Gyere haza

Jodi Picoult: Gyere haza





 "Minden élethez tartozik kísérőzene."








Már nem számít újnak ez a könyv, (2012. májusi megjelenés), mégis érdemes, érdekes kézbe venni, aki még nem olvasta.
Volt szerencsém olvasni akkor, és amiért elővettem újra az egy skandináv krimi miatt volt. Spoiler nélkül: ott az áldozat válása után összeköltözik barátnőjével, és tizenéves lánya is fel-fel bukkan a történetben, és a "férfiasságában" megsértett férj is.... Valahogy egyből Picoult könyve ugrott be, pedig ez nem kimondottan krimi.
Jodi a kapcsolatok mélységét, lelkét írja meg ebben a történetben.

"– Beszüntethető a szeretet csak azért, mert nem olyanok vagyunk, amilyennek akarnak?"

 A könyvről röviden: Max kertész, Zoé zeneterapeuta, negyvenéves. Valaha boldog házasságuk gyermek nélkül maradt, hiába tettek meg mindent. A többszöri hiábavalóan görcsös próbálkozások, vetélések megviselik a kapcsolatukat. Nem csak érzelmileg, de anyagilag is eltávolodnak egymástól. Max már csak mint "lehetséges kéznél lévő donor"-nak érzi magát, és nézi párja egyre reménytelenebb, elkeseredett próbálkozásait. Ő feladja, belefárad. Elválnak.

"– Miről beszélsz? Még mindig akarlak!
– Te a spermámat akarod. Ez… ez a baba-dolog… sokkal nagyobbra dagadt, mint mi ketten. Már nem is ketten vagyunk benne. Csak te és a gyerek, akit, úgy látszik, nem kaphatunk meg, és minél nehezebb lesz, annál több levegőt szív ki a szobából, Zoe. Nekem nem maradt hely."

Max gondjaiba nagyon bele tudtam képzelni magam, átéreztem mennyire fontos lenne ez a gyerekdolog neki is, az önértékeléséhez, ami romokban hever, hiszen még egy gyereket sem
tudott produkálni. A nők pedig két dologért mindenre képesek: legyen avagy ne legyen gyerekük. Néha bármi áron is.

"Közismert, mi mindenen mennek keresztül a nők, akiknek nem lehet gyerekük – de a férfiakról
nem szól a fáma. Úgyhogy hadd mondjam most el: lúzereknek érezzük magunkat. Valamiért nem vagyunk képesek arra, ami másoknak próbálkozás nélkül is sikerül…"

Nagyon jól ábrázolt férfilélek Maxé, aki ugyan úgy szenved, ám ereje elfogy és nem akarja görcsösen, mindenáron a gyereket. Élhetnének teljes életet gyerek nélkül is. Mégis elengedik egymást.

A válás után lép a képbe Vanessa, aki iskolai felügyelő. Zoé teljes lelki-testi depresszióban van kilátástalannak, értelmét vesztettnek látja életét 40 évesen. Kezdeti barátságuk szerelemmé érik,
amit nyíltan vállalnak. Azonban a társadalom és az egyháza támadásának vannak kitéve, főleg,
mikor a Zoé és Max lefagyasztott embriójáért indulnak harcba. Mert ez harc a javából!
Max eleinte természetesen hallani sem akar a dologról. Vanessa megszülné a babát, innen övé
a főszerep. A boldogsághoz MINDENKINEK joga van! Még mindig jobb 2 anya mint egy sem,
illetve egy távoli, de szerető apa.

"nem a nemi identitás a fontos egy családban, hanem a szeretet. Nincs szükség egy apára meg egy anyára, sőt még két szülő sem szükségszerű. Csak egyvalaki kell, akire számíthatsz."

Az egyházat képviselő, már-már szekta szerű elveket valló pap szerepe nagyon megosztó, szinte "bicskanyitogató" érvei, ellenségeskedéseivel kimondottan negatívvá válik. Talán Jodi így nyilvánít véleményt a kérdésről. Izgalmas mellékszál Zoé munkája, annak bemutatása. Kimondottan érdekes egyik tanítványával,  Lucyval való kapcsolata. Kár, hogy a végére ez nem zárul le, elvarratlan marad.

"Ez mindenkire igaz: a zene, amelyet választunk, tisztán tükrözi, kik vagyunk igazából."
"A zene, amit hallgatunk, talán nem határoz meg minket.
Viszont piszok jó kiindulási pont."

A könyv érdekessége, hogy fejezeteihez egy-egy zenét is társítottak, melyek Jodi Picoult honlapján meghallgathatók és letölthetők.
5 ember küzdelme egy gyermekért, aki a boldogságot jelenti nekik, HA megszülethet!

Mindehhez a homoszexualitás, vallás nehéz témák, de nagyon
is érdemes elolvasni! Szívből ajánlom mindenkinek. Nem nyári "strandkönyv", attól jóval többről szól! Felkavaró, mély érzésekről, érzelmekről az egymáshoz való viszonyainkról, elfogadásról, a boldogságról, annak kereséséről. Biztosan megosztó lesz sokaknak a két nő szerelme miatt. Jodi Picoult ismét egy remekül megírt, mai  történetet tár elénk, semmi kiábrándító nincs a két leszbikus nős szerelmében sem, nagyon árnyaltan ír róla.




 "Zoe énekhangjának melegsége olyan, mint egy csésze tea egy esős délutánon, mint egy pokróc a didergő vállán. Sok nőnek szép a hangja, de az övének lelke van."

" Először is, a homoszexualitás nem életstílus, hanem adottság. Másodszor, nem határoztam el, hogy a nők vonzanak, csak vonzódtam hozzájuk. Maga eldöntötte, hogy a nőket választja? Serdülőkorában történt? Vagy amikor érettségizett? Szerepelt a felvételi kérdések között? Nem. A homoszexualitást ugyanúgy nem választjuk, mint a heteroszexualitást."

 Örültem a két nő boldogságának, és Max is apává lett, így szép befejezést kapott a történet, olyan, "mint a mesében", boldogan éltek, míg. Megküzdöttek érte!

 4,5/5

 Athenaeum, Budapest, 2012

472 oldal · ISBN: 9789632932071 · Fordította: Sóvágó Katalin
http://www.jodipicoult.com/