A városi könyvtár meghívására érkezett városunkba Rados Virág írónő december második hétvégéjén. A jól sikerült író-olvasó találkozó után beszélgettem Virággal.
1: Elmondtad, orosz-magyar szakos tanár voltál, tanítottál, majd jött az újságírás.
Amikor megírtad az első könyved, hogyan találtál rá a Jaffa Kiadóra?
A Bipolárist 2009 nyarán írtam, utána rácsuktam a laptopot a kéziratra azzal, hogy erre úgysem lesz kíváncsi senki. Nem akaródzott nekiállni kilincselni, féltem a visszautasítástól. Aztán két és fél év múlva, 2011 decemberében a férjem hazahozott egy könyvet – álnéven írt beszámoló volt a szerző depressziójáról. A Jaffa adta ki. Megijedtem, hogy „elírják” előlem a témát, és ijedtemben felhívtam a kiadót telefonon. Előadtam, hogy láttam a kiadványukat, és hogy nekem a bipoláris zavarról van egy saját élményű regényem. Azonnal ráharaptak.
2: Merészen és bátran írtál komoly betegségekről. Nem tartottál tőle, hogyan fogadják, ha ezeket megírod?
Egyáltalán nem. Egyik betegségemből sem származott semmiféle hátrányom a magánéletben. A környezetem, a családom, a barátaim, kollégáim, ismerőseim mind tudták rólam, hogy bipoláris vagyok, később pedig a rákkal való küzdelmemet asszisztálták végig. Nagyon sokan segítettek. Így hát nem féltem mindezt regény formába önteni. Sőt, ezek elkötelezett regények, amelyek társadalmi problémákról szólnak, hiszen a mentális betegség és a rák széles réteget érint.
3: Új regényed, az Ádám asszonyai már kitalált történet. A szereplők jó karakterek, ismerősek lehetnek mindenkinek az életből. Témáidat mi alapján választod ki?
Lélektani regényeket írok, mert leginkább az foglalkoztat, miképpen küzd meg az egyén a saját pszichés erőit mozgósítva egy-egy válsággal, legyen az betegség, rossz partnerkapcsolat vagy zátonyra futott házasság.
4: Év végén tartasz számvetést, vagy a következő évre vannak kitűzött terveid?
Nem kötöm dátumhoz a számvetést. Szinte mindennap felteszem magamnak a kérdést, jó úton járok-e a magánéletemben és a pályámon egyaránt. Amióta találkoztam a férjemmel, akivel boldog házasságban élek, illetve belevágtam a szépírói munkába, a mérleg pozitív. De azért résen vagyok, állandóan figyelek, értékelem, amit teszek, és ami velem történik.
5: Mi a véleményed a mai magyar irodalomról, mennyire szórakoztató vagy komoly?
Vannak ilyen és olyan művek is, jók és rosszak egyaránt. Egy magas irodalmi mű is lehet kiábrándító színvonalú, és a szórakoztató műfajokban is akadnak remek szerzők. Sajnos az utóbbiban nálunk elég kevés, aminek egyik oka, hogy a ezeket a műfajokat és alkotókat a magyar irodalmi élet „megmondóemberei” igazságtalanul alábecsülik. Pedig a jó romantikus regényekre, krimikre, sci-fikre szükség van. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ezek értékét – az embernek joga van ilyen formában is kikapcsolódni. Ráadásul, amint nemrég olvastam, a Stanford Egyetem kutatói megállapították, a szórakozásból való, laza olvasás növeli az agy vérbőségét. Tehát egészséges.
6: Mit olvas, mit néz, mit hallgat RV, ha lazít? Neked mi jelent kikapcsolódást?
Szeretem a jó krimiket, thrillereket, az ügynökös és gengszterfilmeket. Viccesen úgy szoktam mondani, nekem mindegy, csak lőjenek benne. Az amerikai mozinak nincsen párja – ők nagyon tudnak filmet csinálni.
7: Kávé vagy tea? Sós vagy édes?
Kávé, szigorúan feketén, sós és édes felváltva. Ami finom, minden jöhet – kivéve, ha diétázom. Akkor nagyon önmagtartóztató vagyok.
8: Szerinted mi az az 1-2-3 könyv, amit fontos lenne elolvasni mindenkinek?
Úgy gondolom, ezt az egy-két-három könyvet mindenkinek magának kell kiválasztania. Senkire sem erőltetnék rá semmit. Vannak emberek, akiknek A kis herceg mond el valami fontosat a világról, másoknak a Háború és béke.
9: Volt meghatározó nagy találkozás jelentős íróval az életedben, még akkor, amikor nem írtál? Mi vitt az irodalom felé?
Mindig az irodalom volt a kedvenc tárgyam. Otthon a lakásunk tele volt könyvekkel. Kisgyerekként alig vártam, hogy én is megtanuljak olvasni, mert láttam, milyen élvezettel merülnek el a szüleim a könyvekben. Jóval később Esterházy Péterrel volt egy emlékezetes találkozásom. Villáminterjút készítettem vele telefonon, nagyon kedves volt, így a végén megkérdeztem, meg lehetne-e valahogy oldani, hogy dedikálja nekem a Harmonia caelestist. Ez 2001-ben történt, akkor jelent meg a regény. Az óbudai Angelika cukrászdában adott találkozót, külön a kedvemért jött el. Dedikálta a könyvet, majd félórát beszélgettünk a regényről és a posztmodern írástechnikáról. Boldog voltam, hogy egyenrangú szellemi partnernek tekint. Utána azzal búcsúzott: „Angyalom, én már olyan rég nem találkoztam idegen nőkkel.” Igazából akkor nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva én is azok között leszek, akiket megkérnek, dedikálják a könyveiket.
A találkozót a Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány támogatta.
Köszönöm a beszélgetést! Jó pihenést, további sikereket és Búék!
Készül az új "Vendégkönyv" első bejegyzése:
