Holtág

Hartay Csaba: Holtág 




                                                                                       







"Annyi minden történt velem mostanában, hogy szerintem én már majdhogynem felnőtt vagyok. A papa tutira nekem adna igazat ebben."






Hartay Csaba harmadik prózakötete számomra az év egyik legerősebb és legőszintébb írása. Meglepett, letaglózott és meghatott, mennyi szín és érzelem van ebben a könyvben. Igazi gyöngyszem az Athenaeum Kiadó kínálatában.


Az unoka, a tizenegy éves Olivér és Papa férfibarátsága, összetartozása az életről mesél.
Olivér emlékeiből bontakozik ki a regény, ő a mesélőnk. Az érzékeny kisfiú eszmélését a felnőttek világára, a nagybetűs életre való felkészítését a Papával töltött idő adja. Valódi kalandok ezek.
Ő az egyedüli férfi a családban a Mama és Anya mellett. Ő terelgeti, nevelgeti unokáját bölcsességeivel, humorral és szeretettel. A nyitó jelenet is hol máshol, mint a Holtág partján, horgászás közben mutatja a két főhősünket. Mert hősök ők, az élet hősei. Papa megkeseredett, megfárad küzdelme az élet után, Olivér pedig az élet felfedezésével, megismerésével küzd. Papa humora és a kamaszodó kisgyerek gondolatai eredeti és vidám színt hoznak a történetbe. A figurák valósak, élnek és szerethetőek. Mama zsörtölődései és Anya állandó féltése, aggódásai is pontos képet adnak a családon belüli viszonyokról. Kiderülnek régi titkok, amikről eddig Olivér sem tudott. A kisfiú felfedezései, a régi levelek olvasása segít neki eligazodni a felnőttek világában, jobban megismerni szeretteit.

A vidéki család történetét az élet írta, ettől hat és működik már az első pillanattól. Rögtön megszeretjük és magunk előtt látjuk a figurákat, akik valós, igazi hús-vér alakjai az életnek. Beránt
és nem enged a történet, visz magával. Hartay írói eszközei minden manír nélkül, érezhetően őszintén mesélnek a szeretetről és összetartozásról. Nagyaparegény, igazi NAGY regény, ez a kis könyvecske. Szép és szerethető hangon elmesélt történet, kicsit mindenkié lehet, úgy érzem.



Bevallom, régen nem találkoztam ennyire szép történettel, ami erősen hatott volna rám. Elszoruló torokkal olvastam Papa küzdelmeiről, az életben maradásért. Olivér ragaszkodó vágyát, ahogyan próbálja a Papa helyzetét elfogadni, bár végig feloldást, megoldást keres a számára.

HA visszamehetnénk az időben... ugye. Sajnos erre nincs módunk. Ezt Olivér is tudja, de mégis eljátszik a gondolattal, csupán azért, hogy a Papa még vele maradhasson. Amire már nincs lehetőség, mert súlyos tüdőbeteg, elcigarettázta
a tüdejét. 65 éves, nem öreg, mégis Odorics doki szerint, legalább már 85 évesek a szervei. Nem is beszélve az élete során elfogyasztott alkoholról. Remény ugyan mindig van, mert hinni és bízni kell. A zsebbe csúsztatott pénz is jól jön, a nővéreknek is. Ezeket is pontosan látja, érzékeli Olivér. Kórházi helyzetkép Magyarországról, időtlenül.

Erős szöveg, garantáltam mély nyomot hagy az olvasóiban. Életről, elmúlásról, összetartozásról olvashatunk. Papa meséi, visszaemlékezései a saját gyerekkorára, az öreg csősz meséje felrajzol egy elmúlt világot. Mire másra emlékezne, hová is menekülne ő is a valóság elől, mint a gyerekkor szabadságába. Olivér áhítattal hallgatja szavait.
Amikor már a kórházi rémálom, a látogatások kiábrándító valóságáról olvashatunk, már érezhetően közel a vég. A kisfiú számára ezt feldolgozni, elengedni a Papát nem egyszerű, ahogyan a felnőtteknek sem. A Julcsi összefogja a haját rész pedig szívszorító, líraian megható és megrázó. Végre egy magyar kortárs, akit nem kell megfejteni, szórakoztat és elgondolkodtat egyszerű eszközeivel "csak" elmesél egy történetet, ami mindenkié lehet.


Úgy vélem, ezt a történetet magáénak érezheti minden olvasó. lehet, sebeket tép fel, ahogyan
bennem is. Ettől szép, működik. Előttem az élet, erre készül Olivér, számára még most nyílik meg
az élet, ami Papa számára zárul.
A közös emlékek, a horgászat a Holtág partján a természetközeliség adja a végső elengedést is.
Hol másutt találna nyugalomra Papa? A gyerekkori jó barátja felbukkanása mellett Odorics doki alakja is ott van mindenütt: nem csak a kórházban, de a kocsmában, majd az utolsó pillanatban, mint valami modern Hádész jön motorcsónakjával Papáért. Kifejező cím a Holtág.

Tetszett a lezárás is. Papa ugyan elment, de itt él, itt van Olivér emlékeiben, amikor öt évvel később a kamaszodó fiú emlékeibe merül. Az elmúlás elkerülhetetlen, fájó, ám a szeretet győzedelmeskedik felette. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne a gyermekkor varázsában elmerülni, megidézni az élet fontosságát és szépségét, valós pillanatait. Szívhez szólóan megható és őszinte. Ritkán sírok egy könyvön, de ez a történet ezt elérte. Hatott, kedvenc lett. Köszönöm Csaba, ezt a szép élményt!


"Senkik vagyunk, csupán apróhalak mind, alig marad utánunk valami, csak a gyorsan csituló hullámok, majd apadás, és végül a kiszáradás. Emlékszem, ezt egyszer ő mondta, ráadásul józanul, horgászat közben. De azért a halk bölcselkedés után köpött egyet a vízbe."

Hartay Csaba:
1977. június 16-án született Gyulán. Gyerekkorát
Szarvason töltötte.
1996-ban érettségizett a szeghalmi Péter András Gimnáziumban. 1997-ben jelent meg első verse a Sárkányfűben, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Verseit azóta többek közt a Kalligram, az Élet és Irodalom, a Népszabadság, az Alföld, a Bárka, a Prae, a Tiszatáj, a Műút, a Forrás, az Új Forrás, a Kortárs, a Palócföld, a Magyar Napló és az Irodalmi Jelen közölte. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek. Eddig nyolc verseskötete jelent meg. Családi vállalkozásban egy szarvasmarha telepen dolgozik.

A szerző kiadónál megjelent művei: Nem boci! Tejbe aprított irodalom (2015)
















Athenaeum, Budapest, 2016
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632935874 ·
Megjelenés időpontja: 2016. október 7.