2020. szeptember 29., kedd

Egy perccel éjfél előtt

David Baldacci: Egy perccel éjfél előtt
Atlee Pine 2. 
 





                                                                    
David Baldacci és Atlee Pine FBI-ügynök ott folytatja, ahol abbamaradt az előző kötet. Az irgalom útja családi vonala egy régmúltban történt esemény volt. Pine ikertestvérét, Mercyt harminc évvel korábban elrabolták, ami gyökeres változást hozott a nő és szülei további életében, sorsában. 

Pine és az asszisztense, Carol Blum visszatérnek az eldugott, poros amerikai kisvároskába, az ügynök egykori lakóhelyére. A titkok súlyos pókhálóját próbálják lefejteni a múltbéli eseményekről. Érezhetően ennek nem mindenki örül, egy sorozatgyilkos is beindul. Az áldozatokat látszólag semmi nem köti Pine és szülei múltjához. Egyre több apró részlet derül ki, a kirakós, ha lassan is, de megváltoztatja azt a múltat, amit tudni vélt a nő. A szülők háttere egyre sötétebb képet fest, különösen az anya alakját övezi egyre több titok. Kiderül, szinte semmi nem úgy van, ahogy azt eddig tudni vélte Pine.



Egyre elszántabban kutat a válaszok után, miközben igyekszik megtalálni egy esetleges sorozatgyilkost is. Baldacci profi mesélő, ez a rész jobban egyben van. Amos Decker ugyan jobb karaktere a szerzőnek, mint Atle Pine. Aki nem csak FBI-ügynök, de egyszerre Catwoman és Wonder woman is, de lehetne egy női Jack Reacher. Köríves rúgásait itt is jól kamatoztatja, ez ellenfél hatástalanítására. Hamisíthatatlan Baldacci ez a kötet is, mégis, valahogy nem működik nekem ez a karakter, pedig a jellemfejlődésre tette most a hangsúlyt a szerző. Az unalomig ismételt, harminc évvel ezelőtti éjszaka eseményeit rágjuk oda-vissza, ami a történet izgalmi faktorát erősen csökkenti szerintem.

Az ismerős panelek viszont jól működnek, lekötik az olvasót, visz a történet előre, az áldozatok száma is egyre több lesz. Baldacci hozza a kötelezőt, ha nem is ez a sorozata a legjobb, de biztos kézzel építi fel a cselekményt. Szórakoztató, bár elég elvetemült néhány ötlet, magyarázat itt-ott sántított nekem. Ettől a regény élvezeti értéke megmaradt, bár aki sokat olvasott a krimi-thriller zsánerből, vagy éppen Baldacci mestertől, az túlzottan nem fog meglepődni.

Extrém hátteret teremtve vizsgálhatjuk meg a pénz, drog, szexualitás háromszögét. Megspékeli az izgalmakat azzal, hogy a pornófilmes világba leshetünk be. Ugyanis mint kiderül, az áldozatok pornószínészek voltak... ami a múltból lassan dereng fel, az egyre több titkot rejt, még Pine valóban mindent elkövet, hogy kiderítse az igazságot, amitől elcsodálkozik, át kell értékelnie addigi életét. A hatás kedvéért sajnos gyermekáldozat is lesz, ami amúgy fontos eleme a gyilkosságsorozatnak. Ez mindig drámai fordulat, amikor egy ártatlan gyerek az áldozat. Édes a bosszú, de miért kell ehhez ártatlan embereknek meghalnia? Miközben igazából egyetlen embert akar kiiktatni az elkövető. Hatásosan működik minden, a végső 100 oldalra egészen fordulatos, kellően bonyolult, izgalmas lesz a krimi. Az elkövető személye és a háttér elég meghökkentő, ezt garantálom. Semmi nem állhat az igazság útjába, már csak az a kérdés: biztosan akarjuk tudni mit is rejt a múlt?

Talán nem árulok el nagy titkot, egy lépéssel sem jutunk közelebb a harminc éve elrabolt kislány sorsához... illetve a szülők egykori élete is tartogat további váratlan és meglepő titkokat. Lehet ezt még nyújtani pár részre, biztosan lesz még 2-3 folytatás. A legmeglepőbb a végső csavar, ami tényleg az egész addigi történetet egy más dimenzióba helyezi. Miközben Pine leleplezi mások szennyes titkait, a saját élete omlik össze. Itt lett igazán érdekes, amitől rögtön kérném a folytatást.








David Baldacci (1960. augusztus 5. )
Könyveit több mint 50 nyelven és 80 országban olvassák rajongói.
A Virginia Commonwealth Universityn diplomázott, majd jogot hallgatott a Virginia Állami Egyetemen. Első nemzetközi sikere az Absolute Power (Államérdek) című könyve volt 1996-ban. Ebből remek filmet is forgatott Clint Eastwood.Alapítója a szépírást tanulókat támogató Wish You Well Alapítványnak. Feleségével és két gyermekével Virginiában él.




General Press, Budapest, 2020
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524397 Fordította: Szabó István

2020. szeptember 26., szombat

Az utolsó vonat Londonba


Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba





                                                                                     



"A félelem érdekes dolgokat tud művelni bárki elméjével…"




Ez a történet ugyan kitalált, ám a valós történelmi tények felhasználásával íródott. Egy hiteles képet árnyaltan bemutató és olvasmányos történet arról, ami remélhetőleg soha többé nem fog megtörténni. 1936-ban járunk, amikor a világ még nem tulajdonított túlzottan nagy fenyegetést a náci uralomnak. Hitler azonban már hatalmon van, és fokozatosan foglalja el Kelet-Európa országait.

Az utolsó vonat története 1936 decemberétől 1940 májusáig mutatja be ezt a vészterhes korszakot. A politikai háttér tökéletes és kellően hangsúlyos, valós képet ad. Miután Németország 1938 márciusában bekebelezte Ausztriát vészesen komolyra fordulnak a dolgok. A történetet jól színesíti, hitelesíti a beillesztett újságcikkek.

Truus Wijsmuller, a holland ellenállás egyik tagja életét kockáztatja, hogy zsidó gyermekeket csempésszen ki a náci Németországból. Olyan befogadó nemzeteket keres számukra, ahol szívesen látják őket, további sorsuk biztosított. Hollandia és Anglia főleg ez a két ország. Ez egy olyan küldetés, amely az Anschluss - Hitler Ausztria általi annektálása - után még veszélyesebbé válik, mivel Európa-szerte az országok bezárják határaikat a menekültek egyre növekvő számától megijedve, akik reményt vesztve, kétségbe esve keresik a menekülés lehetőségét. Tante Truus, ahogyan a gyerekek szólítják a nőt, elhatározta, hogy segítőivel minél több gyereket megment. Teszi mindezt az idővel versenyezve, hiszen Adolf Eichmann már dolgozik a „zsidókérdés végső megoldásán". Képet kapunk a fokozósó zaklatásokról, a Kristályéjszaka borzalmairól, a zsidók ellehetetlenítéséről, az Anschluss hatásáról. Eleinte még elengedik őket, sőt, kiutasítják, ám minden vagyonukat, gyáraikat, értékeiket a Birodalomnak hátrahagyva mehetnek. Főleg a zsidó férfiakat deportálják, vagyonukat és értékeiket egyszerűen "ellopják", a többi zsidót gettókba zárják. A cselekmény meghatározója a szenvedés és a borzalom, amikor a legembertelenebb helyzetekben már csak a remény, a szeretet ereje marad. Nyomasztó téma, de a könyv mégis egy új megközelítést ad, egy komor, de erős történet, mely gyermekszemmel mutatja be a háború rémségeit.

Az utolsó vonat Londonba rövid és olvasmányos fejezeteivel intellektuálisan provokatív és érzelmileg is jól működik. Szép tisztelgés a náci terror rettegéseinek áldozatai és túlélői előtt. Emléket állít annak a nőnek, aki bátran szembe mert szállni, személyes kockázatot is vállalva Hitler akaratával. A szerző egy igaz történet alapján két család életébe avatja be az olvasót.
A könyv erre a két bécsi családra összpontosít: a nagyon gazdag zsidó Neumanokra, akik sikeres csokoládégyárat vezetnek, és a keresztény Pergerekre, akik egy náciellenes újságot írnak. Főhősünk a tizenöt éves Stephan Neuman színház és irodalomrajongó, drámaíró szeretne lenni, és folyamatosan ír.

A kamaszok szemén át követhetjük az eseményeket, Stephan megismerkedik Zofie-Helene Pergerrel, aki egy matematikai csodagyerek. Legjobb barátokká válnak, ám amikor a nácik betörnek Ausztriába, és Stephan apját elhurcolják, a fiú elrejtőzik, hogy elkerülje a deportálást, miközben beteg anyja és öccse gettóba kerül. Zofie édesanyját a nácik letartóztatják, ő pedig nagyapjával és kishúgával mindent megtesz a túlélésért. Fordulatos, komor és egyre fullasztóbb ez a légkör. Mindezek a reményt vesztett életek akkor keresztezik egymást, amikor Tante Truus 600 zsidó gyermeket hoz Bécsből Angliába.

A regény felépítése elég érdekes, eleinte zaklatott, sok szál és háttér kerül bemutatásra, olyan forgatókönyv-szerűen van megírva, majd a felétől felpörög és már az írónő stílusa, a történet mélysége erősebb. A ködös háttér előtt álló magányos kisfiú alakja a borítón tökéletesen illik a cselekményhez. A szülők fájdalma, döntést hozni nehezen tudó lelke, az elszakadás, és a gyerekek útja az ismeretlen, idegen országba megrendítő. Szülők ezrei hozzák meg azt a nehéz döntést, hogy gyermekeiket idegen országba küldik idegen embereknek. A legtöbb szétszakított családot nem egyesítik újra. A gyermekek szemével a szerző újra életre kelti ezt a korszakot. Szülőként jobban megértettem a lehetetlen helyzetet ezekben a családokban, amikor el kellett engedni-küldeni gyermekeiket, hogy azok túlélhessék. Ez a barátság, a remény és a hősiesség története. Nem lehet könnyű olvasmány, a téma súlyos és valós. Meghatározó élmény lehet minden olvasónak.


A regény már a boltokban, vagy a kiadónál ITT megvásárolható! 





Meg Waite Clayton: Ez a hetedik regénye, eddig húsz országban jelent meg. Készül a filmes forgatókönyv, láthatjuk majd a mozikban is a történetet.








XXI. Század, Budapest, 2020
462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122025 · Fordította: Novák Gábor

2020. szeptember 24., csütörtök

Bodzaszörp

Finy Petra: Bodzaszörp

Mesék nagymamákról és nagypapákról





                                                                                          
Finy Petra új mesekönyvében tizenöt mai mesét olvashatunk a nagyszülők és az unokák meghitt, különleges kapcsolatáról. Egy kisgyerek világában igen fontos és meghatározó nagyszülőnek lenni. Életigenlők, okosan bölcselkedők ezek a szeretetre épülő történetek. A nagyszülők a gyereknek végtelen szeretetet, biztonságot, bölcsességet és remek élményeket nyújtanak. Erről szólnak a színes és valós élethelyzeteket felvillantó kalandok.


Fontos ajándék az unoka és a nagyszülő kapcsolata, hiszen egyfajta gyökereket ad a gyereknek az élethez. Számomra is meghatározó emlékek maradtak a nagyszüleimről. A rácsodálkozás élménye örömteli, jé, a nagypapa is volt gyerek. Esetenként eleven, fára mászó gyerek, ahogyan a nagymami is egykor cserfes, copfos kislányként kezdte az életet. Az csak öröm, ha ez az egykori huncut gyerkőc, ha mélyen is, de ott van a nagyszülő lelkében, amit tovább adhat az unokának. Mai rohanó, egymásra alig figyelő világunkban valóban fontos lehet felnőtt életünkben egy-egy gyerekkori élmény, a nagyi kedvenc süteményének illata, íze, vagy egy kalandos játék, ahogyan a család kutyája sem maradhat ki.

Az együtt töltött idő ajándéka az életnek. A nagyszülők létezése és aktív jelenléte öröm és biztonság lehet, sokkal fontosabb, mint sejtenénk. Minden mese gyönyörű, bensőséges és elgondolkodtató, humoros kis életpillanatot mutat be szórakoztató formában. Kedvenceim a címadó történet mellett a Tavasz-applikáció, a Rakéták márpedig vannak..., Álomkunyhó, A legszegényebb gazdagok, Bátorságkarkötő, Vizek ura és a Szeretet térképe. Sorolhatnám szinte mindet, átéltem ezeket a történeteket és együtt kacagtam, izgultam a gyerekekkel vagy a figyelmes és nyugodt nagyikkal, huncut nagypapikkal. Miközben bennem is felidézte a régmúlt süteményillatú emlékeit és játékokat, a végtelen határjárások barangolásait, vagy egy -nálunk Fickó névre hallgató - kutyus emlékét. A Bodzaszörp mosolyra biztató, igényesen szép és tartalmas mesekönyv, nem csupán a célközönségét hódítja meg. Tetszett, hogy a gyerekkorom mesekönyveit idézte meg azzal, hogy minden történet előtt egy mondatban összefoglalta, felvezette a mesét. Ahogy az ismert emberek megjelenése is finoman oktató jellegű, de ez egyáltalán nem tolakodó. Feltűnik a történetekben Houdini és Hajós Alfréd, de Amelia Earhart alakja is. 


Minden kis mese az élet nehézségeit próbálja elviselhetővé alakítani, erőt adva legyőzni a rossz álmokat, vagy megőrizni a barátságot. Megjelenik a gyerek kiközösítése, de a válás is, ami sajnálatosan jellemző manapság. A vidámság nagy hangsúlyt kap, humorral, megértéssel minden probléma legyőzhető. Biztosan egyáltalán nem véletlen a természet és az állatok szeretete, ami nagy hangsúlyt kap itt is, emlékeztetve a felnőtt olvasót Finy Petra Madárasszony regényére. A gyereket körülvevő világ felfedezése jó alkalom a rácsodálkozásra, hogy mennyire szép az élet, mennyi csoda vesz körül minket, ha nyitott szemmel figyelünk (vagy letesszük a telefont a kezünkből). A rakétává változott kávéfőző pedig valós, saját tapasztalat is, sok-sok évtizeddel ezelőttről. Már az unoka léte egy csoda, erről is olvashatunk rögtön a nyitó történetben. A kapcsolatok értéke, humorral megközelített problémamegoldás, az önálló életre nevelés mellett az elfogadás és szeretet segíthet. Jó, ha megadatik egy unoka, még jobb, ha van a háttérben nagyszülő is. Legkedvesebb mese a Cipellős-puszilós mese lett, bár mindegyiket örömmel és élvezettel olvastam átadva magam az újra megidézett gyerekkor varázsának, élményeinek.

A mesékhez különleges, szívmelengető hangulatot kölcsönöznek Bogdán Viktória elbűvölő illusztrációi. Az egész könyvet jó kézbe venni, igényes munka eredménye, léleksimogató olvasmány.  


ITT tudod megvásárolni kedvezménnyel!  




Finy Petra: (Budapest, 1978. június 4-) író, költő
Közel harminc gyermekvers és mesekönyv valamint három felnőtteknek szóló regénye jelent meg.





Manó Könyvek, Budapest, 2020
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634038795 · Illusztrálta: Bogdán Viktória

2020. szeptember 23., szerda

A dicsőséges

Benkő László: A dicsőséges
(Mátyás király 4.)




                                                                                       
Benkő László színes, olvasmányos és ismeretterjesztő, háttér-információkban gazdag történelmi tablója a Hunyadiak és Magyarország dicső korszakát elevenítette fel négy kötetben. A sorozat záró kötetét lelkes izgalommal vártam, bár a történet végkifejlete közismert volt


Mátyás kivételes személyisége már gyermekkorában megmutatkozott, ahogyan az az első részből megismerheti az olvasó. Mátyás király személyisége előttünk formálódik, változik a sorozatban. A gyermekkirálytól az érett férfi alakjáig, a dicsőséges és vaskezű államférfiig, majd a némileg megkeseredett, harcokba-háborúba belefáradt, betegségektől gyötört az ország sorsáért aggódó és fia jövőét a szívén viselő apáig követhetjük. A méltó lezárás egy intrikákkal és viszályokkal tűzdelt befejezést ad, ami a szomorú végkifejletben csúcsosodik ki.

Mátyás király jellemfejlődése mellett szerencsére igen nagy teret kap a nápolyi királylány, Beatrix alakja is.Rendkívüli egyéniség: uralkodásra termett és mindenáron uralomra is igyekezett törni. Eltántoríthatatlan szándékkal megtett ezért mindent, fordult férje ellen is alattomban. Az eleinte odaadó feleségből könnyűvérű, hódító, szerelmi kalandokat kereső nő alakja is megismerhető a történetből. Mátyással társuralkodó egy személyben. Tagadhatatlanul művészeteket kedvelő reneszánsz ember, Mátyás udvarának pezsgő, színes életét megalapozó nő. Galeotto Marzió és Bonfini alakja is feltűnik a regényben.

Tanúi lehetünk a királyi pár szerelmes életének, hullámzó kapcsolatuk belső titkainak, aminek fő okozója Corvin János személye volt. A király balkézről született fia egyre nagyobb teret kap a történésekben. Tetszett a végső kimenetele az eseményeknek. A kamasz, alig tizenhat éves János és az apja között kialakult vita, amit a király későbbi halála zár le. Beatrix elképesztően erős, tűzről pattant személyisége adja a történések motorját. Bár Mátyás bevonja az országot érintő politikai döntésekbe, de Beatrix többre vágyik, ő uralkodni akar. Tetézi a bajokat, hogy nem tudja utóddal megajándékozni a királyt. Meddőségét igen rosszul viseli, női méltóságában megalázottnak érzi magát, aminek fő forrása szerinte János herceg édesanyja, akit boszorkánynak tart. Ez komoly vitákat eredményez az uralkodóval, aki ugyan bölcsen tűr és igyekszik jó férj is lenni, azonban a nápolyi erők, az olaszok intrikái elképesztő helyzeteket eredményeznek. A három főszereplő karakter ábrázolása igazán életszerű, emberi.


Benkő László érezhetően a múlt legreálisabb bemutatása törekszik. Szépirodalmi igényességgel megírt, nyelvezete olvasmányos és lendületes. Rávilágít a politikai játszmák hátterére, a személyes tragédiák és a háborús győzelmek hatásaira. Élvezhető korrajzot kapunk, a cselekmény íve tökéletes.

Az olaszok és magyarok közötti kibékíthetetlen ellentétek mellett, megjelennek az udvar színei, ízei, az elvitathatatlan kulturális fejlődés, amit Beatrix hozott Itáliából. Ott érezheti magát az olvasó a nápolyi király udvarában vagy Bécs és Frigyes császár palotáiban. Harcokból itt kevesebb jut, nagyobb hangsúlyt kap a három főszereplő egymáshoz való viszonya, az ármány és összeesküvések háttere. Mátyás akkoriban Európa egyik legerősebb országát hozta létre, aki meg tudta állítani a szultán seregeit. Megismerjük Mátyás politikáját, életstílusát, örök harcát a védelem és a hódítás terén.



Megjelenik az érző, szerelmes férfi, gondoskodó apa, aggódó államférfi szerepében is. Tisztán látta az ország pillanatnyi helyzetét, belső feszültségekkel teli sorsát. Ez főleg a királyné és Corvin János közötti, az utódlás kérdését illető helyzet okozta. Mátyás távlatokban gondolkodott, széleskörű műveltségével, politikai tehetségével, kiemelkedett kortársai közül. Hiába igyekezett fia helyzetét megszilárdítani, azt elfogadtatni, sajnos ez nem jött létre. A magyar történelem talán utolsó dicső korszaka ez, innen egyenes az út, rohanunk Mohács felé. A sorozat remekül bemutatja és közel hozza és érthetővé teszi ezt az időszakot Magyarország életében.Szeretem a történelmi regényeket, Benkő László történelmi regényei számomra az etalon kategória. Színes, olvasmányos és lüktetően élő ez a tabló. Az író ismeri a kort, pontos képet fest az akkori szokásokról, a különböző társadalmi rétegek öltözködéséről, viselkedésükről, életvitelükről, az egymáshoz való viszonyukról.

A jól megírt mellékkarakterek közül a nagyasszony, Szilágyi Erzsébet alakja és a hercegfit is nevelő Márton alakja emelkedik ki. A befejezés megható és elgondolkodtató. Tartalmas és szórakoztató sorozat nem ítélkezik, csupán a tényekre alapozva ábrázolja és bemutatja ezt a kiemelkedő államférfit és környezetét. Szívesen olvasnék legalább egy könyvben még a herceg, Corvin János sorsáról, életéről.




Benkő László:
(Szombathely, 1952. március 13.) író. A Magyar Írószövetség tagja.

2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (Honfoglalás, kalandozások kora - Viharlovasok, és a Tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat három kötetének. Nevéhez fűződik a Honfoglalás trilógia és a Viharlovasok pentatológia, vagy a Szent László életét bemutató trilógia. Legutóbb Kinizsi életét és A pozsonyi csata eseményeit írta meg a történelmet kedvelő olvasóknak.



Lazi, Szeged, 2020
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632674391




2020. szeptember 20., vasárnap

Két novelláskötetről röviden

Két novelláskötetről röviden

















                                                                          
Mindig is szerettem a novellákat. Az idei évben több kiváló novelláskötet is a kezembe került. Harag Anita tavaly év végén megjelent Évszakhoz képest hűvösebb vagy az idei termésből Nádasdy Ádám Szakállas Neptun könyve lett a kedvencem, ezekről külön önálló bejegyzés is született. Az idei, új megjelenésekből válogattam most két kiemelkedő, figyelmet érdemlő kötetet.





Farkas Balázs: Ugatás




A Napkút kiadványa izgalmas és összetett kalandra hív. A kötet az elmúlt öt év folyóiratos közléseiből ad válogatást, a nyitó és záró novellák viszont lazán kapcsolódnak Farkas Balázs Nyolcasok című első kötetéhez is – ezek itt olvashatóak először. Az Ugatás cím szimbóluma, a végig fellelhető kutyás motívum kifejező. Egyéni drámák bontakoznak ki, ütős, erős írások ezek. Meghökkentően mellbevágóan valós, sokszor ki nem mondott igazságokról szólnak a történetek. A sorok között olvasva az egymás közti, családi és egyéb kummunikációról illetve annak hiányáról. Mennyire elbeszélünk egymás mellett, már ha egyáltalán kimondjuk érzéseinket, gondolatainkat. Az alapvetően realista prózanyelvre épülő történetek érett novellákat adnak az olvasónak.




"Akármit ugatunk, mindig lesz valaki, aki máshogy ugat vissza, és mindig lesz olyan, aki félreérti a másikat. Minden háború innen ered. Az acsargásból, önmagunk fontosságába vetett hitünkből."

A kiüresedett kapcsolatok viszonyáról, az érzelmi hiányról szólnak ezek az írások. Kapaszkodnánk, nyújtjuk a kezünket, de valahogy ez nem megy, nem talál kellő viszonzásra. Olyan egészen hétköznapi élethelyzeteken át tárja fel mindezt, ami ismerős lehet az olvasónak. Jól megkomponált, hatásos kötet sajátos narrátori furfangokkal felturbózott elbeszélésmódjával.
12 novella került a kötetbe. A keretes szerkezet tetszett, kiemelkedő volt a nyitó és zárónovella mellett a Bolha, Borravaló, Macskák és kutyák vagy az Ellentét mozgatta meg a képzeletem.




Napkút, Budapest, 2020
110 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632638980










Nagy Gerzson: Délután apámmal




                                                   



Mondjuk ez egy kisregény, (vagy novellafüzér), de mindenképpen szerettem volna bevenni ebbe az ajánlóba. A szerző első könyve figyelmet érdemlő írás. Alig kétszáz oldal a humorral bőven fűszerezett történet, gyorsan olvasható, valóban hangulatos. Tetszetős nyelvezete gördülékeny, különösen férfi olvasóknak lehet ismerős, átélhető az élmény. Fiús történetek, nézőpontok, nem csak fiúknak. Bár sosem voltam pattanásos, tétova kamasz, és a kolesz is kimaradt az életemből, mégis a hangulata és a nevelőtanár titokzatos alakja kiemelkedett az apa-fiú kapcsolatból. Egy környezetét uraló, meghatározó és erős akaratú apa árnyékában kamaszfiúnak lenni nem könnyű... a tétova út és helykeresés minden perce tökéletesen jellemző.


A történetek a 80-90-es évek világát, a szerző kamaszkorát idézik fel kifejező leírásokban. Ezért is érdekelt, hiszen én is akkor voltam naiv kamaszgyerek. Szomorú olvasni az apa gyors testi hanyatlását, majd a halálát. A ki nem mondott szavak örökre ott maradnak a fiú lelkében. Lehetett volna ez másként is, azonban az élet is kegyetlen. Megdöbbentően erős és sokféle atmoszférát teremt a könyv.


"A hangjában van egy árnyalat, amiből tudom, innentől értelmetlenné válik minden további vita."


"A vasárnapi vonaton kevesen utaznak, főleg a kollégisták, de általában összejön egy kártyaparti, zsír, hatvanhat, szerencsés esetben snapszer. Az ultit majd később tanulom meg, az egyetemen."


A vasárnapi ebédmaradék, a vonatozások, a szülők kapcsolata, a kollégiumi szobák fullasztó nyomott világa, a szabadabb életre való vágy elég ismert motívumok, jól működnek ebben a két szálon futó életmesében. Az apa-fiú párharc mellé csajozások, (elég sok szex), tanulási problémák zenével tűzdelve adják vissza tökéletesen a kor hangulatát. Személyes történetek, de mindannyiunké lehetnek olvasás közben. A huszonkét rövid írás kerek összképet ad, áll össze plaszikus képeivel egy egésszé.








Pesti Kalligram, 2020
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634681496









2020. szeptember 18., péntek

Ezüstszárnyak

 

 Camilla Läckberg: Ezüstszárnyak 

                                                            








                                  

Camilla Läckberg svéd szerző, aki 2003-ban debütált A jéghercegnő című krimivel, ez lett a Fjällbacka sorozat első könyve. Eddig tíz történet jelent meg ebben a sorozatban.  Az Ezüstszárnyak a tavaly elkezdett új sorozat második része. A cselekmény továbbra is Faye bosszújára épül. 

Már az első kötet az Aranykalitka is elég nagy vihart kavart, Camilla stílusváltása, a szereplők és a számtalan naturális szex tömény leírása ugyan érzékletesen szemléletes lett, mégis sokaknál átlépte azt a bizonyos ingerküszöböt. Ám az legalább krimi volt. Továbbra is az az elképzelés áll a középpontban, hogy a nők együtt erősek, ami jó alapot ad egy történethez. A  megalapított kozmetikai cég Amerika felé nyitna, miközben valaki elkezdi felvásárolni a részvényeket, többségi tulajdonra tör. Ez a kiindulópont, és egy szökés van a háttérben, amiről kissé elfeledkezik menet közben Camilla. Az olvasó számára elég egyértelmű, ki lehet a megszökött férfi, bár ez jó sokára derül ki. Feltűnik még egy akadékoskodó rendőrnő, akit Faye egyetlen telefonnal kiiktat a történetből. Ez már mese.  



Itt és most Camilla arányt tévesztett, de nagyon. Ez nem skandináv krimi, sőt még csak krimi is alig. Egy nyálas, romantikus ponyva, egy blöff. Nem csupán az alaphelyzet egyszerű és sablonos, de túl egyszerűnek tűnik minden. Természetesen az összes férfi hülye, hatalomra éhes, szexista disznó, amíg minden nő okos, erős és tudatos, modellalkatú. A gyilkolás a lehető legegyszerűbben megy, és mindig megúszod. Ebben a történetben minden olyan ... egyszerű. A szöveg is. Az első 100 oldalt 20-ban leírhatta volna, a kezdő újsághír megadja ugyan az izgalmas kezdést, de ez a hatás ellaposodik.  Korábban szerettem olvasni Läckberget, de ez talán a legrosszabb könyve lett, rémesen kiábrándító folytatás. Pedig az ősz egyik legjobban várt ígéretes könyve ez volt számomra. A felfokozott várakozást egy  hatalmas csalódás követte.  

Sajnos még szórakoztatónak sem éreztem. A múltbeli események, Faye-Matilda gyerekkori emlékei törik meg a jelenidejű cselekményt. Erről már kaptunk utalásokat, itt mélyebben kibontva jelenik meg a bántalmazásokkal tűzdelt  gyerekkora. Borzalmas lelki sivárság vette körül, és számtalan brutalitásban volt része, természetesen apja és fivére által, amire az egyetlen megoldás minden eseteben a tudatosan elkövetett gyilkosságok adtak megoldást. Mindezt egy tizenhárom éves lánykától...

A jelen borzalma már az első lapokon felsejlett... Faye egy eldugott kis olasz faluban él, míg az ex-férj Jack börtönben. A toszkán ház leírása, a függöny lágy esése, a rattan garnitúra ötvenszeri emlegetése előrevetíti a későbbi silányságot. Felszínes fecsegések, a drága luxus márkák bűvölete ugyan bizonyos fokig érthető, hozzá tartozik ehhez a körhöz, de a történetben megjelenő hatalmas sznobság mértéke elviselhetetlenül irritáló volt számomra. Természetesen bőven lesz alapos szexleírás is, ami látványos, de már-már sok volt férfi olvasóként is. Ez is inkább hatásvadász kellék itt.


A sorozat első része jó volt, ezért izgatottan vártam, hogyan folytatódik. Életem legrosszabb folytatása lett. Tetszett Faye karaktere az Aranykalitkában, de nem értem, mi lett belőle. Egy jó próbálkozásnak indult az új irány, de ez egy kényszer szülte folytatás, kiszámítható és lapos, egyáltalán nem meglepő fordulatokkal. Izgalmasnak végképp nem mondanám. A befejezés hirtelen és gyors, sajnos ott lebegtetve a további folytatás lehetőségével. Ahogy az első rész végén az anya, úgy itt is feltűnik valaki a múltból. Több szót (vagy időt) sajnos kár is erre fecsérelni. Az idei év egyik legrosszabb "krimi" nyertese simán lehet ez a könyv. Azt hiszem, Camilla Läckberg ennél sokkal jobbra is képes, ahogy azt már bizonyította. Igazán sajnálom, kár érte, de ez mellé ment nagyon. 





Animus, Budapest, 2020
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247990 · Fordította: Dr. Dobosi Beáta


2020. szeptember 17., csütörtök

Törött csontok

Angela Marsons: Törött csontok





                                                                         













Angela Marsons idehaza legújabb, immár hetedik thrillere, amelyben ismét Kim Stone és csapata nyomoz, Törött csontok címmel került a boltokba. Úgy gondolom, ismét egy remek Kim Stone regény született.


Angela ahogyan az előző krimi esetében a Holt lelkeknél is tartalommal, valódi társadalmi problémával töltötte meg a cselekményt. Ott a rasszizmusra, a gyűlölet bűncselekményekre irányult a figyelem. Itt ismét egy kemény, lelket felőrlő probléma áll a középpontban. Ez pedig nem más, mint a prostitúció, a drogok és a modern rabszolgaság alvilága. Ide viszi el az olvasót, tükröt tartva a világnak.


Lehet, némileg elfogult is vagyok, hiszen azonnal Angela Marsons rajongója lettem, miután elolvastam debütáló Elfojtott sikoly című regényét. Itt lépett színre először Kim Stone, az antiszociális, és természetesen érzelmileg sérült női detektív. Menthetetlenül függő lettem. Kim karaktere egyszerre érdekes, intenzív, a nyers őszinteségével azonnal a kedvencem lett.

Kim Stone egyszerűen fogalmazva, egyike azoknak a felejthetetlen szereplőknek, akikkel az olvasó elég ritkán találkozik. Erős rokonságot mutat Lisbeth Salander karakterével. Marsons az igazságosság erős női bajnokát alkotta meg, akit saját démonai könyörtelenül hajtanak előre. Ez itt itt újra erős hangsúlyt kap, Kim múltja fontos elem lesz a történésekben.


Ebben a krimiben Kim és csapata fiatal prostituáltak sorozatgyilkosát üldözi, és egy a rendőrség előtt otthagyott csecsemő ügyén dolgozik. Itt és most mindenekelőtt a hátrányos helyzetű nők, otthonról elszökött, tapasztalatlan gyereklányok az áldozatok, ahogyan sajnos a mindennapi életben is megesik. Őket éri el a gyilkos könyörtelen bosszúja.
Angela olyan világba viszi az olvasót, amelyben a nők és a lányok rettenetes kizsákmányolása sajnálatosan már-már természetes. A bűncselekmények és a megjelenített karakterek reálisak és hitelesek. A szerző nem fél attól, hogy ismét nehéz témákkal foglalkozzon, feltárja a bevándorlók kiszolgáltatott helyzetét, érzelmeiket, a kizsákmányolást, a prostitúciót és az emberkereskedelem sötét alvilágát. Súlyos igazságokat fogalmaz meg a társadalomról, a családról.

A téma szerintem örök aktuális. Mégis egy pörgős, izgalmas cselekménysor bontakozik ki a lapokon. A történet tele van finom fordulatokkal, és meglepő befejezéssel zárul. Nyomasztó, nehezen emészthető ez a krimi, de fontos témára irányít figyelmet. Az áldozatok brutális halála, a kiszolgáltatott helyzetük döbbenetesen elkeserítő. Ha egyszer valamiért kisiklott az életük, onnan egyedül képtelenek visszatérni a rendes útra. Az adósságcsapda, a kényszer nagy úr. Ezek a tapasztalatlan, még kamasz gyereklányok gyorsan vágynak felnőni, azonban ez kiábrándító valóságot hoz számukra, ahonnan nincs visszaút. Meglepően sokrétű, összetett és fájó téma ez. A gyerekkori traumákat nem lehet igazán feldolgozni.




Ismét többet megtudhatunk a csapatról: Bryant, Dawson és Stacey, valamint Barney, a kutya megjelenése üde színfolt a sötét és elgondolkodtató könyvben. Tetszett Stacey, a fekete vidéki lány csendes, módszeres és mély gondolkodású karaktere. Társával pozitívan hatnak egymásra, emberként, valamint rendőrként a legjobbat hozzák ki egymásból. Miközben az elhagyott csecsemő ügyét vizsgálják, az illegális bevándorlók és kényszermunka világába jutunk, ahol megdöbbentő háttér bontakozik ki.


Angela Marsons az egyik legtehetségesebb író, kivételes képességekkel rendelkezik egy olyan szereplőgárdát teremtve és mozgatva, hogy a cselekmény sűrű pókhálója is remekül működik. A vége akciódús, meglepő csavar is akad.

Önálló kötetként is olvasható, azonban több előzmény itt kap magyarázatot, néhány ottani szereplő itt is feltűnik. Tehát előbb a Holt lelkek olvasása ajánlott, így ez a krimi nagyobb élményt adhat. Javaslom a kötet végén Angela levelét is elolvasni.


IDE katt, Angela új krimijét itt tudod megrendelni!

General Press, Budapest, 2020
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524359 · Fordította: Szabó István

2020. szeptember 14., hétfő

Vadászparti

Lucy Foley: Vadászparti




                                                                                       













Soha nincs könnyű dolga a recenzensnek, bár valóban sokan irigylik a helyzetét. A kiadók bizony kimondva nem kimondva a jó és lelkes ajánlókat kérik, szeretik. Ez tökéletesen érthető, hiszen együtt tehetünk az adott könyv sikeréért valamit. Volt nem egyszer, hogy elfogadta, sőt, egyetértett a megfogalmazott kritikai észrevétellel, de köszönte és nem kérte a további együttműködést. Olyan is akadt, ahol előre közölték, JÓ véleményt szeretnének... Soha nem szoktam lealázni a szerzőt és a művet, mindig igyekszem a gyengébb próbálkozásokból is kihozni, meglátni a jót. Most sajnos ez nagyon nem megy, röviden: ez az év csalódása nekem, krimirajongóknak egyáltalán nem ajánlom, még kiábrándulnak a műfajból. Gyorsan olvasható, ami nagyban köszönhető a remek fordítónak, Illés Róbertnek.

Soha nem tudom, mi alapján vesz meg egy lehetséges sikervárományos könyvet bármelyik kiadó.
Ez lássuk be, nagy lutri. A kinti siker idehaza nem tuti biztos, erre is akadt ellenpélda. Lucy Foley előző könyve is elég megosztó lett idehaza, ezt most is tudom borítékolni. Azon csak értetlenül merengek, hogy minden évre jut egy egy Lánc, vagy Lissy, ami ez esetben Vadászparti címre hallgat. Ez egy marketinglufi a javából.


Ez a könyv olyan volt, mint egy elrontott Agatha Christie-poén. Ugyanis az alaphelyzetet a krimi nagyasszonya már régen megírta, kell-e mondanom, sokkal jobban? A cím és a helyszín, az alaphelyzet sokat ígérő. Azonban az ügyetlen, a kínos írásmód még csak nem is izgalmas, legkevésbé érdektelenné válik a könyv felétől. Lucy Foley kidolgozott egy bonyolult regényt, amelyen belül az elbeszélés szálai következetesen keresztezik egymást, a történet időben ugrál, ami egy idő után roppant idegesítő. Az ex-oxfordi diákok egy csoportja Skócia távoli részébe utazik, hogy megünnepeljék az új évet. Ritka ellenszenves csoport, sznobok a javából. Kellően vegyes, színes társaság az tény. Olyan karakterek, akikre fel lehet építeni egy jó kis sztorit, ami most nem sikerült igazán. Egyikük sem olyan, mint ahogyan elsőre látszik. Van egy pár, akik kisbabával érkeznek, rájuk illetve a boldogságukra valahogy mindeni irigy. Felszínes, látszatkapcsolatok tengere ez. Nagyon menő mostanság, és feldobja a történetet, ha van meleg pár is, nos itt is lesz. A particsaj, jó nő és a szürke barátnője, vagy a társaság bikája Marc. Ám a többieknek is akadnak egyéb „kis furcsaságaik”, annak érdekében, hogy érdekes legyen ez a társaság. Nem az. A karakterek szörnyűek; az oxfordi hallgatók igazi sznobok, irritálóan viselkednek.

Szinte azonnal kiderül, hogy Doug a vadőr talált egy holttestet, de nem tudjuk meg, ki halt meg. Az elbeszélés ezután három nappal korábbi időre ugrik vissza, amikor a csoport megérkezett, majd a test felfedezéséig és az utóhatásokig halad ugrálva. Doug és a tulajdonos, Hether múltja sejtelmes, érezni van benne valami titokzatos. Mindenki cipel valamilyen keresztet magával.

Az újévet ünneplő baráti társaság nagyon valószínűtlen, sőt, bár hosszú évek óta barátok, úgy tűnik, nem is nagyon szeretik egymást. Csak az emlékek tartják össze őket, úgy-ahogy. Ez a múltbeli emlékidéző köldöknézés azonban nem vezet sehová. Reméltem egy titkokkal teli történetre akadtam, amely a végletekig feszíti az olvasó türelmét és idegeit. Moralizálást kaptam csupán.
A vadászház és a környező vidék leírása könnyen elképzelhető, bár leginkább kimerül abban, hogy esik a hó és a világtól elzártan nincs térerő...


Mivel ez egy krimi (szeretne lenni) a legnagyobb baj, hogy nincs feszültség, nincs izgalom vagy bármi más, ami eredetivé, egyedivé tehetné a történetet. Moralizálás, lelkizés folyik ezerrel a kapcsolatok kiüresedéséről, hogyan távolodtak el már rég egymástól ezek az emberek. A képmutató színlelésnél nincs is talán rosszabb, ami ebben a kényszeregyüttlétben csúcsosodik ki.

Igazából több áldozatra számítottam, egyedül ez hoz némi izgalmat, hogy bár már az elejétől tudjuk, valaki meghalt, még a személye se derül ki sokáig. Kié a hóban heverő test, mi által hunyt el? Nem tudjuk, és a regény végéig sem fogjuk megtudni. Ahogy a gyilkos személye is ad pici meglepetést, no, itt van egy aprócska csavar a végén. Ám ez nem menti meg a regényt számomra. Kár érte, nem találtunk egymásra! Az írónak nem én vagyok a célközönsége. Aki izgalmas borzongásra vágyik, annak nem ezt a könyvet ajánlanám.



Lucy Foley írt már három regényt, amelyeket tizenhat nyelvre fordítottak le, de ez az első thrillere, és A vadászparti sikere minden képzeletet felülmúlt – világszerte több mint negyven kiadásban kapható, és hosszú időre kibérelte magának az eladási listák csúcsát. Foley Londonban él.



XXI. Század, Budapest, 2020
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122322 · Fordította: Illés Róbert



2020. szeptember 13., vasárnap

Hallgass!

John Hart: Hallgass! 




                                                                                         













Összetett, több szálon futó, igényesen megírt történet, amely krimiként és családtörténetként is olvasható. Különös hangulatú könyv, mély érzelmekkel megírt regény. Egy percig sem volt unalmas vagy vontatott, Hart ügyesen kezeli a szereplőket: fokról fokra építi fel a cselekményt és a karaktereit. Hart zseniálisan titokzatos, ugyanakkor lírai regényíró. Némi képzelőerőre szüksége lesz az olvasónak.


A krimi egy kis Stephen King utánérzéssel íródott, kellően mocskos, sötét titkokat kiderítő nyomozás. A kriminek induló történet a felétől átvált teljes egészében megmagyarázhatatlan, az álmokon és a szellemeken keresztül közvetített, történelemből merítkező cselekményre. Lényegében a rabszolgaság szomorú történetére, valamint a rabszolgák és tulajdonosaik kapcsolatára alapozott családi dráma. Bár csupán egyetlen könyvét olvastam az amerikai szerzőnek, de ez most egy egészen más felépítésű krimi volt.


A nyomasztó családi múlt és misztikum jó arányban keveredik, izgalmas a történelmi háttér is, mégis picit túl szövevényes a többrétegű és nem kicsit nyomasztó cselekmény. Nem igazán vérfagyasztó krimi, hanem egy színes, történelmi mondanivalót is rejtő nyomozás története. Nincsenek hátborzongató részletek, de a szereplők gazdag jellemzése és finom pszichológiai leírása tökéletes. Megdöbbentő, fájdalmas, sötét történet, ami akár családregénynek is olvasható. Ez egy második rész, az előzmény magyarul 2009-ben Elveszett remény címmel jelent meg. Igaz, van számtalan visszautalás, olvasható önállóan is, hiszen az eltűnt lány sorsa itt már csak háttér.



Főhősünknek, Johnny Merrimonnak volt egy ikertestvére, Alyssa, aki bő tíz éve nyomtalanul eltűnt. Ez a család széteséséhez vezetett. Johnny magányos életet él az őseitől örökölt 6000 hektáron. Kicsit olyan érzésem volt, mintha az Ahol a folyami rákok énekelnek regény fiú változatát olvasnám, Kingesített, mágikus realizmussal alaposan nyakon öntve. Ott voltam Észak-Karolina vad mocsarában, éreztem és láttam ezt a mesés és különleges hátteret, amit éppen egy milliárdos akar megvásárolni. Magán vadászataira kisajátítana, de természetesen Johnny nem akarja eladni háromszoros áron sem. A vevőt különös körülmények között hamarosan holtan találják a mocsárban. A feszültség és a cselekmény végig meggyőző, John Hart tehetséges író. Nem csak évszázadokat, de műfajokat átívelő a történet.

Johnny egyetlen kapcsolata a normális élettel régi barátja, Jack Cross. A fiatal ügyvédre így most nagy szüksége lesz. Kölcsönösen számíthatnak egymásra, a gyerekkort idézi vissza egy erős barátságról mesél ez a szál, ahol Jack és Johnny felnőttkori életének részleteit ismerhetjük meg. Megrázó a sebezhetőségük, őszinte és mély kapcsolatuk most alapos próbatétel elé kerül. Hart sötét és kísérteties története baljós varázserővel párosul. Mit rejt a mocsár, mi folyik Hush Arborban, ebben az unalmas kisvárosban? Miért tűnnek el ott az emberek? A feszültség fokozatosan növekszik a történet előrehaladtával. A csodás borító jól illik a történethez, szép és kifejezően egyszerű.
Végül hogyan érnek össze a szálak, a régen eltűnt kislány sorsa milyen titkokat rejt még, arra a választ Hart meséje az utolsó lapokig tudja fokozni. Hangulatos, hidegrázós és kellően izgalmas. Tökéletesen sötét és meglepő az események sora. Aki szereti a misztikus thrillereket, annak merem ajánlani. Maradandó és különleges olvasásélményben lesz része.


ITT megvásárolhatod kedvezménnyel ezt a különleges krimit. 



John Hart: 1965-ben született amerikai író. Könyveit harminc nyelven a világ hetven országában adták ki. Számtalan díjjal elismert író. Idehaza eddig hét regénye jelent meg a General Press Kiadónál a Világsikerek sorozatban. Többek között A megváltás útján, Lenn a folyónál, A múlt fogságában fűződik a nevéhez.


General Press, Budapest, 2020
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524311 · Fordította: Tóth Bálint Péter

2020. szeptember 12., szombat

Nélkülem - Nélküled

Légrádi Gergely: Nélkülem - Nélküled 




                                                                                                       
"Nem áll meg az élet nélkülem. Nélkülem az én életem áll meg."











Szeretem az ilyenfajta szépirodalmat, ami könnyen olvasható, de komoly témáról szól. Megrendítő és elgondolkodtató történet, ami kegyetlen őszinteséggel feszeget kérdéseket. Mégis, nehéz erről a könyvről bármit írni. Számomra elsősorban rettentő ijesztő volt ez a felkavaró, megrázó és fájdalmas történet.


Maga a téma, az Alzheimer-kór, ráadásul korai formájában, ami a betegséghez képest egy fiatal, 40-es évei elején járó férfinél jelentkezik. Miklós sikeres és tehetséges üzletember, agilis, igazi munkamániás, erős és problémamegoldó, aki nem fél a kihívásoktól. A kétgyermekes családapa élete kerek, teljes, amikor váratlanul kitör rajta a betegség. Most azonban valami történt, valami elromlott, gondolatai megtévesztik, kihagy a memóriája. Néha eltéveszt neveket, helyeket, vagy éppen nem jut eszébe. Tény, hogy sokat dolgozik, egyre kimerültebb. Felesége Eszter, orvost javasol, ahová Miklós hosszú halogatás után elmegy. Ezzel indul az első történet, ahol a betegség lefolyását követhetjük végig.


Légrádi Gergely kisregénye rövidségével és stílusával üt, ettől hatásos. Az a félelmetes, hogy ez megtörténhet bárkivel, bármikor. Úgy tudtam, hogy az Alzheimer-kór csak idős embereket sújt, és lassú lefolyású betegségről van szó. Pedig ahogy kiderül a regényből nagyon nem így van. Elég keveset tudtam az Alzheimer-kórról, szerencsére nem kerültem még ezzel kapcsolatba, közvetlen közelemben nem akadt erre példa.

Miklós viszonylag gyorsan épül le a diagnózist követően, és döbbenetes olvasni, mi történik vele. Ahogyan igyekszik küzdeni, kapaszkodókat találni önmagához, a saját életéhez, emlékeihez. Ebben segítik a gyerekei rajzai, és naplót kezd írni önmagának. Mi maradt meg az életéből, az emlékeiből,
a gyerekei és a felesége arcából, egyáltalán mi igazán fontos az életben? Ennek az erős, fiatal, életerős problémamegoldó férfinek váratlanul összeomlik az élete. Kezdi elveszíteni az irányítást és a kontrollt a tettei, a gondolatai felett. Rá kell döbbennie, nem pótolhatatlan ő sem. Hiába hitte ezt eddig, tévúton járt. Már maga a betegség ténye, annak elfogadása is komoly feladat ilyen esetben. Ezzel kell szembenéznie Miklósnak és a családnak. Kell néha lassítani, megállni és örülni, élvezni azt, amit addig elértünk, de ezt anno Márai Sándor is megfogalmazta. Erre sajnos elég későn jön rá Miklós is.

A regény főleg Miklós szemszögéből mutatja be a dolgokat és elvétve, érintőlegesen foglalkozik más szereplők nézőpontjaival. Én ezt nem bántam. Eszter teszetoszasága elképesztő, mennyire nem tud mit kezdeni önmagával, a helyzettel, azt kezelni, a gyerekek felé kommunikálni. Érzésem szerint ő az a nő, aki mellől az erős és biztonságos támasz (Miklós) váratlanul kidől és erre ő nem tud a váratlan helyzethez alkalmazkodni. Se munkahelye, sem szülők a háttérben, barátok rég elkallódtak, idő nem jutott ápolni a kapcsolatokat. A legszomorúbb, hogy a saját életük is egymás mellett élés, nem igazán házasság már, bár a pénz és a gyerekek összetartják.


Ez a folyamatos testi-lelki pusztulás jól követhető végig Miklós betegségének lefolyásával, egy másik létbe. Nagyon erős, mai és emberi a történet, tényfeltáró és szívbemarkoló. Kiüresedett kapcsolatok, az elmúlás és a gyász feldolgozása sosem könnyű. Amikor a kezelések, gyógyszerek sem igazán segítenek, visszavonhatatlanul beindul az elme drámai hanyatlása. Tényszerű, túlzásoktól mentes, hatásvadász részletek nélkül megírt kisregény ez, ami Miklós sajnálatosan korai halálával zárul.


"Vajon milyen lehet, ha egyszer megmerevedik az idő? Mint egy fényképen. Nem megáll, hanem megmerevedik. A tér körvonalai eltűnnek, lelógnak a fényképről. Hol leszek én akkor? A fényképen? Vagy lelógok én is?"


Ilyen is ritkán van az irodalomban: a szerző a 2018-ban megjelent Nélkülem című kisregényt kibővíti ikerregénnyé. Továbbírja a történetet, a folytatása a Nélküled már a felmerült kérdésekre is ad némi választ. Hogyan lehet túlélni a veszteséget, van-e élet és milyen a halál után a családtagoknak? A hogyan tovább égető és fájó az itt maradtaknak. Sem Eszter, sem a gyerekek nem tudják igazán mit tartogat apa nélkül az élet. Eszter társkeresései is eleve halálra ítéltettek, szinte tragikomikusak. Munkát igyekszik találni, de ez sem egyszerű, túl rég nem dolgozott közösségben. A barátokra sem számíthat igazán. Plasztikus képekkel elevenedik meg a múlt. A fő bonyodalom itt Miklós előkerült naplója körül forog. Eszter a múltba ragadt, ott próbál válaszokat találni, mi és miért történt velük, a szerelmükkel. Bevallom ez a múltba való vájkálás szerintem egészen értelmetlen, amit a naplóval alakít is elég bohózatra vall... egyszerűen nem kell tudni mindig mindent. Ám ő makacsul válaszokat keres arra, ami rég elmúlt.

Az előkerült régi barátnő sokkal tisztábban látja a dolgokat. Lezárásnak ő teszi meg azt, amit Eszternek kellett volna... Nem neki írta Miklós a naplót, egy másik ember lelkében, titkaiban utólag kutakodni nem illő és nem is segít már. A gyerekek őszintesége nem meglepő, Eszter azonban nem lát és nem veszi észre a nyilvánvalót sem.. (a kislány újra elkezd bepisilni, de nem történik ez ügyben semmi, míg a fiú is folyamatosan apát emlegeti, szinte bezárkózik) Eszter önmaga foglya, az önsajnálatban tocsog. Kár. Persze értem, hogy nyomasztja a felelősség, hiszen ehhez nem volt hozzá szokva, ő neki kellene a problémákat most megoldani. Bízom benne, valahogy megtalálja
a helyét újra, már csak a gyerekek miatt is. A jelent kellene megélniük, nem kéne elkövetni ugyan
azt a hibát kétszer. Légrádi Gergely új kötete, az emberi létezésről, kapcsolatokról, emlékekről 
és a betegség okozta váratlan helyzetről mesél. Sűrű történet, számtalan problémával megírt mai emberi sors. A gyönyörű és kifejező borító jól visszaadja ezt a lelki vívódást, az új élet lehetőségét.

"A múlt már mindegy. Azzal már senki sem foglalkozik, abból már semmi sem épül. A jelen pedig nem más, mint egy pillanat, amely mindjárt múlttá lesz. Csak a jövő van."

ITT tudod kedvezménnyel megvásárolni a regényt!


Légrádi Gergely: (1975) ügyvéd, aki szabadidejében ír, olvas és kertészkedik, három gyermekes családapa.

Kötetei: Titokfa (2007), Szemben (2016), Nélkülem (2018) Napfénytető (2019).




Jaffa, Budapest, 2020
340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634753971 ·


Fotók: a Jaffa Kiadó fb oldala

2020. szeptember 9., szerda

Átkiáltani az őszbe

Hartay Csaba: Átkiáltani az őszbe



                                                                                                   

"Gondolsz néha a szívedre? Ott bent nyár van.
Dobog a mólón a lépted. Diókoppanás.
Amikor arra sem vagy, akkor is közeledsz.
Add a kezed, add a dióbelet. Veled, nélküled."



                                                                                         





Verseskötetet elemezni, véleményezni sosem könnyű. Talán az irodalom legintimebb, legszemélyesebb szövegei a versek. A költő belső gondolatainak legmélyére engedi be az olvasót, tárja ki a lemeztelenített lelkét. Hangulatok, érzések és érzelmek jönnek olvasva ezeket a csodás gyöngyszemeket. Itt van ez a kis kötet, csupán 88 oldal. Alig néhány óra alatt elolvasható, de nem érdemes sietni vele. Versekről van szó, érdemes elmélyülni, esetenként oda-vissza többször elolvasni őket. Rövidke kötet, mégis tartalmas, érzelmek kavalkádja hullámzik végig az olvasóban.
Már a borító is figyelmet kér, azonnal vonzza az olvasó szemeit ez a kiabálós rózsaszín háttér, egy kissé megolvadt, napon hagyott jégkrémmel.



Érzésem szerint egyféle összegzés, önmagunkba nézés ez a csokornyi vers. Vágyakról, veszteségekről, az idő múlékonyságáról. A férfikor nyara meghatározó az ember életében, a negyven határán illetve az átlépve. Érzékelve mennyire gyorsan elrohantak az igazán huncut kamasz-évek, majd a fiatal, erős és lendületes, de még bohém fiatalság korszaka után itt a megállapodott, beérkezett és némileg lecsendesedett igazi férfikor. Az élet nyara. Élvezzük ki ezt, tartson minél tovább a nyár, akár ezen versekkel is simogatva lelkünket.


Ezeknek a verseknek a sikere az egyszerűségükben rejlik. A költő öniróniája is fellelhető a sorok közt. Hartay Csaba sajátos stílusa és képeinek hangulata megfogja az olvasót, simán magáénak érezheti ezeket a verseket, tud azonosulni hangulatával, képeivel. Nem lesz nehéz dolga az olvasónak megfejteni, "mit üzen a költő"? Én valahogy így képzelem a költészetet a 21. században. Nem mellékesen több prózakötet után ez a 9. verseskötete a Szarvason élő alkotónak.


A nyár mindig a kedvenc évszakom volt, van benne valami gazdagság, ragyogás, egyféle szabadság. Mégis az idő haladtával az ősz kibontakozó szépsége, a szomorkás elmúlás melankóliája, harsogó, rengeteg színe maga a kiteljesedés. Az ősz észrevétlen közeledése akarva-akaratlan egyre többször megidézi a boldog gyerekkort és a múló fiatalságot. A jelent a múltunk meghatározza, abból él, táplálkozik. Bár céltudatosan megyünk előre, kell ez a visszatekintés is.

Ezek a versek nekem gyönyörűek. Életigenlőek és bölcsek. A tapasztalat valóban átértelmez dolgokat, életünk folyamatosan alakul, változik. A múló évek során felhalmozott élettapasztalat hol keserű csalódás, hol mézes dió. A negyvenes férfi belső érzéseit, a legszemélyesebb érzelmeit osztja meg az olvasóval Hartay Csaba. A világról, régi, de meghatározó emlékekről az idő óhatatlan múlásáról. Szinte mindet élveztem, eredeti, érdekes megfogalmazású, érthető versek remek nyelven íródtak. Letisztult őszintesége megkapó, jó volt olvasni őket. Az elmúlással viaskodó, lélektani hatása tapintható.
Minden költő versében van valami, ami az adott lelki állapotát tükrözi a költőnek. Bizonyára nem egyszerű az olvasóknak megfelelni, de úgy érzem, ezek a versek nem is azért íródtak. Szükség van, kellenek a versek ma is.

Ősszel az elmúlás, a halál ténye valahogy felerősödik az emberben, pedig ez már születésünk percétől ott van életünkben. Mégsem búsongó hangulatok jellemzőek a gyönyörű szóvirágokkal megtűzdelt sorokra. Gondolkodásra készteti az embert, hol vagyunk, hová tarunk, visszanézve honnan indultunk el. Ezt rögtön a nyitóvers az Álmom hetvenhét megállapítja.



"Nekem hetvenhét álmom akadt, mind
magányos, becsukott mese.
Múlt idők omladozó tornyai a távolban."


Nem mondanám, hogy az összes versért egyformán rajongtam, de azonosulni szinte mindegyikkel tudtam. Az előző kötet, a Fényképavar súlyos versei után ez léleksimogatóbb és érzékenyebb. Kiemelni legalább 10-15 verset tudnék, ami valamiért megfogott, belém égett. Ezek biztosan velem maradnak. A címadó is találó, kifejező, az én kedvenceim ezek voltak még: A japáncseresznye árnyékában, A nyár megmarad, Apró tüzeket hagyott rám a nyár, Diókoppanás, Egy lépcsőház melankóliája, Mélyül, Magánidő, Télben rekedt. Gyanítom, ha később leveszem és újraolvasom az adott hangulatom szűrőjén másik versek akadnak meg.


Az életünk korszakait, évszakait végigvezetik ezek a versek. Hartay Csaba prózájában tetten érhetőek az önéletrajzi elemek, nincs ez másképp a verseinél sem. A horgászó lakótelepi kamasztól eljutunk a megállapodott erős és tapasztalt férfiig. Aki már tudja, az élet valóban véges. Éljünk meg minden pillanatot, legyen számtalan jó és rossz emlék, és legyen örök nyár a szívünkben akkor is, ha az aranyló ősz után a tél hidege marja lelkünket. Mert ez így kerek.


"Az évszakokban ott a halál sérthetetlen fensége."



Kedvezménnyel ITT tudod megvásárolni a kiadótól! 


Hartay Csaba (Gyula, 1977. június 16.) magyar költő, író, blogger.
1977. június 16-án született Gyulán. Gyerekkorát Szarvason töltötte. 1996-ban érettségizett a szeghalmi Péter András Gimnáziumban. 2002-ben újságíró-korrektor szakképesítést szerzett Budapesten a Népszabadság Oktatási Központban. 2003 és 2005 között újságíróként dolgozott a Békés Megyei Hírlapnál. Tárcái, jegyzetei megjelentek a Népszabadságban is.

1997-ben jelent meg első verse a Sárkányfűben, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Verseit azóta többek közt a Kalligram, az Élet és Irodalom, a Népszabadság, az Alföld, a Bárka, a Prae, a Tiszatáj, a Műút, a Forrás, az Új Forrás, a Kortárs, a Palócföld, a Magyar Napló és az Irodalmi Jelen közölte. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek.




2005 óta családi vállalkozásban egy szarvasmarha telepen dolgozik. A szépirodalom mellett 2009 óta egy közkedvelt humorblogot is vezet Viharsarki kattintós címmel, amely 2010-ben kilencedik helyezett lett a HVG Goldenblog versenyén.

Első, önéletrajzi ihletésű regénye 2013-ban Lerepül a hülye fejetek címmel jelent meg. 2015-ben Nem boci! címmel jelent meg második regénye, majd ezt követte a Holtág, Rajongók voltunk, Köszönöm a befogadást! az Athenaeum Kiadó gondozásában.

2006-ban Körösök Gyöngye, 2015-ben Szarvas város kulturális életéért díjat, illetve Megyei Prima Díjat kapta meg.









Scolar, Budapest, 2020
88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635092260

2020. szeptember 7., hétfő

Elmentem világgá!

Földvári András: Elmentem világgá!  



                                                                                             


"Elgondolkodtam, milyen más fénytörésben látjuk mi a dolgokat a távolból. A nyugati ember szereti jobban tudni azt is, amiről fogalma sem lehet."









Szórakoztató, lebilincselően izgalmas kalandok sorát olvashatjuk Földvári András könyvében.
Utazni kaland és élmény, szélesíti a látókörünket, megismerhetünk egzotikus és különleges, távoli helyeket. Nem csak az utazás szerelmeseinek ajánlott elmerülni ebben a nem mindennapi világban, amit megismerhetünk ezekből a valós sztorikból. Betekintést kapunk a 80 történet segítségével a kontinenseken átívelő utazásokba, megismerjük azok hátterét.




A szerző stílusa könnyed, olvasmányos, megcsillan némi humor is. Érdekes világra nyit ajtót az olvasónak. András esetében nem csupán a munkája része volt az utazás, hanem szenvedély is. Minden egy kamaszkori utazással indult 1968-ban, amikor szüleivel Drezdába repültek. Ezután András elhatározta, ő repülőtereket fog gyűjteni. Így tudatosan választott munkát, lett 22 évesen a Malév dolgozója. 29 évet töltött el itt különböző pozíciókban, majd 6 évet a Brussels Airlines-nál, végül 8 évet a Turkish Airlines csapatánál, innen ment nyugdíjba. Földvári András nem csak álmodozott, munkája segítségével meg is valósította álmait. Ehhez az elképesztő utazási mániához egy malévos kollégájától 1997-ben ajándékba kapott könyv is sokat segített. A világ 100 építészeti csodája kötetből András már látott ezekből néhány látványosságot, de elhatározta, hogy az összeset végig látogatja.

Már a családalapítás is egy nyeremény repülőjeggyel indult. Ilyen leánykérésre lehetetlen nemet mondani. Eleinte kettesben a feleségével, majd a gyerekekkel utaztak, később barátok, kollégák voltak útitársai.
A legtöbb helyre szabadjeggyel jutott el, és persze olyan kapcsolatai voltak, hogy sokszor a szállás is
csupán néhány dollárba került. A repülés csodálója és szerelmeseként szívesen olvastam ezeket a repülős utazásokat. Vannak itt olyan különleges esetek, amiken jót szórakozhatunk, meghökkenünk vagy elgondolkozunk. András többek közt megfordult az Ördög torkába Türkmenisztánban, utazott kutyaszánon és strandolt Grönlandon. Átrepült a Golden Gate híd alatt helikopterrel, de olvashatjuk azt is, miért lett nemkívánatos személy Vanuatun. Szinte mindenütt találkozott magyarokkal. Különösen tetszett, hogy néhány negatív élmény is bekerült a négy részre osztott kötetbe. A rengeteg utazás persze veszélyhelyzetekkel is járt. Ezekről is mesél a könyvben. Megtudjuk, hová nem menne vissza, vagy mely helyek kedvesek a szívének. Ahogyan arról is olvashatunk,hogy a magyar csapat 1976-os montreáli olimpiai utazását is ő segítette, de számtalan hírességgel is utazott. Valóban sok színes és érdekes történet kapott helyet a kötetben.




A fejezeteket a magánélet, a gyerekkor élményei, emlékei színesítik. Kiderül, miért éppen Nagykőrös a világ közepe? A kötetben szereplő izgalmas úticélok közül nekem legjobban az izlandi vulkánok közti strandolás, a 66-os út bejárása vagy a Falkland-szigeteki kalandok tetszettek. A 80 történet számtalan kulturális és kulináris érdekességet is bemutat. Mesél arról, milyen is magyarnak lenni a világban. Szívmelengető volt olvasni Kőrösi Csoma Sándor sírhelyénél tett látogatásról, vagy éppen az afrikai kalandokat. Innen kiemelkedik még az Észak-Korea vagy Bangkok, Thaiföld és Tibet mozgalmas képeivel.


A világ rejtélyes és szórakoztató vagy éppen veszélyes titkait ismerhetjük meg személyes élményeiből. A légiforgalmi szakember átélte a 2004-es thaiföldi cunamit, elmeséli hogyan lehet tíz reptéren megfordulni egyetlen nap alatt, vagy azt, hogy kétszer lépett át a 2020-as évbe. Eddig 795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra. Neki életforma, lételeme az utazás. Földvári Andársról a Turkish Airlines készített egy megható marketing-videót is, amikor az ötszázadik repülőterén landolt 2016 májusában. IDE kattintva ezt meg is nézheted. Beszél angol, svéd, lengyel felsőfokon, német, orosz középfokon, francia, holland nyelveket alapfokon.



A magyar világutazó könyvét ITT tudod megvásárolni kedvezménnyel! 



XXI. Század, Budapest, 2020
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122988

2020. szeptember 6., vasárnap

Bloginterjú Bálint Erikával

Bloginterjú Bálint Erikával 




                                                                                           


"Az embernek néha el kell fogadnia a dolgokat úgy, ahogy vannak, különben bedilizik."







Bálint Erika eddig két regénnyel és novelláival aratott sikert. 2016 óta ír, témái az emberi kapcsolatok, helyüket kereső nők és férfiak állnak. Az élet hétköznapi hősei ők. Már első regénye  az Adj esélyt! címmel megjelent nagy figyelmet keltett, ahol egy házasság szétesése és a homoszexualitás volt a téma. Az elfogadás, a szeretet és gyűlölet párharca, az egyén boldogságvágya állt a nagyon is valós, mai történet középpontjában. Megkapóan hiteles, különleges karakterei az életből ismerőseink lehetnek. Második regénye A nap csókja tavaly került a boltokba, míg a harmadik megjelenés előtt áll. Írói pályakezdésről, férfi-nő kapcsolatokról, könyvekről beszélgettünk.


1: Voltál középiskolai tanár, népművelő, könyvtáros, majd író. Honnan jött ez a lehetőség, gondolat, hogy írj, ha jól tudom novellákkal kezdtél?


Nem készültem írónak lenni. Igaz, mindig szoros kapcsolatban voltam a könyvekkel, de sokáig csak mint olvasó. Aztán az életem egy pontján mégis írni kezdtem. Két év alatt számtalan novella és két regény született, mintha kinyílt volna egy csap, ami talán mindig is ott volt bennem, csak nem volt idő foglalkozni vele, éltem a hétköznapi életemet gyerekekkel, férjjel, családdal.

Maga a folyamat pedig, ahogy megszülettek az első novelláim, nagyon jellemző rám, mert bármi
újba fogok, először „tudományos” alapossággal körbejárom a témát. Az írással kapcsolatban is ez történt, az első „mesterem” Dr. Mezővári Gyula volt, nála írtam „záródolgozatként” azt a novellámat, ami később kötetben is megjelent, Könnycsepptörténet címmel. Aztán a jelenlegi kiadóm online írókurzusaira iratkoztam be, és mire befejeztem őket, kötetnyi rövidebb-hosszabb mininovella, stílusgyakorlat született. Tudom, sokan félnek attól, hogy ha elkezdenek ”írni tanulni”, akkor oda lesz az egyéni hangjuk.
Én másképp éreztem, valamennyi feladat nagyon inspiráló volt számomra, és épp hogy segítettek megtalálni a saját hangomat. Az rögtön kiderült, hogy nem a fantázia az erősségem, az írásaim sokkal inkább tapasztalatból táplálkoznak. Talán két oka van ennek, egyrészt az, hogy azok közé tartozom, akik először éltek, és csak utána kezdtek el írni, másrészt az, hogy alapvetően földhöz ragadt típus vagyok, sosem szerettem a meséket. Engem mindig a való világ érdekelt, erről írok a novelláimban és a regényeimben, és mivel oknyomozó típus vagyok, a történetek mögött mindig ott vannak a miértek, azok az érzelmi, indulati mozgatórugók, amik egy embert arra késztetnek, hogy megtegyen, vagy ne tegyen meg bizonyos dolgokat.


2: Könnyen találtál kiadót az első regényednek?

Amikor befejeztem az Adj esélyt!, elküldtem a Könyvmolyképző Kiadó Kéziratszervízébe, és
úgy alakult, hogy nemcsak véleményt kaptam róla, hanem a lektor kiadásra javasolta a regényt. Úgyhogy, ha innen nézzük, akkor könnyen, hiszen ma egy első könyvesnek, aki csak úgy előjön a semmiből, kevés esélye van nemhogy a megjelenésre, de arra is, hogy egyáltalán elolvassák a kéziratát. Szóval nekem szerencsém volt, és mostanra élvezhetem azt a kivételezett helyzetet, hogy egy kiadóhoz tartozom, az újabb regényeimet elküldhetem nekik, el fogják olvasni, és ha jónak találják, ki is fogják adni.

3: Mindkét könyvedben fontos és sarkalatos kérdések állnak a történetek középpontjában. Első könyvednél különösen bátor a témaválasztás. Ez hogyan alakult, mesélnél erről?

Bár látszólag eltérő témákat boncolgat a két regényem, hiszen az Adj esélyt! főhőse egy homoszexuális férfi, A Nap csókja pedig egy ötvenéves nőről szól, de mégis, mindketten ugyanazzal a lényeges problémával küzdenek, önmaguk elfogadásával. Ez egy hosszú és korántsem könnyű folyamat számukra, mert nehéz felvállalni az igazi énjüket, hiszen közben szembe kell menniük a neveltetésükkel, a társadalmi elvárásokkal, a helyesről és helytelenrő kialakult dogmatikus elképzelésekkel.

Amúgy azt gondolom, ez a fajta tehetetlenség nagyon hétköznapi emberi probléma, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül létezik, de az emberek negligálják, nem beszélnek róla, mert kényelmetlen érzés, mert el kéne hagyniuk a komfortzónájukat, helyette minden frusztrációjukat ráfogják a külvilágra, bűnbakokat keresnek a szűkebb és tágabb környezetükben, csak épp arra nem szánnak időt, hogy magukba nézzenek, vajon nem ők szúrtak-e el valamit, de nagyon. Ehhez persze kíméletlen őszinteségre van szükség, ami adott esetben gyötrelmes lehet, de én úgy gondolom, hogy a bánatból, a fájdalomból is lehet, sőt, kell is építkezni. Így aztán végül mindkét regényem hősei megtalálják a maguk útját, igaz, nincs abszolút happy end, de az élet már csak ilyen. Egyébként egyik történettel sem akartam ítélkezni, vagy bármelyik hősömnek igazat adni, csak bemutatni a magunk és mások elfogadásának egy lehetséges változatát, írni egy mai történetet, amelyben az olvasók magukra és a környező világra ismerhetnek, és amikor befejezik a könyvet, oda jutnak, hát igen, ezek a hősök is csak olyanok, mint én, ugyanazt akarják az élettől, még ha kicsit másképp élnek és gondolkodnak is. És ha megszületik bennük ez a fajta katarzis, már tettünk is egy lépést az elfogadás felé.


4.: A férfi-nő kapcsolatok, az elfogadás témája napjainkban elég ingatag terep. Te hogyan
látod ezt, tudunk elengedni, elfogadni, megbocsátani? Mi az ellaposodó kapcsolatok oka?

Én úgy gondolom, hogy az a bizonyos maeterlincki madár, a boldogság kék madara könnyen kirepül a kezeink közül – nemcsak a hétköznapi emberi viszonyainkban, vagy a párkapcsolatunkban, de a makro környezetünkben is –, ha időről időre nem tudjuk háttérbe tolni az önhitt, beképzelt egónkat, aki süketté tesz mások szavára, mert azt suttogja a fülünkbe, nálad van a bölcsek köve, neked van igazad, mindenki más téved; aki arra késztet minket, hogy ha más nincs, akkor a bőrszínünk, a vallásunk, a nemi identitásunk, vagy egyéb mondva csinált okok miatt tekintsük magunkat jobbnak
a többi embernél; aki megbénít, mert nem engedi, hogy leszálljunk a magas lóról, amikor pedig sokkal jobb lenne két lábbal a földön állni. Aki miatt nem tudunk elfogadni és megbocsátani, pedig kellene.

5: A történet van meg előbb, vagy egy karaktert találsz, amihez történetet írsz? Gomb vagy a
kabát, azaz hogyan írsz?


Ez egy nehéz kérdés. Direkt nem szoktam ezt végig gondolni, félek, ha rájönnék valami
szabályszerűségre, elkezdenék mereven ragaszkodni hozzá, és akkor eltűnne az a könnyedség, ahogy megszületik egy-egy regény ötlete. Persze a könnyedség azért költői túlzás, mert tulajdonképpen egy új kézirat megszületéséig épp az igényli a legtöbb időt, amíg végre leülök a gép elé, és elkezdem írni. Mégis könnyednek nevezem, mert nem szoktam görcsölni, inkább csak ízlelgetem azokat a kérdéseket és problémákat, amik épp foglalkoztatnak, aztán egyszer csak körvonalazódni kezd egy történet. És amikor már kész a regény, van eleje, közepe, vége, a szálak elvarrva, nincs benne logikai hiba, akkor jöhet az írásnak az a része, amit a legjobban szeretek, a karakterek, a leírások, a dialógusok, és úgy általában a nyelvezet finomítása.


6: Karaktereid valósak, a történetek életszerűek. Honnan merítesz? A férfi-nő kapcsolat a szeretet és megértés, a gyerekkor, azaz a múltunk hatása a jelenre, jellemzően ott vannak ezekben a regényekben. A sodródás és a média hatása életünkre szerinted hogyan alakítja sorsunkat?


Először is, örülök annak, amit az életszerűségről mondasz. Jó, ha így találod, és remélem sok olvasó is hasonlóan gondolja, hiszen ezek realista történetek, és ha a karakterek nem lennének hitelesek, ha papírfigurák tennének-vennének benne, egyszerűen pocsék lenne a könyv. A másik kérdés, hogy honnan merítek mindehhez inspirációt. Sokszor megkérdezik tőlem, igaz az, amit leírtál, veled történt? Lehetne éppen így is, mert vannak írók, akik a saját életüket, a személyes sorsukat tárják a nyilvánosság elé, de az én történeteim mindig fikciók. Az persze azért tagadhatatlan, hogy mégiscsak minden történetben ott van maga az író, mert az, ahogyan megír egy amúgy örök témát, például az általad is említett férfi-nő kapcsolatot, a gyerekkor hatását, vagy bármi mást, a módban, ahogy ezekben a történetekben kialakít egy karaktert vagy egy konfliktust, mindenképpen benne van ő, hiszen csak abból tud építkezni, amit lenyomatként megőrzött emberekről, eseményekről, érzésekről. Nyilván az én esetemben sincs ez másként, de azt biztosan állíthatom, hogy mire egy ilyen eltemetett, mondjuk úgy, tudattalan elem aktiválódik nálam az írás közben, például egy karakter kapcsán, már nincs neve, nem egy konkrét személy.

És hogy mit gondolok a média hatásáról? Nem sok jót. Csak szét kell nézni, hogyan rombolja
az egészséges értékítéletet, hogyan csinál erősen megkérdőjelezhető személyiségekből celebet, hogyan festi át az igazságot hazugsággá és fordítva, hogyan próbálja a romlottságot erkölcsként lenyomni a torkunkon, és úgy általában, és összefoglalva, milyen varázslattal kreál szemétre való ételekből ünnepien terített asztalt, az emberek meg gondolkodás nélkül, együgyű boldogsággal körül ülik, és jót lakomáznak, aztán meg csodálkoznak, mitől érzik olyan rosszul magukat.


7: Írás közben hogyan alakul a kézirat? Megmutatod leadás előtt valakinek?

Attól függ. Egy-egy rövidebb novellát elolvastatok a lányaimmal vagy a kedvesemmel, de egy készülő regénynél már túl nagy kérésnek érzem ezt. De beszélgetni gyakran beszélgetünk az aktuálisan alakuló kéziratról, és ez jó, mert sokszor kapok tőlük hasznos és okos észrevételeket.

8: Mind a két könyvet jól fogadták az olvasók. Tartottál a kritikai visszajelzésektől?

Bár a témák a nőket állítják a középpontba, de bizonyára akad férfi olvasód is. Nem tartottam a kritikai megjegyzésektől, egészen addig, míg meg nem tudtam, milyen érzés egy negatív véleményt olvasni. Most már tudom. Rossz. De idővel hozzá szokik ehhez az ember, és hozzá is kell szoknia, mert az író-olvasó kapcsolat pont olyan, mint az összes egyéb kommunikációs szituáció. Az író el akar valamit mondani, de az információs csatornában zavar keletkezhet, nem jut át az üzenet, vagy nem az jut át, aminek kellene, vagy az olvasót egyszerűen idegesíti, vagy nem érdekli a téma. És ezen kár búslakodni, arról nem is beszélve, hogy a legrosszabb kritikában is lehet valami megszívlelendő.

És ha már a kritikáról beszélünk, néha elgondolkodom azon, hogy ma Magyarországon az irodalomkritika szinte egyáltalán nem foglalkozik az ún middle brow irodalommal, így én, és a hozzám hasonló többi író, csak a Molyon, vagy esetleg bloggerektől kap visszajelzést a könyvéről. Ezek azonban az esetek jelentős többségében leginkább érzelmi alapú megközelítések, például: nem tetszett, mert egyik hőst sem tudtam megszeretni; miért nem írt az író többet erről vagy arról a szereplőről; miért nem lett happy end a vége és hasonlók. Aztán meg felteszem magamnak a kérdést, változna-e valami, ha úgynevezett szakmai kritikát is kapnék? Hát nem az olvasó mondja ki úgyis a végső szót?


9: Jelenleg min dolgozol, mikorra várható a következő könyved?

Van egy kész kéziratom a kiadónál, Tested melege a címe. A főhőse egy, a világban helyét kereső, harminchét éves férfi, akinek az élete csupa tagadószó, semmi, nem, nincs, soha.
De lehet-e mindig mindent tagadni, minden elől elfutni? Hosszú utat jár be, míg felismeri, romokon nem nő virág, és akkor felteszi magának a kérdést, merre tovább? Még nem tudom, lesz-e belőle könyv, és mikor fog pontosan megjelenni, de már dolgozom az új kéziraton, a munkacíme Ki szelet vet. Ez egy több szólamú történet az odaadásról és az önzésről, amiben a két főhős, Zita és Andor meséli el, hogyan lett dráma abból, ami valaha látszólag nagy szerelemnek indult.

10: Neked mely könyvek voltak meghatározóak olvasmányaidból?

Ez is nehéz kérdés. Otthon nekünk rengeteg könyvünk volt, többek között az akkor divatos
sorozatok, Milliók Könyve, A világirodalom remekei, Magyar Klasszikusok, ilyenek. Ezt csak azért fontos megemlíteni, mert emiatt csupa jó könyvön nőttem fel, úgyhogy nehéz csak egyre azt mondani, na, ez meghatározó volt. Inkább úgy fogalmaznék, együtt voltak azok, hiszen kialakítottak bennem egyfajta olvasói ízlést, másrészt, és nem utolsó sorban, mindegyik hozzátett valamit ahhoz, ahogyan mára az emberekre, a környező világra, és benne magamra nézek. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy csak úgynevezett szépirodalmat olvasok, egyébként nem is tudom, hogy a kortársak esetében milyen alapon történik a besorolás itthon, vagy a világban. Amit elkezdek és tetszik azt végigolvasom, de van olyan is, amit leteszek, pont azzal az indokkal, amivel az egyik olvasóm A Nap csókját, „hát, ezt nem nekem írták.”




További sikereket, köszönöm az interjút! Erika két regénye a színes linkre kattintva megrendelhető, egyik novelláját A vizes palack címmel ITT olvashatjátok.