2015. szeptember 6., vasárnap

Alkalmasság

Rideg Krisztina: Alkalmasság  
 


                                               
"Elhull a virág, eliramlik az élet..."











Petőfi Sándor Szeptember végén című versének második szakaszának kezdő sora, ami annyira illik ehhez a könyvhöz. Kosztolányi Dezső szerint ez a legszebb magyar verssor. Kifejező. Mint tudjuk, Petőfi a vers keletkezése után nem egészen két évvel meghalt, Szendrey Júlia pedig a következő évben újra férjhez ment...


Rideg Krisztina könyvének témája a halál, ami ugyan az élet része, lezárása. Tudjuk, de nem értjük, nem fogjuk igazán fel: miért? Miért éppen velünk történik, miért a mi szeretett családtagunkat kell elveszíteni? Mi van utána? Hogyan lehet elengedni, elfogadni és megbékélni a ténnyel, hogy szerettünket többet már nem láthatjuk? Hiába a csodás márvány emlékmű... semmi nem pótolja,
adja vissza azt, akit elveszítünk. A halál misztikuma már gyerekkorban ott köröz és érdekes, ugyanakkor félelmetes tényével kísért. Fel és megfoghatatlanul kíséri életünket. A rokonok elmúlásában a mi életünk egy darabja is elveszik. Az első temetést soha nem felejtjük, bármennyire nem vesszük tudomásul a halál ott lebeg felettünk. Nehéz egy gyerekkel is megértetni: a nagyi elment, elaludt örökre. Már nem fog lekvárt főzni, csodálatos pogácsát sütni, amilyet csak ő tudott. Már nem lehet hozzá bújni, megfogni a kezét, virágot szedni, sétálni vele. Már nem lesz ott a családi ünnepeken. Az élet tovább megy, nélküle.


Krisztina a nagymamája elvesztését írta meg. Mikor és hogyan találkozott a halállal, élte meg a gyászt. Sajnos ez mindenkivel megtörténik, valamilyen formában. Nem mindegy mikor és hogyan. Az elmúlás szomorú tényét nem tudják enyhíteni a
kegyes hazugságok, a morfium injekciók sem. Megrázott és felrázott ez könyv. Hasonlóan vesztettem el én is a nagyanyámat. Már a szó is borzalmas: elfekvő osztály... és ott emberek vannak! Megéltem én is azokat a pillanatokat, szagokat. Combnyaktörés, na ez a másik rémes szó az életemben, miatta ment el Mama... pedig, még 70 sem volt. Bennem is felsikított: Miért? És ő tudta, hiszen 26 évig ápolónő volt, hiába mondtuk: hazamegyünk, meggyógyul... Feltépett a könyv néhány sebet, de kellett a megtisztuláshoz.

Akik egykor erős, szép emberek voltak, most megfáradt, összetört és remény nélkül próbálnak reménykedni. Kiszolgáltatottan, magányosan. Mert ahogyan írja: Isten nélkül lehet élni, de meghalni?

Nem mindegy mikor, és milyen körülmények közt kell elbúcsúznunk tőle. Tudom, van akinek az
ad vigaszt, ha akár naponta kimegy a sírhoz, más pedig azt mondja: itt belül, bennem él tovább.
Ha rá gondolok, felidézem egy közös emlékünket.  Mennyire más egy temetés falun, mint városon. Ezek is megjelennek az írásban. Érzékeny és finom lírája mindenkit megfog. A többi családtag gyásza, érzései is megjelennek a sorokban. Őszinte érzésekkel ír. Mindenkinek vannak veszteségei, akikért gyertyát gyújthat és emlékezhet rá. Méltó módon, ahogyan ő érzi, és jónak véli. A fájdalom ott sajog még sokáig, évekig is. Nehéz az elengedés, és kell néha a kegyes hazugság. 

Az élet reményteli és tovább él a gyermekünkben, akinek mesélhetünk a régi elődeinkről, képeket mutathatunk. Megidézve az eltávozott alakját, személyiségét. Aztán bizakodhatunk, ha majd oda fordul az idő kereke, miértünk is lesz, aki ejt néhány könnycseppet. Megtart jó emlékezetében
esetleg még évek múlva sem felejt el. Ezen dolgozzunk, hogy maradjon utánunk néhány közös emlék, jó pillanat.



Itt tudod megrendelni:
http://ridegkrisztina.hu/megrendeles




Köszönet a könyvért és a dedikálásárt az írónőnek!









Magánkiadás, Budapest, 2015
116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631226300 ·  
Illusztrálta: Halász Gabi




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése