2014. október 26., vasárnap

Vérszagra gyűl

Urbánszki László: Vérszagra gyűl


   "Gyakran megesik, hogy a vadászból zsákmány válik, ha nem figyel eléggé. Sokszor még akkor is, ha figyel."
                                                           


Magyarország történelmében sok nagy pusztítás, nemzeti tragédia van. A tatárjárás (1241-42) ezek egyike.
A „második honalapítás” néven is elhíresült esemény alaposan megtépázta az ország népét. Kis történelmi kitekintés:
Kik is azok a tatárok?   

Ők is lovasnomádok voltak, életmódjuk és harcmodoruk nagyon hasonlított a honfoglaló magyarokéra. Ázsia nagy részének meghódítása után a Mongol Birodalom nyugati irányban, Európa felé terjeszkedett tovább, miközben az útjába kerülő népeket leigázta és magába olvasztotta. 
A mongolok gondosan szervezett, a kor viszonylatában félelmetes fegyverekkel és létszámmal bíró hadsereggel rendelkeztek. A sereget tizedekre bontották, a tizedek századokká, majd ezredekké álltak össze. 10 ezred alkotott egy tüment, melyből a mai tömény szavunk származik. Bevett szokás volt, hogy az első sorokba a hadifoglyokat küldték, hiszen a túlélési esélyek ott voltak a legcsekélyebbek.

                     

A mongol harcosok erőssége az íj volt, így ha mód volt rá, elkerülték a közelharcot. Ennek ellenére természetesen rendelkeztek közelható fegyverekkel is, mint a kard, a kopja, vagy a lándzsa. 

 Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni, küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regényében. A Vérszagra gyűl című regény a mongol betörés évében játszódik, egy békés kis faluban Ladánybenén. Rögtön egy lendületes akcióval veszi kezdetét a történet: elkapják a király hírnökét a  kereskedőknek álcázott mongol felderítők. Nincs kegyelem!

A kémek érkezése az idilli nyugalmat valóságos rémálommá változtatja a faluban. A magyar puszta
és a pusztai egyszerű emberek a regény főhősei.: Halászok, parasztok, nők és gyerekek küzdenek az életükért. Leleménnyel és a hely ismeretét kihasználva a mocsárba menekülnek.
A kis közösség összefog a nagy és szervezett, jól képzett harcosok ellen. Nekik a túlélés a tét!

Urbánszki László remek mesélő, ezt eddigi két könyvében is bizonyította. Most mégis még jobban elvarázsolt, nagyot lépett előre. Olyan aprólékos gondossággal megírt, történelmi tablót festett fel, ami lenyűgözött. Jó ezer évvel ezelőtti történések szemtanúi lehetünk. Így történhettek, ilyenek lehettek az események. Keményen és brutális őszinteséggel,  életszerű hitelességgel megírt sorok ezek. Harcok és csaták, fogolyvallatások és apró politikai szemfényvesztések ezek.

 A történet szereplői hiteles, emberi alakok. Nagyon szerethető a két kiemelkedő női alak: Gyöngy és Szépa. A gyerekek is kiveszik részüket a harcokból. Fondorlatos és humorral átszőtt történések sokszor torokszorítak is. Livünti - Levente volt a legkedvesebb karakter még nekem. Remélem a folytatásban is benne lesz. Ő magyarrá lett mongol hős, a magyarok titkos fegyvere.
A harc a kegyetlenségig folytatódik, de a falu népe nem adja fel.

Megismerjük az ellenség taktikáit, harcmodorát, fegyvereit is. Roppant módon alaposak, képzettek voltak. Vezetőjük keményen fogta össze a csapatot, méltó ellenfél volt. Ő maga saját embereivel szemben sem volt elnéző, ha azok hibáztak. Ördögi, igazi démon szállta meg a lelkét, mesterien tudott vallatni, élvezte a másik szenvedését.

Nagyszerű emberábrázolásaival most is lenyűgözött a szerző.  Gyönyörű hangulatfestő tájleírásaival ott lehettem a nádas mélyén. Érezhettem a kiomló zsigerek, a vér szagát. A felégetett házak füstje messze szállt.
Életpillanatokat, sorsokat mutat meg néhány mondattal. A kikapós özvegytől az egyszerű, ám jó lelkű nádi emberig minden szereplő hiteles. Nyelvezete pedig zseniálisan hozza a hangulatot. Nagyszerű és színes történelmi tabló, a ma emberének elmesélve.
Magával vitt a történet folyama. Tanulságos és fogyaszthatóan izgalmas, kemény küzdelemben győz az igazság.

5/5.

A folytatás hamarosan a boltokban! November 18-tól már kapható Fegyver csörög címmel.

Köszönöm az élményt!



        









       Gold Book, Debrecen, 2014
320 oldal · ISBN: 9789634262770
              



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése