Mint az árnyék

David Lagercrantz: Mint az árnyék

                                                                             










Megjelent idehaza is, világpremierrel egy időben a Millennium (számomra trilógia) ötödik része...
Úgy gondolom, bármennyire is jónak találtam, a sorozatba illeszkedőnek a negyedik részt, ezt talán nem kellett volna. A képzavar egyértelművé teszi: a rajongóknak sajnos tudomásul kell venni: Stieg Larsson valóban meghalt.




Mint jeleztem a negyedik rész az Ami nem öl meg szerintem vállalható, egészen jól sikerült darab. Nos, kedves rajongó, ha neked nem tetszett már az sem, akkor... csak saját felelősségre vágj neki Lisbeth ötödik történetének. A tetovált lány a skandináv krimirajongóknál olyan kultikus, már klasszikus darab, mint a nők ruhatárában a kis fekete ruha. Szerintem így sokan rávetik magukat az újdonságra. Azonnal volt szerencsém olvasni, majd ültem és vártam, átgondoltam az olvasottakat. Sajnos nem tudok lelkesülni az ötödik részért.

David pedig valóban lehet egy remek újságíró, azonban a regényírás egy más műfaj. Tudomásul veszem, hogy a kiadók is a bevételből élnek, fontos a pénztárgép csilingelése. A Millennium jól hangzó, megbízható márkanév lett mára a könyvkiadásban. A krimikedvelőknél pedig a minőséget garantálta - eddig. Sajnos ez az ötödik bőr már magán viseli az erőltetettséget. Lapos, nem izgalmas, Lisbeth szinte mellékszereplő a regényben. Akciók, komor hangulat sehol. Mintha nem is egy skandináv krimit olvastam volna. Túl steril a történet, egy idő után már-már tudományos magasságba emelkedik. A háttér érdekes, kiszámítható ugyan, de meglepő fordulat azért lesz. Mégis lapos az egész.

"Lisbeth Salander büntetését tölti a Flodberga női börtönbe, ahol meglátogatja őt Holger Palmgren" kezdi a fülszöveg. Klisék halmaza a benti börtönéletről, minden félelem nélkül, Benito ellenére is. Nem félelmetes, nem ijesztő. Itt jön be a történetbe Faria Kazi a Bangladeshből származó lány. Ez a vonal szerintem végig inkább zavaró hátteret ad. Tudom a vallás, migránsok élete, szokásai, beilleszkedésük menő és forró téma, itt valahogy  nagyon zavaró és felesleges mellékszál. A valódi bűnre pedig elmaszatolva derül fény. Mindenki árnyéka önmagának: Blomkvist, és Lisbet, Erika, és Annika is feltűnnek, de tévelyegnek a szálak között. Valódi fordulat, meglepetés alig, az sem szól nagyot. Az említett látogatás indítja be (már, ha beindítja) a történetet. Palmgren talál valamit a régi iratok böngészése közben... innen másik irányt vesz a történet, Lisbeth is csak epizodista lesz tényleg. Személyiségjegyeiből alig maradt valami, ami néha megcsillan. Leo Mannheimer tőzsdeügynök és családja kerül a középpontba. Persze, lesz kapcsolódás Lisbeth-tel, de elég erőltetett lett. A végső befejezés nagyon amerikaira, szinte rózsaszínre sikerült. Ez a "boldogan éltek, amíg..." végképp nem illik ide.

Vártam, akartam, bíztam Lagercrantzban. Ez most nem sikerült neki. Ami talán a legnagyobb pozitívuma a regénynek: a külföldi megjelenéssel egy időben került a hazai rajongókhoz. Bizonyára rengeteg munka van abban, hogy 25 országban egyazon napon kerüljön a boltokba a krimi. Talán gondoljunk arra, HA NEM jelenik meg itthon, vagy csak hosszú hónapokkal később, az talán legalább akkora csalódás lett volna az olvasóknak. Így marad ez az örömmorzsa.


Őszintén bízom benne: nem lesz folytatás a továbbiakban. Nem kellene lerombolni a mítoszt. David lásd be, ez túl nagy falat már neked! Hálás és elismerő köszönet az Animus Kiadónak, hogy elhozta, bevállalta ezt a regényt.










David Lagercrantz: 1962. szeptember 4. (Solna, Svédország) Újságíró.
Az 55 éves Lagercrantz írta a fiatalon, tragikus balesetben elhunyt svéd hegymászó Göran Kropp életrajzát és a magyarul is megjelent Zlatan Ibrahimovic sztorit. Feleségével és három gyermekével él Stockholmban.















Animus, Budapest, 2017
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633245330 · Fordította: Erdődy Andrea