcskönyvei: Géczi János – Csányi Vilmos: Őszi kék, Vajda Pierre: Ripityom Jávor Pál életrajza, Bjørn Berge: Eltűnt országok nyomában, Trollok alkonya Három középkori történet Izlandról (fordította és szerkesztette: Dunajcsik Mátyás), Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél 125 szerelmes levél és történet.




Zsáner, izgalom: KRIMI! 47 olvasásból: 2018 számomra legjobb, legeredetibb történetei az emberi sorosok lélektani hatásai, a valóság találkozása a humor és az élet fordulataival.
Csak röviden, bár nehéz lesz. Idén ami, "aztahúha, na ez csúcs" krimije nálam egyértelműen:
1: J. D. Barker: A negyedik majom - az Agave kiadványa mindent vitt. Ahogyan a folytatása is listán van.
         



2: Benjamin Black: A fekete szemű szőke
Nos, ez lehet sokakat meglep, de ennyire tökéletes folytatást egy lezárult írói életműhöz igen ritkán lehet olvasni. Raymond Chandler tuti büszke lenne rá, amit Benjamin Black álnév alatt John Banville megírt. Egyszerűen imádtam.                                                         
                                 

3: Réti László: Budapest Boulevard
Réti tudja és ismeri is, miről ír... remek krimi humorral, pici romantikával, briliáns befejezéssel. Színvonalas krimi hazai színekben!

4: Kristina Ohlsson: Vétkesek
Egy hihetetlenül jól felépített, szövevényes, rejtélyekben gazdag krimit kapunk. Emberi sorsokkal, drámákkal. Méltó lezárása a sorozatnak, felfűzve a korábbi eseteket. Ezért CSAK sorban érdemes olvasni!!


5: Jesper Stein: Szép álmokat, Feketerigó! (Axel Steen 2.)
Nos, a dán Jesper továbbra is nyerésben van, bekerült a kedvenceim közé. A Szép álmokat, Feketerigó! ugyanolyan izgalmas, intenzív és sötét mint elődje a Nyugtalanság.
                                                                                       
                                                                                                           
6: Anders de la Motte: Halálos ősz
Üdítő hang a sok véres krimi között. Egy érdekes, fordulatos, néhol torokszorítóan lélektani történetet kaptam, meghökkentő befejezéssel, igazi emberi sorsokról, jól játszik az olvasó érzelmeivel, idegeivel a szerző.


7: Jonas Bonnier: Svédcsavar
A regény erőssége, hogy a valóságos eseményeket mutat be. Vér nélküli fordulatok, izgalmas krimi. Hamarosan filmen is! Kíváncsian várom.


8: Lee Child: Eltűnt ellenség
Hét év után új borítóval került ismét a boltokba ez a Jack Reacher történet. A berlini fal leomlása, fegyverkezés és a mundér becsülete mellé egy furcsa szerelmi háromszögről hull le a lepel.

9: J. D. Barker: Az ötödik áldozat (4MGY 2.)
Minőségi folytatás csavaros, meghökkentő és jól felépített történet. Zseniális karakterekkel, jellemrajzokkal.
                                                                                                                           
10: Jo Nesbo: Macbeth
 Nem a jól megszokott skandináv krimi ez sem. Egy izgalmas kísérlet az eredeti Shakespeare verzió mai környezetbe helyezésére. A világhírű norvég krimikirály érzésem szerint mindent megtett a modernizált történet sikeréért. Már-már zseniális.


Úristen, olyan remek szerzők és címek vannak még listán: Jens Lapidus: Alfahímek, David Baldacci: Végső fázis. Charlotte Link: Figyelő szemek, Angela Marsons: Vérvonal, Greg Iles: Mississippi vér, T. M. Logan: Hazugságok, Robert Masello: A Medúza-amulett, Samuel Bjørk: Őzike  vagy Camilla Läckberg: A boszorkány és Jason Matthews: Vörös veréb 2 - 3 része. (még nem olvastam)





A végén, hogy kerek legyen: az év citrom-díjasai tőlem: egy-egy csalódás kategóriánként:
Luca D’Andrea: Lissy, bűn rossz krimi, André ​Aciman: Szólíts a neveden, erről direkt NEM írtam inkább... borzalmas a történetvezetése, de a film elvitte. Erősen túlértékelt könyv, és ez messze nem szerelem!! Ide sorolnám A. J. Finn: Nő az ablakban könyvét, ami tipikusan az a könyv, ami várhatóan nagyszerű film lesz. Sőt, talán sokkal jobb, mint maga a könyv…




Zárásnak hála és köszönet azoknak, akik eddig is velem tartottak! Találkozzunk és olvassunk 2019-ben is! :) ♥



1 megjegyzés:

  1. Köszönöm!-)
    Jó volt olvasni... vannak, amiket olvastam és osztom a véleményed... néhányan várakoznak... és néhányan listára is kerültek-)
    Kellemes olvasásokat 2019-ben is!-)

    VálaszTörlés