2017. március 28., kedd

Az éjszaka törvénye

Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye 





                                                                       










Dennis Lehane a modern krimi egyik talán legismertebb szerzője. A legújabb magyarul megjelent regénye Az éjszaka törvénye, amire ismét lecsapott Hollywood. Ez sem meglepő, hiszen Lehane esetében nem ez az első regénye, ami filmvászonra került. Ráadásul olyan elismert rendezők nyúltak regényeihez, mint Scorsese, (Viharsziget) Eastwood (Titokzatos folyó) vagy a mostani filmváltozatot is jegyző Ben Affleck (Hideg nyomon).


Erős felütéssel, pörgős kezdéssel indul a regény. Egy igazi gengszter történethez illően, egy kaszinórablásba csöppen az olvasó, amit élvezettel olvas. Az 1920-as évek Bostonában járunk, az alkoholtilalom idején, amikor a gengszterek titkos szeszfőzdékből, zugárusokból és korrupt zsarukból kiépülő csempészhálózattal keresik degeszre magukat. Joe Coughlin az ír és az olasz maffia között lavírozva próbálja megőrizni függetlenségét, éli a könnyelmű bűnözők életét, kihasználva a rendőrkapitány apja által nyújtott biztonságos hátteret. Ráadásul, ír létére két olasszal áll össze. A rablás során találkozik a gyönyörű Emma Goulddal, akinek hatására szerelemre lobban. Sajnálatosan rövidke és tragikus életű lesz ez a szerelem, ami Joe éltében mély nyomot hagy. Ahogyan az elkerülhetetlen a börtön is.... ami után a bosszú adja magát. Kalandos epizódokból nincs hiány. A börtönviszonyok remekül ábrázoltak és meghatározóak a regényben.

Szabadulása után felkeresi az olasz maffiát, és felajánlja nekik szolgálatait: így kerül a borongósan sötét Bostonból a napfényes, floridai Tampába, hogy kiszorítsa az alvilágból az olaszok ír vetélytársait. Ezzel akar végérvényesen bosszút állni. Etnikai ellentétekből nincs hiány: ír utcagyerekek, olasz bevándorlók, pueorto-ricoi csempészek, és a fehérek világa mellé a Ku-Klux-Klán is felsorakozik.


A történet ugyanolyan könyörtelen, vigasztalanul komor, súlyos társadalmi problémákat és emberi tragédiákat boncoló fejlődésregény, ahogyan a Lehane kedvelők már tudják. Bár számítottam arra, hogy sokkal több erőszak lesz benne, de ez a drámai mondanivalóhoz illet, nem lett öncélú. Mellettea humora is nagyszerű, oldja a feszült hangulatot, amit a dobtáras géppisztolyok sorozatai adnak. Vér, erőszak, kemény büntetések, bosszú a történések mozgatórugója. Mégsem csak egy bosszútörténet ez. Egy törvényen kívülivé lett fiú kalandjai az éjszaka mélyén, akinek eléggé gyermeki, naiv elképzelései vannak a sötét titkok, összefonódások hátteréről. Az éjszaka törvénye nem az és nem úgy működik, ahogyan Móricka ez esetben Joe elképzeli.


Az Éjszaka törvénye nem egy rossz regény, sőt. Minden mondhatni elvárható klisét felvonultat: szeszcsempészek, autós üldözés, felszarvazott maffiózó, tragikus szerelem: mégis egyszerűen mintha hiányozna belőle valami. Kifejezetten jó a kivitelezés, szórakoztatóan jó a hangulata, mégis azt gondolom, többet, mást vártak a rajongók.
Túl nagy várakozás előzte meg a regényt, aminek a film mérsékelt sikere sem használt. Újat mondani ebben a témában nem igazán lehet. A Keresztapát egyszer lehet megírni, filmre vinni. A többi már csak másolat lehet.Valószínűleg a történet talán lehetett volna feszesebb, érdekfeszítőbb, nem tudom. A közép része kissé leüt érzésem szerint. Pedig a regény nagyobbik részét éppen ez adja. Csak úgy történnek a dolgok, de nem visz magával a sztori. A szereplők közötti viszonyok és a történetszövést mégis bravúrosnak mondanám, ám a drámai pillanatoknak nincs kellő súlya. Van-e felmentés a bűn alól? Hmm.. moralizálás marad, pedig egyértelmű a válasz. Sorsát ő sem kerülheti el. Jó gengszter nem létezik.




A könyv első és harmadik része érzésem szerint kifejezetten jó. A befejezés mondhatni cseppet sem a vártak szerint alakul. Ez kinek-kinek vérmérséklete szerint lehet jó.  Vagy nem, ezt majd eldönti az olvasó.
A könyv jó részét a közép rész adja. Gördült a sztori, pörög a szerencsejáték biznisz, a 20-30-as évek hangulata remekül jött közben, hiszen a szesztilalom jó háttér, annak a csúcsán játszódik történet, a nők szépek, szexisek, a whiskey folyik, füstölnek a szivarok, cselekmény is akad.


Nem volt ez rossz, bőven megért egy olvasást, de úgy érzem, akik a filmet látták és csalódtak benne, annak hangulata rányomta bélyegét a könyv sikerére is. Ha még nem olvastál Lehanne regényt, nem fogsz csalódni, jól szórakozol, ha a filmet sem láttad, akkor nyert ügyed van. Mindenképpen előbb a könyv, utána a film. Dennis Lehane regénye egyszerre kalandos és lírai utazás a húszas-harmincas évek Amerikájába, egy mára legendássá vált, letűnt korszak mélyére, amelyben virágzott a szeszcsempészet, a bűnözőket hősként tisztelték, és a gyarlóság az ország nemzeti erényének számított.










A könyv fülszövege:


Joe ​Coughlin, Boston rendőrkapitányának legkisebb fia tolvajként bontogatja szárnyait. Egy balul elsült kaszinórablás közben megismerkedik Emma Goulddal, találkozásuk pedig örökre megváltoztatja az életét. Hamarosan a saját bőrén kénytelen megtapasztalni, mit is jelent valójában az éjszaka törvénye, és milyen árat kell fizetnie azért, ha életben akar maradni az alvilágban. Joe-nak vág az esze, ami bűnözői körökben ritka adottság, ezért szédületes gyorsasággal kapaszkodik egyre magasabbra a szervezett bűnözés ranglétráján, ám a sorsát így sem kerülheti el.

A könyvből Ben Affleck rendezett nagy sikerű filmet 2017-ben, aminek ráadásul ő a főszereplője is Siena Miller, Zoe Saldana, Scott Eastwood, Brendan Gleeson és Chris Cooper mellett.





Eredeti mű: Dennis Lehane: Live by Night
Agave Könyvek, Budapest, 2017
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192206 · Fordította: Orosz Anna







Képek a filmből!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése