2014. július 9., szerda

Élet

David Wagner: Élet


                      






Az egész történet önéletrajzi ihletésű, egy szervátültetésről szól. David Wagner, aki gyermekkora óta súlyos, gyógyíthatatlan autoimmun májbetegségben szenved, saját megélt élettörténetét meséli el.  Gondolatok az életről és a halálról. Komoly és súlyos téma.

Betegségére tizenévesen derült fény, azóta tartó folyamatos orvosi felügyeletről és gyógyszerek szedéséről szólt az élete. Majd újabb gyógyszerekről, amik a többi szer mellékhatásait csökkentik.
A végleges és igazi megoldás a szervátültetés lehet. A könyv azzal az éjszakával veszi kezdetét, amikor egy ismétlődő újabb roham után elkerülhetetlen marad a gyors transzplantáció. Hősünk ekkor már a harmincas éveiben jár.

Aki benne van, bizony mindent megadna egy új szervért, csak legyen donor. Vagyis, valakinek meg kell halni, hogy te élhess... Erről nem akarok vitázni, ez egy lehetőség. Persze tudom, nem mindenkinek elfogadható ez az út, a vélemények megoszlanak erről a kérdésről.
Az átültetésig vezető útról ugyan úgy képet kapunk, mint ahogy a gondolataiba, érzéseibe is beavat a szerző. W.-nek emlegetett elbeszélőnk maga a főhősünk. Érdekes és elgondolkodtató gondolatok kavarognak a lelkében. Felidézi gyermekkora emlékeit, betegsége fázisait, anyja korai halálát hogyan élte meg, tudta vagy nem tudta feldolgozni azt. Miközben várja a gyógyulást és reménykedik. Hol türelmesen, hol pedig türelmetlenül, de hiszi: minden rendbe fog jönni. Emlékek és tapasztalatok, álmok közt egyensúlyozva vár.

A könyv második részében már a lábadozást a rehabilitációt kísérhetjük végig. Élete újra kezdődik.

Életének fontos része, hogy van gyermeke. Akiért mindenképpen érdemesnek gondolja, hogy éljen. Szenvedések árán is. Erkölcsi dilemmáit sem tagadja. Az életét kísérő folyamatos és  különböző orvosi vizsgálatok, a kisebb műtéteteket már szinte megszokta: azok az élete fontos részévé váltak.
Azonban az elkerülhetetlen szervátültetésig  ő is eljut oda: talán mégis elég lenne a szenvedésekből,
 a halál lenne a vég szó.

Két már klasszikusnak mondható film jutott eszembe olvasás közben. Egyik a Kóma. Ezt egészen biztos ismerik sokan. A téma hasonló, csak ott pénzért adnak szerveket... Ma már szinte minden megoldható e téren is. A másik film a Mégis, kinek az élete? pedig a halálhoz való jog kérdéseit feszegeti.

Nem szeretnék egyik helyzetbe sem kerülni. Az ÉLET mindenek előtt!
Érte megteszünk és meg is kell tenni mindent. Először is megbecsülni, hogy van, majd megtölteni tartalommal.
W.-nek rengeteg ideje van gondolkodni a kórházban, és nem is jár más az eszében, mint az
élet nagy kérdései: miért is élünk? Miért, vagy kiért érdemes élni egyáltalán? Mi a feladatunk itt a létezésben illetve miért is küzdjünk az életért? Egy másik embertársunk halála árán...
Mennyiben változik meg az életünk, hogy egy másik ember szervét kapjuk meg? Ki volt az az ember, milyen is lesz az új életünk? Nyomasztó és nehéz, erkölcsi kérdéseket is felvető téma ez.

 Ez a történet, még a legkeményebb szívű olvasót is megérinti. Ez bizony senkit nem hagy hidegen. Azt is megértem, a téma fontos, erről írni kell! Akár terápiás céllal ki kell beszélni az átélőjének magából. Mi olvasók pedig okuljunk és örüljünk az Életnek! Vigyázzunk rá.
Ahogyan a műtét után egy évvel W.-nek is már újra öröm az élete, hiszen minden rendben van vele és az életével. Ő és az új mája egy egész és egészséges emberré váltak.


 A könyv elnyerte 2013-ban a Lipcsei Könyvvásár nagydíját. David Wagner számos különböző témájú művel jelentkezett, elbeszéléskötetét és regényét mind az olvasók, mind a kritikusok kedvelték. Legutóbbi alkotását, az Életet pedig az év könyvének is megválasztották.
Idehaza a Tarandus Kiadó adta ki,  Balla Judit remek fordításában.
      

4/5
                     






Tarandus, Győr, 2014.

288 oldal · ISBN: 9786155261572 · Fordította: Balla Judit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése