A halaknak nincs lábuk

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk 





                                                         




"Keflavíkban három égtáj létezik: a szél, a tenger és az örökkévalóság"





Egy átgondolt meditáció az életről a regény története.
"De mit lehet tenni azzal az élettel, ami egyáltalán nem szánalmas, nem értelmetlen, mégis hirtelen és teljesen váratlanul zsákutcába torkollik?"


Ha nem tudsz semmit, vagy csak keveset Izlandról, de érdekel és kíváncsi vagy, akkor ezt az intenzív, érzelmes, mégis finoman lírai regényt olvasva megismerheted az ott élők lelkét, gondolataikat, viszonyukat önmagukhoz és egymáshoz, a természethez. Ízelítőt kapsz ebből, egy szelet Izland ez, ami a szívig hatol. Miért olyan nehéz a boldogságot megtalálni, megtartani? Az elfogadás és a szeretet egymás iránt hogyan tud megvalósulni, mi módon segíthet az élet harcait túlélni? Poétikus próza, amely megnyugtató, hogy a hibáinkat vállalva lehetünk boldogok. Puha meleg takaró ez a regény a lelkünknek. Olyan volt az olvasás hatása, hogy az léleksimogatóan szép, már az első oldalaktól rögtön rabul ejti az olvasó érzelmeit. Amint a sötét skandináv költészet fájdalmas drámaisága és a szeretet keveredése hat a lelkünkre a történet belénk ivódik, bekúszik a bőrünk alá és velünk marad. Igazi élmény volt elmerülni, megismerni ezt a különleges kalandot Izlandon.


"Néha keressük a fájdalmat. A gyötrelmet. És belevájunk a sebeinkbe."



Maga a történet a sötét és távoli Izlandon játszódik, egyetlen nap eseménye, ez bárhol megeshetne. Helyszín a Keflavík nevű kisvároska, ahol halászatból élnek az emberek. Itt, ebben a halászvárosban nőtt fel főhősünk Ari ide érkezik vissza, egyenesen Koppenhágából. Ari költő és könyvkiadó, éppen túl van a válásán, élete szétesett, a boldog család képe vágy és illúzió lett. A történet hol napjainkban játszódik, hol a régi gyermekkor, a hetvenes-nyolcvanas évek idéződnek meg. Ari több ifjú kori csalódásával ismerkedhetünk meg. Megismerhetjük az apját, akivel sosem találta meg igazán a közös hangot, és az indokot, amiért hazahívta fiát. Ari édesanyját korán elvesztette, ez kap jelentős hangsúlyt, ahogyan nagyszülei sorsa, Oddur és Margrét élete is több fordulatot, drámát és vágyat hordoz magában. Talán ez a szál volt a leginkább szívemnek kedves a regényben.

Megismerjük közben Izland történelmének jó száz évét, az események hatásait, amik mély nyomot hagytak Ari lelkében. Vágy és szerelem, öröm és bánat váltakozik a lapokon, ahogy az élet ott is adja magát. Ahol már nincsenek szavak, ott megértés sem lehet. A nyugodt és lassú, már-már egyhangúságot a meg nem értés képei törik meg. Ahogyan a tenger sós, hideg hullámai csapkodnak az életükben, úgy érzi az olvasó az izlandi hideget. Az pedig a szeretetben, szerelemben, boldogságban tudna feloldódni. Mindezt a férfikönnyek, ábrándok és álmok lengik be a képzelet szárnyán. A lét kérdései, kihagyott lehetőségekkel, elmulasztott ölelésekkel, avagy hogyan tesszük önmagunkat boldogtalanná. Költőien szép, igényes és kifejező képekkel megírt regény.  Valójában sokat tudunk, de nem értünk semmit az életből, vagy csak már későn ismerjük fel a lehetőségeinket. Férfivá a tenger tesz, a természet közelsége, ami fontos eleme a történetnek.

"Oddur mindig barátjaként és lelki társaként emlegette a tengert."



Keflavik egy olyan város, amelyet Izland legzordabb, legsötétebb helyének hívnak, fekete láva mezők veszik körül. A megélhetés túlélés, nehéz. Aki innen elmegy, az nem tér vissza. Ari mégis kénytelen apja hívására visszamenni és szembe nézni a múlt árnyaival. Ki vagyunk igazán és kik akarunk lenni? Mindezek mellett arra is választ kapunk, mi köze van ezekhez Tito szívének?

A regény egy család sorát követi a 20. század elejétől napjainkig. Ez azoknak az embereknek a története, akik szeretik egymást, és mégis szenvednek, akik keresik egymást és a boldogságot. Egy emberi mese a fájdalomról és veszteségről, a barátság erejéről és az erőszakról, a halálról, ami mindenkit elér. Persze mesél a halakkal teli tengerről, az amerikai árukkal teli hajókról és egy amerikai katonai bázisról. Közben szól a Beatles és a Pink Floyd, kapunk egy kis keleti napsütést és megjelennek a sötét napok is. A szemléletesen szép költői képek, emelkedett hangulat, filozofikus írásmód és a különös cím emlékezetes olvasmányélményt ad. A fordítót minden elismerés megilleti.


A fagyos észak írójától ez a regény számomra az év egyik legjobb meglepetése volt. Jón Kalman Stefánsson kötetének megismerése kivételes élményt adott, ami sokáig velem marad. Ahogy az író a történet három szálából mesterien kanyarít egy remek balladát, igazi családi-sagát (a nagyapa meséje, Ari ifjúsága és Izlandra való visszatérése) elképesztően bánik a szavakkal. Öröm volt olvasni Stefánsson regényének lírai sorait, amelyek rabul ejtik az olvasó lelkét. A 2017-ben Man Booker-díjra jelölt szerzővel az áprilisi könyvfesztiválon találkozhat a közönség.

KÖNYVBEMUTATÓ a szerzővel, a Könyvfesztiválon (2018.04.22-én 14 órától, Millenáris, Osztovits Levente terem)


"Aki szeretni akarja Izlandot, annak néha el kell hagynia."

Jón Kalman Stefánsson 1963. december 17-én született Reykjavíkban. 12 éves korában Keflavíkba költözött, ott élt 1986-ig. Dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, egy nyarat rendőrként a keflavíki reptéren, később pedig középiskolai irodalomtanár és könyvtáros lett. Első verseskötete 1988-ban jelent meg, novellákat és regényeket ír. Háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben. Himnaríki og helvíti (Menny és pokol)-trilógiáját tucatnyi nyelvre fordították le.









Typotex, Budapest, 2017
350 oldal · ISBN: 9789632798875 · Fordította: Patat Bence