Nehéz ​beszélni az északi táborról

 

Hartay Csaba: Nehéz ​beszélni az északi táborról






                         

„Azért kerestem a múltat, mert

felmentést szerettem volna a jövő alól..”





Versekről mindig nehéz írni, hiszen itt valóban annyi értelmezés, ahány olvasó. Mindenkiben mást mozdít meg. Személyes emlékek jönnek elő, a líra intim műfaja ez. Ezek az új versek kifejezetten hatásosak, tömörek, rövidek és ütnek. Ott viszi be a gyomrost, ahol nem is gondolod. Hagyjuk a rímet és a jambusokat, nézzük az érzelmeket, amit megmozgatott bennem ez a friss, remek csokor.


Hartay Csaba esetében már több kötetét olvastam, a polcomon tudhatom. A legutóbbi nagy kedvencem. 

Most itt a friss, ropogós tizedik kötete. Nagyon kíváncsi voltam milyen lesz az új kötet. Röviden: mélyen emberi, őszinte.

Az új verseiben is úgy tárta elénk emlékeit, ahogyan regényeiben, prózáiban is megfogalmazódtak. Ezek a versek melyek a legbensőbb emlékekből merítenek, szinte sokszor pontosan követik sajátjaink nyomvonalát. Egy nosztalgikus, önfeledten boldog, gondtalan gyerekkor képeit olvashatjuk. A mára ködbe veszett múltat idézi, melyet nehéz szívvel próbálunk mindannyian visszaidézni. Ezek a szövegek mélyen őszinték, és szenvtelenül tartják elénk is azt a tükröt. A fiatalság múlandósága és az élet megragadása pulzál a sorokban. Néhol nem volt könnyű olvasmány ez a különös kötet. Nem csak felráz, elgondolkodtat, de az idő múltával átértelmez dolgokat. Az idő rohan, a kísérők fogynak. Bár fülünkben cseng még a hangjuk, előttünk egy jellegzetes gesztus, velünk vannak, bennünk élnek tovább. Hiába telt el akárhány év. Az elvesztett apához írt versek szíven ütöttek. Bár érzésem szerint szinte mindegyik hozzá szól, neki íródott. A gyászmunka egy élet feladata. Az apa mellett megidéződik a mester, Sárándi József emléke is. Ezek a versek a legerősebbek, veretes gyászmunka lapul a sorokban.

Melankolikus, de szenvedélyes ez az emlékezés. A múltba barangolás nem azt jelenti, hogy ott is ragadunk. Az elmúlt évtizedek, a fiatalság jön velünk. A kötet nyelve egyszerre tömör és lírai. Az idő megszépíti az emlékeket, ilyenkor még a tornaórán gyűlölt medicinlabda, az öltözők szaga, az akkoriban nyűgös napok is varázslatosnak tűnnek. Avagy egy régi karácsonyeste, ahol még felsejlik a fenyő illata is a régi ajándékok mellé. Hiszen mennyire jó, hogy sok emlékünk van! Kifakuló évek, kiürülő házak, bezárt iskolák, baráti csínyek, kihűlő nyarak, amit az emlékek biztonsága ad. Elmúló ragyogás, mely minden megélt napot bágyadt fénybe von. Tér és idő kitágul, összefonódik. Mindannyiunk közös májusai is felsejlenek. Dugós puskával, vurstlival, céllövöldével, Samantha Fox poszterrel. Szép volt és tényleg nehéz beszélni nem csak arról a bizonyos északi táborról. 

"Nem leng egyetlen hinta sem. Elvitték a régi gyerekeket, mert váratlanul megöregedtek."

     

Aztán egy szemvillanás és a reményteljes kiskamaszból felnőtt férfi lett, sok nyár elrepült a holtág felett. Csaba visszaköszönő emlékeiben felbukkan a mecseki táj, a nagyszülői látogatások, ellenpólusként a szarvasi játszóterek, barátok, a holtág halai, mind megjelennek ezekben a versekben. A mindennapok világából merítkezik, hiszen a gyerekkor mindig mindenkinél meghatározó. Épít egy biztonságos bunkert, ahol elmerenghetünk vagy bemenekülhetünk kicsit a mai világból. Néha valóban elég egy mosoly, egy szemvillanás, egy cinkos összekacsintás. Mindenféle érzés felbukkan, akad kapcsolódási pont. Mély, letisztult, őszinte hangon szólnak ezek a versek, színes-változatos témákat ölelnek fel. 

Bármennyire fájdalmas ezt a múltat visszavágyni, a lényeg, hogy vannak ilyen emlékek, melyekből építhetjük a jelenünket, jövőnket, táplálhatjuk lelkünket. Van kinek, már nekünk kell utat mutatni, van kiért izgulni. Talán ez a legfontosabb, hogy már van kihez beszélni, elmesélni azokat a letűnt napokat. Ablakot nyitni erre a világra. Hiszen felbukkan egy kisfiú, aki már nyomait ott hagyta a jelenben, aki miatt egy nagyapa már dédapa, aki mindent átír, miközben már gyűjti a saját kis emlékeit. Igazi ajándék az élettől az ő léte, a kötet is neki lett ajánlva. A Csonthéj és csigaház ritmusos ismétlődése visszatérő momentuma is őt idézi, neki szólnak. Mint az élet körforgása úgy térnek vissza ezek a verciklusok a kötetben. Bemászik és ott ragad az olvasó lelkébe ez a keserédes emlékezés. 
Nehéz verseket értékelni. Ebből a kötetből ezek lettek az én szívemnek kedvesek, bár minden vers nagyon emberi, megmozdítja az olvasó lelkét. Ezek nekem különösen: Dérrel meszelt, Számok jég alatt, Benyitok, Keskenyedő kert, Éjjel még lehül, A boldogság ércei, Mindkét kezemet, Felmentés, Csillagpaplan, Érted indulok.
Jó szívvel merem ajánlani másoknak is, vagyis mindenkinek.



Megrendelhető kedvezménnyel  ITT! 

     

    

Hartay Csaba (Gyula, 1977. június 16.) magyar költő, író, blogger.

1977. június 16-án született Gyulán. Gyerekkorát Szarvason töltötte. 1996-ban érettségizett a szeghalmi Péter András Gimnáziumban. 2002-ben újságíró-korrektor szakképesítést szerzett Budapesten a Népszabadság Oktatási Központban. 2003 és 2005 között újságíróként dolgozott a Békés Megyei Hírlapnál. Tárcái, jegyzetei megjelentek a Népszabadságban is.

1997-ben jelent meg első verse a Sárkányfűben, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek.

Első, önéletrajzi ihletésű regénye 2013-ban Lerepül a hülye fejetek címmel jelent meg. 2015-ben Nem boci! címmel jelent meg második regénye, majd ezt követte a Holtág, Rajongók voltunk, Köszönöm a befogadást! az Athenaeum Kiadó gondozásában.
2006-ban Körösök Gyöngye, 2015-ben Szarvas város kulturális életéért díjat, illetve Megyei Prima Díjat kapta meg. Szarvason él családjával.

Okapi Press, 2025
66 oldal · puhatáblás · Megjelenés időpontja: 2025. október 15.