2021. november 28., vasárnap

A sötétség ragyogó sugara

Ethan Hawke: A sötétség ragyogó sugara




                                           





Ethan Hawke, akinek nemrégiben jelent meg idehaza a harmadik könyve, elsősorban színészként ismert. Azonban a Holt költők társasága, az Életben maradtak, a Szép remények, a Kiképzés és sok más sikerfilmje után az irodalom területén is már egyre ismertebb lesz.

                      
Ethan Hawke regényének alapja olyan színhelyre kalauzolja az olvasót, amit érezhetően jól ismer. A szerző tudhat egy-két dolgot arról, milyen is a színész főszereplő élete. Maga a téma meglehetősen szokványos, a történet pofonegyszerű, de a hangvétele, a stílusa zavarba ejtően őszinte, rendkívül eleven. Hawke biztos kézzel rajzolja meg az alakjait, az adott kereteket. A felszínes csillogás mögé pillanthatunk be, főként a férfi lelki sebein keresztül. Szinte bizonyosan van életrajzi valóságalapja is a regénynek.

A középpontban egy sztárpár szerelmének a története áll. A fiatal és népszerű William Harding színész és a slágergyáros énekesnő felesége házassága zátonyra futott. Nem meglepően a férfi hibájából. Egy alkalmi, futó kaland, ami pillanatokon belül a világlapok címoldalán virít töri meg a házastársak lelki békéjét. Eleinte szinte semmi lényeges, nagy volumenű dolog nem történik, mégis nagyon működött, élt a történet. A feleség alig, szinte nem is jelenik meg a történetben, a férfi szemszög érvényesül. A válás egy fájdalmas időszak mindkét félnek. A huzavona és a két kiskorú gyerek sorsa azonban összeköti őket, főleg a férfiú igyekszik kapaszkodni és helyre hozni az elkövetett bűnt...azonban lassan kiderül, ez a kapcsolat már rég kihűlt, sőt, a felelősség vállalás sem az ő világa. A magánéleti problémák mellé egy készülő bemutató, egy Brodway produkció kulisszái adnak keretet. A IV. Henrik komoly kihívás és bizonyítási lehetőség a fiatal sztárnak.

     
      
Emellett a történet pillanatról pillanatra más és más szituációba sodorja az olvasót. Megismerjük a próbafolyamatokat, a felkészülés és a bemutató izgalmait. Bevallom férfi szemmel olvasva is kifejezetten ellenszenves figura volt eleinte William Harding alakja. A fiatal és elkényeztetett sikerember naiv picsogásai nem voltak túl meggyőzőek. Már-már két végén égeti a gyertyát, iszik, kábítószerezik, akit csak lehet nőt ledönt a lábáról, miközben a szétesett házasságát és gyerekei sorsát siratja. Valahogy nem fért össze a két dolog számomra. Szerelem, hűség, hűtlenség, öregedés, családi kapcsolatok áll a középpontban a siker hajszolásával. Ironikusan és jellemző érzékenységgel látjuk a férfi lelki kínjait. Bár úgy tűnt számomra, Harding még nem nőtt fel igazán, túl sok sebet hordoz magával gyerekkorából is, de ettől lesz egy fejlődéstörténet a regény. 
Egyszer azonban szembe kell nézniük a kegyetlen valóssággal: a reménytelenséggel, önmagukkal és egymással is tisztázni a kapcsolati hálónkat. Harding esetében a gyerekkora, szülei válása adott lelki sebet, amit most felnőttként végre apjával rendezni tud. William gyógyulásának egy része ebből fakad.


Egy szívszorító és minden erejüket felemésztő küzdelem kellős közepén járnak hőseink. A férfi a laza könnyed életbe menekül, miközben saját érzelmeivel vív komoly csatát. Főszereplőnk története bizonyára több önéletrajziságot is tartalmaz, ami a fikció mozaikjaival jól keveredik. Az külön tetszett, hogy egy pillanatig sem akarja áldozatnak bemutatni magát. A válás traumáján Ethan Hawke is túljutott, hét évig volt Uma Thurman színésznő férje. Az élet mit sem ér célok és vágyak nélkül, van élet a válás után is... ezt kell Hardingnak megtalálnia és végre felnőnie. Végül a sötétségből feldereng a fény, sikerül megharcolnia a belső démonaival. Ajánlanám a komolyabb témák iránt fogékony olvasóknak, és a könnyedebb szórakoztató irodalom híveinek is. Különleges hangulatú, érzékletes könyv az új életcél megtalálásáról, az elengedésről és a megbocsájtásról.


A regényt ITT vásárolhatod meg kedvezménnyel! 



                               
Ethan Hawke (eredeti neve: Ethan Green Hawke) (Austin, Texas, 1970. november 6. –) amerikai színész, író. Első szerepét 12 évesen (1982) játszotta el. Színészetet tanult az angliai British Theatre Associationben, majd beiratkozott a Carnegie Mellon Universityre. 14 éves volt, amikor 1985-ben szerepelt az Űrrandevú című sci-fiben, 18 pedig, amikor 1989-ben a Holt költők társasága című filmdrámában megkapta az egyik főszerepet.



Athenaeum, Budapest, 2021
284 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635431052 · Fordította: Szieberth Ádám

2021. november 26., péntek

Keresztutak

Jonathan Franzen: Keresztutak I-II.
(Minden mitológia kulcsa)



                                               




Jonathan Franzen mestere az epikus diszfunkciós családi sagak-nak Ez az új regénye is egy összetett, igazi amerikai családtörténet. A Keresztutak egy trilógia első könyve, aminek középpontjában a Hildebrandt család áll. A kötet a világpremierrel egy időben, a KULT-könyvek sorozatban jelent meg idehaza. Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja, néhány éve hazánkban is járt a Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként.

1971-ben, két nappal karácsony előtt kezdődik a regény. Ahogyan Franzen legnépszerűbb regényében a Javításokban itt is ezt a családi ünnepet választotta origónak. Franzen nagyon is tisztában van azzal, hogy a mindennapok emberi küzdelmeit a megértés és az elfogadás határozza meg. Ezeket az elképzeléseket, nemzedéki ellentéteket aprólékosan és kiválóan bontja ki a történetben. Franzen összetett, sűrűn rétegzett karaktereket ír le. A karakterrajzok, a párbeszédek, a szereplők közötti feszültség és a történet dinamikája egyszerűen hibátlan. Az 1971-es karácsonyi szezonban a ​chicagói Hildebrandt család komoly válaszúthoz érkezett.

A család pátriárkája, a negyvenhét éves mennonita lelkész Russ Hildebrandt alakja emlékeztetett Nyúlra Updike regényfolyamából. A jó karban lévő férfi kissé meghasonlott, az egyház kegyéből is kiesett. Még fiatalnak érzi magát, mégis az élete nem igazán úgy sikerült, ahogy remélte. Erre nem más, mint egy nő megjelenése döbbenti rá. Mrs. Cottrell a csinos özvegy felkavarja az állóvizet, ráébreszti arra is a férfit, hiába a négy gyerek, egykori pomponlány feleségét unja. A jó feleség szerepében beszürkült és jelentősen elhízott Marion oldaláról akár válni is hajlandó lenne, a változás érdekében. A nő saját démonaival, őrületével és testkép-problémáival küzd. A férfi egész életét hívőként és lelkipásztorként élte le, ahol a keresztényi öntudat határozott meg mindent, most ön- és sors vizsgálatra kényszerül. Ugyanakkor négy gyermeke a vallás, a kábítószerek, a vietnami háború, a társadalmi felelősségvállalás és a szex kérdései között gázolva igyekszenek megtalálni saját helyüket a világban. 

                     
Remek könyv, klasszikus Franzen, ahol a különböző narrátorok, egyéni nézőpontokból, nemi erőszak, öngyilkossági kísérletek, házasságtörés, kábítószer-üzletek, gyújtogatásra derül fény. Sok olyan fontos témával foglalkozik, amelyek gondolom sokunkat aggasztanak, érdekelnek. Vallás. A hit ereje, vagy annak hiánya. A felnőtté válás veszélyei. Mélyen beleássuk magunkat a szereplők érzelmeibe, élményeibe, vágyaiba. Mindenki küzd valami megoldandó élethelyzettel. Clem, a legidősebb fiú az egyetemet akarja otthagyni, hogy elmenjen Vietnamba...ami ugyan ellenkezik elveivel, hiszen elítéli a háborút. Húga, Becky, tipikus jó kislány: szép és okos, ezzel akar szakítani, miközben a szerelmet keresi a keresztény rocksztár, Tanner Evans mellett. Bonyolítva a helyzetet, Becky nem hisz Istenben és a fiúnak is akad más barátnője. Becky a templomi ifjúsági egyletbe, a Keresztútba kéri felvételét, ahol további új és váratlan kalandok várják. A Keresztút fiatalok számára létrehozott egyházi csoport.
A négy gyerek közül a két legidősebb, Clem és Becky olyan, mint az apjuk: született szabálykövetők, már csak az a nagy kérdés, hogy kinek a szabályait kell betartani. A regényben a szerelem a fókuszpont, sok bonyodalom alapja. A kivételesen okos, de különc Perry tizenöt évesen drogot árul és fogyaszt is. Perry, szinte magától értetődően, erős szövetségben áll az anyjával. Perry rögeszméje a jobb emberré válás feladata. Végül megismerjük, találkozunk Marion életének fordulataival, ami meghatározta későbbi sorsát is. A család minden tagja keresztúthoz érkezik életében, ahol igyekszik okosan és erkölcsösen dönteni. Azonban ahogy a valóságban, itt is mindig valami közbe jön. Franzen ízekre szedi és újra összerakja karakterei életét. Emberek, esendőek, élnek, de hibáznak és próbálnak közben boldogok lenni.

Amerika olyan jellemző színtérként működik, amelyben a tartós értékek és a társadalmi változás közötti feszültség érvényesül. Az érzelmek széles skálája jelenik meg a regényben. A szex, drog, rock and roll életérzés csúcson jár, tökéletes hangulatot hoz. A boldogság keresése, a bűntudat, szorongások és elfojtott vágyak mellé a kudarcok letaglózó erejéről is olvashatunk. A családtagok önmagukkal, Istennel, a hazával és embertársával szemben is küzd. Franzen intenzíven magával ragadó regénye mulatságos, gyötrelmes, akár az élet maga. A történetszálak hihetőek, a párbeszédek és a karakterek élnek, hitelesek. Pék Zoltán kiváló fordítása remekül adja vissza Franzen érzelmeit, gondolatait. A színes és mozgalmas életmese így nem csak Franzen rajongóit nyűgözi le. Várom én is a folytatást.

ITT tudod beszerezni a kiadótól kedvezménnyel Franzen családregényét! 


   
Jonathan Franzen az egyik legnagyobb élő amerikai regényíró. 1959. augusztus 17-én született az illinois-i Western Springsben. Eddig öt regénye jelent meg, melyekkel számtalan díjat nyert el. Jelenleg Kaliforniában él.
A 21. Század Kiadó szerzői sorozatban publikálja nagyregényeit, amelyek megjelenésük után azonnal klasszikussá váltak.






XXI. Század, Budapest, 2021
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635681075 · Fordította: Pék Zoltán

2021. november 24., szerda

Barátom, Natalia

Laura Lindstedt: Barátom, Natalia




                                               







Laura Lindstedt különleges, egyedi története nem csupán a női olvasóknak ad okot az önvizsgálatra. Natalia problémái tényleg nem egyediek, talán csupán a probléma kezelése az, amitől színes és izgalmas lesz a szöveg. Laura Lindstedt tökéletesen megrajzolja a főhősnő lelkivilágát, annak mozgatórugóit a kifejezetten egyéni történetben.

Natalia felkeres egy terapeutát, hogy segítsen neki megoldani a szexuális problémáit. Bár nem derül ki az pszichológus személye, neme, de érzésem szerint ez egy férfi lehet. Ő meséli el Natalia metamorfózisát. Fontos, hogy beszéljünk erről a témáról, ami régóta és sokat foglalkoztatja Nataliat. Bár kivételesen ritka, egyedi eset, mégis minden nő számára hordozhat tanulságot. Natalia lassanként nyílik meg a vallomásokban. Talán mondani sem kell, a terápia bár hasznos, nem várt eredményt hoz. Összegubancolódó érzelmek tanúi lehetünk a testiség mellett. Az otthonról hozott, kapott minták az életünk ezen szakaszán is érvényesülnek. Anya - lánya kapcsolat mélyére ásnak le, miközben apa alakja is meghatározó, bár némileg idealizált. A gyerekekben munkáló szeretetvágy mellé a szexhez való viszony az, ami a történésekből kiviláglik. Fontos szerepet kap egy nagymama házából származó festmény, ami jelenleg éppen a pszichológus rendelőjét díszíti.

Kell, hogy Nataliat valaki kívülálló meghallgassa, hogy elmondja végre azokat a legbelsőbb, féltve őrzött gondolatait is, amelyeket mások nem értenének meg, de leginkább talán mert el sem merné mondani. Natalia szókimondó őszintesége meglepő lehet, ahogyan végre feltárja saját testéhez és a szexhez való viszonyát. A vallomásaiban erről beszél. Teszi ezt minden szégyenérzet nélkül. Ambivalens érzéseim voltak néhol, voyeur érzést keltett bennem a szöveg. Mégis, érzésem szerint Natalia problémája kissé túlreagált. A történet több helyen a női öntudatra ébredést idézi, illetve a Vagina monológokat juttatta eszembe. A nők legtöbbször nem akarnak erről a témáról beszélni, szemérmesek. A könnyednek tűnő sztori alatt mély mondanivaló, komoly tartalom lakozik. 
Sok olyan problémát érint, ami mindenkinek érdekes, de legtöbbje Natalia életére jellemzően esetspecifikus volt. A női, férfi kapcsolatok alá és fölérendeltségi viszonyát is boncolgatja. Ügyesen lavírozik Laura és cseppet sem válik közönségessé a kisregény. Minden korszaknak megvannak az éppen aktuális szexideáljai, Marilyn Monroe, Brigitte Bardot, itt éppen Madonna lesz Natalia mintája.

A folytonos, kielégítetlen vágy éppen olyan rossz és lélekromboló lehet bármely életszakaszban. Amihez nem csupán egy megfelelő partnerre van (lenne) szükség. A test ugyan öregszik az idő múlásával, a vágy azonban ott munkál még a lélek mélyén később is. Rövid, tömör, kifejező az érzelmek hullámzása, ahol a humor is megcsillan. Férfi olvasóként számomra a könyv legnagyobb erénye az volt, hogy egy újabb nézőpontot adott a nők lelkéhez vezető úton.

Érdekes háttér a szülők szexhez való viszonya, ami a gyermekre is hatással lehet a későbbi életében. Anya-lánya viszonyát ez is meghatározhatja. A szüzesség elvesztése egyébként is egy fontos pillanat a nő életében. A túldimenzionált aggódó anyai szeretet is lehet káros. Akaratlanul is letörheti a fiatal lány bimbózó vágyát, félelmeket generálhat. Izgalmas ráébredés, amikor a szülőkről is kiderül, ők is szexelnek. Amit gyerekként elfogadni nehéz lehet. Régi alapigazság, hogy a jó szex fontos és sok problémát megoldhat az életben. Azonban amikor Apa hercegnőként kezelt kislánya felnő, a kislányból hirtelen nagylány, nő lesz... az az apáknak is furcsa érzelmi utazás.
 
Talán nem egy könyv oldja meg az adott problémát, nem árt hozzá egy szakember sem. Mindenképp ad egy ötletet legalább, hogy szembe nézzen az olvasó saját helyzetével, és megbotránkozástól mentesen tegyen a javítás érdekében lépéseket, ha vannak hasonló titkai.

 Kedvezménnyel ITT lehet tiéd Natalia. 

     

Laura Lindstedt: (1976) író, irodalomtörténész, Ez a harmadik regénye, ami eddig 12 országban jelent meg. Első könyve Ollók címmel 2007-ben jelent meg. Oneiron regényéért elnyerte 2015-ben a Finlandia-díjat. 




Scolar, Budapest, 2021
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635092796 · Fordította: Patat Bence

2021. november 21., vasárnap

Bloginterjú Marcellus Mihállyal

 Gladius, légiók, Róma – Tíz éves Marcellus római regénysorozata.

Bloginterjú Marcellus Mihállyal


               



2011 novemberében jelent meg egy új szerzői név és egy új stílusú regény a történelmi regények világában. Ez volt A veterán című kötet, ami a pannóniai római korba vezette az olvasót, s aki mindezt megalkotta, Marcellus Mihály. Azóta számtalan kötet jelent meg e név alatt. Az elmúlt kereken tíz évről beszélgettem a szerzővel.

      
A kezdet: Honnan az ötlet? Miért éppen Róma?

Róma mindig érdekelt. Gyerekkoromban is. Még akkor is, amikor misztikus thrillereket írtam, Michael Mansfield álnéven. Valahol ott volt a kosárban, hogy előbb-utóbb a történelem felé fogok fordulni, persze, nem a középkor felé, ami soha nem érdekelt igazán. Róma sok tekintetben alapkő, ha Európa történetét nézzük, és ez sokkal inkább felcsigázott. Senki sem foglalkozott vele hazai szinten, így egyedüliként kezdhettem bele a római kori Pannónia történetének megírásába, és persze, nemcsak Pannóniáéba. A másik ok az volt, hogy valami újat tanulhattam, hiszen volt ugyan ismeretem a korról, de könyveket írni róla, az más, az egy nagyobb felelősség. Bizony, sok időt eltöltöttem régészeti könyvekkel, korabeli leírásokkal, és terepre is sokat jártam.





 
                     
Hogyan tudtad megragadni a római életérzést?

Ez igen jó kérdés. Nem könnyű ugyanis megragadni. Nagyon sok időt kell szánni a megismerésre, szinte a főhősök – főként, ha valós személyek, például Marcus Aurelius – bőrébe kell belebújni. Megérteni, hogy ők hogyan látták hazájukat, Rómát, és a világot. Milyen érzelmek fűtötték őket. Volt és van egy másik segítségem is: a hagyományőrző csapatom, a Legio II Adiutrix tagjaival külön foglalkozást tartunk ezzel kapcsolatban is. Az antikkor ilyen „újraélesztése” sokat segít felölteni és beépíteni a regénybe is a római életérzést.

Karakterek felépítése, jelleme, a történet alakításában volt segítséged? Például volt előolvasód?

Sok utána olvasás, különböző ókori történetírók állításainak összehasonlítása volt az a segítség, amivel nagyjából tiszta képet kaphattam arról, milyen lehet egy olyan császár, hadvezér, vagy egy átlagos római, akit legfeljebb szobrokon, sírköveken, véseteken lehet látni. Adott eseményekkel kapcsolatban is ez volt a helyzet. Persze, ez a nyomozómunka sem olyan egyszerű. Gondolj csak bele, ha az egyik történetíró pozitívan beszél, mondjuk Hadrianusról, a másik elitélően, akkor tényleg elő kell venni a „nagyírót”, hogy a valóság nyomait felfedezhessük. Ha pedig valamiben végképp elakadtam, akkor – feltételezem, erre gondoltál a „segítség” alatt – akkor volt egy „forródrótom” a Pécsi Tudományegyetem egyik régészprofesszorához, aki általában néhány mondatos instrukcióval továbblendített. De ez mindig a legvégső esetben történt meg. Némely kéziratom esetében megtörtént, hogy megkértem pár olvasni szerető ismerőst, akinek adok a véleményére, hogy böngéssze át a szövegemet, aztán amikor végeztek, feltettem pár jól irányzott kérdést, amiből megtudtam, hogy milyen a történet. Ez sokat segít abban, hogy lássam, át tudtam-e adni mindazt, ami a szándékomban volt.



Eleve sorozatnak tervezted, vagy jött magától a folytatás?

Bevallom, hittem abban, hogy ez sokaknak érdekfeszítő dolog. Reméltem, hogy nem egyregényes próbálkozás lesz ez, hanem lehetőségem adatik arra, hogy titkokat, érdekességeket, izgalmas történelmi összefüggéseket tárhassak az olvasó elé. Egyszerűen küldetésnek éreztem. Hidd el, így volt, és így van ez ma is, amikor a tizenvalahányadik római történetemen dolgozom.

                          
Mennyire tartottad fontosnak, hogy bár római birodalom, de itt kishazánk földjén legyen a helyszínek egy része?

Ez volt a motor, ami hajtott! Beszélni a római múltunkról! Olyan csodák eredetéről, mint az óbudai nagy Amphiteatrum, a Flórián téri katonai fürdő romja, sőt az ott található romok összessége, amely az aquincumi katonai erődöt jeleníti meg. De nemcsak Aquincum tartogat érdekességeket: Brigetio, Savaria és megannyi dunántúli város vagy terület rendelkezik antik értékkel, és én igyekeztem ezeket is helyszínekül választani egy-egy kalandban. Büszke voltam erre, hiszen mi országunk területe is részese volt ennek a birodalomnak, legalábbis a mai hazánk nyugati fele. Úgy hittem, és ma is ezt vallom, ez kötelez, hogy megismerjük a pannóniai antik eseményeket, amelyek nagyon izgalmasak. Hacsak Hadrianus Pannóniához való kötődésére gondolok, vagy Marcus Aurelius itteni jelenlétére, sőt, a későbbi római kor pannon császáraira, akkor ez bizony elég színes história.



Kiadót hogyan találtál?

Amíg sokaknak ez jelenti a nehezét, az én esetemben éppen ez volt akkor a legkönnyebb. Már dolgoztam az első római regényemen, amikor Bíró Szabi, az egykori Historium Kiadó vezetője/tulajdonosa jelezte, hogy érdekli, amit csinálok, és legyek a kiadó ókori szerzője. Ez eléggé megkönnyítette a munkát, hiszen csak az írásra koncentrálhattam, és mellette a kutatómunkára. Aztán később más kiadók is érdeklődtek a pannonrómai regényeim iránt. Éveken át voltam a Gold Booknál, később a Hystoricum is sokat segített, most a Lazi Kiadó gondozza a legfrissebb kötetemet, A becsület zsoldjában-t. Köszönet mindenkinek, aki elkísért és támogatást nyújtott nekem ebben a szép évtizedben.

A második regényed, Az Aquincum farkasa - Kelta szív a romantikus szerelmes vonalra utal, ami nagyon érzékletesen jelenik meg a történetben. Férfitől ritkán olvasható ilyen. Az érzelmek fontosak neked, illetve a szereplőidnek a jellemében?

Mindig is úgy éreztem, az érzelmek irányítják a világot. Azt vallom, ha az ember művész, akkor ezt nemcsak el kell fogadnia, de magában is kell tapasztalnia. Alkotás nincs érzelmek nélkül. Nem a túlzott szentimentalizmusról beszélek, hanem az igazi érzelmekről: az igaz szerelemről, a hűségről, az önfeláldozásról, a vágyakozásról, vagy éppenséggel az ellentétes érzelmekről: a gyűlöletről, ellenségeskedésről, árulásról, vagy a bosszúvágyról, stb. Ezek ugyanis itt vannak velünk kicsiben vagy nagyban, mint a mindennapok lépőkövei, amelyeken járunk. Ezektől vagyunk emberek valójában. Ha ezek nincsenek benne a műben, akkor az az alkotás nem életszerű, sekélyes és hitelét veszti.

                
Aquincum egy remek helyszínt adott. Miért névtelen a főhős fiú?

A kelta neve teljesen lényegtelen. Ő csak egy menekült fiú, aki különös kalandokon megy át, s Quercusszá válik. Ő lesz a kelták Szent Tölgye, amely varázserejűvé lesz. Erőt kap a hatalmas Rómával szemben, hogy küzdjön, és ezt már Quercusként teszi. Ez a lényeg.

Igen, Róma és a hatalom egybeforr. Mennyire van a hatalomnak szerinted erkölcsromboló ereje?

Egyéntől függő kérdés, szerintem. Itt hadd meséljek neked a későbbi két nagy római trilógiám központi figuráiról, Marcus Aureliusról és Commodusról, az utódjáról. Bizony, az ő esetükben ez nagyon eltérő. Szerencsére eléggé jól van adatolva ennek a két személyiségnek a története, amelyből a jellemük is kitűnik. Az első három könyvben, a Marcus Aurelius Pannóniában című trilógiában megfestek egy nagyon agilis, hazájáért élő és haló férfiút, aki a filozófusi bölcsességét és személyes ambícióját arra használja, hogy még jobbá tegye a birodalmat, törvényei a kisember sorsán is igyekeznek javítani. Ma úgy mondanánk, Marcus Aurelius szociális érzékenységű uralkodó, igazi honatya, amelyből még ma is kevés van, ha belenézünk a jelen politikájába. Ő az, akit még a későbbi korok is egyfajta humánus eszményképnek állítanak fel. Feltételezem, őt nem rontotta meg a hatalom. Valóban igaz, hogy élt és halt a birodalomért, hiszen gyakori gyengélkedései ellenére is ott állt a harctéren, hogy jelenlétével is győzelemre buzdítsa a seregét a markomann háborúk idején, hogy aztán a halála se ágyban, párnák között – értsd: nem Róma palotájának luxuskörülményei között – érje, hanem a mai Bécsben lévő katonai táborban. Nem véletlen hát, hogy a birodalom népe úgy szerette – Heródiánosz leírása nyomán – mint közvetlen rokonát, s úgy is gyászolta meg. Vele szemben ott van az utóda, Commodus, aki mindent megkapott az élettől, s örökségül egy csaknem teljesen megnyert hadjárat is az ölébe hullt, mégsem élt vele. A hatalom nem a birodalma sorsának felelősévé avatta, hanem felfuvalkodott, kicsapongó, vérengző alakká, aki a végén elképesztő őrültségeket engedett magának a mindenhatósága tudatában. Nem feltétlenül vallom azt, hogy mindenkit megronthat a hatalom. Ahhoz, hogy így legyen, hajlam is kell a rosszra.



Ez így igaz. Ha már a trilógiáid is szóba kerültek, meg kell kérdeznem, hogyan alakult a sorozat tartalom tekintetében?

Mint ismeretes, egy laza kronológiai lánc fűzi össze a regényeimet sorozattá. Hadrianus korától indultam, a 130-a évektől (A veterán), jöttek a markomann háború kötetei Marcusszal (166-180-ig), és az azt követő commodusi időszak. Most ennek az időrendi sorozatnak a végén tartok, a 190-es évek vége felé, Severus háborúinak megírásával. Csaknem egy évszázadot fogtam át a köteteimmel. Van bennük brutalitás, rengeteg történelmi tanulság, sok érzelem, úgy hiszem. Tartalmilag megpróbáltam hiánytalanul bemutatni e kevesebb, mint száz évet, megemlítve minden lényeges eseményt, természetesen teljesség igényével.  

         
Bevallom, az én kedvencem az Északi vihar volt, ahol egy apa-fiú konfliktus adja a történet alapjait, miközben Marcus Aurelius császár uralkodását is megismerjük. Sokat köszönhetünk ennek a korszaknak. Ennek az „antik pannon öntudatnak” része lehetne identitásunkban, amiért egy ekkora birodalom része voltunk. Miért feledkezünk meg erről oly könnyen? 

Csak a terület tartozott a római Impériumhoz, a mai magyarok ősei jóval később érkeztek ide. Nyilvánvalóan keveredtek is az itt lakó népekkel, amikor betörtek, és uralmuk alá hajtották a Kárpát medencét, így talán azokkal is, akik még őriztek valamit magukban a római vérből, de ez elenyésző lehetett. Így aztán a magyarság számára ez az elmúlt nagy birodalom már nemigen jelentett sokat. Más kultúra, más mentalitás. Ezért nem csodálkozom, ha nincs jelen a latin történelem iránti átfogó érdeklődés idehaza. De tény, hogy a római szellem és örökség megkerülhetetlen, a mai európai kultúra kétségtelen alapja, így a miénk, a jelen embereié is. Én erre vagyok büszke.

Az ókori történelem elválaszthatatlan az ókori vallástól. Róma esetében a sokistenhit uralkodó volta roppant meghatározó volt. Az utolsó háború című regényedben a kereszténység is megjelenik. Hogy dolgozta fel a nép, a közember az egyistenhit és a több istenhit jelenlétét?

Különös história ez. A rövid válasz az, hogy nem igazán jól, hiszen a politeizmus és a monoteizmus képviselői állandó harcban álltak. A római modellen keresztül nézve azonban ez a két dolog erősen hatott is egymásra. Róma állami vallása a Iuppiter-Iuno-Minerva kultusz volt, s aki ennek hódolt, akár csak névlegesen is, az békében élhetett a birodalomban. A kereszténység megjelenése azonban megfogalmazott egyfajta emelkedett szellemiséget, amelyet csak az egyisten fogalmával lehetett meghatározni. Akik követték ezt a Iudeából, a mai Izraelből származó, zsidó-kereszténynek mondott „kultuszt”, amely köznapi néven a kezdeti kereszténység, azok egyszerűen nem léphettek vissza egy lépcsőfokot, mert többnek érezték, magasabb rendűnek gondolták a hitüket, mint a pogány római sokistenes vallást. Így alakult ki a szembenállás. Ám azt is látni kell, hogy az antik Rómából sok minden át is öröklődött a kezdeti kereszténységbe. Az Atya-fiú-Szentlélek szintén egy vallásos triász. És a római katolikus pap is misét „pontifikál”, a pogány pontifexek nyomán. A templomok is telve vannak szentek szobraival, ahogy a pogány Rómában is volt, noha a Biblia nem támogatja ezt. A nép azonban – talán éppen eme hasonlóságok miatt – egy idő után egyre könnyebben fogadta el a világhódító új vallást, amely szeretetre, megbocsátásra tanított, megváltást kínált. Ez csodálatos dolog, ennek magam is híve vagyok. Egyébként az egyre erősödő keresztény közösségek milyenségéről hosszabban is írok A birkózó című könyvben, ott sok mindenre található válasz.

                   

Maradjunk még a római létnél. Az S.P.Q.R. egyfajta előszobája volt a demokráciának. Nem tisztünk eldönteni, hogy működött-e vagy sem, de kérdésem, hogy a köznép hitt-e benne? 

A megfogalmazás óvatos és bölcs, hogy előszobája volt csupán. Ugyanis nem igazán nevezhető ez még annak, de kétségtelenül nagy előrelépés. Igen, a királyság végeztével egy idő után lettek a plebejusoknak is előjogai, gondoljunk csak a néptribunus vétójogára, de valójában a szenátus a legnevesebb és leggazdagabb római patriciusokból állt mindig is, ez pedig aligha nevezhető szó szerinti demokráciának. Ám a nép kétségtelenül büszke volt a kivívott jogaira, a vétóra, például, amely ha nem is semmisíthette meg a szenátus végső törvényeit, de az előterjesztéseket megakadályozhatta. Persze, ezt is hosszú harc előzte meg, amíg időszámításunk előtt 500 körül – még egyszer: Krisztus előtt 500 körül (!) sikerült a már említett plebejusi jogi képviseletet, a tribunus plebist felállítani. Ez pedig – a korát nézve – valóban egyedülálló. Ám az általam bemutatott időszakban, a principátus második évszázadában az SPQR, azaz, a Senatus Populusque Romanus (a Szenátus és a Római Nép) kifejezés, amely egyfajta jogegyenlőséget volt hivatott hirdetni, egyre inkább jelentőségét veszti. A néptribunus rangja teljesen elenyészik. A szenátus jogkörei túlnyomó részt csorbultak a mindenkori egyeduralkodóval szemben – bár a második században, a „jócsászárok” idejében éppen nem –, így valódi hatalom helyett csupán pátoszos kifejezéssé, és Róma dicsőségének jelvényévé alakult át az SPQR. De úgy tűnik, a római és a romanizált nép erre is büszke volt, hiszen szívesen menetelt és hódított legionáriusként e négy betűt viselő zászlók alatt.

      
A legutóbbi, A becsület zsoldjában címmel megjelent regényed kicsit másabb volt. Egy igazán lendületes, történelmi kalandregényt olvashattam. Picit beszéljünk erről. Te hogy érzed ezt a váltást?

Nem gondolom nagy váltásnak, csupán a történelmi arcképcsarnok helyett kicsit kalandosabb regényt akartam írni, kevesebb szereplővel, több akcióval. De ezzel a regény semmit nem veszít a hitelességéből, csak nem zsongnak benne százszámra az ismert történelmi alakok. Egyedüliként ott van az egyik kulcsfigura, maga Pompeianus hadvezér, Marcus Aurelius barátja és veje. Jó volt elképzelni őt, az embert a megannyi rá vonatkozó adat mögött. Ő, és a néha megjelenő Commodus a két ismert szereplő, a többieket a regény szülte. Szerettem írni ezt a történetet, pihentető volt, gördülékeny. Biztosan lesznek még ilyen kalandjaim, mert úgy gondolom, ilyen is kell, olyan is kell. Az, amin dolgozom, megint teljesen más lesz, de hogy milyen, az még maradjon titok. 

     
Röviden visszatekintettünk erre a tíz évre. Gondolom, gyorsan elrepült?

Hogy milyen gyorsan, arról csak annyit, hogy tisztán emlékszem, mennyire meghatódtam az első római regényem megjelenésekor, amikor a kezemben tarthattam. Félreértés ne essék, az is igazán szenzációs érzés volt, amikor most húsz esztendeje, 2001-ben megjelent fél éven belül az első három thrillerem, amit Michael Mansfield néven írtam (A halál túl kevés, A tűzlidérc, A pad). Ám ezt az érzést sokszorosan überelte az első római történelmi regényem megjelenése 2011-ben. Nem lehet elfelejteni, tisztán emlékszem rá, pedig tíz évvel és tíznél több, azóta megjelent kötettel korábban volt. Úgy hiszem, ha történelemről írok, s annak tanulságait vetem a papírra, ez nagyobb feladat, mint fikciókat megjeleníteni, ahogy tettem más álneveken korábban. Nagyobb szolgálat az emberek felé.



Mik a további terveid, merre kanyarodik Veled a történelem kereke?

Nyilván nem lesz meglepő, ha azt mondom, továbbra is a pannóniai római témák és a megírni való impériumi kalandok ösvényén fogok haladni. Lehet, hogy kicsit vissza is nyúlok majd korábbra, fontos ókori témákhoz, történelmi alakokhoz, hiszen bőven akadnak, akikről izgalmas sztorikat lehet még mesélni. Aki ismer, tudja, hogy témaválasztásaim általában valami tanulságosat céloznak meg, amiből okulhatunk, vagy olyan históriát, ami érdekes, és lehet, hogy méltatlanul nem közismert. Mindenesetre megígérem, Marcellus – ameddig ez rajta múlik – még jó ideig szórakoztatni fogja kedves Olvasóit.

Örülök, hogy átbeszélhettük ezt az időszakot, felelevenítve egy sorozat keletkezését és útját. További sok sikert kívánok, várom a friss, újabb történeteket! 

Nagyon köszönöm. Szerencsére, van miről írnom. Tíz év múlva folytassuk ugyanitt?







2021. november 20., szombat

A hívás

J. D. Barker: A hívás



                                                          






Ez a könyv és szerzője elég megosztó lesz, kapni fog hideget-meleget. Lesznek, akik szeretik, de az igazi rajongók úgy érzem hoppon maradnak. Barker korábbi regényeinek ismeretében nekem is volt némi hiányérzetem. Eléggé más, mint Barker előző könyvei. Ami talán nem is lenne baj, csak az olvasók többsége ragaszkodik a már megszokott sötét és misztikus, lelki nyavalyákban tobzódó brutális és csavaros krimihez (lásd Jo Nesbo novelláit).

Hiába villantja meg tudását Barker, lám ilyet is tudok, én sem tudom leplezni a regénnyel kapcsolatos érzéseim, amik eléggé vegyesek. Ez bizony kicsit sem thriller, hanem egy igazi sodró, popcorn akciókrimi. Természetesen pörgős, izgalmas a könyv, mondhatni látványos, olvastatja magát, még sem vagyok teljesen elégedett. Egy kezdő, vagy noname írótól klassz kezdés lehetne, de mégis csak Barker neve virít a borítón. Azé a Barkeré, aki megalkotta a 4MGY trilógiát, amivel elég magasra tette a lécet. Tőle nem ezt a felszínes, fajsúlytalan csihi-puhi krimit szoktuk meg, nem ezt várjuk. Persze, kell néha és jól tud esni a parasztvakítás, de na! Azt sem vitatom, kor és olvasottságfüggő lehet. Egy időben imádtam a Die Hard-trilógiát, vagy a Terminátor, Féktelenül és társai filmeket. Ma már csak elvétve, ha nézek ilyet. A borító is ezt a "szellemiséget" sugallja, illik, de tipikusan a nyolcvanas-kilencvenes évek akciófilmjeihez valók. 

Nos, igen, olyasmi lehet ez a könyv, de mondjuk a Die Hard negyedik-ötödik rész színvonalán. A kevesebb több lett volna. A történet sem túl erős, valljuk be. Ideidézhetném, amit az előző, koprodukcióban született Barkernél írtam: sodró és lendületes, ám egy idő után elvesztettem az érdeklődésem, csupán vártam, ebből mi sül ki? Már nem hatott meg a 899. hulla vagy a 677. robbanás...Tisztességes iparosmunka, de talán nem kéne minden évben legyen egy-két, négy-ötszáz oldalas megjelenés. Igen, Barker jelenleg tuti sikerszerző, nevével most mindent el lehet adni, de érzésem szerint felaprózza magát, tudását, kezd kilóra írni.

Ha ez egy határfeszegetés volt én nem lettem oda meg vissza. Tény, hogy kellően durva, elég kegyetlen, erőszakos ez a történet. Miről is szól, szinte mindegy is... a két főszereplő nézőpontjából követhetjük nyomon az eseményeket. Van egy rádiós sztár-műsorvezetőnő, Jordan Briggs, aki egy sikerorientált akarnok, átgázol mindenen és mindenkin. Bicskanyitogatóan ellenszenves figura, senkire nincs tekintettel, lenéző, lekezelő egoista. A sikerért azonban komoly árat fizet, magánélete romokban. Hozzá társul Cole Hundley a New Yorki rendőrség gyilkossági nyomozója, akit büntetésből tettek a  közlekedésiekhez... És igen, van egy sérült lelkületű rosszfiúnk, ő az elkövető. Elmés, de roppant gonosz gyilkos.

A helyszín Manhattan közepén a Rockefeller Center toronyház, ami a rádióállomás székhelye. Ide fut be az a bizonyos hívás, ami elindítja a lavinát. Ez a médiaközpontú háttér, műholdas rádióstúdió adja a fő helyszínt, élőben, az éterben zajlanak az események. A feszültség lapról lapra megállíthatatlanul fokozódik, a cselekmény ezerrel pörög. Kissé elfogult vagyok Barkerrel, a Szíve helyén sötétség könyvét is szerettem. Kíváncsi voltam, itt mire fut ki a vége. Szerencsére könnyen olvasható, gyorsan lehet haladni vele, a flashback-jelenetek remekül illenek a történetbe. Olvasás közben mindvégig olyan érzésem volt, mint ha a szerző a tévé számára írta volna ezt a krimit. Az információk adagolása jó volt, az elkövető háttere érthető és már-már líra megnyilatkozásai vannak. Barker azért jó író, ezen nincs vita. Csak miért várt erre a bosszú-hadjáratra ennyi sok évet az elkövető? A krimi első felében még izgultam, lekötött, később számomra hihetetlenné vált Barnie akciója. A végső megoldás is elég szokványos, nem különösebben meglepő.

Barker önálló könyvét azért érdemes elolvasni, garantáltan mindenki erre kíváncsi most, de elsődlegesen a könnyedebb, szórakoztatóbb krimit kedvelőknek. Fordulatos, lehengerlő akciópróza, ami azért ad néhány órányi kikapcsolódást.

ITT rendelhető kedvezménnyel a krimi! 

         
Jonathan Dylan Barker 1971- ben született, a Fort Lauderdale-i Művészeti Intézetben szerzett üzleti diplomát. Az 1990-es években sokáig a 25th Parallel nevű magazin munkatársa volt. Popkulturális témában írt cikkeket, és együtt dolgozott Brian Hugh Warnerrel, aki később Marilyn Mansonként vált híressé. Több novellája is megjelent az évtizedben, főleg a horror műfajában alkotott. Sokáig szellemíróként dolgozott, a Forsaken című első regényét 2014-ben adták ki. A kötet meglepő sikert aratott, és jelölték a Bram Stoker-díjra is, ráadásul a Stoker család felkereste őt, hogy segítsen Dacre Stokernek megírni a Drakula hivatalos előzményregényét. Közben Barker saját sorozatba is kezdett: A negyedik majomban az utóbbi évek egyik legeredetibb sorozatgyilkosát teremtette meg. A kötet jogait számos országba eladták, opciózták filmre és televíziós sorozatra egyaránt, ráadásul Az ötödik áldozat és A hatodik éjszaka című kötetekkel trilógiává bővült. A Szíve helyén sötétség című regénye (2020) után legutóbb James Pattersonnal közösködött A madártollas gyilkosságok krimin.
Agave Könyvek, Budapest, 2021
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634199656 · Fordította: Bosnyák Edit

2021. november 18., csütörtök

Átok, Bosszú, Erény

Átok, Bosszú, Erény
(TRT-s szerzők novellái)


                                                       
                                    





Egy jó kis időutazásra hívja az olvasókat a Történelmiregény-írók Társaságának hatodik válogatáskötete. Ez a novellagyűjtemény a hagyományoknak megfelelően a már ismert és népszerű, több kötetes írók mellett néhány még kevéssé ismert szerzőnek biztosít bemutatkozási lehetőséget. Az előző antológiáktól eltérően most nem egy nagy történelmi ívet ír le a gyűjtemény, itt több novella foglalkozik a huszadik század jelentős történelmi eseményeivel. 

    


A kötetnek sajnálatosan szomorú aktualitása is van. Két kiváló írótól is búcsúztunk rövid idő alatt. Rozsnyai János (1955-2020) és Csikász Lajos (1964-2021) emlékének ajánlották a szerzők ezt a válogatást.






A tizenkilenc szerző egy-egy írásából kirajzolódik a címben is megjelenő fogalmak háttere, ami bizony elég jellemző a magyar történelem eseményeire. Novellás kötetet nehéz értékelni, természetesen itt sem volt egyenletes a színvonal. Most kissé eklektikus, vegyes volt a felhozatal a novellák színvonalában. Akadtak kellemes meglepetések, különösen a számomra eddig ismeretlen szerzőktől. Most olvastam először Jezsó Ákos, Schmöltz Margit írásait. Változatos, színes történetek, megrázó sorsok, kalandos életek, szerelmek és a történelem meghatározóan sorsfordító pofonjairól szólnak ezek a rövid írások.

Az antológiában többek között olyan neves, ismert szerzők írtak egy-egy novellát, mint Bányai D. Ilona, Cselenyák Imre, Bakóczy Sára, Tapodi Brigitta, Urbánszki László, és Szélesi Sándor. Most először olvashatunk itt egy Fábián Janka és Nemere István novellát is. Tetszett, hogy a hangulat, érzelmek mellett Nemere István is gyerekszemszögből mesélt. A novellákban megjelenő helyszínek is változatosak. Olyan képeket, hangulatokat adnak az olvasónak ezek a kiragadott, de jellemző helyzetek, ami ismerős lehet az olvasónak. 

Kedvenc szerzőim novelláit talán nem is méltatom, hiszen Fábián Janka, Nemere István vagy Bányai D. Ilona írásai tetszettek, egy-egy meghatározó történelmi pillanat hangulatát, érzelmeit idézik fel. Különösen tetszett, hogy gyerekek, kamaszok, nők is főszerephez jutnak a közismert és valós történelmi alakok mellett. A kisemberek élete a történelem viharában mindig jellemzője a valóságnak.

A számomra új felfedezettek írásait emelném ki néhány gondolatban. Így rögtön az első, nyitó novella jól sikerült. Ez egy számomra új, még ismeretlen alkotó tollából született.

Jezsó Ákos írása egy fontos pillanatban játszódik Szlovákiában. A kamaszok életének egyik jelentős mozzanata, amikor személyi igazolványt kapnak. A trianoni határok átszabdalása sok nemzetiségi kérdést hozott magával, így a kisebbségben maradt magyar identitástudat hol másutt, mint a kamasz gyerekek lelkében izzik fel legjobban. A magyar nevek helyett szlovákká alakított változat természetesen azonnal komoly vitaforrás lesz. A rövid írásban remek jellemrajzok villannak fel a tehetetlen tanárnőről, az erőszakossá váló igazgatóról és a kamasz szereplőkről. Már a cím is sokat sejtet, a kiszolgáltatott helyzetet jól jellemzi. Hány pofonig vagy magyar? az első novella címe.

Líra és dráma keveredett Tapodi Brigitta Vágányok a jövőbe novellájában. Az orosz hadifogolytábor képei erősek, jellemző helyzetek pillanatok elevenednek meg a szereplők sorsában. A túlélés egyik segítője a szerelem ereje lehet. Gál Vilmos Szoboravatás című novellája a humort képviseli a kötetben. Bakóczy Sára írásában a betyárvilág képei kerülnek elénk. Kalandos utazást tehetünk térben és időben, Soós Tibor Nogales, 1918 novellája Amerikába repít. Ez az egyik legkülönösebb történet. Polgárháborús helyzetkép, kémek a főszereplők. A másik ilyen különös novella Hacsek Zsófia írása. A Mint a puszták pelikánja a történelemből egy izgalmas pillanatot hív életre. Bianco da Siena keresztény költő életéről mesél az olvasónak. Itt az erény kerül célkeresztbe a címből. Schmöltz Margit írásában is az érzelmek kapnak szerepet. A táti angyaltoll a végén egy pici humort is felvillant. Jó volt még olvasni Pete László Miklós furcsa című írását. A Dies Veneris a Bocskai-féle hajdúkról mesél. Andy Baron François vagyok című írása egy humorral átszőtt történet Villon életéből. Cselenyák Imre egy készülő újdonságából hozott részletet. A jövőre megjelenő Tinódi életéről szóló kötetből olvashatjuk a Hej, Tinódi! írást. Tetszett, hogy néhol kiegészítő jegyzetek is kerültek a novellák végére. Örülök, hogy végigolvastam, hiszen egy ilyen antológiában mindenki megtalálhatja a maga kedvenc történetét. Jó szórakozást, kalandozást hozzá!


ITT tudjátok megrendelni kedvezménnyel az antológiát! 






Történelmiregény-írók Társasága, 2021
200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155816185

2021. november 17., szerda

Törött tulipánok

Mörk Leonóra: Törött tulipánok



                      




Jó kézbe fogni a kívül is igen tetszetős, de belső értékeket is tartalmazó regényt. Imádom Hollandiát, jártam is ott, kedvelem a németalföldi festészetet, érdekel a történelem. Tetszett a témaválasztás, a korszak, a sok érdekes helyszín és a bemutatott élethelyzetek. A történet gerincét alkotó olvasmányos, érdekes történet egy korhű időutazásra viszi az olvasóit, 1651-ben járunk, Hollandiában.

Már az eleje megfogott, bár nem én lehetek az igazi célközönség, hiszen ez egy finoman, érzékenyen megírt női történet. Szerettem a kislány, Leentje - Helena visszaemlékezéseiben az érett gondolatokat, 
a világra való rácsodálkozást, az összefüggésekre való kíváncsiságát Christiaan életre szóló barátsága 
is segítette.
A líraian finom szerelmi szál eleinte elég mellékesnek tűnt, a lényeg a bátyja, Jan körül forog. 
Jan festőnek tanul a nagy Rembrandt mellett. Jan megbízást kap virágokat festeni, egy gazdag amszterdami kereskedőtől. Az ő vidéki udvarházába tölti hónapjait, majd váratlanul kurtán-furcsán távozik. Ez az igen meglepő eltűnése hozza az izgalmakat a történetbe, Helena utána nyomoz. Maga a ház ahol dolgozott és a kissé különc úrnője, Agneta, a váratlan rejtélyek háttere adja a fordulatokat. Feltűnik Dorothea aki, elég titokzatos szereplő a szépséges virágokról készült album mellett. A cinóberruhás fiatal nőt ábrázoló festmény titka is . Az erdélyi magyar diák, Gábor szerepe is egyre nagyobb teret kap, aki Jan barátja. Tetszett, hogy néhány festmény konkrétan segített a rejtély megoldásban, a titkos szimbólumok és a holland nyelv rejtelmei is teret kaptak. A regény címe és az eltékozolt, elveszett életek összecsengése is kifejezően szép allegória. A karakterek emberiek, érezhetően valóságosak, végig hiteles az érzelmek ábrázolása.


"Elmagyarázta, hogy a madár szó hollandul vogel, az ebből képzett ige, a vogelen viszont szerelmeskedést jelent."

        
Megkapó volt a fejezetcímeket adó színek kavalkádja, (Kárminvörös, Arzénsárga, Cinóbervörös, Hattyúfehér, Rézrozsdazöld, Ezüstfehér, Van Dyck barna , Azúrkék, Rubinpiros, vagy Tintakék), kész színorgia. 

A számtalan illatos virág megjelenése, de a tulipán térhódítása, sikere, annak termesztése is adott érdekességeket a jól felépített történethez. Csak két érdekességet emelnék ki a végtelen tulipánmezők történetéből: Honnan, hogyan is került ez a virág Hollandiába, illetve ami meglepett még, a tulipánok fejét virágzás közben levágják... hogy az összes tápanyag visszaszoruljon a növény hagymájába. Így a következő évben még szebb, erősebb lesz a virág.

A madarak is színesítették az eseményeket, hol viccesek voltak, hol furcsák, egzotikusak. Szépirodalmi igényességgel megírt, különleges élményt nyújt a kötet. Szép metaforákkal ( „cseppenként olvadt el, mint viaszgyertya a csilláron”), korabeli kifejezéssekkel adta át a hangulatot. A napi élet, az ételek és hagyományok is megjelentek a történetbe. Érdekes volt megismerni a holland hétköznapokat, szokásokat, a nők helyzetét. Nem meglepő, hogy őket is foglalkoztatta a politika, különösen az angliai helyzet. Elgondolkodtató, és időtlen gondolat, miszerint „egyik nép sem bűnösebb a másiknál, csupán másképpen keresik vétkeik bocsánatát”.

Remek ötlet volt, hogy a szereplők és helyszínek egy részét valóságos személyekről és helyekről mintázta az írónő. A történelmi tények adaléka mellett a leideni egyetem botanikuskertjéről is jó volt olvasni, az akkori holland életérzés tökéletesen tetten érhető a regényben. A fokozódó rejtélyek megoldásában Leentje segítséget is kap, John a kertépítész személyében. Az izgalmak egy kissé szürreálisan bizarr valóságba érnek véget. Meglepő befejezés ez, ami szintén a valóságon alapul. Szórakoztató, remek kikapcsolódás volt, ami sok érdekes valós információt is tartalmazott.


A könyvet ITT rendelhetitek meg!




    
A szerzőtől a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent: A Hellinger-Madonna A herceg és a lányka A papagájos ablak A porcelánlány Az utolérhetetlen Mr. Yorke Holdfény szonáta Ködkirálynő Lány igazgyöngyökkel



Jaffa, Budapest, 2021
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634754770

2021. november 15., hétfő

Fedősztori

Dezső András: Fedősztori
Kémek és titkos játszmák Magyarországon




                                    





Dezső András most megjelent harmadik könyvében a magyar titkosszolgálatok működéséről olvashatunk meglepő és elképesztő, ám minden információjában valós tényeken alapuló történeteket. Az újságíró, bűnügyi és titkosszolgálati szakíró ezúttal is meglepi olvasóit. 

Fellebbenti a fátylat, beleshetünk a kulisszák mögé, milyen is az élet James Bond univerzumában. A kémek, titkos ügynökök világa vagy maga a beszervezés folyamata az átlag olvasó előtt misztikus és különleges háttere elevenedik meg. A téma érzékeny, ahogyan a politika ás az államhatalom összefonódásaira világít rá több esetben is. Ismét egy hiánypótló dokumentumregény, ahol a sztorikat olvasva csak kapkodtam a fejem. Finoman szólva egyik ámulatból a másik döbbenetbe estem.

                                       
Dezső András oknyomozó könyveivel egy közéleti missziót teljesít, hiszen az általa feltárt témák nem, vagy csak részleteiben ismertek a nagyközönség előtt.

A hazai titkosszolgálatok és a Magyarországon is aktív külföldi ügynökök sötét és misztikus világa valóságában jelenik meg. Dezső András bemutatja hogyan épülnek fel ezek a szervezetek, megismerhetjük működésük hátterét. Kissé meglepődtem már azon, hogy Magyarországon jelenleg öt nemzetbiztonsági szerv dolgozik, őket nevezzük gyűjtőnéven titkosszolgálatoknak. A nagyközönség előtt eddig ismeretlen kémügyek adják a könyv erejét. A már megszokott olvasmányos stílus mellé az érezhető alapossággal dokumentált történetek érzésem szerint még így is csupán a jéghegy csúcsát mutatják.

Rögtön az első két történettel visszaugrunk az időben 1971-re. Szudánban járunk, ahol egy fiatal magyar srác beszervezéséről olvashatunk. Rimner Gábor kalandvágyból lett a CIA ügynöke, története még mindig nem nyilvános, több részlete titkosítva van. A rekonstruált történet, a beszervezés kalandos háttere, későbbi hatásai így is elképesztő valóságot ábrázolnak. Fegyverkereskedelem, pénzmosás és drog, szex és egyéb ínyencfalatok kötik le az olvasó figyelmét. Néha a sorok közt sem árt olvasnunk, miközben a változásokat követjük. A hidegháborús, vasfüggönyös szocialista diktatúra képeit a ma politikai urai árnyalják. Modern eszközök új díszlet, ahol a szereplők motivációja alig változott.

Nem hiányoznak a könyvből az amerikai, orosz és kínai példák sem. Döbbenetes családtörténetek villannak fel olyan emberekről, akik az eszme, a szent cél érdekében egy hazugságban leélt életet tudhatnak maguk mögött. A lebukások hatása a gyerekeik életét is erősen meghatározták. Az országok közti kémcsere vagy a diplomáciai fedés és egyéb konspirációk nem csak izgalmas, de meglepő történeteket ismertet az olvasóval. Érdekfeszítő és tartalmas, elgondolkodtató kordokumentum a ma emberének.

Meghökkentő volt olvasni a múltbeli, már ismert ügyekről, megismerni a háttérben húzódó érdekeket. A Sakál Budapesten, A szomszéd ház lakói, KGBéla, vagy éppen a Kaméleon címek elég beszédesek. Felbukkan a bolíviai–magyar származású Rózsa-Flores, aki egykor még Carlosszal, a világ egyik leghírhedtebb terroristájával is kapcsolatban állt. Elképesztő Carlos háttere, aki évekig Budapesten "pihent" a nyolcvanas években. Mindezt az akkori politikai elit tudtával...

Érdekes volt olvasni a Terrorelhárítási Központ (TEK) létrejöttének okait és körülményeit, de több kilencvenes évekbeli közismert eset is bekerült a kötetbe. (Ferihegyi úti vagy Aranykéz utcai robbantások vagy a "damaszkuszi járat" néven ismert, lelőtt Malév-gép története is érdekességekkel bővül). A kilenc hónap a pokolban fejezet a csecsenek által elrabolt Dunajszky Gábor és kollégája esetét mutatja meg valóságában. Amit a rendszerváltás és egyéb tényezők is meghatároztak.

Dezső András karakterei valósak, a történetek (részben)ismertek, mégis a gondolkodó olvasónak nem kevés meglepetést adnak. Fontos kordokumentum, politikai háttér adja a témát. Természetesen nem maradhatott ki napjaink Pegasus-botránya sem, ezzel zárul a dokumentumregény. Kifejezetten jó volt, hogy ismerteti a szakmai fogalmakat is a könyv végén található Kis kémszótár című függelékben.


ITT rendelhető kedvezménnyel a kötet!

   
Dezső András: (1976) az Index.hu volt újságírója, most a HVG oknyomozó újságírója. 2021-ben elnyerte a Pulitzer-emlékdíjat. Nős, két gyermeke van. Kétszer elnyerte a legjobb oknyomozó újságíróknak járó Göbölyös Soma-díjat is. Előző tényfeltáró dokumentum kötete a Maffiózók mackónadrágban a 2019-es év nagy sikere volt.



XXI. Század, Budapest, 2021
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635681150

2021. november 13., szombat

Gyökerestül kitépve

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve





                                        






A Partvonal Kiadó skandináv krimi kínálatában a méltán népszerű Látszólag normális vagy a Gesztenyeember mellé most egy újabb csemege érkezett a műfaj kedvelőinek. A Gyökerestül kitépve 2020-ban az év legjobb svéd krimije címet kapta, de elnyerte az Üvegkulcs díjat is. Megérdemelten, jelzem máris olvasnám a folytatást, bízva abban, hogy elérhető lesz idehaza is.

A végig rejtélyes, izgalmas történet egy klasszikus dramaturgiai modellt követ. A kisvárosi gyilkosságok témakörébe tartozó, nem agyonbonyolított krimit olvashattam. Ez egy jól megírt thriller, lelki traumákkal megspékelt, sötét lélektani dráma.
Több már általam olvasott krimi felbukkant bennem olvasás közben. Leginkább Anders de la Motte rajongóinak ajánlom. A jelen gyilkossága mögött egy 23 évvel korábbi ügy bukkan fel a homályból. Az akkori nyomozás hibái és következményei egy életre megváltoztatták a szereplők életét. A főhősünk Olof, kissé egyszerű fiú. Főleg az ő "gyökerestül kitépett" és félresiklott élete bontakozik ki a krimiből. A cím gyönyörű metaforája mellé hangulatos tájleírásokat kapunk, ahogyan az erdő és a táj kap szerepet. Jó volt olvasni ezeket a részeket, jól oldották a feszültséget. Petrikovics Edit remek fordítása színvonalas, irodalmi szintre emeli a szöveget.

      
Olof egy hirtelen ötlettől vezérelve sok-sok év után visszatért gyermekkori otthonába, amivel megállíthatatlan események sorozatát indítja el. Rég nem látott apját holtan találja... izgalmas kezdés, ami a fülszövegből is kiderül. Tove nagy erénye, hogy ezt a feszültséget végig tudja tartani és fokozni. 

Olof múltja súlyos titkot rejt: 14 éves korában egy 16 éves lány megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolták. Vajon valóban ő volt az elkövető? A családja szétesik, életre szóló következményeket von maga után a tragédia. Különösen izgalmas, hogy az eltűnt lány, Lina Stavred teste soha nem került elő. Mi történt valójában? A múlt és jelen összefonódása adja a történet erejét, lényegét. Előkerül egy másik eset is, ami kibontakozva adja a hátteret és a megoldáshoz vezet majd. Egy klasszikus rendőrségi nyomozómunkát követhetünk benne, ahol mint a kidőlt fa sűrű gyökérzete, a szálak egyre csak bonyolódnak. Az emberi kapcsolatok szövevényes mélyére láthatunk, megismerve két régebbi ügy hatásait. Ezek mozgatják a jelenbe nyúló szálakat.

Másik főhősünk a rendőrnő, Eira Sjödin, aki nemrég tért vissza Kramforsba, hogy demens édesanyjára vigyázzon. Eira akkoriban kisgyerek volt, amikor Olofot megvádolták a gyilkossággal, most azonban életük és sorsuk Olof apjának meggyilkolása kapcsán fonódik össze. Az ügy mélyére hatolva a nő tudja, hogy rég behegedett sebeket tép fel a kutatással. Úgy tűnik, korábban a sikeres és gyors nyomozás érdekében több kérdés megválaszolatlanul marad. Egyre több ellentmondásra bukkan segítőivel. Kiderül, a saját családja is érintett volt, az eltűnt Lina és Eira bátyja ugyanis együtt jártak. Csavaros, kellően lendületes regény, a feszültség végig ott van a lapokon, ahol a régi kérdésekre csupán most 23 évvel később érkeznek meglepő válaszok. Párhuzamosan olvashatjuk a múlt és a jelen történéseit. Eira furcsa körülményekre bukkan, érdekes összefüggések adódnak a múlt fájdalmas titkaiból. Vajon szembe mernek-e nézni szereplőink a több évtizedes rettegéssel és azzal, ami annál is félelmetesebb: az igazsággal? Az írónő mélyebben elrejtett dolgokat, érzelmekkel átitatott krimit tár elénk. Érezhető a közel húsz éves újságírói tapasztalata, némi társadalomkritika is megcsillan. 

Sötét családtörténet, a maga módján elgondolkodtató és szomorú. Érdekes karakterű szereplőket, családi konfliktusokat ismerhettünk meg, különleges ábrázolásban. Voltak sejtelmeim az eseményekkel kapcsolatban, de még így is váratlanul értek a részletek. A rejtély mögött mély emberi érzelmek, komoly családi drámák lapulnak. Jól megírt, izgalmas és kiszámíthatatlan a megoldása, ami kissé hirtelen jön el. Kellően hozza a skandináv krimi borzongató, végig rejtélyes hangulatát. Jó az írói stílus, a helyszín, a szereplők emberi vonásai. Várom a folytatást!

ITT rendelhető kedvezménnyel a skandi!

     
Tove Alsterdal: 1960-ban született Malmőben.
Közel húsz évig újságíróként dolgozott, jelenleg Svédország legjobb krimiírói között tartják számon.



Partvonal, Budapest, 2021

386 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156058577 · Fordította: Petrikovics Edit

2021. november 11., csütörtök

Nyári fény, aztán leszáll az éj

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj



                                                       





"Telik-múlik az idő, átgázol rajtunk, és ezért öregszünk."

Az izlandi írózseni már az első általam olvasott könyve után azonnal a kedvenceim közé került. Amikor hírét vettem ennek a korábbi, 2005-ös kötetének, már a címnél felcsillant a szemem. Mennyire líraian szép, idillinek tűnő, egyből megfogta a fantáziám. Az csak most olvasás után döbbentett meg micsoda ráutalás ez az életre. A cím kifejezően keretbe foglalja magát az ÉLET csodáját. A születés, az érkezés örömteli pillanata lehet a Nyári fény....amit később az életünk végén a halál zár le, amikor leszáll az éj.

        
"Az ember bonyolult lény, valóságos labirintus, és ha magyarázatot keresve indulunk el benne, könnyen eltévedünk."

Stefánsson most sem tesz mást, mint kézen fogja az olvasót, és sétára viszi a fjordok közé, ebbe a tengerparti kis faluba. Egy vidéki kisközösség életéről készít néhány pillanatképet a lazán összefűzött történetekből. Ezek az epizódok együtt egyetlen, koherens egészet alkotnak. Nemes egyszerűséggel ír, mereng vagy filozofál az életről, elveszett vagy megélt álmokról, helyünkről a világban. Ezek a történetek a reményről, a szerelemről, az élet kegyetlen valóságáról, azaz az életről és a halálról mesélnek. Nincs narrátor, inkább maga a falu meséli el ezeket a történeteket. A nyugodt nyári nappalokat a hosszú, sötét és magányos téli éjszakák váltják, amit a modern világ és a civilizáció előadások, fitneszklubok és széles képernyős tévék formájában igyekszik megtörni.




Valamikor a múlt század vége felé járunk, egy kis faluban, az izlandi tengerparton, ahol még mindenki ismer mindenkit, nyugalomban, lassan élnek az emberek. Az egy egymáshoz kapcsolódó történetekből áll össze a regény, egyes szereplők több helyen is feltűnnek. Stefánsson finoman tükröt tart az emberek elé. Nem ítélkezik, sőt, szerethetőek, gyarlóak és valósak a megidézett életképek. Megértéssel ír róluk, érezhető empátiával, készsége van megértetni tetteik mozgatórugóit, amivel megszeretteti őket. Elsőnek a falu életében jelentős szerepet betöltő Kötöttárugyár igazgatóját, aki váratlanul latinul kezd álmodni. Ő lesz az Asztronómus, általa megismerjük a falu életét, meghatározó alakjait, a bizonytalanságukat és szorongásaikat, bátorságukat és magányukat. Azt, hogyan élik túl a napokat a lehető legjobban, kihozzák belőle a legtöbbet. Az élet, úgy tűnik, itt sem, most sem adja könnyen magát. Ezek a mindennapi küzdelmek az élet értelmét kutatva a boldogságért, nem csak kívül, de belül, a szereplők lelkében is zajlanak. Érzésem szerint igazából bárhol játszódhatnának ezek a történetek.

"Az emlékek nem olyanok, mint a ruhák, nem vásnak el a gyakori használattól;"

Jón Kahlman Stefánsson nagyszerű pillanatképei éppolyan színesek, mozgalmasak, mint az élet. A történésekből megismerjük milyen volt az élet egy átlagos izlandi falucskában. Szereplőit mi más mozgatná leginkább, mint a szerelem? Milyen feszültségek lappanganak a mélyben, az emberek lelkében. Akadnak lopott csókok és egy éjszakás kalandok. Forró összenézések, simogató, be nem teljesült vágyak. Ezek közül kiemelkedik Kjartan és Kristín meséje. A két összesodródó lélek szerelme, vágya hirtelen és elsöprő erővel, megmagyarázhatatlanul lángol föl. Aminek következményei várhatóan, és alaposan átrendezi a későbbi életüket. Hatása beég a lelkükbe örökre, történhet bármi.

                                
"Észrevetted már, hogy az ember lényege sokszor nem látszik, megbújik a felszín alatt, és talán sohasem kerül napvilágra?"

Stefánsson magával ragadó prózája méltóságteljes, elemi erejű. A tenger hol szelíden tükröződik egy kacér női szempárban, hol vad erővel hullámzik, korbácsolja fel a vágyakat. Ahogy az életünkben is hullámzanak az érzelmek, érzések. Stefánsson gyönyörű lírájában talán nem is kell mondani, de a természet ismét jelentős szerepet kap. Megszemélyesítései és képei megragadják az olvasó képzeletét, szinte vágyok ott lenni, megismerni a szereplőket. Magával ragadó történetfűzér, szeretettel megrajzolt, vicces portrékat alkot a közösség tagjairól.Valójában sokat tudunk az életről, csak nem értünk semmit az egészből. Az olvasókat leköti a történetek hangulatos kavalkádja. Léleksimogatóan szép, gördülékeny szöveg, amit jó volt olvasni. Mindezt a nagyszerű Patat Bence érzékeny, értő fordításában ismerhetjük meg.  

ITT tudod megrendelni kedvezménnyel a Typotex Kiadótól! 


                         
Jón Kalman Stefánsson 1963. december 17-én született Reykjavíkban. 12 éves korában Keflavíkba költözött, ott élt 1986-ig. Dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, egy nyarat rendőrként a keflavíki reptéren, később pedig középiskolai irodalomtanár és könyvtáros lett. Első verseskötete 1988-ban jelent meg, novellákat és regényeket ír. Háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben. Himnaríki og helvíti (Menny és pokol)-trilógiáját tucatnyi nyelvre fordították le. A Typotex Kiadónál jelent meg a Keflavik-duológiája,

      
Patat Bence műfordító: 2000-ben végzett az ELTE skandinavisztika-finn szakpárján. A skandináv nyelvek mellett finnül, észtül, angolul, németül, franciául és olaszul beszél.
Többek között Karl Ove Knausgard, Maja Lunde, Jón Kalman Stefánsson és Lars Saabye Christensen vagy Jussi Valtonen könyveinek fordítója.
© Reviczky Zsolt fotója. 

Typotex, Budapest, 2021
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634931614 · Fordította: Patat Bence

2021. november 9., kedd

Gyilkos igazság

Angela Marsons: Gyilkos igazság
(Kim Stone 8.)


                                                              






Azonnal megkedveltem Angela Marsons stílusát, amikor elolvastam 2015-ben Az Elfojtott sikoly című, első Kim Stone felügyelő történetet. Kim egyedi karakterét szívembe zártam, szorosan Lisbeth Salander és Harry Hole mellé. Most pedig végre itt van, megérkezett a nyolcadik nyomozati anyag. A történet ezúttal is rendkívül jól van megírva, tele van meglepetésekkel, szívfájdalommal, a végén egy döbbenetes csattanóval. Mindegyik Marsons-krimi kiváló, de ez különösen erős lett ismét, talán a sorozat legjobbjai közé tartozik. Angela odatette magát az biztos, alapos háttér és súlyos mondanivaló.

     
Ahogy az utóbbi két krimi esetében, most is egy elgondolkodtató, komoly társadalmi probléma áll az események hátterében. Szerencsére sosem voltam kollégista, de így is megrázóan erős hatással bírt a krimi. A kiváltságos bentlakásos magániskolák világát veszi górcső alá Angela. Ez a zárt térben játszódó cselekmény is sok szempontból sokkoló volt, hiszen ártatlan gyerekek az áldozatok. Az csak "hab" a tortán, mennyire könyörtelenek tudnak lenni egymással. Életre szóló lelki és testi sérülést okozva egymásnak. 

Angela egy újabb sürgető társadalmi problémával szembesít. Az írónő zseniális mesemondó, végig fogva tart, az események súlyosak, hazugság és a bosszú mozgatja a szereplőket. Egy több évtizedes indíték áll a háttérben, amely napjainkban szedi áldozatait. A krimi bemászik az olvasó lelkébe, Angela érzékenyen, de nem a szokványos módon, a látszat, a kirakat mögé irányítja az olvasó tekintetét. Ebben az esetben a hangsúly a pénzesek és az elit kiváltságán van. 

Marsons fordulatos krimije egy magányos, tizenhárom éves lány Sadie Winter látszólagos öngyilkosságával, személyes tragédiájával indul, aki leugrott az exkluzív magániskola tetejéről. A kezdeti döbbenet hamar alább hagy, elintézettnek vélik, hogy zaklatott lelke így talált megnyugvásra. Sem az iskolát, sem a szülőket nem igazán érdekli a tragédia háttere. Kim gyanúja azonnal felmerül, amit a helyszín, és a boncolási leletek is megerősítenek. Alig telik el néhány nap és egy második gyerek is meghal, elképzelhetetlenül fura körülmények között. Félelmetes belegondolni, hogy mennyire aktuális ez a téma. 
   
Kim mindenütt falakba ütközik, az igazgatót csak az iskola hírneve érdekli. Egyedül az irodalom tanárnő próbál segíteni Kimnek. Lassan bontakozik ki, hogy egy titkos, elit klub, a Kártyák állhatnak a háttérben. Ennek az áldozat szépséges és sikeres nővére is tagja, Ő a szívkirálynő. Ki lehet a döntéseket hozó Joker? Ez az eskü valóban egy életre szól, a következményekkel azonban a kamasz gyerekek nem számolnak.

Spoiler nélkül azt mondhatom, hogy tényleg nem voltam felkészülve arra, hogy ennek a történetnek mi lett a vége. Senki nem az, aminek mutatja magát. A 25 évvel korábbi tragédia most éri el a végkifejletét, ami viszont sok ártatlan, megnyomorított életbe kerül. Mindezt a pénz, csillogás, hírnév oltárán feláldozva, kiüresedett kapcsolatok mögé bújtatva. Mélységesen megdöbbentem, a szerző ismét elképesztően realisztikusan kezelte az egész helyzetet. Fontos témákkal foglalkozik, megfelelően érzékeny módon építve fel a krimit. A múlt súlyos titkokat rejt, ami most ismét felszínre tör. A koncentrált nyomozás egyre több elhallgatott ügyre, lefizetett áldozatra bukkan. Bőven van feszültség, izgalom, és a komoly témák ellenére a humor is megcsillan. A nyomozócsapat élete is zajlik, ez a mellékszál. Érdekes ez az éves önértékelés, ki hogyan látja magát, helyét a csapatban, értékeli saját munkáját. A lélektani dráma mellé egy kis humoros önvizsgálat a tagokról.

Nehéz megfogalmaznom, hogy pontosan mit éreztem menet közben, de nem tudtam letenni. Egy szuszra felfaltam a nyolcadik részt. Kiömlő belsőségek, literszám folyó vér nélkül is lehet jó drámát kanyarítani. Feszült, idegborzoló és fájó történet ez. Olvasni kell, mert spoleir nélkül nem lehet erről írni. Az emberi természet elképesztő sötét mélységeibe kapunk fájdalmas bepillantást. Családon belüli erőszak, magány, titokban elvégzett abortusz, gonosz, bűnös gyerekek...és igen, egy epizód erejéig az ősellenség, a pszichopata pszichológus, dr. Alexandra Thorne is megjelenik. Kifejezetten jó színt hozott ismét a történetbe, élvezte, hogy Kim hozzá fordult segítségért. A végén azért van váratlan csavar, amikor úgy gondoljuk, már mindent tudunk, Angela még tud meglepetést okozni az elkövető személyét illetően. Spoiler nélkül egy megdöbbentő fordulattal zárul ez a rész, a nyomozócsapatban változás áll be.

Csak ajánlani tudom, ahogy a sorozat minden részét. Amit el lehet várni egy jó krimitől, azt tartalmazta nekem. Máris várom a következő Kim Stone nyomozást!

     
Angela Marsons eddig megjelent könyvei a General Press Kiadónál: Elfojtott sikoly, Ördögi játszmák, Egy élet ára, Halálos játék, Vérvonal, Holt lelkek, Törött csontok. 


ITT tudod megrendelni az új Marsons-krimit! 

 
General Press, Budapest, 2021
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525592 · Fordította: Szabó István