A fogoly királyné

Alison Weir: A fogoly királyné




                                                                       




Alison Weir a történelmi regény koronázatlan királynője.  Lady Elizabeth és Lady Jane című bestsellere a magyar olvasókat is meghódította. Remekül megírt, korhű hangulatú kitűnő olvasmány mind két regény. Új regényében Aquitániai Eleonórával ismerkedhetünk meg. Ki is volt ez az elbűvölő, gyönyörű és művelt  hölgy?

Aquitániai Eleonóra (1122 – 1204 ápr. 1.) Aquitánia  és Gascoigne  hercegnője, Poitou grófnője, valamint Franciaország és Anglia királynője, a késő középkor egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb nőalakja, azon kevés nők egyike, akinek a XII. századbanjelentős szerepe volt kora kulturális és politikai életében. A határozott elvekkel rendelkező, művelt és igényes királyné autonóm személyiségként viselkedett, még szentföldi zarándoklaton is részt vett.

Eleonóra első házassága révén Franciaország, majd második házasságában Anglia királynéja volt, és fiai közül ketten is Anglia királyai lettek. ( Oroszlánszívű Richard és János király )

Két részre osztható a történet.


Az eleje amolyan „szürke” történelmi háttérrel. Eleonóra királyné egy nagyon is belevaló, vagány nő volt, aki még bátran merte is élvezni a testi örömöket. Nagyon is, de ez nem lehet baj. Harminc évesen, tizenöt év házasság és két leánygyermek után, pápai áldással elválik a francia királytól, és feleségül megy a tizenegy évvel fiatalabb Henrikhez. Aki igen potens férfiú, nos erről szól a történet eleje. Szerintem nagyon is emberi dolog, mint ahogyan Henrik ki is nyilvánítja, a szerelem fontos része az életnek, és ők nagyon szerencsésen találtak egymásra. Oroszlánok házassága volt az övék, ahogy a fejezet címe is mutatja. Csodálatosan illettek egymáshoz, ami abban az időben is már-már csodaszámba ment. Nem házassági "kötelességet" teljesítettek, a tizenegy gyermek születésével, hanem nagyon is élvezték a testi együttlétet. Eleonóra vagány, mondhatni merész nő volt az akkori mérce szerint. Ahogyan a Lajossal kötött első házassága gyümölcseit szinte nem is látta, úgy ragaszkodott a Henriktől született fiaihoz. Sőt, itt még a lányok is fontos helyre kerültek anyai aggodalmaiban. Az első 13 év a házasságban is jól működött. Henrik partnerként kezelte a királynőt, véleményére kíváncsi volt, sok dologban szabad kezet kapott.

Ám az ifjú trónkövetelők felnőttek, címet, rangot kaptak, de hatalmat nem. 
A konfliktusok ezzel csak fokozódtak. Innen veszi kezdetét a történet második része. Eleonóra bölcs asszony volt, szemet hunyt a hűtlenségeken, sőt egyik "eredményét" még az udvarban nevelte. Azonban a távollétek sem igazán kedveztek a kapcsolatuknak. Anyaként természetesen a fiai pártján volt, hiába próbálta Henrik királyt meggyőzni, az nem akart osztozni az ifjú királlyal a hatalmon,gyermekeit sokszor mint sakkfigurákat kezelte, a birodalom érdekei szerint jegyeztette el, illetve adott vagy vett vissza címeket, birtokokat tőlük. A királyné vívódásai a fia és a király között igazán jól ábrázoltak:

"– Nehéz egy apának elfogadnia, hogy a gyermekei felnőttek. – csillapította Eleonóra –, és még nehezebb, hogy egy napon a birtokukba kerül, ami az övé. Apád igen büszke a birtokaira. Egyetlen angol királynak sem volt korábban ilyen birodalma. Azt tanácsolom, fiam, légy türelmes, és cselekedj megfontoltan minden dologban.
Fiatal vagy még, és bizonyítanod kell a kiválóságodat."

A házasságuk válsága és a gyermekek uralomra törése csak mélyíti a szakadékot köztük.
" Eleonóra szívében keserűség volt. Több mint egy éve nem látta Henriket: az nem jött el megnézni az újszülött kislányát, Johannát, és még karácsonyra sem jött haza. Ez kegyetlen csapás volt, hiszen azelőtt sohasem töltötték külön a karácsonyt, és Eleonóra még mindig őrizte a benyomást, hogy a dolgok javulóban vannak közöttük. Legalább a gyerekek csalódottságára gondolhatott volna, ha az enyémre nem is, gondolta bosszúsan."

 Eleonóra 10 kemény évet kapott rabságban, bezárva, gyermekeit is alig láthatta. Majd épp a gyerekek határozott kéréseire, ez a rabság enyhült, bár még 6 évig tartott, ám Henrik maga is érezte csak az asszony az, akitől igazán vigaszt kaphat, neki tudta elmondani igazán a gondjait, bajait. Sajnos erre az ifjú Henrik halála vezette rá, a két ember  megtört szülőként újra egymásra talált.
Főleg emberileg, lelkileg volt egymásra szükségük.
Viharos, mély szerelem fűzte össze őket. Bármi történt meg tudtak egymásnak bocsájtani.
Remekül megrajzolja Eleonóra formálódását, lelki vívódásait a keményfejű, csapodár Henrik oldalán. Nagyszerűen ábrázolja Henrik ragaszkodását rengeteg sok szerető, vita után is.
Talán a hangulat az, ami nem úgy jött elő, illetve néha  túl mai, modern köntösbe volt öltöztetve a történet.

Mégis egy emberileg is elgondolkodtató, szép és izgalmas regényt olvashattam. Eleonóra portréja jól megrajzolt, hitelesek az alakok, történések. Szép borítójával illik a másik két könyvhöz.
Kitűnő segítség a családi ki kicsodában a könyv elején található családfa. Nagyon tetszett a regény, másként, mint a Lady Jane, ahol egy naiv, tizenhét éves lányka történetéről van szó. Az talán mint első olvasás adott többet. A történet második részében  itt is hozza a formáját az írónő. Eleonóra rendkívül szép kort ért meg a maga 82 évével. II. Henriket is túl élte, élete utolsó éveit visszavonultan töltötte. Imádott Richard fia és II. Henrik mellé temették el.

Igazán jó volt olvasni, érdekes történet egy szenvedélyes, okos asszonyról, akit a szerelem mellett az esze, műveltsége is kiemelt a kor királynői, asszonyai  közül. Imádta a férjét, ember tudott maradni a rabság évei alatt is, gyermekeiért szembe mert szállni a királlyal is. Olvasmányosan megírt, valós történet.

Ulpius-ház, 2012

ISBN: 9789632547114

Fordította: Tomori Gábor