A tizedik kör

Jodi Picoult: A tizedik kör 





                                                                                           



"El lehet csípni azt a pillanatot, amikor az életünk elkezd darabjaira hullni?"







Még nem éreztem ennyire nehéznek egyetlen Jodi Picoult könyv értékelését sem az eddig olvasottakból. Magam is meglepődtem, ugyanis ez volt a tizenhatodik olvasásom tőle. Alapból, ha nem is ez a legjobb Jodi-könyv, simán a jók közt a helye. Tekintve, hogy eredetileg az életmű 2006-os darabja, éppen egy évvel az egyik - szerintem - legjobb és legerősebb könyve a Tizenkilenc perc előtt került a boltokba. Egy biztos: rengeteg érzelmet megmozgatott, elgondolkodtatott most is. Lányos apaként olvasva hatásos és meghökkentő volt. Tetszett, hogy az apa-lánya kapcsolat került alaposabb bemutatásra.



Maga a téma sajnálatosan aktuális, mai és súlyos, drámai módon tálalva. Ami kicsit sem meglepő ismerve az írónő munkásságát. A kötet központi témája egy nemi erőszak. Mellé bepillanthatunk a tinédzser lány lelkének bonyolultságába. Jodi igen termékeny szerző, sok olyan regényt írt, ami meghatározó olvasmányélmény volt. Tetszett ismét ez a bátor témaválasztása, ami megrázó és elgondolkodtató, apaként néhol bizony sokkoló. Mindezt olvasmányosan, szórakoztatóan tálalja. Úgy a történet feléig itt is esély volt, arra, hogy kiemelkedő regényt kapok. Nem is értettem a viszonylag fanyalgó véleményeket. A hibákról később.


A tizedik kör egy utalás Dante Isteni színjátékára. Dante úgy vélte, hogy a pokolnak kilenc köre van. (mi pedig abban élünk), mindegyik a bűn fokozatait mutatja. Picoult hozzáadott ehhez egy tizedik kört, azok számára, akik hazudnak önmaguknak. A földi pokol témáját hangsúlyozza az anya, Laura Stone munkája is. Ő előadást tart a klasszikusokról, különösen a Dante-ról. Picoult többször erre utal, a pokol, mint egy metaforája Daniel és Trixie életének. Trixi nem lett szimpatikus, sőt! Egyik legnagyobb problémám éppen ő volt. Amit TUDATOSAN véghez vitt, alig tizennégy évesen... számomra gáz volt, hihetetlenül hiteltelen. Aljas és számító kis ribanc, aki amúgy gyerek a javából! Legalábbis apu szerint, aki nem veszi észre a lány titkait, és azt, hogy felnőtt. Legalábbis testileg... Talán, ha legalább tizenhat lett volna... ez is bizonyára hozzá járul a történet zavaros részeihez. Trixi még egy bizonytalan, félős gyerek, aki megrémül, de csak a történtek UTÁN! Persze, melyik kamasz gondolkodik előre, méri fel a tetteinek súlyát, annak következményeit? Ami valóban ijesztővé vált.


Az alap történet szerint Trixit megerőszakolja a volt barátja egy buli után. Már a buli körülményei is sokkolóak, nem csupán az alkohol és a drog jelenléte miatt! Ne felejtsük el, tizennégy évesek...
Trixi kiábrándító módon viselkedik, egyre több olyan dolog derül ki, ami erősen árnyalja az eseményeket. KI az igazi áldozat? Ő vagy a tizenhét éves fiú, Jason? Akit minden áron vissza akart szerezni, és nem riadt vissza ezért szó szerint bármit megtenni? Na, az ilyen lányoktól (nőktől) mentsen meg az Isten minden pasit! Apuci pici lánykájáról egyre több félelmetes dolog derül ki, ami Jason sorsára drámai módon hat. Itt jött a második gondom: a fiú gondolatairól, a felmerülő félelmeiről alig, a szüleinek fájdalmáról semmit nem szólt a történet, csak és kizárólag "szegény kis Trixi" oldaláról ismerhettük meg az eseményeket. Mellesleg, a fiúkra is nagyon kellene vigyáznunk, felhívni a figyelmüket az ilyen esetekre. Van tehát egy nemi erőszak (?) és lesz a gyilkosság, ez a fő szál, ám a történet valóban betekintést ad az apa és a lánya, valamint a férj és a feleség közötti kapcsolatról is.


Trixi, miután megtörtént a baj, elmenekül Alaszkába! Jó megoldás... Fussunk világgá a felelősség elől, ezzel aztán megoldunk mindent: "jajj, apa, én nem ezt akartam"! Tényleg mindent megtesznek a szülők a gyerekeikért? Talán nem utána kéne pszichológus, terapeuta, ELŐTTE kellene mesélni a dolgokról, felkészíteni őket a tetteik KÖVETKEZMÉNYEIRE! Na és a vége, elég összecsapott lett szerintem. Jodi pár mondattal elintézi a valódi tettest, ami megint elég váratlan, de leginkább hihetetlen nekem.


Egy kicsit sok volt egyszerre az erőszak, szülő-gyerek kapcsolat mellé az apa homályos múltja, néhol kifejezetten zavarónak éreztem. Tény, hogy érdekes az alaszkai indiánok nehéz sorsa, ahol apu felnőtt egyedüli fehér emberként. Persze lesz, kapunk magyarázatot, érezhetően várható, összeérnek a szálak. Ez a háttér az Egyszerű igazság-ban jobban sikerült. Trixie drámai kirohanásai, nekem sok esetben inkább tűntek naiv, gyerekes hisztinek.

A regényt egy képregény teszi szemléletessé, mivel apu képregényeket rajzol, grafikus. Eredeti ötlet, Dante Pokla itt van a földön, mi teremtjük saját életünkből. Tetszett még a házasságon belüli és kívüli viszonyok ábrázolása, Daniel és Laura életének, érzéseinek bemutatása. Ugyanakkor a nyomozó életének tragédiája talán még hangsúlyosabbá tette a szülői figyelem hiányát. Azaz: hogyan neveljünk lehetőleg egészséges lelkületű és gondolkodású, felelősséggel bíró felnőttet a tündéri, aranyos pici lánykából? Nem foghatjuk állandóan a kezüket, el kell engedni őket. Tudva azt, hogy számíthatnak ránk, de a tetteik után a felelősséget már nekik kell vállalniuk. Erre kellene megtanítani a gyerekeinket, IDŐBEN. Az is egy fontos kérdése a történetnek: mennyire ismerjük jól a saját gyerekünket? Az én lányom nem olyan... vagy mégis?

Azt kell mondjam, Picoult a lehető legjobb módon foglalkozik ezzel a kényes témával.











Eredeti mű: Jodi Picoult: The Tenth Circle

Eredeti megjelenés éve: 2006
Athenaeum, Budapest, 2018
400 oldal · ISBN: 9789632937526 Fordította: Babits Péter