Hosszú, fényes folyó

Liz Moore: Hosszú, fényes folyó



                                                               

A legtöbb Kult könyv beillik társadalomkritikának is, azt gondolom Liz Moore regénye is ebbe a sorba tartozik. Elsődlegesen egy kriminek tűnik, tulajdonképpen az is, mégis egy hátborzongató, lélektani családi dráma kerekedik ki a lapokon. Szépirodalmi igényességgel megírt, olvasmányos stílusban ismerjük meg a történéseket. A múlt és a jelen keveredése adja a cselekményt. Döbbenetes, hogy a régi döntések, események mennyire meghatározzák a szereplők jelenét. Talányos regény, amely rengeteg érzelmet mozgat meg az olvasóban.

Próbálok összbenyomást adni, nehéz a történetet spoiler nélkül elmesélni. Igyekszem átadni a hangulatot, az érzelmeket, hogy mit éreztem olvasás közben, és mitől futkosott a hideg a hátamon. Két szerencsétlen, boldogtalan kislány nyomorúságos gyerek és ifjúkora került a szemem elé. A hátteret megismerve hihetetlen, hogy egyáltalán megélték a felnőtt kort. Az életükben megbúvó apró örömök is szánalmasnak tűnhetnek talán, nekik mégis életmentőek voltak. Kétségtelen, hogy tele van a világ ilyen beteg, fájó lelkű, megsebzett emberekkel, nem csak Amerikában. Könnyű nagy szavakkal dobálózni, miszerint a döntéseinket mi hozzuk meg, ugyan már... Túl sokan döntenek helyettünk, már a születésünk pillanatában is. A hosszú, fényes folyó cím a magukra hagyott, túladagolásban elhunyt emberek végtelen sokaságára utal, ami a befejezésnél még mélyebb értelmet nyert. De ne szaladjak ennyire előre.

                                 

Összetett és rafinált történet, egy családregénybe oltott dráma van a lapokon. 

Egy rendőri akcióval nyit a történet. A gyermekével egyedül élő rendőrnő Mickey, (Mickhaela) és új társa riasztást kap. Egy halott lányt találtak, amiről Mickey rögtön testvérére gondol. Kacey drogos, az utcán él évek óta. Mickey elhívatottan keresi, igyekszik segíteni, megmenteni a lányt. Amennyire kitartóan kutatja Kaceyt, az annyira menekül előle. Talán nem véletlen... 

Megismerjük a múltjukat, családi hátterüket, miért és hogyan jutottak oda, ahol éppen vannak zaklatott életükben. A két korán árvaságra jutott lány élete bizony drámai. Szívszaggató sors jutott nekik. Ezért éppen a testvéri szeretet volt az, ami meghatott a történetben. A már-már túl szigorú és gonosz, anti-nagymama mellett felnőve csoda, hogy eddig eljutottak. Kacey és Mickey sorsának mélyebb megismerése teszi ki a regényt, több régi titokról hull le a pókháló, ami más értelmezést ad a múltnak. Ide jön a krimiszál: Valaki az utcán élő, strichelő drogos lányokat gyilkolja szorgalmasan. Az áldozatok a legelesettebbek és a legvédtelenebbek közül kerülnek ki. Döbbenetes, hogy olyanok ők, akiket senki sem keres.

Félelmetesen fájdalmas, magával ragadó történet, amely tökéletesen bemutatja Liz Moore zsenialitását, aki kiváló történetmesélő. Az írónő finoman, de határozottan, bevisz egy-egy váratlan gyomrost. Mélyen a felszín alá merülhetünk, az egyéni sorstragédiák és a bűn mélysége elevenedik meg. Mocskos világ ez, ahol nincs igazán jó választás vagy döntés. Titkok végtelen sora. Egyszerű, hétköznapi emberek eltitkolt, éveken át hurcolt lelki sebei, bűnök, tragédiák és komplexusok. Megismerjük mi a magyarázata, hogy egyikük rendőr lett, másikuk épp az ellenkezője. Faltam a sorokat, mert szép szöveg, és érthető, átélhetően izgalmas, tiszta irodalom. Liz számtalan apró és váratlan csavart tett a cselekménybe, amitől meghökkentőek, de hihetőek lettek. A jól felépített, fordulatos krimi oda irányítja a figyelmünket, ahonnan a legtöbben legszívesebben félrenéznének. A hímsoviniszta, rettentő bunkó rendőrfőnők a karakterek sorából is kiemelkedik, bár minden karakter eleven, színes és tökéletes jellemrajzot ad. Sok szereplőt felvonultató, több szálon mozgó történetet, ami végéig képes volt fenntartani az érdeklődésemet. Az utolsó lapokon az is kiderül, hogy az a hunyó, akiről nem is gondoltuk volna. 

     

Nehéz megfogalmaznom, hogy pontosan mit érzek a történettel kapcsolatban. Rengeteg érzelmet mozgatott meg a regény. Lemerülünk az emberi lélek és psziché legmélyére. Életszagú, fájón valóságos. Mickey és Kacey: Melyikük volt gyenge és melyik erős? Néha Kacey alakját erőteljesebbnek, tudatosabbnak éreztem, még úgy is, hogy ő volt a rossz útra tévedt hugi. Cipelte az élettől kapott csomagot, bármilyen veszélyes út volt, ahol járt. A miérteket nem tudják az emberek, ám ítélkezni azonnal tudnak. Kíméletlen őszinteséggel írt a függőségről, annak szakaszairól. Mickey a folytonos vívódásaival, a bizonyítás, megfelelés kényszerével, amit a kisfia miatti aggódás csak tovább nehezített. Érdekes módon katarzist nem éreztem a végén, sőt, talán a befejezés is inkább drámai lett, minden látszólag jó ellenére. Engem eléggé elborzasztott ez a tény. Ez egy kiapadhatatlan, végtelen hosszú, fényes folyó. Csak ajánlani tudom, húsba vágó, de különleges irodalmi csemege vár az olvasóra. Érdemes Gömöri Péter igényesen szép fordítására is figyelni, ami emeli az élményt. Bízom benne, lesz még alkalom olvasni Liz Moore regényt. Külön köszönet a XXI. Század Kiadónak, hogy kitalálták a KULT-könyvek sorozatot, így egy újabb remekművel gazdagodott a sorozat. 

ITT megrendelheted a regényt, ajándék könyvjelzővel!

          

Liz Moore Rome-díjas író, Philadelphiában él, a Temple Egyetemen tanít kreatív írást. A Hosszú, fényes folyó a negyedik regénye, egyben az első magyarul is olvasható könyve.






XXI. Század, Budapest, 2021
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635680467 · Fordította: Gömöri Péter