2014. november 30., vasárnap

Könyvmolyok Problémái Book Tag

Könyvmoly problémák
Book Tag


   

                                                










A book taget egy rég figyelt molytársamnál a http://cileekonyv.blogspot.hu/ · írójánál láttam, Ő kérte, töltsem ki ezt a kis játékos kérdések sorát. Majd egy másik kedves molytársam is gondolt rám, a Tekla könyvek írója:  http://teklakonyvei.blogspot.hu . Két hölgy kérésének teszek most eleget, de remélem mások is érdeklődve olvassák.
Akinek kedve támad, nyugodtan viheti és válaszolhat rá, várom én is érdeklődve az újabb válaszokat!


     
         

1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
 
Ez néha nagyon nehéz, néha pedig egyértelmű.  Az a kérdés, mi a legutóbbi, vagy frissen beszerzett könyv. Ami rögtön, azonnal kell, nem várhat egy percet sem. Vannak ilyen könyvek. Sokszor mégis a hangulat dönt. Éppen mennyire vagyok fogékony az adott témára. Számít ki az író is, olvastam már tőle esetleg más könyvet.
  

  2. Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?


Nagyon ritka, amikor félbe-darabban marad egy könyv.  Szóval, végigolvasom...
Szerencsére elég jól választok, ritka az olyan könyv, ami nagyon nem tetszik. Persze előfordul, akár még úgy is, hogy érdekel, várom, de ... valahogy nem fog meg. Egyet mondanék, talán két éve "olvastam": Mielőtt elalszol.. háát, na! Nagy csalódás volt, ő darabban maradt, pedig nem sok volt hátra, de feladtam. A filmet már meg sem merem nézni, még Nicole Kidmanért sem. Pedig amúgy, szeretem őt.




3. Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan? 

 Ritkán kezdek kihívásra olvasni. Bevallom, mostanában ha a frisseim közt feltűnik valamelyik figyelt molybarát teljesítése, valami érdekes plecsni, arra esetleg "rákattanok".
Megnézem miről is szól az adott kihívás. Így, legtöbbször az olvasásaimhoz keresek, találok kihívást. Amúgy pedig tényleg sokat olvasok, már ez év augusztus végére hoztam a tavalyi olvasási mennyiségemet. Pedig nem hajtottam, csak olvastam.  Akkor 152 olvasott könyvnél tartottam. Most már 200 felett járok...




4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!!!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?

Fontos a boríró, szerintem. Jó, ha passzol, illik a történethez.  Zavar, ha valami nem túl kifejező, szerintem nem odaillő borítója van. Most nem tudnék ilyet mondani mégsem.
A fő kedvenc sorozatom a skandináv krimik.  Az Animus Kiadó profi borítókat tervez, mindegyik telitalálat! Szeretem, jó, jobb így kézbe fogni ezeket a könyveket, ha csak a Millennium trilógiára gondolok. Sőt, képesek kíváncsiságot ébreszteni egy jó borítóval egy közepes krimihez is. Bár ez általánosan is igaz. Van, hogy a jó borító viszi el az adott könyvet. 
Nem mellesleg, velük a HP sorozat volt a kezdő ismerkedés. Az a sorozat is remek borítót kapott minden része. (kicsi fiam fő motivációja az olvasásra, angol tanulásra. Első megtanult angol szava a "magic" volt... még 4 évesen. Innen egyenes út vitt a Potter-könyvekhez).


 5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?
 
Mindenképpen molyos barátokkal, akiket figyelek.  Tényleg  remek molyos közösségben vagyok, ahol olyan ismerősökre tettem szert, akikkel jól lehet minden burkolózás nélkül ütköztetni 
a véleményeket. Akitől a kérdéssort kaptam, egyikőjükkel kávé mellett rendszeresen véleményt cserélünk.
Persze, leírom a blogon is, bár sosem húzok le egy könyvet, nem az a cél. Nem azért, mert "recit nem illik", de úgy gondolom a sorok közt is megírhatom, és kiolvasható, hogy a könyv NEM az a kategória, amit mindenkinek odaadnék olvasni. Szóval, ha nem tetszett, azt is megírom finoman és nem ajnározok, lelkendezek minden esetben egy - egy könyvnek. Ha nagyon nem, akkor nem írok róla...az is jelent valamit, nem? 
Kép: egy olyan könyv... szépen megírt, de a tartalommal nagyon nem tudtam azonosulni. Van ilyen is. 



6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mihez kezdesz magaddal?
 Az picit kínos lehet. Bár nem kell az érzéseinket szégyellni, rejtegetni.
Ritkán sírok, könyvön főleg nem igazán. Persze volt már olyan fojtogató érzésem.
Legutóbb: Az ember, akit Ovénak hívnak utolsó lapjain. Jéé, ez is Animus kiadvány! 
Na, ezt a könyvet adnám mindenkinek, feltétlenül olvassa, NE HAGYJA KI!!!
Persze, a skandináv irodalom kiemelt helyet foglal el a szívemben, és a könyvespolcomon.
Ez a könyv egyszerűen remek. Nálam idén az egyik nagyon nagy kedvenc lett!
Wass Albert könyvei hasonló kategória, sírásra is alkalmas történetekkel. Ő is kedvenc!
      

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?!?!!
Az  interneten szinte minden ott van. Ha valami hiányos, vagy bizonytalan utánaolvasok, felfrissítem az előző olvasási emlékem. Amúgy sok a visszautalás is az előző történetre, vagy egyszerűen előjön az új könyv olvasása közben.


8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?

Húú... ez kínos! Tényleg nagyon ritkán és nagyon kedves lehet az az emberke, akinek kölcsön adok könyvet!  Tehát, aki kap, az bizony valami kivételes helyen van a szívemben.
Valami "ócska és átlátszó" szöveggel hárítok..., ha kölcsön akarnak kérni. 
Anno, rég még a nagymamámmal jártunk fel virágot locsolni nyaralásuk idején a barátnőjéhez, akinek tanár volt a férje. Rengeteg sok könyvük volt. Én lehettem olyan 8-10 éves. Még akkor és ott láttam a következő kis táblácskát a könyvespolcukon:
Pénzt, asszonyt, könyvet NEM adunk kölcsön!
 Na, azóta is ehhez tartom magam.
  
 9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”?
Háát.. keresek valami "tuti" könyvet. Mondjuk egy skandi krimit... esetleg újraolvasást tartok egy olyan kötettel, ami tetszett.
Vagy leülök blogot írni és ilyen kérdésekre válaszolok.
   10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?
Anyagi helyzetem nekem is jócskán behatárolt... de ami olyasmi, azt feltétlen beszerzem! 
Havi 2-3 könyvet mindenképpen,  akár friss megjelenés, akár csere-eladás útján, vagy antikváriumból.  A kiadókkal jó kapcsolatban vagyok és valóban kapok is az új, friss megjelenésekből a blogomhoz. Ez mindig nagy felelősség és kihívás is egyben.
Figyelem az akciókat is.




11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket?


 Sok mindentől függ. Van, hogy egyből, azonnal rávetem magam... van, hogy hetekig is ott vár. 
Téma, hangulat és idő függvénye. Olyan is akad, hogy "tartogatom" , mint valami ínyenc falatot, kivárok vele. 
Mint a most olvasásban levő Kristina Ohlsson krimivel. 
3 hetet várt, de már nem bírtam tovább. Ja, ezt is vettem!

 




Mindenkinek sok jó olvasási élményeket kívánok ezzel az idézettel:


„Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.”
Stephen King



2014. november 28., péntek

Az egek kémlelője

David Wootton: Az egek kémlelője
  Galileo Galilei élete

                                                                             






Galileo Galilei olasz csillagász és fizikus élete nagyszerű könyvtéma. 1564. február 15-én Pisában látta meg a napvilágot. Gyermek és ifjú éveit befolyásolta szülei rossz viszonya, anyja zsarnoki természete. Talán még a házasságtól is ezek tartották vissza. Életében az önállóságra, annak megőrzésére törekedett.







Vallombrosa kolostorában kezdte meg tanulmányait, majd1581-től szülővárosában orvostudományt hallgatott.Galilei életének legfontosabb szakasza 1592 - 1610 közé esik, amikor a padovai egyetemen tanít. Ekkor lett a matematikai tanszék vezetője. Később ő maga is ezeket nevezte élete legjobb éveinek.

Erre az időre esnek lényeges felfedezései és két utolsó nagy műve a Párbeszédek valamint a Matematikai érvelések és bizonyítások megjelenése is. Egész Itáliában híressé tette nevét a hidrosztatikai mérleg feltalálásával. Bár eleinte nem mert beszélni sem róla, de már fiatalon a heliocentrikus elmélet híve volt. Levelezésben állt Keplerrel, majd amikor tudomására jutott a holland Hans Lippershey távcsöve, ő is épített egyet. A háromszoros nagyítást harminckétszeresre növelte, majd egymást követték csillagászati felfedezései.

 David Wootton sajátos módon megrajzolt Galileo Galilei portréja alapos és mélyenszántó mű.
Különös figyelmet szentel az apró részleteknek, vallatóra fogja a régi beszámolókat, írásokat.
Akár  a mester és tanítványai közti eszmecseréket hallgatnánk, gyakran a sorok között olvashatunk.
Alapos és bőségesek az információk. Leszámol a Galileit övező hamis mítoszokkal, a tudós portréja mellett annak emberi hibáit, gyengeségeit is felrajzolja. Képet kapunk Galilei összeférhetetlen, nehéz természetéről, életében éles nyelve  is számtalan problémát okozott.
A kötet segítségével bejárhatjuk és megismerhetjük a tizenhatodik és tizenhetedik század Itáliáját.

"a Föld mozgásának a kérdése nem hitkérdés, hanem ténykérdés". 
Amikor 1616-ban “hamisnak és tévelygőnek” mondták ki Kopernikusz tanait, könyveit betiltották, neki pedig előírták, hogy csak mint matematikai feltevéseknek hirdetheti nézeteit,  már összekülönbözött az egyházzal. Ekkor hét évre visszavonult dolgozni firenzei házába.

1632-ben a cenzúra áldásával adta ki Párbeszédek című művét, amelyben a két világrendszert elemezte. A könyv nagy sikert aratott, a kinyomtatott 550 példány egy hét alatt elfogyott.
Végre ekkor talált rá igazán a hírnév.


1633-ban, ekkor már hetvenéves, eretnekséggel vádolták meg. Ő tagadta az 1616. évi tilalmat. Természetesen bűnösnek találtatott... mivel előtte lebegett Giordano Brunó sorsa, tanait visszavonta. A pápa elrendelte, hogy Galilei élete végéig háziőrizet alatt köteles élni. Látogatót csak különleges esetben fogadhatott. Családtagjaival csak cenzúrázott módon levelezhetett. Valamennyi könyvét betiltották. (Kopernikusz korszakalkotó munkája azonnal a megjelenését követően indexre került. A katolikus egyház több mint 300 év elteltével engedélyezte csak a híres mű szabad hozzáférését.
Élete végén megvakult és megsüketült, de szelleme élénk maradt. 1642. január 8-án halt meg.

 Egy nagy hatású tudós életútját ismerhettem meg a lapokról. A hírnév megszerzésére irányuló törekvéseiről, élete és felfedezései sikereiről, kudarcairól szólt a történet. Galilei igazi reneszánsz ember volt, hiszen korán kitűnt matematikai és fizikai tehetségével, később zenészként, íróként is elismerést aratott. Olasz nyelven írta műveit, nem pedig latinul, így mindenki olvashatta azokat. Gondolatait közérthető, ismeretterjesztő módon fogalmazta meg. Elérte azt, hogy a tudományos eredmények iránt egyre nőtt az emberek érdeklődése.
Érdekesség, hogy pere végleg 1992-es vatikáni rehabilitációjával ért véget.
Mindezt olvasmányosan, érdekesen tárta elém David Wootton. Élmény volt, köszönöm!

Kép:  Cristiano Banti festménye (1857): Galilei a római inkvizíció előtt 
és Galilei aláírása:  

                                            



  General Press, Budapest, 2014
490 oldal · ISBN: 9789636436643
Fordította: Kiss Annamária




2014. november 26., szerda

Tina Turner 75!

Tina Turner
75 éves a rock-nagyi
                                     
                                                                                      











Boldog szülinapot drága Tina! Happy Birth Day Tina!


Nők esetében nem illő az életkort firtatni. Tina azonban kivétel, mindig vállalta. Többszörösen is büszke lehet erre! Negyvennégy évesen Tina volt a legidősebb, listavezető kislemezzel rendelkező énekesnő, majd 73 évesen Vouge címlaplány lett. 2013. áprilisában a híres divatmagazin német kiadásának címlapján szerepelt. Több, mint 50 éves zenei karrier van mögötte.

Életrajzát és karriertörténetét szinte mindenki ismerik. Tina 1939. november 26-án született: Anna Mae Bullock néven, Nutbush városában. 


 Tizenegyszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, színésznő.
 Az énekesnő, alig tizennyolc évesen későbbi férje, Ike Turner oldalán kezdte meg zenei pályafutását az Ike & Tina Turner Revü tagjaként. A hatvanas - hetvenes években sikert sikerre halmozott olyan slágerekkel, mint a River Deep, Mountain High vagy az 1971-es Proud Mary. Azonban a házasságukon belüli sorozatos erőszak végül 1978-ban Turnerék válásához vezetett. A páros szétválása után Ike karrierje végleg leáldozott, míg Tina hamarosan világsztár lett. Tina megkezdte karrierjének újjáépítését, ekkoriban lett a menedzsere Roger Davis. Elsőként az 1983-as Let's Stay Together című dallal került újra a slágerlistákra. Ez a dal a visszatérő nagylemezre is felkerült.
A 2007-ben drogtúladagolásban elhunyt férjével többé nem érintkezett, csak nevét tartotta meg; amikor 1991-ben együtt kerültek be a rock halhatatlanjai közé, Phil Spector vette át helyettük a kitüntetést.



Az igazi nagy visszatérésére 1984-ben került sor.
Tina Turner megtette azt, amit a közvélemény általában „a rockzene történetének legmeglepőbb visszatéréseként” emleget. Tina ekkor volt 44 éves és még a lemezkiadó sem igazán bízott a sikerben. Pedig akkor is kirobbanó formában volt!  Tina saját bevallása szerint a buddhizmusban talált erőt az újrakezdéshez.



Amikor '84 májusában a Capitol kiadta a What's Love Got To Do With It című kislemezt, az hirtelen világsiker lett, és szeptemberben első helyezést ért el a Billboard Hot 100-as listáján – Tina dalai közül elsőként. A dal több európai országban is bekerült a legjobb tíz közé. 1984 júniusában végül megjelent a Private Dancer, amely azóta világszerte több mint 20 milliónál is több eladott példányban talált gazdára –, ezzel az énekesnő legsikeresebb albumává vált. A Let's Stay Together és a What's Love Got To Do With It mellett olyan sikerszámok találhatóak rajta, mint az USA Top 5-be került Better Be Good To Me és a címadó Private Dancer, amit a Dire Straits frontembere, Mark Knopfler írt. Turner a lemezért később elnyerte az „MTV Video Music Award”-ot, két „American Music Award”-ot és négy Grammy-díjat, többek között az év lemezéért járót.
1985 februárjában megkezdte első szóló világ-körüli turnéját, a Private Dancer Tour-t, amely összesen 170 amerikai, európai, ázsiai és ausztráliai fellépést foglalt magába. 1985 júliusában Tina fellépett a Live Aid-en Mick Jagger partnereként. 

                                    



1985-ben részt vett Michael Jackson felkérésére a We Are the Word dalban is, ami történelmi esemény, hiszen a zeneipar legismertebb 45 zenészét hozta össze erre az alkalomra. Tina mellett többek között: Lionel Richie, Billy Joel, Stevie Wonder és Bruce Springsteen énekel a dalszerző Jackson mellett.

                                                      


 Sikeres turnéja után Tina folytatta szólókarrierje építését az 1986-ban megjelent Break Every Rule című lemezzel. Az album olyan slágereket vonultat fel, mint a Typical Male, a Two People vagy a What You Get Is What You See, és világszerte több mint 9 millió példányban kelt el. Ugyanebben az évben jelent meg Én, Tina című önéletrajzi regénye, amelyben korai éveit és erőszakkal teli házasságát tárta a nyilvánosság elé. Az év nyarán Tina csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán.

Tina a koncertszínpadok ünnepelt sztárja,  még a Guinnes Rekordok Könyvébe is bekerült:  amikor szólóelőadóként 184 ezres fizető közönség előtt lépett fel. Áprilisban megjelent a turné közben rögzített Tina Live in Europe című dupla koncertlemez. A lemez különlegessége, hogy olyan művészekkel előadott élő duetteket tartalmaz, mint Bryan Adams, David Bowie, Eric Clapton. 1989 második felében megjelent a Foreign Affair című lemez, amelynek második száma a népszerű világsláger, a The Best, amely később Turner védjegyévé vált. 1990-ben a lemezt népszerűsítő európai turnéra indult, ennek során 121 fellépésen közel négy millió rajongó előtt játszott. Magyarországon három alkalommal adott koncertet: 1982, 1989, és 1996-ban varázsolta el közönségét. A két utóbbi koncerten én magam is a nézők közt lehettem. 






    
1993-ban az énekesnő életét filmre vitték – önéletrajzi regényéből What's Love Got To Do With It? címmel készített filmet Brian Gibson angol rendező. Tina szerepét Angela Basett, Ike-ét Laurence Fishburne játszotta zseniálisan. A film sötét, de valós képet fest Turnerék házasságáról és feldolgozza Tina azt követő talpra állását a buddhizmus segítségével.
                     
1995-ben Turnert felkérték a 007-es ügynök, James Bond-film, a Goldeneye betétdalának eléneklésére. A dalt a U2 együttes két frontembere, Bono és The Edge írta. A dal szerepel Tina soron következő, Wildest Dreams című albumán.

1996 májusában Turner megkezdte kapcsolódó világ-körüli turnéját, amely egy évvel később, 1997 áprilisában zárult és összesen 130 millió dollár jegybevételt hozott.
                                                         
                                                 


Az év végén Tina és zenészei részt vettek az olasz ballada, a Cose Della Vita angol változatának elkészítésében, a dal eredeti előadójával, Eros Rammazzottival közösen. Eros és Tina duettje hatalmas sikert aratott Európa-szerte, az énekesnő később Ramazzotti turnéjának több fellépésén megjelent előadni ezt a számot.
2000 márciusában Tina megkezdte karrierje egyik legsikeresebb turnéját. A Twenty Four Seven Tour a Pollstar felmérése szerint a 2000. év legnagyobb bevételét hozta a műfajon belül, összesen több mint 100 millió dollárt. Később a Guinness-bizottság bejelentette, hogy Tina Turner több koncertjegyet adott el, mint bármely más szólóelőadó a zenetörténelemben.





 2000. júliusában a Wembley arénában búcsúzott a koncertektől. Visszavonult pihenni. Jó ideje Svájcban él párjával, Ervin Bach-al, akivel 2013.júliusában házasságot kötött. Több, mint húsz éve élnek együtt.
2005-ben George W. Bush Kennedy-díjjal tüntette ki a Fehér Házban.
 A Simply the Best mellett van még két dal, ami szorosan az ő nevéhez fűződik. Az Ike and Tina Turner páros utolsó dala
a Nutbush City Limits című dal volt, amelyet Tina saját szülővárosáról írt. A dal azóta is Tina koncertjeinek kötelező darabja, 1995-ben átdolgozva újra világsiker lett.
A duó talán legnagyobb slágere a Creedence Clearwater Revival Proud Mary című számának 1968-as, energiától feszülő feldolgozása, amely Tina védjegyévé vált, és a mai napig kirobbanó sikerrel játssza azt fellépésein.
Tina közismert energikus színpadi előadásmódjáról, erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról.
 Turner a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockénekesnőjének számít, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 100 legnagyobb énekese közé.


Tina és a film:
 1975-ben Ken Russell rendező felkérte Tinát az LSD-királynő szerepére a Who együttes Tommy című rockoperájának filmváltozatában. 1985-ben Tina elvállalta Entity nagynéni, Csereváros úrnőjének szerepét a A Mad Max 3, teljes címén Mad Max - Az Igazság Csarnokán innen és túl filmben. Partnere Mel Gibson volt. A film vezető slágere We Don't Need Another Hero lett.

  A Vogue címlap 2013.





Turnéi
  • 1978–1979: Wild Lady of Rock Tour
  • 1982–1983: Nice 'n' Rough Tour
  • 1984–1985: Private Dancer Tour
  • 1987–1988: Break Every Rule Tour
  • 1990: Foreign Affair Tour
  • 1993: What's Love? Tour
  • 1996–1997: Wildest Dreams Tour
  • 2000: Twenty Four Seven Tour
  • 2008–2009: Tina!: 50th Anniversary Tour   






Van egy buddhista mondás mely így szól: 
"A lótusz virága a mocsárban nyílik. Minél mélyebb a mocsár, annál szebb a virág."




Tina  2019-ben kiadta az elmúlt harminc évről visszaemlékezését. Az új életrajz címe: Életem szerelme címmel jelent meg. Itt mesél élete azóta bekövetkezett boldogságáról, kapcsolatáról Erwin Bach zenei szakemberrel. Vele kötött házasságot 2013-ben, több évtizedes együttélés után. Jelenleg Svájcban élnek. Nem titkolja életének szomorú eseményeit sem, vagy őszintén vall egészségét érintő kérdésekről.  A sikere és a boldogsága kemény és kitartó munka eredménye, amit kivételes karrierje is alátámaszt. Tina egyedüli legenda, igazi  jelenség, a popzene egyik legjobb előadója.  Ő a rock and roll koronázatlan királynője! 

Az új könyvet ITT megvásárolhatod kedvezménnyel a kiadótól! Bőséges képanyaga ritkán vagy még nem látott képekből áll. 

2014. november 24., hétfő

Alkalmi mesék

Orbán János Dénes: Alkalmi mesék
 idegbeteg fölnőtteknek
                                          
                                                                              













Ha röviden szeretném ajánlani, kiknek is szól ez a könyv: MINDENKINEK!
Ki nem idegbeteg manapság? Tudjuk és tapasztaljuk életünk csupa stressz. Bőségesen akad naponta idegeskedni valónk. A gyerek és iskola, anyós vagy hülye főnök mindenki életét nehezíti, nem is beszélve egyéb okokról.

Ez a könyv kikapcsol, mosolyt fog csalni az arcokra. Nyelvi poénjain lazulhatunk és elfeledhetjük a napi szürkeséget, feloldja a főnök okozta stresszt. Népies humora erősen pajzán, erotikus. Életünk fontos része a humor. Jól szórakoztatni pedig nem könnyű. Ezek az alkalmi mesék kifejezetten szórakoztató, röhögtető céllal születtek. Az Alkalmi mesék... olvasása közben többször eszembe jutott a nyilvánvaló paródia, magas szintű szórakoztatás mellett az ironikusan jó ízű, népies pornográfiát hogyan lehet ennyire remek módon tálalni a nagyérdeműnek? Tömör és velős gondolatok a humor eszközeivel tálalva.
A Micimackó vonaltól, A kis hercegen át jutunk el egészen Jessica Albáig. Akit bizony melyik férfi társam nem szórakoztatna el alaposan?  Fantáziálni szabad, lehet, sőt: kell. Mi lenne, ha?
Miért is ne? Szóval Jessica Alba is jól meg lesz... írva a kötet végén.

A kis herceg olvasásához pedig egy lavór javasolt, mert túl nyálas... na őszintén: van benne valami.
Megtudhatjuk a nagy magyar költők nagy pennával írtak sok jó verset… és sok esetben ez okozta vesztüket is. A lőcs mérete pedig ugyanúgy fontos a jó vershez, mint az örömszerzéshez a nőnek.
Hogy mije van az erdélyi poétáknak, ami a többieknek nincs: Kiderül a könyvből!
Jó móka lesz, az biztos, én remekül szórakoztam olvasás közben!




 A könyv fülszövege:
A javíthatatlan akasztófavirág író-poétának kétségkívül ez a legkomolytalanabb kötete az eddigiek közül. Bár OJD-től megszokott módon a könyvben csak úgy sorjáznak az irodalmi és nyelvi bravúrok, a felnőttmesék elsődleges és vállalt célja a polgárpukkasztás és a könyörtelen kacagtatás. Micimackó székely góbévá vedlik, a kis herceget kíméletlenül seggbe rúgják, a népmesék hősei irdatlan lőcsükkel forgatják föl a világot, mindent megtudunk a poétaóriások ivargerendájáról, és végül Jessica Albát is beszippantja a pajzán költői örvény. Nem feltétlenül egy nőegyleti olvasmány, s ha véletlenül ép idegrendszerű olvasója akad, mire a végére ér, garantáltan idegbeteggé röhögi magát.


   


 "A javíthatatlan akasztófavirág író-poétának" ez immár a tizenharmadik kötete.
Orbán János Dénes 1973. július 4-én született Brassóban. Bölcsésztanulmányainak helyszínei: Kolozsvár (magyar–angol szak), Szeged, Bécs. A romániai magyar irodalmat megélénkítő transzközép mozgalom egyik elindítója és meghatározó alakja a kilencvenes évek közepén. A kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör elnöke (1994–1998), az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000); egyetemi oktató (1995–1998), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), később igazgatója; az Irodalmi Jelen szerkesztője (2003 óta); 2006 áprilisától 2011 februárjáig az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke.

 Fontosabb díjai:
1996, Budapest: a Magyar Írószövetség Sziveri János-díja
1999, Szeged: Faludy-díj
 2001, Róma: Tivoli-díj (Európa bronzérmes 35 év alatti költőjeként)
2002, Budapest: József Attila-díj
 2014, Salvatore Quasimodo költőverseny díja


  


5/5


  Athenaeum, Budapest, 2014 ISBN: 9789632933924 ·

2014. november 23., vasárnap

Freddie Mercury

Freddie Mercury
(1946 - 1991)

                                                                                 
                                                               



                                                     
Amikor Freddie 1991. november 23-án közleményben tudatta a világgal, hogy AIDS betegségben szenved, már csak nyilvánvalóvá tette a szomorú tényt, amit mindenki sejtett. Mégis döbbenten hallgattuk, és néztük a képernyőt. Felocsúdni sem maradt idő, másnap már a világlapok szalagcímei a haláláról tudósítottak.
Néhány érdekesség és tény erről az egyedi hangú, kivételes tehetségű, karizmatikus énekesről, akit azóta sem sikerült a zenei világnak pótolnia.

 Freddie Mercury eredetileg Farrokh Bulsara néven született Zanzibáron, Stone Townban. Párszi, indiai szülők gyermekeként. Szülei, Bomi és Jer Bulsara azért vándoroltak ki Zanzibárba, hogy apja pénztáros maradhasson a Brit Gyarmati Hivatalban. Húgát Kashmirának hívják. Családjával az 1964-es zanzibári forradalom elől menekült Angliába. Ott járt egyetemre, művészetet és grafikát tanult, diplomáját is ebből szerezte. Híres mondása szerint „a modern festmények olyanok, mint a nők: ha megpróbálod megérteni, soha nem fogod élvezni őket”.


1970-ben ismerkedett meg Brian Mayjel és Roger Taylorral. 1971-ben társult hozzájuk John Deacon basszusgitáros és ezzel megalakult a QUEEN, kezdetét vette minden idők egyik legsikeresebb rockzenekarának története. A korai albumaik vegyes kritikai és kevés eladási sikert hoztak.
A nemzetközi hírnévre az 1975-ös A Night at the Opera nagylemezükkel, és az arról megjelent, kirobbanóan sikeres „Bohemian Rhapsody” kislemezzel tettek szert. Freddie volt a Queen hangja, emblamatikus alakja, sok sláger zeneszerzője. Hangja nagyon jellegzetes volt, hangterjedelme több mint három oktáv. Természetes hangja bariton volt, de az együttes korai időszakában a legtöbb dalt tenor hangfekvésben adta elő. Sok Queen-dalban zongorázott. Legszívesebben hangversenyzongorákat használt (nem szerette az elektromos zongorát), a stúdióban pedig csembalót, orgonát és függőlegesen húrozott zongorát. 1979-től, ahogy a funkzene egyre jobban előretört a zenekar stílusában, ő is egyre többet játszott szintetizátorokon. Bár sosem tartotta magát virtuóz zongoristának, játéka eredeti és harmonikus volt, ami aligha független gyermekkorának klasszikus zongoraleckéitől. Ilyen zongoraharmóniákat hallhatunk a We Are the Champions, a My Melancholy Blues és a Don’t Stop Me Now dalaiban.

 http://youtu.be/fJ9rUzIMcZQ

                     
A nyolcvanas évek eleje hullámvölgybe vitte az együttest. 1982-es, Hot Space lemezük nem aratott sikert, a rajongók is értetlenül fogadták a kísérletező, új hangzást. A Hot Space nem várt bukása elkedvetlenítette őket, és kifáradtak a folyamatos, feszültségekkel teli stúdiómunkában és turnézásban. Úgy döntöttek, hogy kis időre félre teszik az együttes ügyeit.

A visszatérő The Works 1984-ben eleinte nem túl nagy érdeklődés mellett jelent meg. Az album vezető kislemeze, a „Radio Ga Ga nemzetközi siker lett. Kisebb botrányt okozott viszont a második kislemez, az I Want to Break free videoklipje, amelyben mind a négyen női ruhában voltak láthatóak.
Polgárpukkasztó volt, az biztos.
                         
A The Works amerikai sikertelensége miatt, részben mert már örökösen veszekedtek a stúdióban, újra szünetet tartottak. Minden tag újra a saját dolgaival foglakozott, de még a feloszlás lehetősége is felmerült bennük. 

Ezt az időt kihasználva Mercury 1985. április 29-én kiadta eső szólólemezét, a  Mr. Bad Guy-t, ami egy excentrikus, túlfűtött, érzelmes világsztár önéletrajzának, egyúttal egy korszak lezárásának tekinthető. Magánéletében visszahúzódó és zárkózott személyiség volt. Az album vezető kislemeze, az „I Was Born to Love You”dal lett.
 A borítón az énekes köszönetet mondott az együttes tagjainak a távolmaradásukért, és ezzel a mottóval ajánlotta a lemezt: „Az albumot a macskámnak, Jerrynek ajánlom, illetve Tomnak, Oscarnak, Tiffanynak és a világ összes macskaszerető emberének – mindenki más elmehet a fenébe!”

Az igazi nagy visszatérésre 1985. július 13-án a londoni Wembley arénában, a Live Aid segélykoncert keretében került sor. A közönség hatalmas ovációval fogadta őket, és a „Radio Ga Ga” alatt ugyanúgy tapsoltak, ahogy annak a klipjében volt látható. Rögtön a koncert után Bob Geldof és a zenésztársak nagy része azt mondta, hogy aznap a Queen előadása volt a legjobb.
A vasfüggöny mögött, Budapesten 1986. július 27-én adtak teltházas koncertet a Népstadionban.

 A nyolcvanas évek közepétől külön médiaérdeklődés követte Mercuryt, aki, mint később kiderült, 1986-ban egy japán útjáról hazatérve, AIDS tesztet végeztetett. Az újságok innentől kezdve egészen a haláláig cikkeztek az egészségi állapotával kapcsolatban. A sajtó a kezdetektől vájkált a magánéletében, és vélt vagy valós bizonyítékokat közölt a másságával kapcsolatban. 1974-ben például egy újságírónak így nyilatkozott: „meleg vagyok, mint a kályha, drágám!”. A 80-as években több homoszexuális kapcsolatára is fény derült, például a legtartósabb viszony Jim Huttonhoz fűzte.
 Vele együtt éltek Londonban egészen Mercury 1991-ben bekövetkezett halálig. Hutton ápolta az énekest annak végnapjaiban. Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

Rajongott az operáért, és ez pályafutásában is tükröződik.
1987-ben elkészítette Barcelona című duettlemezét Monserrat Caballé operaénekesnővelA dal kirobbanó siker mellett a közelgő spanyol nyári olimpia hivatalos dala lett.

A fogak is védjegyei közé tartoztak:  Mercury jellegzetes szépséghibája volt, hogy felső elülső négy foga szabályozatlanul kiállt. Soha nem gondolt a szabályozásukra.  A harmincas évei közepén haját rövidre vágta, és bajszot növesztett. Utóbbi idővel az egyik legismertebb stílusjegye lett.
Ugye minden rajongó tudja, hogy Freddie Mercury óriási macskarajongó volt? Delilah az egyik macskája volt, dalt is írt neki.
 

Az Innuendo album a Queen utolsó közös lemeze lett, 1991. február 4-én jelent meg. A lemezről kislemezslágerek sora került ki: a klipekben jól nyomon követhető volt Mercury viszonylag gyors leépülése – a „Headlong” klipjében még energikus és mozgékony volt, az „I’m Going Slightly Mad”-et már fekete-fehérben kellett forgatni, hogy ne látszódjanak a betegség okozta sebek az arcán, a „The Show Must Go On”-ban pedig már nem is használtak friss felvételeket, régebbi klipekből vágták össze a filmet.
                                                                                                                           
A  Made In Heaven címmel megjelent Queen album, mely részben már Freddie Mercury halála után készült.  A dalokat részben a Genfi-tó partján egy stúdióban rögzítették, az akkor már halálos beteg Freddie Mercuryval. Maga az album ötlete Mercurytól származott, ő találta ki, hogy utolsó erejével még további felvételeket fog készíteni. A halála előtt addig dolgozott, míg jártányi ereje volt.
 Az "utolsó pillanatban készült dalok a You Don't Fool Me, az A Winter's Tale és a Mother Love.

 http://youtu.be/4ADh8Fs3YdU





Karrierje során becslések szerint 700 koncertet énekelt végig szerte a világon. Utolsó koncertje 1986. augusztus 9-én volt Knebworthben, mintegy 150 ezer néző előtt.


1991 második felében Mercury betegsége egyre súlyosbodott. Visszavonult londoni házába.
November 23-án hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyben elismerte, hogy AIDS betegségben szenved, és összefogásra kért fel a betegség ellen: "Mivel az elmúlt két évben annyiféle találgatást olvastam a lapokban, szeretném bejelenteni, hogy a vizsgálatok HIV-pozitívnak mutattak, és AIDS-ben szenvedek. Úgy tartottam helyesnek, hogy nem hozom nyilvánosságra a dolgot, azok érdekében, akik a környezetemben élnek. De eljött az idő, hogy barátaim és rajongóim megtudják az igazat, és remélem, mindenki csatlakozik hozzám, orvosaimhoz és mindazokhoz, akik szerte a világon küzdenek ez ellen a szörnyű kór ellen".
Másnap, 1991. november 24-én elhunyt.



A Queen három megmaradt tagjai 1992. április 20-ára a londoni Wembley Stadionban megszervezte a Freddie Mercury emlékkoncertet. A koncerten a Queen és vendégszereplők, Mercury egykori barátai és tisztelői adtak elő saját, illetve Queen dalokat. A becslések szerint a televíziós közvetítésnek köszönhetően hetven országban mintegy ötszázmillió nézője volt a műsornak, és a milliós bevételekből megalapították az azóta is működő Mercury Phoenix Trust AIDS ellenes szervezetet (az alapítvány 2008-ban összesen nyolcmillió fontot osztott szét AIDS-szervezetek között).

 
Freddie Mercury szobra Montreux-ben (egy koncertképről mintázták).

 http://youtu.be/4ADh8Fs3YdU





2014. november 22., szombat

Hiányzol

Harlan Coben: Hiányzol

                                                             


Harlan Coben új krimije magasan kiemelkedik a többi közül. Mindegyik csavaros, fordulatos a műfaj remeke. Ez azonban több, mint krimi. Már a címe is egy fájdalmas, elhaló kiáltás: HIÁNYZOL...

A magány és társtalanság az oka mindennek. Gondolkodásra késztető kérdéseket vet föl Coben.
Miért nem talál megfelelő partnert, társat, barátot annyi sok nő és férfi? Miért ülnek a gép előtt és várják a csodát a társkereső oldalakon? Miért a sok magányos ember?

Kat Donovan a New York-i rendőrség nyomozónője is magányos. Munkája ugyan kitölti idejét, de érzi, hogy kellene már valaki. akivel magányos estéit megoszthatná. Elég volt a futó kapcsolatokból,
hiszen lassan negyven éves. Egy népszerű internetes társkereső oldalon böngészik, amikor ismerős fotót pillant meg. A férfi képe most, tizennyolc év után is megdobbantja szívét. Jeff, aki hirtelen és váratlanul szakított vele, tizennyolc éve.  Kat úgy érzi, elérkezett a pillanat, hogy lezárja a múltat. Tisztázni akarja életének ezt az elmúlt szakaszát: tudni szeretni, miért is dobta ki őt a férfi?  A kapcsolatfelvétel meglepő eredményt hoz, Kat ugyanis egy borzalmas összeesküvés nyomaira bukkan. A magányos emberek vágyait kihasználva, erre építve lelketlen alakok szedik áldozataikat a társkereső oldalon.

A gyanú megerősítésre talál, amikor felbukkan egy riadt kamaszfiú is, aki már eltűnt, özvegy és nem mellesleg gazdag édesanyját keresi. Dana Phelps azonban feladja a leckét elrablóinak! Rátermett, talpraesett nő, aki nem ijed meg az árnyékától. Coben az emberi lélek mélyére hatol. A tartozni valakihez fontos alapkérdés a krimiben.
Kicsoda a titokzatos Aqua vagy Sugar? Mit titkol Kat elől a családja és a főnöke?
Joga van tudni, vagy jobb, ha nem tudja? Izgalmas alakok teszik színessé a történéseket.

Mesteri! Hozta a formáját, nem okozott csalódást. Mai történet, teli titkokkal, hazugságokkal. Mindenkinek hiányzik valaki... Kat, eközben zsaru édesapja gyilkosát is keresi. Szeretné megtudni, mi lappang a gyilkosság mögött, ki az igazi elkövető? Valóban az igazi bűnös került börtönbe?

A titok pedig azért titok, mert néha jobb az, ha nem akarjuk mindenáron megtudni.
Nos, Kat nem nyugodott, megtudta.Vannak olyan dolgok, amiket az ember nem tud, még a saját szüleiről sem. Évtizedes hazugságok hálójába keveredik a lány. Hiába próbálja édesanyját faggatni, majd apja egykori társát, aki most éppen Kat főnöke... A végére minden kirakós darabja a helyére kerül.  Lelepleződik a bűnbanda, kiderül egy nagy szerelem és persze, az igazi Jeff is előkerül.

Sötét és elképesztően mai a történet folyama. Megrázó és elgondolkodtató. Nem csak a társadalmi kérdések, de a családi titkok is. A vágy és a szerelem nem ismer nemet! A gyönyörű szép borító kihalt tengerpartja is jól illik a történethez, jelentőséggel bír.

Kat megtalálja vajon a boldogságot? Illetve: tud boldog lenni, miután minden titok kiderült? Fordulatos, izgalmas és sötét. Az emberi butaságra, reményvesztettségre épít, azt használja ki.
Igazán nagyszerű, merem állítani az egyik legjobb Coben krimit olvashattam. Illés Róbert,
Coben "magyarhangja" ismét remek munkát végzett. A hangulat és a történet stílusa megmaradt.

5/5

                                  



Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiszerzője 1962. január 4-én született a New Jersey állambeli Newarkban. Történeteit a váratlan csavarok, humor jellemzik. Könyveit eddig negyven nyelvre fordították le, amiből közel ötvenmillió példányt adtak el világszerte. Jelenleg Ridgewood városkában él, feleségével és négy gyermekével






Jaffa, Budapest, 2014

360 oldal · ISBN: 9786155492044
Fordította: Illés Róbert








2014. november 20., csütörtök

Rossz vér

Arne Dahl: Rossz vér

                                                      



A svéd Arne Dahl regényében egy könyörtelen embermészáros - See more at: http://detectivity.hu/blog/?cat=3#sthash.kgvNmf0A.dpuf
 A Scolar Kiadónál folytatódik Arne Dahl krimiregényeinek sora. A tavaly megjelent nyitó történet a Misterioso után, 2014. októberében megérkezett a Rossz vér. A Jan Arnaldként szépirodalmi műveket jegyző szerzőnek ez a második olyan regénye, amelyben az A-csoport nyomoz. Svédországban tulajdonképpen a sorozat első kötetének számító Misterioso előtt egy évvel 1998-ban jelent meg (vagyis előbb ezt írta meg, majd jött az előzmény, a Misterioso), és ez volt egyben Arne Dahl első krimije is. 





 A könyv fülszövegéből:
 Amerika legrettegettebb sorozatgyilkosa tizenöt év szünet után újra felbukkan: miután különös kegyetlenséggel megöl egy svéd irodalomkritikust a Newark repülőtéren, felszáll egy Svédországba tartó gépre. A “kentuckyi gyilkos” áldozatait speciális hangszálfogókkal kínozza meg, melyeket Vietnamban használtak vallatásra. Az FBI egykori fő-gyanúsítottja, a háborús veterán azonban régen meghalt autóbalesetben. Vagy csak megrendezték a halálát? Elképzelhető, hogy a CIA áll a gyilkosságok mögött? A stockholmi rendőrség különleges egysége nyomozni kezd, miközben újabb és újabb megkínzott áldozatok kerülnek elő.


 A “kentuckyi sorozatgyilkos” néven elhíresült rém, vajon miért tart 15 év szünetet? No és, ha meghalt az őt üldöző rendőrnyomozó szeme láttára, hogyan tér vissza? Valaki másolja a rémtetteket?
Ezek az alapkérdések a krimiben a "miértek" mellett.


A történet Svédországba visz bennünket, ami a legtöbb hazai olvasó számára a jóléti állam jelképe. Ahogy azt azonban megszokhattuk a műfajtól, kiderül, hogy ott sincs minden rendben. Eredeti, jól kidolgozott sztorit olvashattam. Arne Dahl ismét mesterien váltogatja a nézőpontokat: hol a gyilkos, hol a nyomozók szemszögéből, a skandináv krimikre jellemző lélektani és társadalmi érzékenységgel.
Arne Dahl-t az érdekli, mi történik az emberi elme mélyén, ennek ábrázolásához borzongató, fojtogató környezetet választott. Mindez a szatirikus humort sem nélkülözi. Mit is mondhatnék? Már várom a folytatást!


"A gyerekkor képei egész életen át követik az embert."

 Ez lehetne az egyik legjellemzőbb mondat, amivel a krimi eseményeit összefoglalhatnám. Az irodalomkritikusunk halálával kezdődő történet csak a nyitás. Bár több, mint érdekes életmódjáról lesz tudomásunk, ez csak egy a sok eseményből.  Mégis összeköti a fő szállal a hasonlóság.
A regény nem friss, 1998-ban íródott. Kicsit talán furcsán hat, hogy nincs mindenhol internet, az okos telefonokat még ki sem találták, néha akadozik az adatáramlása. Ezért is kerülnek a svéd nyomozók nehéz helyzetbe. Azt ugyan tudják, melyik repülővel és mikor érkezik a gyilkosuk, de fogalmuk nincs kit is keressenek... Paul Hjelm és Kertin Holm egészen Amerikáig megy a nyomok után.
Mindemellett az ősz is beköszönt Stockholmba, a miértekre pedig sokáig alig akad válasz, miközben az emberi lélek sötét bugyraiba járunk. 

A szálakat tovább bonyolítja a politika. Nem kis meglepetést okozva a végeredményt tekintve.
Lendületes és szövevényes ügyet kell megoldaniuk a nyomozóknak.
Eközben a rendőrök magánélete ugyanúgy felvillan. Lelki vívódásaik kapcsolódnak és felfűzhetőek
a krimi alapjaira.  Különösen az egykori Mr. Sweden, Nyberg nyomozó magánélete az, ami megindító fordulathoz ér. Az olvasó drukkol, hogy rátaláljon végre a boldogság, megtalálja a lelki békéjét.

Tartalmas és különleges események, feszült, meglepő fordulatok jellemzik Arne Dahl krimijét. A poklok poklát megjárt ember és a hidegháború, az ölés művészete, hatásai. Az egyszerű és elegáns borító ezúttal is kifejező, a kékre színezett lapszélekkel jól illik a Misterioso mellé.
Várom a további eseteket, történeteket. Az A csapat végre profi csapatmunkát mutat nekünk, olvasóknak.
Köszönöm a kiadónak a remek krimit!

                                  


Az 1963-as születésű Arne Dahl (Jan Arnald) ma Svédország első számú krimiírója – nevéhez fűződik a több millió példányban elkelt, számos nemzetközi irodalmi és közönségdíjjal jutalmazott Intercrime című bestsellersorozat. Ő az egyetlen skandináv író, aki egyaránt megkapta a Német Krimi Díjat és a dán krimiírók elismerését, a Palle Rosenkrantz-díjat. Legújabb regényével (Viskleken) a Legjobb Svéd Krimi címet is elnyerte. Sikere példátlan.

A Scolár Kiadó jóvoltából hamarosan Budapestre látogat, lesz mód a személyes találkozóra is. 2014. december elején érkezik hozzánk.
   

     











Scolar, Budapest, 2014
480 oldal · ISBN: 9789632445335 · Fordította: Harrach Ágnes


2014. november 17., hétfő

Egyetlen

Rachel Van Dyken: Egyetlen

                                                                                              

















A történet és a borító igazi csajos mesét sejtet. Az Egyetlen könnyed kikapcsolódást adó, jól olvasható és szórakoztató olvasmány. Néhány mély gondolattal, amin érdemes elgondolkozni.


A fülszöveg:

"Az egész vagyonomat tettem volna rá, hogy még soha nem csókolta meg senki."

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval - szó szerint -, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni.

Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?

Kiersten, a depresszióval, rémálmokkal küzdő vörös hajú vidéki lányka, első napján az egyetemen összeismerkedik új lakótársával a pörgős, vagány Lisával és unokatestvérével Gabe-bel, a tetovált nőcsábásszal, akinek rögtön megakad a szeme a visszahúzódó, szégyenlős főhősnőnkön.

Kiersten már a beiratkozáskor belefut (szó szerint) a hihetetlenül jóképű, magas, dögös, kockahasú sztárfocistába(hogy biztosan mindenki tudja, én is felhívom a figyelmet rá: 8db kockát visel ezen a bizonyos hason).
Weston Michels nem akar kikezdeni egy elsőssel, nem akar amúgy is bonyolult életébe bonyodalmakat. Küzd az életéért a halálos kórral, idegesítik a minden mozdulatát leső s lejegyző bébiszitterek David és James. Megbékélt a halál gondolatával, de ki akarja használni a neki kiszabott maradék időt.


Aztán belefut a ragyogóan szép, vörös hajú Bárányka, és végigtapogatja a hasizmait.
Lassan alakul a kapcsolatuk, ami félig-meddig barátság inkább, de egyre jobban belekeverednek az érzelmek. Ahogy Wes ideje egyre fogy kezdi belátni, hogy élete szerelmét kapta meg, a nagyŐ-t erre a rövid időre, és Kiersten kedvéért foggal körömmel küzd, ki akar tartani.

Nos, az elején fanyalogtam kissé rajta. A szituáció, ahol egy ártatlan vidéki kislány alaposan végigtapogatja a focicsapat irányítójának a hasát, közben megszámolva mind a nyolc kockát, csak mert nekiszaladt.... khm...

DE!
Kicsit pirulós, esetlen, ügyetlen bevezetés után viszont egyre inkább azt vettem észre, hogy a történet mérhetetlenül aranyos, kedves. Ez a bizonyos jelenet többször felidéződik, mikor a fiú ugratja a lányt, és visszanézve már nem is tűnt olyan szerencsétlennek.
Édes, aranyos a viszonyuk, tele tisztelettel, megértéssel, gondoskodással. Egyre jobban összecsiszolódnak és beleszeretnek egymásba.
Apránként halad a kapcsolat, nagyon tetszett, hogy néhány csók csattant el csupán a történetben, nem voltak nagy ereszd el a hajam ágyjelenetek, s ez sokkal inkább illett is Kiersten jelleméhez.

Gabe egy tök jó karakter, és az igazán megható jelenetek a végén az ő kirohanásai voltak, hogy miért nem ő beteg, hisz ő megérdemelné.
Igazi bátyó-típus, és a trilógia második részének, ha jól tudom ő a főszereplője.
Érdekes volt, hogy West nem sajnáltam. Remekül volt megírva a sztori, mert még amikor a WC-kagyló felett görnyedt is, nem sajnáltam. Nem. Hanem drukkoltam neki. Azt mondtam magamban: szedd össze magad, állj talpra, indulás. Szívből szorítottam neki, mert igazi harcos. Megértettem, amiért nem akarta Kierstennek elmondani, és őszintén szerettem érte.

Weston egy nagyon erős karakter. És az igazságok, amik időnként elhagyták a száját őszintén szólva erősen megszívlelendők. Akár azok számára, akik veszteséggel küzdenek, akár olyanok számára akiknek nagybeteg családtagjukat kell támogatniuk. Kiersten fokozatos felengedése, gyógyulása a depresszióból nagyon tetszett.
Weston szerepét jól mutatja az egyik kedvenc idézetem a könyvből:

"– Csak mert segítségre van szükséged, hogy megbirkózz bizonyos dolgokkal, még nem vagy kevésbé erős. Az életben az igazán gyenge emberek azok, akik képtelenek beismerni, hogy segítségre van szükségük. Képtelenek beismerni, hogy nem bírják tovább egyedül. Gyengék. Azzal, hogy segítséget kérsz, hogy segítséget fogadsz el, azt ismered be, hogy gyenge vagy, és ebben megtalálod az erődet."(16.fejezet 94.o)

Nem varázsütésre gyógyult meg, de lassacskán feloldódott a szorongása, mint ahogy elmosódott a félelme a víztől. Tye halála is megérintett, átéreztem Wes veszteségét, és igazán tiszteltem az erejét, azt, ahogy szembe tudott nézni a csapással, ahogy saját fejlődésére fordította a veszteséget és más hasonló sorsú fiatalokat akar segíteni a tapasztalatával.

A könyv több szempontból betalált, egyrészt a veszteségek, a testvér halála, másrészt nincs két hónapja, hogy egy igazán keményen küzdő harcost, a szomszéd 14 éves fiút elragadta ez a rettenetes kór. A könyvet a rákbetegek családjainak ajánlja az írónő, a betegség, a gyász feldolgozásához, de hozhatnám sorban az értékesebbnél értékesebb idézeteket a kitartásról, a segítség kéréséről, a szeretet jelentőségéről és mindet Weston szájából.
Westonéból, aki farkasszemet nézett a halállal.

SPOILER!!!!
És győzött! Sajnos úgy érzem, hogy ez ilyesfajta mesebeli gyógyulás annyira ritka, hogy szinte nem is ismert, de a remény elvesztése egyenértékű a harc feladásával, éppen ezért nagyon helyes, hogy a könyv reményt ad, mert erre van igazán szükség.

Összességében egy aranyos, ártatlan New Adult könyv, talán nem igazán az én korosztályomnak, sokkal inkább tinilányoknak szánva.

Kedvenc szereplők:
* Weston: Bölcs. Nem okostojás, hanem az élettől kapott nagy pofonokban edződött bölcsesség az, ami belőle jön.
* Randy (nagyon találó volt, amit róla mondott a műtét előtt Wes)
* Kedveltem Kierstent is, bár nem ragadott magával, nem egy jelentős karakter a számomra. Nem hisztis, nem idegesítő.

Utáltam szereplők:
* Lorelei természetesen.
* és a sleppet sem bírtam túlzottan, de talán csak azért, mert Wes haragudott rájuk. Szóval ide hoznám még Davidet (babysitter) és Jamest (pszichológus).


Borító: aranyos (szerintem az egész könyv ebbe a kategóriába esik, és ezt a szót használtam a legtöbbet rá). Tetszik a kép a rajzokkal, olyan igazi csajos, szép, kedvencem ez a fajta megoldás a behajtott fülekkel!!! Imádom.

Fordítás:
A fordítással nem tudtam megbarátkozni, itt-ott egészen szerencsétlenül sikerült, szinte láttam benne az angol mondatot és mikor megkerestem az eredetiben valóban úgy volt. Kár, hogy erre nem ügyeltek kicsit jobban. Itt-ott nagyon magyartalan, sőt, néhol kissé érthetetlen.

A fenti értékelésre egy bloggertársamat kértem meg. Az ő sorait olvashattátok, mint vendégposztot. Köszönöm Cilee könyvek!
http://cileekonyv.blogspot.hu/ ·









Athenaeum, Budapest, 2014
296 oldal · ISBN: 9789632933559 · Fordította: Szilágyiné Márton Andrea