2023. március 9., csütörtök

Megmondjuk az elnöknek?

Jeffrey Archer: Megmondjuk az elnöknek?




                                                         




Az eredeti regény még valamikor 1977-ben látott napvilágot. Az időközben bekövetkező változások a világban és a politikai életben a szerzőt arra ösztönözték, frissítse fel, modernizálja az eseményeket. Egy ügyes húzással a Párbaj és A tékozló lány kötetekhez kapcsolta, bár ez a történet önállóan is jól olvasható, nem feltétlen szükséges a másik kettő ismerete. A történet főszereplője ugyan Florentyna Kane, a leköszönő elnök. Köré épül az események sora, de ő maga csupán a regény elején és végén bukkan fel.

Az alapcselekmény izgalmas és mozgalmas, versenyfutás az idővel. Ugyanis az FBI titkos forrásból fülest kap, néhány nap múlva merénylet készül Kane ellen. Mindössze hat nap áll rendelkezésükre, hogy megvédjék az elnököt. Egy jól felépített, feszült és pörgős politikai krimi bontakozik ki előttünk, amit egy pici romantikus, szerelmi szál is színez. Aki olvasott Jeffrey Archertől nem fog csalódni, tudja mire számíthat. Ha nem is olyan összetett és alapos, mint mondjuk a Párbaj, egy erős, szórakoztató krimit kapunk. Van min izgulni,ahogy bonyolódnak az események. A cím mint egy visszatérő rémálom bukkan fel. Mikor is mondjuk meg az elnöknek, mi van készülőben...Az amerikai választási szabályok is adnak meglepő hátteret, ahogyan a tettes személye is. Az igazi ok éppen a személyes fegyvertartás szabályozása lenne, ennek felülvizsgálatára törekszik Florentyna.

A fiatal FBI-ügynök jó karakter. Az első kiadásban az Egyesült Államok elnökének, Edward Kennedynek a megölésére irányuló összeesküvést hiúsítja meg. Valódi szereplők is feltűnnek a regényben, Archer valóban hivatkozik létező szervezetekre és a politikai hierarchiára. Érezhetően tudja, miről ír.

Tetszett, hogy a szerző gyakran hivatkozik William Shakespeare Julius Caesar című drámájára. Mark Andrews lelkes és odaadó nyomozó, kitartóan száll szembe a merénylet szervezőivel. Érdekes ezekbe a mocskos politikai játszmákba belelátni, ahol a hatalomról szól minden. Mindeközben a szervezkedők titkait is megismerjük. Izgalmas és lebilincselő történet, Archer mesterien szövi a szálakat. Gyorsan olvasható, ahol a végkifejlet meglepő fordulata izgalmas, szerintem tényleg jól sikerült befejezést kapunk.


ITT kedvezménnyel tiéd lehet a krimi!

               
Jeffrey Archer: 1940. április 15-én Londonban született.
Lord Archer-t híres íróként ismeri a világ, de konzervatív politikusként is szép pályaívet futott be. Élete is regényes.
A Clifton-krónika sorozatot 2011-ben kezdte írni, 71 évesen. Archer 32 éves koráig egy sort sem írt. Első regénye 1975-ben jelent meg Se több, se kevesebb címmel. 1979-es regénye a Párbaj jogait már hárommillió dollárért vette meg a kiadó. A sikerre jellemző, hogy Angliában a megjelenés hetében egymillió példány talált gazdára. Több novelláskötetnek is szerzője (S ezen áll egy mese, Egy tegez nyílvessző, Tucatnyi félrevezetés).


General Press, Budapest, 2022
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634526742 · Fordította: Jósa T. Emmy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése