A veterántól az Északi viharig
Interjú Marcellus Mihállyal
Amikor jó könyvet olvasok az öröm. Amikor az író személye is érdeklődést kelt bennem, az különösen jó olvasási élmény volt. Mint egyszerű olvasó, de jól szórakoztam és
megfogtak az eddigiek. Tetszik az elhívatottsága, komolyan, pontosan és érdekesen ír a
történelemről.
A veterán / Aquincum farkasa könyveinek olvasása után kérdeztem Marcellus Mihály írót.
1: Honnan ez a nagy érdeklődés, miért éppen ez a római kor az, amiben játszódnak a regények?
( gyermekként sokat játszott katonásdit?)
– Egyszerűen elbűvöl a régmúlt. Mély hatást gyakorol
rám az az időszak, amikor az ellenfelek szemtől szemben állhattak
egymással és csak az erősebb, a hősiesebb győzhetett. Sőt, még az is
megtörténhetett, hogy az ellenfelek tisztelték egymást. E kulcsszó – a
tisztelet – az az erény, amit a jelenből hiányolok és a múltban jobban
megtalálom. Továbbá az erőt, a kitartást, a céltudatosságot, ami a Római
Birodalmat jellemzi. Hozzátenném, hogy arról a birodalomról ódázok itt,
aminek a mi országunk fele egykoron szerves és kiemelt része volt.
Valójában ez a kulcs. Pannonia fontos és különleges tartomány volt
mindig is a fél évezredes római tartományi létében. És ha már
rákérdezett, gyermekként elsősorban Winnetou voltam, de emlékszem egy
piros műanyag játék kardra. Ahogy visszagondolok rá, már akkor is inkább
római gladiusznak tudtam be ezt a kardot, mintsem középkori hazai
„pengének”.
2. Ön nagyon színes egyéniség! Ír, kutat, zenél, ott a
TRT és a Penna. Hogy győzi? A zene a kikapcsolódás, gondolom. Mesélne a
Pennáról és a hobbijairól? Mi az, ami feltölti?
- Köszönöm. Nem tudom, ez mennyire színes dolog, de
élvezem a sokféleséget. Szeretem a feladatokat, szeretem szolgálni a jó
ügyet. Ha ilyen kihívások vesznek körül, nem kérdés, hogy bírom-e,
hiszen élvezem és akkor biztosan megy a szekér. Viszont feltölteni
egyetlen dolog szokott igazán: ha nyakamba veszem a hegyoldalakat és
eltűnök a rengetegben, akár napokig. Hihetetlenül jó érzés hátizsákot
felkapni, és eggyé válni a természettel, nem beszélgetni senkivel, csak
gondolkodni, és helyére rakni a dolgokat, közben pedig gyönyörködni az
áldott természetben, az erdőkben, az ormokban, a sziklákban. Ennél
nagyszerűbb dolog nincs a világon. Aztán amikor eleget voltam odakinn,
akkor elkezd hiányozni a munka – hála Istennek! –, és akkor sokkal
intezívebben térek vissza a feladataimhoz. Például a már említett
magazinomhoz. A Penna egy kulturális magazin, egy nonprofit
kezdeményezés, amit azért találtam ki 2008-ban, hogy minket, írókat, és a
minket körülvevő kultúrszférát reklámozzam. Van, aki él ezzel az ingyen
lehetőséggel, s vannak, akik még mindig nem fedezték fel maguknak. De
mi egy kiváló stábbal minden hónap végén összedugjuk a fejünket és
kiötölünk valami újat. Öröm ez a munka, ha ilyen csapattal dolgozhat az
ember, mint a jelenlegi. A már említett dolgok, mint például a zenélés,
valóban hobbinak számítanak. Igazi feszültségoldás ez. Pillanatnyilag
nem tervezem, hogy a könyvírást felcserélem a koncertpódiumra és a
dobszerelésre, de öröm, hogy ez is megadatik és amellett, hogy még ezt
is komolyan veszem, mint egy feladatot, igazából szórakoztat, kikapcsol
egy rövid időre.
3. Az új könyvről meséljen néhány szót: mit üzen a mai embereknek Marcus Aurelius? Miért őt választotta főhősének?
– Egy apró helyreigazítás: A regény kalandosabb és
bonyolultabb, mint egy császárportré. Marcus a két főhős körül az egyik
és majd a kedves Olvasók megértik, miért. De beszéljünk róla, hiszen
valóban komoly emléket akartam állítani neki az ÉSZAKI VIHARBAN. Úgy
hiszem, Marcusban mindaz megvolt, ami a mai vezetőkből,
vezéregyéniségekből – tisztelet a kivételnek – többnyire hiányzik. A
filozófus császár – így becézgetik – valójában nem arra a regnálásra
készült, ami a nyakába zúdult, de végül megoldotta a problémákat. Hogy
mivel? Megvolt az a karmája, ami a mai embernek nincsen: tudott mások
szemével nézni, nem törtetett és még császárként sem az foglalkoztatta,
hogy mindenki fölé magasodva zsarnokoskodjon. Ő ezzel még a császárok
közül is kitűnt. Különleges géniusz. Az óriásbirodalom első embereként
olyan kivételes jó indulatról, tisztességről tesz tanúbizonyságot, amit
sok mai ember – nem beszélve a jelenkor harácsoló politikusairól –
egyszerűen meg sem ért. Így aztán emberi példaként is kínálom mindenki
elé Marcust. A megjelenő könyvben, az ÉSZAKI VIHARBAN jól láthatóan
igyekeztem leírni és bemutatni az ő emberi nagyságát. Hogy miként?
Kérem, olvassák el és megtudják
Ígérem, én hamarosan elolvasom!
4. Az író is olvas… kit, mit olvas szívesen? Ön szerint mi az az egy, két három könyv, amit mindenkinek el kell olvasnia?
– Kezdjük a Bibliával, ami a történelem egy
szegmenséről mesél vagy árulkodik. Vallásosság nélkül is izgalmas és
tanulságos olvasmány, a magamfajta, történelmi kutatással is
foglalkozónak egyenesen aranybánya. Az apró elejtések zseniálisak a
Bibliába: nem részletez semmit, csupán egy mondattal közli, hogy Mózes
idejében mi történt II. Ramszesszel avagy milyen erőfeszítések árán
próbálta Quintus Pontius Pilatus, Júdea ötödik helytartója felmenteni
Jézust a vádak alól. Ezek az egymondatos utalások olyan töménységűek és
célirányosak, hogy szintem mindent megértetnek velünk egy pillanat
alatt. Mindezek mellett ez a kivételes könyv, ha odaadóan olvassuk,
lassan, észrevétlenül megtanít a legfontosabb erényekre és finomságokra.
Ezek után nehéz második könyvet mondani, legfeljebb egy hosszú, sok
soros space után. Manapság elsősorban ókori regényeket, vagy szakmai,
történelmi anyagokat olvasok, mert a kutatásokhoz mindez szükséges. De
jóval korábban volt egy üres időszakom, amikor semmi mást nem tettem,
mint Stephen Kinget olvastam. Bevallom, megszínezte a hétköznapjaimat
ennek a zseniális írónak minden szava. A Cujo, A ragyogás, sőt, még az
olyan szinte cselekménytelen művei, mint a Tóparti kisértet,
elvarázsoltak. Nehéz erről az időszakról előbányászni, hogy mi volt a
legjobb – hisz annyi volt –, de talán a Cujót nevezném meg, mert olyan
remekül építi bele a rémséget a hétköznapokba, mint senki a világon.
A harmadik könyvélményem Steven Saylor Rómája. Zseniális ötlet
végigvezetni egy arany ereklye segítségével Róma sztoriját az
alapítástól egészen Julius Caesarig. Öröm volt olvasni. De legyen egy
plusz egy is: hadd említsem Raffy Ádám Heródesét, s ha lehet még egy
utolsó plusz egy, akkor megint egy másik stílus: nagyon elbűvölő volt
Dean R. Koonz Rejtekhely című remeke is!
5: A borítók remekül sikerültek, jól illettek a
könyvhöz. Ön szerint miért fontosak a hagyományaink, vigyázunk-e rá,
ápoljuk-e kellően?
- Köszönöm a borító dicséretét, amit leginkább
Mocsári Péter barátom érdemelt ki a Gold Book kiadótól. Remekül
sikerült. Itt a baráti csapatot, a X. Gemina Legio hagyományőrző
tisztjeit kell megemlítenem, akik a könyvborítón vannak, autentikusan,
mintha éppen most indulnának a germánok elleni ütközetbe Carnuntumnál. A
második kérdésre rövid a válaszom: van még mit tanulni
hagyományőrzésből. Egy nép a hagyományaiban él tovább. Ez egyfajta
szellemi bölcső, de sajnos előfordul, hogy inkább fegyverré válik mások
ellen, de olyan is, hogy ostoba demagógiák elegyévé. Az én feladatom és
az elhívatottságom lényege az, hogy minél hitelesebb világot mutassak be
arról az időszakról, arról a római korról, ami bizonyosan itt volt –
mert láthatjuk még akár a budapesti belvárosban is a nyomait – és
évszázadokra meghatározta a létünket. A Római Birodalom emlőin nőtt fel a
feudális, középkori Európa, s értékei, vívmányai a mai napig
tagadhatatlanul közöttünk vannak. Ez a biztos múlt; még annál is
biztosabb, amit a magyar őstörténetről gondolnak sokan – mert valójában
tényleg csak gondolják, hiszik, akarják hinni ennek sok tételét. Én
viszont azt szeretném elérni, hogy e jól adatolt időszakot, a Pannonia
provincia (provinciák) ötszáz éves római létét büszkén valljuk a
magunkénak, őstörténetünknek. Ehhez szeretnék hozzájárulni munkáimmal,
és érdekeltté tenni kedves Olvasóimat ennek az izgalmas antik múltnak a
megismerésében s az ókori hagyományok őrzésében.
6: Ez évben Izraelben is járt. Mi volt ennek az útnak a célja? Anyaggyűjtés, előadás, kaland, kikapcsolódás?
– Igen, a hír igaz. Húsvétkor jártam Izraelben. Hogy
kellőképpen megválaszoljam a kérdést: kalandos adatgyűjtés okán utaztam a
Szentföldre, amelyben egy előadás is szerepelt. Ráadásul mindez
kalandnak és kikapcsolódásnak is beillett, ha csak arra gondolok, hogy a
fagyos márciusi Magyarországról a pálmafák közé és a harmincnégy fokos
sivatagba utazhattam. Felemelő volt. Természetesen munka van a dolog
hátterében: lehetőséget kaptam arra, hogy a Flavius Josephus feldolgozta
zsidó háború történelmi végeseményét, a Masada erőd ostromát megírjam.
Megrázó és egyben felemelő élmény ilyen drámai esemény krónikásává lenni
és tisztelegni a hősök előtt ezzel a könyvvel is. Az érdekessége az,
hogy egy római tiszt viszontagságos történetén keresztül ismerhetjük meg
a történelmet, s láthatjuk a letarolt Júdeát, a mindenkori hétköznapi
emberek szenvedéseit. Azóta a regény elkészült és hamarosan ez a kötet
is napvilágot lát nemcsak Izraelben, hanem itt, Magyarországon is,
természetesen magyarul. De tervben van egy angol kiadás is jövőre.
Köszönöm a beszélgetést!
Marcellus Mihály új könyve az ÉSZAKI VIHAR már a könyvesboltokban!
Íme az előzetes: http://www.youtube.com/watch?v=p1oqF6RI7gc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése