"Apu, mi csórók vagyunk?
Azok vagyunk, kisfiam. Nem nagyon, de olyan szegényebbek."
Első olvasásom az írótól, aki sajnos már nincs velünk. Gyémántkeménységű mondatok, őszinte emberi sorsokról olvashattam ebben a novelláskötetében. Drámai volt a hatása. Napok múlva is bennem élnek az olvasott történetek.
Írói stílusát kevés eszközzel, hatásvadászat nélküli, szinte tagolatlan párbeszédek jellemzik. Csak vesszővel elválasztott, bővített mondatokkal jelez nekünk. Ezek a mondatok ütnek, sokatmondóan fogalmaz. Realista, nagyon is.
Az "alsó tízezer" életéről mesél úgy, hogy hatása döbbenetes. Némelyik novella után valóban napokig voltam annak hatása alatt. Igazi olvasmányélményt adott, nyomot hagyott bennem.
Mert igaz, és őszinte. Sallangmentesen egyszerű.
A könyv már nem új, hiszen 1998-ban jelent meg.
Sok víz lefolyt a Dunán, kormányok jöttek és mentek is. Életünkben mégis alig váltakoztak az érzések. Amit ott és akkor leírt, most a jelen világunkban is épp így van. Kilátástalan sorsok, napi drámák erről szólnak a hírek.
"Az öcsém üvegből itta otthon a pálinkát és azt mondta, mind úgy halt meg, ahogy élt,
boldogtalanul, alig hagyva nyomot a világban, sietni kell, most már mi következünk."
Ha Tar Sándor olvassuk, rádöbbenünk, hogy semmi sem változott: reménytelenség, munkanélküliség a kisemberek szürke hétköznapi problémái ugyanazok most is (túlélni a mai napot, boldognak érezni magunkat). Ez nemcsak rólunk és országunkról állítja ki azt a bizonyos szegénységi bizonyítványt. Tar Sándor olyan író, aki tegnap megírta a mai életünket. A múltról szóló novellák átfedik a mai világunkat.
A könyv három részre oszlik. Az első hét novella a Téli havak összefoglaló címmel szerepelnek.
A remény és a túlélés novellái. Gondolatok arról, "mi késztet élni".
"De hogy mi késztet élni, így, vagy másként, azt én sem tudom. Egyszer már mintha tudtam volna. Kis életem fut, hervadásba hull, énekli anyám, tovább nem tudja. És mi késztet halni majd?"
A középső novellaciklus a Szoba kilátással kilenc története Róza mamáról, a háziúrról, aki reménytelenül várja vissza feleségét. Ebben a részben voltak a legmeghatóbb írások: Varjak a hóban, Talált bánat és
A tengert látni címűek. Tar Sándor úgy mesél emlékekről, hogy az emlékeket hoz elő bennem is.
A záró szakasz tíz kisnovellája is nagyon hiteles életeket mutat be. A címadó Lassú teher apa-fia párosa, a Kis fehér ház története vagy a Meghalni nem című írásai megérintenek mindenkit.
" Én szépnek láttam a feleségemet, Misókát, magamat, az életet, mindent, az embernek nem kell sok a békességhez, azt legtöbbször a másikban leli meg, és én ha a fiamat láttam, akkor minden csodálatos volt."
Együtt talán könnyebb. A napi boldogsághoz néha ez is elég. Van hová, kihez hazamenni. Még akad egy tál meleg leves is. Egy mosoly és egy ölelés adhat erőt, kiutat a reménytelenségből. Szomorú és sokszor reménytelen történetek az élet árnyékosabb feléről. Fontos és pontos, meghatározó könyv.
Keresni fogom a további köteteit is az írónak.
5/5
Tar Sándor (Hajdúsámson, 1941. ápr.5. – Debrecen, 2005. jan. 30.) magyar író, szociográfus.
Több tucatnyi elbeszélése, novellája látott napvilágot, de írt regényeket és szociográfiai munkákat is. Elbeszélései a perifériára szorult emberek sorsát örökítik meg, akiket maga alá gyűrt a kilátástalanság és a nyomor. A rendszerváltozás vesztesei ők: munkanélküliek, kiszolgáltatottak, betegek. Figurái többnyire egyszerű, tanulatlan emberek, ám gyakran ábrázol magasabb végzettséggel rendelkezőket is, akiket a valóság végül rádöbbent erőfeszítéseik haszontalanságára. Írói munkáját több díjjal is elismerték. (József Attila és Márai Sándor-díjjal 1997 és 1998-ban).
Művei francia, finn és német kiadóknál is megjelentek.
2003-ban egy dedikáláson.
Magvető, Budapest, 1998
224 oldal · ISBN: 9631421236
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése