Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban "Igen, győztünk, de milyen áron? Milyen rettenetes áron?!"
Szvetlana Alekszijevics első könyve a Nők a tűzvonalban most először jelent meg magyarul teljes terjedelmében. Ugyanis az 1988-ban kiadott a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadónál megjelent A háború nem asszonyi dolog regényből akkor, 350 oldal egyszerűen kimaradt... Az újrafordított, immár teljes regény a Helikon Kiadó gondozásában került a boltokba.
2015-ben a belarusz irodalom fontos alakja, a tényíró Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat. Alekszijevics egész munkásságát végigkíséri a II. világháború. Kiválóan pontos, megrázó és tényszerű krónikák ezek a ma emberének.
Alekszijevics negyven évvel a háború befejezése után kezdte el megkeresni az interjúalanyait, akik akkorra már nagymamák, vagy a háború után egyedül maradt idős asszonyok lettek. Még mindig magukon viselték a háború bélyegét, hordozták lelki sebeiket. Lányok, asszonyok vallanak leplezetlenül a „nagy honvédő háborúban” eltöltött éveikről, az átélt, megélt drámájukról. Ami ott velük történt felfoghatatlan. Elhívatottságuk és bátor kitartásuk több mint embert próbáló volt. Nehéz lenne kiemelni a történetekből bármit, ezt olvasni kell. Leginkább vezető politikusainknak adnám oda olvasásra, ajánlanám figyelmükbe...
16-17 éves lányok, akik idősebbnek hazudták magukat, hogy harcba szállhassanak
a hazájukért. Lemondva minden lehetőségről, hogy nők tudjanak maradni. Elképesztő ez a tettvágy, ami az orosz nőkben munkálkodott. Ott és akkor, amikor már a férfiak sem bírták, elfogytak. Az emberi tűrőképesség határait túllépve, akár több számmal nagyobb bakancsban, egyenruhában, a kopaszra nyírt hajjal emlékeznek a harcok iszonytató kegyetlenségére. Alekszijevics nem a háborút akarta bemutatni, hanem az embert a háborúban. Mitől más a „nők háborújának” színe, illata? Érzelmeket felkorbácsoló, sírva olvasós történelem ez. Mert ki is csinálta ezt az egészet? Mi. Mi emberek tettük ezt egymással, tesszük ma is. Kivételesen erős lányok, asszonyok, sorsok ezek. Ez itt nem a hivatalos verzió. Ez a durván igaz valóság. Történelem test és emberközelből. Kegyetlen őszinteséggel, lélekbe markoló, fájdalmas és letaglózó, de el kell olvasni.
"Ne vájkáljon a lelkemben. Írjon arról, amiről a többiek, a kitüntetéseimről…"
Valóban szörnyű a háború minden perce, az emlékezés is, de még szörnyűbb, ha nem emlékezel.
Az emberi gonoszság, úgy érzem, valóban végtelen. Már nem lehet felfogni csak történelemként. Van-e élet, és ha igen, vajon milyen a győzelem napja után? Hogyan lehet visszailleszkedni, lehet egyáltalán ott folytatni, ahol abba maradt az élet? Hogyan tovább? Nehéz kérdésekre kapunk választ. Elgondolkodtató, megrázó és sajnos ismétlődés is fenyegeti a világot.
Jó lenne erre is gondolni. Több száz asszony emlékezett vissza, mesélte az átélteket az írónőnek, aki hét éven át gyűjtötte az anyagot könyvéhez. A regény nők monológjaiból áll, akik a háború kegyetlenségéről, a nők szerepéről és az átélt szenvedéseiről beszélnek. Ahogyan a rendes napi életbe való visszailleszkedés is komoly traumákat hordoz magában, a győzelem után.
"Sajnálom azokat, akik elolvassák ezt a könyvet, de azokat is, akik nem…”
Szvetlana Alekszijevics
A fehérorosz írónő 1948. május 31-én született az ukrajnai Sztanyiszlavban. Iskolái elvégzése után újságíró lett.
A Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt 2000-ben elhagyta Fehéroroszországot. Az International Cities of Refuge Network szervezet menedéket ajánlott neki és a következő évtizedben élt Párizsban, Göteborgban és Berlinben. 2011-ben visszaköltözött Minszkbe. Több rangos nemzetközi díjat nyert a Nobel-díj előtt, amit az indoklás szerint: „Többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet" kapta meg az elismerést. Magyarországon eddig három kötete jelent meg.
További érdekességek az írónő honlapján:
http://alexievich.info/
Eredeti megjelenés éve: 1985
Helikon, Budapest, 2016
484 oldal · ISBN: 9789632277967 · Fordította: Földeák Iván
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése