Végállomás Budapest

Dacia Maraini: Végállomás Budapest 



                                                                             














Félelmetes és felemelő történet bontakozik ki a lapokon. Egy szeretetteljes, gyermekkori barátságról, szerelemről, a modern történelem katasztrofális útját. Izgalmas és érdekes az Európán belüli utazás, amit a lélek mélységeinek kutatása árnyal. Az utazás eszköze a vonat kiváló jelkép arra, hogy letérni lehetetlen. Az emberi kiszolgáltatottság a történelem viharaiban olyan valós és fájdalmas meséje, amihez a hit és a szeretet éltető ereje ad támaszt.




Főhősnőnk Amara, a fiatal újságírónő, akit elkísérhetünk erre az utazásra. Szerkesztője Kelet-Európába küldi, hogy tudósítson a vasfüggöny túloldalára került országok helyzetétől, az ott élők mindennapjairól. A vonaton, amely Ausztria, Csehszlovákia, majd Lengyelországba viszi Amarát, megismer egy "gazella mintás pulóveres" férfit, ő lesz a társa, segítője ebben az utazásban.

Dacia Maraini kalandos történetében megelevenedik a háború utáni sokkból lassan magához térő Európa. A háború okozta sajgó kegyetlenség, a nácik gonoszsága, a szovjetek erőszakos önkénye az emberi őrület érzését remekül ábrázoló történelem képei valós és fájóan igazak. Ezek elevenednek meg az olvasó előtt. Érezhető a hidegháború szaga, amely a nyugati országokat a keleti országoktól elválasztó falakkal, szögesdrótokkal és fegyveres katonákkal zárja el. Az erőszakosan fenntartott hatalom, ami a tömegeket irányítja és manipulálja igazából értelmetlen.

Ezeket a komor képeket jól oldja az írónő lírája. Ami inspirálja még a nőt, az a kudarcba fulladt házassága. Így mindenáron nyomára akar bukkanni kamaszkori szerelmének. A gondtalan, békés gyermekkor képei közül a cseresznyefa emelkedik ki. A két repülni vágyó gyerek szoros barátsága szimbólikus lehet a szabadságvágyra. A kisgyerek Amara és a zsidó barátja, Emanuele emlékei a levelekből bontakozik ki. A sors elszakította ugyan őket egymástól, ezért igyekszik megtalálni régi barátját Amara. Ez ugyan ellent mondd minden logikának és optimista elvárásnak. Emanuele levelekben számolt be Amarának a sorsa alakulásáról. Az utolsó levél 1944-ben, a łódzi gettóból érkezett. Amara úgy sejti, hogy a fiút az auschwitzi haláltáborba hurcolták.


A felnőtt Amara elindul, meglátogatja az Auschwitz-i tábort. Dacia Maraini tökéletesen leírja, hogy mi történt ebben a táborban. Megelevenedik az emberi brutalitás. Ennek mélységeiről, valamint a szabadságba és megbocsátásba vetett hit éltető erejéről olvashatunk. A történelem kegyetlen forgószéle nem kímélt senkit. Amara, egy erős női karakter, bátor nő, aki szembesül mindazzal, ami romlott volt ebben a korszakban.

Az olvasó előtt kibontakozik egy olyan szerelem, amelyet a legnagyobb sötétség sem tud kioltani. Lelkében ápolja, élteti ezt a szép érzést Emanuel leveleivel. A holokauszt őrülete mellé mint könyv a könyvben alakulnak ki a budapesti események. Megjelennek az orosz tankok, itt már 1956-ban járunk. Az 1956-os Európa, a hideg háború lélekölő sötét képei kifejezőek és hatásosak.

A szabadság iránti törekvés csúfos képei ismerősek és szomorúak számunkra. A szovjetek elleni lázadás gyorsan hull a mélybe. Nem csak az ifjúság minden illúziójának elvesztése ez. Firenze, Bécs, Auschwitz és Budapest adja a hátteret a regénynek. Olvashatjuk egy olyan naplónak, amely bemutatja egy család létezésének utolsó nyomait. A váltakozó idősíkokon játszódó lenyűgöző történet titkokról, rasszizmusról, családi összetartozásról és az idő múlásával is dacoló szeretetről mesél.

Dacia Maraini: 1936. november 13-án született Fiesolában, olasz író.

Művészcsaládból származik, Maraini családja 1938-ban Japánba költözött az olasz fasizmus elől. A háború után a család visszatért Olaszországba, és Szicíliában telepedett le. 1962-1983 között Alberto Moravia felesége volt.




Jaffa, Budapest, 2019

416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634751397 · Fordította: Lukácsi Margit