Jodi Picoult: Apró csodák"Maga szerint eljön az idő, amikor nem lesz rasszizmus?"
Minden értékelés egyénfüggő, sőt a hangulat, aktuális lelkiállapot is befolyásoló tényező. Tetszett, tetszett, jó volt, de kövezzenek meg, én többre számítottam.
A legjobban azt kedvelem Picoult regényeibe, hogy olyan témákhoz nyúl, amelyekről az emberek általában nem szeretnek beszélni, kerülik azt. Különösen az egyértelmű állásfoglalást. Igazán népszerű témákról írt, amikkel nagy érdeklődést tud szerezni, sokakat érint és valljuk be: kíváncsiak is vagyunk, olyan jó mások problémáiról olvasni (ami valahol a miénk is persze): házassági válság, homoszexualitás, vetélés-gyerekhalandóság, súlyos, ritka betegségek, öngyilkosság, gyász, elengedés. Most sincs ez másképp. Nagy csodát most sem kell várni, bevált recepten nem változtatunk, ugye. Mindegyik könyvének ugyanaz a felépítése, csupán más a téma. Jön valami drámai sztori, és megyünk a bíróságra, majd eljön a boldog végkifejlet, igazi amerikai módra. Most különösen geil lett a befejezés szerintem. Már vártam, hogy a néhány év múlva újra találkozó és erőteljes változásokon átesett apa, leszalad virágért és bonbonért Ruthnak bocsánatkérésül a múltbeli hibáiért... Erősen vegyesek az érzelmeim, kb. a feléig teljesen lelkes voltam, igazán tetszett a szokásos Picoult-os fordulatok miatt. Aztán kezdett hiányozni belőle valami, voltak részek amelyeket feleslegesnek, időhúzásnak találtam.
A nagy figyelem az Apró csodák esetében a kirekesztés, rasszizmus témájára irányul egy ártatlan csecsemőhalálozás kapcsán. Valóban megható, zsebkendőket előkészíteni. Bár mélyen elgondolkodtatott, és az elején még tényleg élvezettel olvastam, annak ellenére, hogy biztos voltam a végkifejletben, mégis hiányérzetet hagyott bennem. Kicsit olyan érzésem volt, hogy túl sokat akar megmutatni nekünk az írónő, ám ő maga is érezte, hogy idegen és veszélyes terepre tévedt. Így csupán felvillant egy problémát, karcolja csak a felszínt. A történet magva erős és fontos. Ami nagyon zavart, a bölcsességeit az üzenetét sok esetben szirupos máz fedi. Fehér nőként nehéz beleélnie magát a kirekesztett, megkülönböztető bánásmódban részesített Ruth helyzetébe. A történet alapja egy sablon ötlet, amiből további sablonos helyzetek kerekednek. Az írónő ettől tud jobbat is, ezt már bizonyította. Szerintem a Tizenkilenc perc vagy a Vezeklés még mindig erősebb, ütősebb, élőbb történet volt. Talán az Egyszerű igazság vagy a Gyere haza is. Legalábbis nekem biztosan.
Ez maximum hatásos. Picoult tipikus példája az olyan szerzőnek, akitől egyszerre nem szabad sokat olvasni egymás után. A cím Dr. Martin Luther King híres beszédéből idéz. Bár apró csoda lehet egy csecsemő születése is.
Az olvasónak végig egyértelmű Ruth ártatlansága, a megoldás azaz a halál oka valóban elég meglepő.
Amikor jön egy vadbarom fehér fickó - az apuka- akitől több "helyzetet" vártam volna, az anya itt erősebb alak volt szerintem. Szerencsére egy elég váratlan fordulat itt is kiderül a múltból.
Az ügyvédnő, Kennedy McQuarrie még megcsillant valamit, de ott is számos sablonos helyzet kerekedik: bizonyítva Ruth munkáját, szakértelmét. (elég szájbarágósra sikerült ez). A regényből készülő filmben Julia Roberts ismét megvillanthatja Erin Brockovich alakját. A bírósági rész annyira a szokásos, előre borítékolható eredményt hozza, hogy meg sem lepett. Maga az esküdtek kiválasztása inkább volt érdekes.
Ami tény: Picoult tud írni. Nem míves szépirodalmat, (a történet egyszerű, semmi irodalom, lírai rész helyett cukormáz van benne) hanem igen minőségi bestsellereket, amik olvasmányosak, kikapcsolódásra tökéletesek. Valóban egy fontos problémát világít meg most is. Erénye még, a jó témaválasztások mellett a cselekményvezetése. Jodit elsődlegesen fiatal lányok, nők olvassák. Ez a szülés, baba-dolog ismét tuti jó választás, sikert ígér.
Az Apró csodák jó könyv, hasznos is a maga módján, hiszen valóban létező problémára irányítja a figyelmet. Az előítélet mindenkiben ott van. Aktuális idehaza is: melegek kontra heterók, cigányok vagy bevándorlók, idegengyűlölet, a probléma jelen van életünkben. Vagy csak mi csinálunk belőle problémát. Értem én a lényeget, persze, de az a baj vele, hogy kicsit olyan „tanregény” lett. Koránt sem volt olyan letaglózó könyv. Általában szeretem Picoultot, de ez a könyv olyan témát vázolt fel, amelyet már jól ismerek. Olvastam már ettől merészebb és valósabb problémafelvetést, ábrázolást ebben a témában Greg Ilestől vagy Harper Lee tollából. Ez csak egy "jó kis Picoult". Erős négy csillag számomra, amit érdemes elolvasni. Hagy maga után kérdéseket, lehet elgondolkodni rajta, arra lesz ok.
Én azon gondolkoztam, hogy tényleg "mindenki egy kicsit rasszista"?
Jodi Picoult: 1966. május 19-én született amerikai írónő.
A Harvard és a Princetoni Egyetemeken végzett. Kreatív írást tanult. Több mint húsz kötet szerzője, irodalmi díjakkal elismert, a New York Times bestseller szerzője. 1992 óta jelennek meg regényei, idehaza kizárólag az Athenaeum Kiadó gondozza könyveit. Legismertebb regényei: A nővérem húga, Szívtől szívig, Házirend, Elrabolt az apám, Vezeklés, Sorsfordítók, Tizenkilenc perc.
Athenaeum, Budapest, 2017
400 oldal · ISBN: 9789632936543 · Fordította: Babits Péter
Amit először olvastam Tőle, az a Találj rám! Utána többet is ;) Szeretem, bár persze, megvan a sablonos vonalvezetés, de én elnézem. A Találj rám! pedig egy jó kis kivétel ebből a szempontból, bár nem ajánlatos terhesen olvasni :) Én úgy kezdtem el, aztán félbe is hagytam. (Később befejeztem.)Most pedig újraolvasom. Nem tudom, jó ötlet-e, a Kislányom még csak 10 hónapos, jó kis bőgés lesz megint belőle... Ha ezt még véletlen nem olvastad, ne hagyd ki! ;)
VálaszTörlésHamarabb írok, mint nézelődök ;) Most olvastam a véleményed a könyvről. Én nagyon nem bántam meg, hogy ez a könyve talált rám először :)
VálaszTörlésKöszönöm, nekem a fentebb említettek mellett az Elrabolt az apám is tetszett és a Házirend. Kedvelem a könyveit, de a rajongáson már túl vagyok.
VálaszTörlés